GVADÁNYI JÓZSEF: RONTÓ PÁLNAK EGY MAGYAR LOVAS KÖZ-KATONÁNAK ÉS GRÓF BENYOVSZKI MÓRITZNAK ÉLETEK'. 0001


ELSÖ RÉSZ.

ELSÖ TZIKELY.

Rontó Pál születése' földjéröl szóll; el-beszélli, kik vóltak Szülöi, mint jött e' Világra, miképpen ment végbe Keresztelése, és az annál tartatott Vendégség.

Ezer hét száz harmintz-negyedik esztendö
Folya nagy áldással, vólt mindenbe olly bö,
Hogy az élés-házak mind meg-töltettettek,
Pintzékbe a' hordók egymásra tétettek.
Egy ugar sem marad't Hazánkban hasztalan,
Sem férjével lakó Aszszonyság magtalan.
Abba szült engem' is Anyám e' Világra,
Az Atyám én velem jutott fiú ágra.
Borsod Vármegyének azon kies völgye,
Mellyet a' Sajó moss, születésem' földje.
[p 0002] Erröl falum' neve-is Sajó Keresztúr,
Mellyben Gróf Szirmai nemzetség földes Úr.
Rontó Dávid vala neve az Atyámnak,
Sárkány Judith pedig az édes Anyámnak,
Vagyonja vólt annyi, mint paraszt gazdának
Szokott lenni; dolga jól folyt az házának.
Vagy Bíró, vagy esküdt ember az helységbe
Vólt ö; híre nélkül semmi sem ment végbe.
Az egész faluba nem vólt olly tanúlt fö;
Írást-is olvasni egy sem tudott tsak ö.
Minden currenseket tsak ö olvasta- el,
Computusokra-is Miskóltzra ö járt-fel.
Azért-is az helység betsülte, tisztelte,
Ügye-folytatóját mivel benne lelte.
Szent Pál' napja elött, estve nyóltz órakor,
Éppen imádságra harangoztak akkor,
Velem édes Anyám terhétöl szabadúltt,
Történtt; épen akor egy tsillag is tisztúltt.
Az istállóba is Atyám' Daru lova,
El- nyeríté magát, 's felette hinnyoga.
Bodri kuvaszunk-is fogát vigyorgatta,
Örült, ugrándozott, farkát tsavargatta.
Fájdalmai között engem' burokba szült,
Mellyen édes Anyám felette meg-örült.
Bába meg- fürösztvén, mint illik engemet,
Fötöl talpig nézte az egész testemet.
Szívem' eránnyába ö egy jegyre talált,
Melly vörös vólt, 's ki-vontt magyar kardot formált.
Ezt látván a' bába, nagy tsudálkozott,
Bé pólyázván engem', az Anyámhoz hozott.
[p 0003] Szóltt hozzá: Aszszonyom! ímé fiad vagyon,
Szerentsés Anya vagy; örvendezhetsz nagyon
Hidd-el; nem más, hanem nagy bajnok lesz ebböl;
Ki-tetszik szívére rajzoltt kard bélyegböl.
Kedves édes Anyám karjaira fel vett,
Száma nints, mennyi so tsókokkal illetett.
A' bába itt mindjárt a' szomsédba futott,
Hol Atyám, míg Anyám kínlódott, múlatott;
Néki-is szintén úgy meg-mondotta eztet,
Mellyel olly örömöt szívébe gerjesztett,
Hogy lélek szakadva mindjárt haza futa,
'S mihent szobájába lebegve bé-juta,
Anyám' karja közzül engemet ki-kapott,
Áldotta az Istent, és a' mai napot.
Az istállójába innét engem' bé-vitt,
Darújához így szóltt: Ímé! lássad, Judit,
A' te gazdaszszonyod ezen kis katonát
Szülte; tartsad eztet úgy, mint magad Urát.
Idövel nyeregbe ö fog reád hágni,
Te hátasról fog ö ellenséget vágni.
Mert tudjad: hogy szívén kard bélyeget visel
Hogy nagy vitéz lészen, ez egy bizonyos jel.
Mivel engem' tartott a' ló' elejébe,
Abrakos tarisznyát fog vonni fejébe,
Azt vélte; azért-is prüszszögött, hortyogott,
Lábával az hídlást vágta, és dobbogott.
