GVADÁNYI JÓZSEF: A' NEMES MAGYAR DÁMÁKHOZ ÉS ASZSZONYOKHOZ SZÓLLÓ VERSEK. [0003]


Múzsám! Szakoltzának hadd el most Vidékét,
Fejér hegyek alatt fekvö Megyeí részét,
Az ugró Tótoknak lakását, és fészkét,
Esméred mindenkép' immár ennek népét.

Repülj gyorsan beljebb a' Magyar Hazába,
Minden Helységébe, minden Várossába,
Menj Hertzegek', Grófok', 's Bárók' Kastélyjába,
Nemesség', 's Városi Polgárok' házába.

Vesd mindenütt szemed' Hazánk' szép Nemére,
Kegyes természetnek az ö Remekére,
Tekínts mindeniknek testére, fejére:
Fogod vélni nézel a' napnak fényjére.

[p [000] 4] Most Tavasz van, töle minden újjúlást vesz,
Mert az természetben új munkálódást tesz,
Azért minden állat szebb, frisebb, 's vígabb lesz,
A' kígyó is régi böriböl ki vetkez.

Érkezvén Tavaszsza drága Nemzetünknek,
El múlt komor tele sínlödö ügyünknek,
Rózsát nyit hajnala régen vártt Egünknek,
Tsirázik zsengéje el múlt víg kedvünknek.

Nem tsak Ibolyákat látunk a' kertekben,
Nem tsak Kükürtsöket a' kopár mezökben,
Nem tsak új levelit a' fáknak erdökben,
Hanem közönséges változást mindenben.

Úgy van, mert tekíntsél most minden Dámára,
Akár Várasbéli Polgárnak számára,
Ezeknek hajadon, 's kisebb Leányjára,
Vonta öket tavasz a' régi rámára.

Nem látszTheátrumra illö kalapokat
Fejeken: rút ketretz formájú Búbokat,
Nem látol alla Türk épült Turbányokat,
Sem alla Vasxhinton halmázott Tornyokat.

[p [000] 5] Nintsen most Karakó, Frak, Furó a' tagján,
Nem tsüggnek Busányok, mint dobok' óldalán,
Barát nagy Kaputx is nem fekszik a' vállán,
Nem függ nyírott haja félig a' homlokán.

Hanem Fö -- Fö -- Fö -- de: Ímé nem szóllhatok;
mert öröm könyveket szememböl húllatok,
Jó, hogy árja miatt így is dadoghatok:
Fö -- Fö -- óh szívemen fent ható szózatok!

Apad már örömöm özöne szívemröl,
Ennek súlyos terhe hanyatlik nyelvemröl,
Szóllok hát Hazánkban élö szép Nememrsöl,
Szóllok: mert tartozom, hogy szólljak Véremröl.

Magyar Fökötöje van minden Dámának,
Avagy farkát éri vége Fátyolának,
Gyöngyös párták fején ezek' Leányának,
Reszketök, arany lántz ékei hajának.

Egygyikének sintsen petzkes Verdigályja, Dombos farotskájok a' szoknyát meg álja,
Vállokat ha Szabó varni jól találja,
Van é szebb teremtés? bár minden vizsgálja.

[p [000] 6] Bé hajlott derekok úgy áll, mint az káva,
Bezzeg! mint Schaketli, ez nem ollyan gyáva,
Hanem szép, mint farkát ki terjesztö Páva,
Nem mutat illy szépet sem Indus, sem Jáva.

Szép gyenge karjait Bíbor bodorítja,
Alabastrom nyakát Gyöngy, Gyémánt szorítja.
Melyjének dombjait szint' azzal borítja,
Márvány szíveket is magához hódítja.

Félig arany retzés kamuka szoknyája,
Arany virágokkal van elö ruhája,
Gyöngyös Párta övök módos a' formája.
Arpádnak is így járt kedves Etelkája.

Hogy ha rövid mentét vészen a' testére,
Kótsag tollas bársony tsákót tesz fejére,
Karmazsin tsizsmát húz lába gyengéjére:
Bellónát, Amazont látsz nézvén képére.

Tekíntsd az idegen Dámát, 's Aszszonyokat,
Kik Anglésxt viselnek, avagy is Szakokat,
Palatindlit, Krézlit, és más Flink flankokat,
Szólljál igazságot meg látván azokat;

[p [000] 7] Hasonlíthatod é azokat ezekhez?
Azok' öltözetét ezen öltözethez,
A' panyolaságot jól álló rendekhez,
Nem villával hányt ez; van öntve testekhez.

Óh Hazánkban nevelt kegyes Bálványkáink,
Tátrán, Fátrán, Mátrán legelt Báránykáink,
Mí Magyar Dámáink, kedves Leánykáink,
Egy fészekben velünk ki költt Galambkáink.

Tí megg érdemlitek, hogy tüzek égjenek,
Mellyekre szüz Veszták szent temjént hintsenek,
Áldozatot Nimphák, és Múzsák tegyenek,
És Neveitekre innepet üljenek,

Ditsöség' Oszlopa néktek emeltessen,
Arra Tí Nevetek mind ki metszettessen,
Borostyán koszorú felikbe tétessen,
Fámától Nevetek Égig hírdettessen.

Parnassus' Múzyái hogy muzsikáljanak,
Faunus, Driadesek vígan tántzoljanak,
Orpheus, Arion hogy furogáljanak,
Sirenek Múzyámmal ekkép' danoljanak.