Szóltt Atyám: no bizony, Urára esmére,
Azért prüszszög, dombol, örvend egész vére.
Mától fogva lészen jobb tartása néki,
Tsigás lesz szerszáma, szironyos a' féki.
[p 0004] Viszsza-térvén Atyám, 's menvén az udvarán,
Bodri a' szarvason, (Az all-földön magasra hányattatik az ganéj, és a' tetején mintegy két szarvakra rakattatik, azért-is neveztetik az íyg [!] rakatott ganéj halom, szarvasnak. ) az az, ganéj halmán
Feküdött, de mihent ötet észre vette,
Le-szalad't; 's elötte ugrásait tette;
Hol el-futott töle, hol meg viszsza fordúlt,
Hol hasára feküdt, hol meg tovább lódúlt,
Hol szüköltt, hol pedig néhányszor böffentett,
Majd böriböl ki-bújt, olly nagyob örvendett.
Látván mit nem tészen az eb, hozzá így szóltt,
Mert az Atyám' szíve, örömmel tele vólt:
Kedves Bodrim! ugyan be nagy a' te eszeed,
Mivel az mi történt háznál, észre veszed;
Örömmel köszöntöd, látom Uratskádat,
Ki tsak most lépett-bé, azon gazdátskádat,
Mond-meg? ki mondta-meg az ö születését,
Az házhoz tsak mostan lett meg- érkezését?
Szavára a' kutya bau! bau! mint böffentett,
Vélte> hogy a' bába néki jelentést tett.
Ha már tudod, úgy mond: ímé Urad itt van,
Hogy nagy vitéz lészen, az már tsalhatatlan,
E' Világra magyar kard bélyeggel jött ö,
Minden ellenséggel szembe áll, ha fel-nö.
Ezzel a' szobába, én velem bé-mene,
Az Anyám kevéssé fel- támad't ellene,
Hogy velem illy kemény, tsikorgó hidegbe,
Kint jár, és nem marad inkább a' melegbe.
[p 0005] Szóllott: Feleségem! hadd szokjon mindenhez,
Úgy-is katona lesz, hideghez, meleghez;
Ó ha láttad vólna, hogy mit nem míveltek,
A' Daru, a' Bodri, melly örömmel teltek;
Mind a' kettö mindjárt rá esmért Urára,
Általad világra jött kis katonára.
Hidd-el ítélete, Darunak magának,
Nagyobb, mint akármelly Naturálistának;
Mert tegnap, jól-lehet kétszer vóltam nála,
Nem nyerített, nem-is dombolt, veszteg álla.
De most kisdedünket karomon fejdítvén,
Dombolt, és víg vala, magát el-nyerítvén.
Nem máson, tsak Isten' hatalmán vígadott,
Hogy nékünk semmiböl illy szép fiat adott.
A' Naturalista ezt a' természetnek
Tulajdonítani szokta, vagy esetnek.
De a' Daru lónak az az ítélete,
A' természetnek is, hogy vala kezdete;
Mellyet is egy olly nagy valami alkotta,
Ki öröktöl való, 's ezeket mondotta:
Én vagyok a' kezdet, és én vagyok a' vég,
Tölem teremtetett föld, tenger, és az ég.
A' Darunak sem vólt addig istállója,
Míglen mester ember nam vólt munkállója.
Nem is elsö oka annak a' természet,
Hogy annyi sok bolond közöttünk el- tenyészett.
Embereknek öket, Isten teremtette,
Naturálistáknak feslett erkölts tette.
Hald Feleség azt is, Bodrink mint vígadott,
Hogy a' ganéj dombról hozzám le- szaladott.
[p 0006] Természetessebben járta ö a' tántzot,
Mint a' kik viselnek minden-féle rántzot;
Láttam én a' bálba Pestn mint forgottak,
Tollas kalapokba, miképpen ugrottak,
Végig a' Szálába tettek Kalupádát, ( A' Kalupáda tántzot nyegédes, de feette ostoba emberek gondolták-ki, mivel eztet tántznak sem lehet mondani, mert a' Szálának egy végétöl a' másikig vágtatnak, azért is inkább futás ez, nem tántz. )
Sok közzülök jó hogy ki nem törte lábát.
Bodri ugrássait a' mint el-kezdette,
Hidde-el: módossabban náloknál ejtette.
Mind jobbra, mind balra, sokkal szebben forgott,
Mint a' bálba szoktak, másra ö nem morgott,
Hol el-futott tölem, hol pedig viszsza tért,
Láttam Kalupádhoz, szint' úgy, mint ök, hogy ért.
Pedig tollból néki nem vólt bokrétája,
Sempedig bé-festve nem vala ortzája.
Kutya ábrázattyát ö tsak meg-tartotta,
Majom ábrázatra azt nem fordította.
Atyámnak szavain, kevéssé nevetett
Az Anyám, 's engemet, ágyába fektetett.
Ezek után Atyám egy bundára le- dült,
De el nem alhatott, oly feette örült.
Auróra mint lépe Hesperus' nyomába,
Fel-költ, 's mindjárt méne barmai' aklába,
Egy szép hízott ökrét, abból ki- vezette,
Mészárost hívatván, vele le-ültett,
[p 0007] két örüt, négy borjút, és nyóltz gyenge bárányt
Altal-adott néki, és két hízott ártányt.
Hogy ö mind ezeket öllye egy rakásra,
Nyúzza, perzsellye meg, és ne bízza másra;
Töltse kolbászoknak részit foghagymával,
Részit majoranna szagos pelyvájával.
De a' toszogatott kolbászt ki ne hadja,
Egész bors szemekkel az ízét meg-adja.
Legyenek mind gyöngyös, májos, tüdös hurkák,
Véres gömbötzökbe, szalonnából kotzkák.
Jól meg mosva légyen a' patzal föképpen,
Borjú, 's disznó fejek meg-tisztítva szépen.
Osztán hat falusi gazda aszszonyokat,
Sütni, fözni, kik jól tudnak, ollyanokat
Híván; kamaráját mindjárt fel- nyitotta,
Hogy azt ne kéméllyék, nékiek mondotta.
Azoknak ketteje a' kaláts sütéshez
Hozzá fogott; négygye pedig a' fözéshez.
Sütöttek az elsök szép fejér tzipókat,
Fonott kalátsokat, lángost, vakarókat,
Száma nem vólt a' sok káposztás rétesnek,
És kapros túróval meg- töltött bélesnek,
Tekenök töltek-meg mákos kalátsokkal,
Rántott tsöregekkel, és lelkes fánkokkal.
Tálakra levélen, sültek halmasztattak,
Asztalokra rendel mind alkalmasztattak.
Udvar közepére egy nagy szárny vólt vonva,
A' mellyet kerített magosan négy ponyva;;
Ezen vólt fözéshez nagy tüz pad építva,
A' sok fel vágott fa rakásra készítva.
[p 0008] Mint az AEtna hegyén, ezen olly tüz égett,
Mert Posztrikomra ( Hazánknak némelly Vármegyeibe a' Paraszt nép, a' Keresztelöt Posztriknak szokta nevezni. ) hitt Atyám sok vendéget.
A' négy szakátsné itt kélt, járt, forgott, sürgött,
A' sok vagdaló kés 's fözö Kanál tsörgött.
Ki lúdat, ki pulykát, ki kappant melyesztett,
Ki malatzot szúrván, abbúl vért eresztett;
Két fülü fazékba káposzta rotyogott,
Püfögött a' kása, feli le potyogott.
Edgyik a' kappanhoz metélt tészta laskát,
Más-is azt sikárlott, hogy majd tsinál tását.
Harmadik bosporba foghagymát aprított,
Negyedik espéknek szalonnát hassított.
Mert patzalt, bárány húst, ezzel készíttették,
A' törött lébe-is ugyan eztet tették.
Gyenge báránykákat készíték tárkonnyal,
Az apró tsibéket, mint szokás, tzitronnal.
A' di ( ) sznó lábakbúl föztek kotsonyákat,
Tálaltak két lapos tálra tarhonyákat.
Eggyika egy sóldart vagdaló késével
Fel- darabolt, 's fözte aztat kaszás lével;
Borjú fö tejfeles, és zsemlye kotzkával
Készült, 's a' Disznó fö etzetes tormával.
Lúdas kása-is vólt, tsirkék köszmétével,
Egy pár hízlalt rétze fött fekete lével.
Minden étel vala jól meg sáfrányozva,
Némelly meg-zsályázva, vagy rozmaringozva.
[p 0009] Híntettek azokra böven borsot, 's gyömbért,
Mivel a' füszerszám tisztíttya meg a' vért.
Az ökörnek fejér, 's vese petsenyéje
Nyárson sült, és róston annak vetretzéje.
Disznó óldalosnak a' zsírja le- tsorgott,
Mallatz, mellyet nyársra vontak, frissen forgott.
Spékeltetett örü hússa foghagymával,
Lúdakat töltöttek mind kormos almával.
Pulyka kakasoknak lágy kenyér begyekbe
Tétetett: vad nem vólt, azért-is helyekbe
A' többi sült állott; borjú tzímerekbül
Tsináltak katona bélest veséjekbül.
Atyám két szekérbe, míg az ebéd készült,
Lovakat fogatván, eggyikébe bé ült.
Miskóltzra el-mene, a' Minoritákhoz
Szállott, régtül fogva esmérös Atyákhoz.
A' Gyardiántól ö ki kére egy Pátert,
Ki meg-keresztellyen, 's melléje egy Frátert;
Ez mindjárt szívessen Páter Tiburtiust
Rendelte, 's melléje, Fráter Onufriust.
Erre: egy szekérrel, az Avasra fel ment, ( Miskoltz várossa felett, egy nagy oldal vagyon, melly Avasnak neveztetik, ezen felette sok épült pintzék vannak. )
Melly hegyen egy nagy szép pintzéje vala fent;
Három hordó ó bort, a' szekérre fel-tett,

Mellyet a' Tapótza ( Egy szöllö hegy Miskóltzhoz közel, Tapótzának hívattatik, ezen hegy igaz jeles borokat terem. ) híres hegye termett.
[p 0010] Papokkal, 's borokkal haza mint érzekett,
A' bábával mindjárt arrúl értekezett,
Hogy meg-fognak é mind a' Komák jelenni?
Tizen-egy órára itt fognak é lenni?
Mert parantsoltatott ennek ollyat adott,
Hogy míg Miskoltzra jár, gyüjtsön tizenhatot.
A' bába mondotta, mindjárt itten lésznek,
Tsak a' Papnak magát kell tartani késznek.
Nyomba egymás után meg-is lelenének,
Atyámnak, Anyámnak, köszönést tevének.
A' bába engemet szépen bé polyázott,
Mint Pünkösdi Királyt, tarkán pántlikázott.
Tüzes András vala az én Kereszt Atyám,
Felesége Atzél Kata, Kereszt Anyám.
Többi hét pár Komák, tsak lóggóg valának,
De mint Kereszt Atyám, szint' olly jól ivának.
Egy fejér abbroszszal asztal teréttetett,
Frátertül két viasz gyertya rá tétetett.
A' komák szép renddel mind e' körül álltak,
Tzeremoniához fogjon a' Pap, vártak.
Öltöztek a' Komák mind zászlos bundába,
Atyám-is azon nap vólt fejér gatyába.
A' Koma Aszszonyok hoszsú fátyolokkal,
Zöld rása szoknyába, retzés ingválokkal.
Atzél Kata fel vett bábátúl karjára,
Tüzes András Uram állott a' jobbjára.
Mivel Pál estvéjén a' világra lettem,
Azért Pál nevet-is a' szent vízzel vettem.
Mihent meg öntözött a' Pap engem, 's még-kent,
Kereszt-anyám velem Anyám ágyához ment.
[p 0011] Sok kívánások közt' le tett az ágyára,
Többi Aszszonyok-is körül a' lótzára
Ülvén, az Anyámnak, sok köszöntést tettek,
Melly gyönyörü vólnék arrúl beszélgettek.
Egy szóltt: Komám Aszszony, e' bizony ollyan szép,
Hogy a' nagy Óltáron sintsen illyen szép kép.
Más mondá: olly bodros fején hajatskája,
Mint Nagyságos Gróffnénak pudli kutyátskája.
Harmadik szóltt: nem-is mertem jól rá' nézni,
Mert féltem, hogy talán meg fognám igézni.
Mivel testetskéje mint malatzka kövér,
A' bazsa rózsával ortzátskája fel ér,
Mint a' leg szebb Schú vix feketék szemei,
Fényenek mint éjjel rothatt fák retvei;
Mint az ezüst tsákány, horgas orrotskája,
S' mint a' palatsinta vékony szájatskája.
Ezek után a' Pap áldásokat kívánt
Szülöimnek: 's rám-is sok Kereszteket hányt.
Fel álla végtére a' Komák fejébe,
Tüzes András, 's így szóltt azoknak nevébe:
Kedves Komám Uram, 's Gazdánk Rontó Dávid!
Hallgasson meg engem', nagy dolog van ám itt,
Mert olly tsuda történt kelmednek házába,
Mint régenten történt Macedoniába.
A' hol-is Nagy Sándor, a' midön született,
Hogy nagy Bajnok lészen, az így jelentetett.
Az égen üstökös nagy tsillag tetszett fel,
Három vörös nyilbúl állott szívén egy jel.
Még akkor kis tsikó vólt Butzefalussa,
Tsak kölyök kutyátska vala Tzerberussa.
[p 0012] Még- is Bucefalus ugrott, ágaskodott,
Tzerberus ugatva forgott, nyájaskodott.
E' kis Palyival-is, a' mikor meg-vidúlt
Kelmednek az háza, egy szép tsillag tisztúlt;
Magyar kard jegy vagyon az ö szíve iránt,
A' Daru, a' Bodri, örültek egy aránt.
Hiddje ked; mind ezek olly nagy Ferkónyomok,
(Mondani akarta, olly nagy Phenomenok,)
Mellyekbül éppen mást ki hozni nem lehett,
Hanem hogy e' kisded szint' olly nagyra mehett,
Mint Nagy Sándor mene, 's lehet hóditója
Országoknak, és sok ellenség rontója.
A' neve-is Rontó, és szop sárkány tejet,
Kard jegy van a' szívén, vághatt-is sok fejet.
Én; és a' több Komák, hogy Isten segítse;
Kívánnyuk: karjait, szívét erösítse;
Kedves szülöinek légyen örömére,
Rontó nemzetségének nagy ditsöségére.
Míg a' Profetziák e' képpen folytattak,
Étkek asztalokra addig fel hordattak.
Az asztali áldást a' Pap el-mondotta,
A' sok Koma, Ámen! Ámen! kiáltotta.
Kinek hová tetszett, mindenike le-ült,
Mert már fel adatott, mind a' fött, mind a' sült.
Nagyon víg volt Atyám, kínálta szívessen,
Hogy ha isznak, esznek, azt venné kedvessen.
Jól ittak, jól ettek, és úgy örvendeztek,
Hogy sokan közöttök, immár ökrendeztek.
Foghagymás gyomrokbúl, mert nagy vólt divattya.
[p 0013] Az izzadásnak-is kelemetes szaga
Bé tölti a' szobát; Atyám pedig maga,
Nagyon tsuklott mézes, 's borsos pályinkátúl,
Soktúl savanyu szag jött a' káposztátúl.
Koma Aszszonyok közt ürültek a' kantsók,
Szebetskéket érte nem egy, hanem több tsók.
A' beteg ágyasnak az egésségéért,
Ittak a' Gazdáért, értem-is Palyiért.
Eggyik szakáts Aszszony kezét bé kötötte,
A' fözö kanalát, kásával töltötte,
Meg- forroszta, úgy mond: a' kezét a' kása,
Az asztal körül járt, hogy azt minden lássa,
Hogy meg- gyógyíthassa, arra kéregetett,
Ki póltrát, ki krajtzárt adott, mint telhetett.
Tapótzai bortúl sok Koma óldalt dült,
Komanék közzül-is, nem tsak egy meg-szédült.
Mert ellöl melegen mézelve azt itták,
Kotyogós üvegbül végre kotyogtatták.
Az asztalnál ültek egész hat óráig,
Ittak, ettek mindég, napnak el- fogytáig.
Végre természettül kénszeríttetettek
Fel kelni; azért-is minnyájan fel keltek.
KI ólba, ki tsürbe, ki kertbe tántorgott,
Melly orrára bukkott, káramkodott, morgott.
De mihent minnyájan jól ki üresültek,
Viszszá-tértek megint, a' szobába gyültek.
A' Komák itt újra, ültek asztalokhoz,
Nyúltak a' kantsókhoz, és a' kalátsokhoz.
A' Parasztok borbúl ha jól hörpentenek,
Tudjuk; szent Írásbúl akkor beszéllenek.