GVADÁNYI JÓZSEF: A' FALUSI NÓTÁRIUSNAK ELMÉLKEDÉSEI, BETEGSÉGE, HALÁLA, ÉS TESTAMENTOMA. 0026


Az Orgonyistának, Szelid Andrásnak, az ö ítélete.

Tsebres Mihály Uram a' dolgot jól veszi,
Consequentiáit mind helyesen teszi.
Mondgyák; hogy ez ember fából teremtetett,
Plebánusunktúl-is, ez így jelentetett.
Mert hamvazó szerdán fejünknek búbjára
Hamut hintvén, mörmölt; vígyáztam szavára.
Mert mint orgonyista mellette állottam,
És ezen szavakat szájából hallottam.
Emlékezz-meg Ember, por vagy, porrá leszel,
Tudgyad: hóltod után, lágy tzipót nem eszel.
De még-is én ebbe nagyon kétes vagyok.
Mert bár melly nagy hideg légyen, meg nem fagyok.
A' sár pedig meg-fagy, olly kemény lesz mint kö,
Ha pedig hírtelen éri meleg essö,
Fel-olvad, olly híg lesz, hogy azt el-is mossa,
Philosophusoknak tehát az okossa,
Ember, hogy sár légyen, épen nem tarthattya,
Ezt az én Physicám, practicé mutattya.
Mert a' minap menvén, Szinnyér vár-allyára,
þj borokat venni, falunk kortsmájára,
Nagy szélvész támadott hirtelen útamba,
Jég darával esett a' zápor nyakamba,
Tsafaró víz leve, mind mentém, mind ingem,
De még-is itt vagyok, nem mosott-el engem.
[p 0027] Ha pedig, mint tarttyák, a' testem fár vólna,
Már most hígja között a' zöld béka szólna.
Én az orgonámhoz embert hasonlítom,
mellyt változásokra sok képpen indítom.
Ál ez közép szerü, apró, 's nagy sípokból,
Mellyek munkáltattak, fákból, és ónokból.
Két fúvók a' lelke, mellyek ha vonatnak,
A' sípok általok szóllásra hozatnak.
Ha mutatióit egyszerre ki-húzom,
Olly nagyon szól, vélik hogy a' gonoszt nyúzom.
Verek akkor rajta szép víg solosmákat,
Vagy-is karátsonyi, 's húsvéti nótákat.
Bé-tolván azokat, kint tsak edgyet hagyok,
Gyengén szól, gondollyák, hogy én álmos vagyok.
A' szíveket hangjok akkor buzgóságra
Gerjesztik, nem pedig valamelly vígságra.
Ha pedig ki-rántom annak tremuláját,
Erszkett hangja, verem halottak nótáját.
De ha a' fuvói egyszer meg-romlanak,
Meg-némúl; sípjai többé nem szóllanak.
Szint így az ember-is vérbül, tsontbúl, húsbúl
Áll: koránt sem sárbúl, vagy öszve font gúsbúl.
Ezekbül tagjai vannak ki-formálva,
És egy halhatatlan lélekkel meg-áldva.
Ezen lélek benne ha erössen munkál,
Ollyan víg lesz, hogy majd örömébe el- szál.
Fökép belsö részit borral ha ásztattya,
Apját-is meg-öli, ha reá bíztattya.
Ha pedig tagjait tsak gyengén mozgattya,
Lézeng, gondolkodik, ollykor el-altattya.
[p 0028] Eszébe jutt, hogy a' kortsmára-is adós,
Búsúl látván hogy jön a' vendég fogadós.
És mikor ezeket ö még részketteti,
Akkor hogy rettegjen vele az téteti. Retteg-is ha tudgya, hogy tüzre rosz fát tett,
Vagy ezer aranykát lopva mástól el-vett.
Nem-is tsuda akkor, hogy van tramúlája,
Mert nagyon tsiklandós a' nyaka tsigája.
A' midön pediglen a' lélek el-hadgya,
Nem mozog, mert akkor már halálnak adgya.
Ímé így történik ember változása,
Embernek orgonám helyes paritása.

A' Tyukodi Mesternek, Gántsos Jánosnak ítélete.

Orgonyista Uram! mondott ked nagy semmit,
E' dolgot nem így kell meg- fejteni ám itt'.
Mert ked orgonáján bár miként orgoná l,
Dudálásán még-is ember sorsa nem áll.
Változó hangzását' Újai okozzák,
A' mint billegeti, olly tónusra hozzák.
Kednek orgonája tsak egy olly masina,
A' mellynek nints feje, nints képe nints ina.
Halhatatlan léek aztat nem mozgattya,
Ökör börbül készült két fúvó zúgattya.
Régen olvasom e' szerentse kereket,
Ihol kezembe van; ez az embereket Leg-jobban írja-le, 's azok változását,
És a' tsillagoknak beléjek folyását.
[p 0029] Ezek bé-folyása, indít bennek mozgást,
Természetekben-is, sok külön változást.
Én ezen szent könyvhöz Mendikás Koromba
Nehezen jutottam, lévén Komáromba.
Meg-láttam én eztet egy halász kezébe,
Egy reggel sétálván a' Duna mentébe;
Kértem engedgye-meg, hogy én-is láthassam,
És miröl szóllana, azt ki- tanúlhassam.
Nagy nehezen még-is kezembe nyújtotta,
Ide adván nékem, ezeket mondotta:
Egy Compactor mene József vásárára
Pestre: úttyába jött e' halász tanyára.
Egy pár szép keszeget, egy tarisznya rákot,
Gulibámba menvén, a' földön meg-látott.
Mondá: adgyam néki, egy könyvet ád értek,
Ha az olvasáshoz, 's bölts dolgokhoz értek.
Nagy örömmel mingyárt, e' tserét meg-tettem,
De meg-vallom, eddig kevés hasznát vettem.
Ki-nyitám e' könyvet, kezdém olvasgatni,
Szent félelem kezde míngyárt belém hatni.
Mert láttam képeit a' szent Sybilláknak,
Tsudáltam erejét a' Prophetziáknak.
Kértem, hogy adgya el, én meg-veszem töle,
þgy-is a' mint mondgya, nints haszna belöle.
Míg ide engedte, sokáig forgatta,
Végre egy petákért még-is ide adta.
Benne van a' testnek, mint esik mozgása,
Emberi sorsnak-is annyi változása.
Sybilla Cumana ezekrül szépen ír,
A' több Sybilláknál észel-is többel bír.
[p 0030] Azt írja: az ember mihent teremtetik,
Vezérjévé mingyárt egy tsillag tétetik.
Külömbözö minden tsillag ki-folyása;
Mellyért-is sok féle ember' változása.
A' kinek üstökös tzsillag a' Vezére,
Kivált nagy szerentse az ollyannak bére.
Mert hoszszú farkával Tronusra emeli,
Mikor nem-is véli, magát azon leli.
Ez igen nagy tsillag, nagy-is ki-folyása,
Mint a' Bársonyosnak az ö áradása.
Ebbül minden féle jó úgy foly fejére,
Mint a' Sió vize malma zselyébjére.
Olly tsillagok, mellyek leg inkább fénylenek,
Hertzeget, vagy Gróffot, 's Nemest vezérlenek.
A' midön az Égen tsillagok tisztúlnak,
Láttyuk ki folyások, melly fényessen húlnak.
A' kinek fejére ezek r'a lottsannak,
Fö hivatalokra fel kell menni annak.
Katonák tsillagi Mars, 's három Kaszások,
Ezek meg-mutattyák, mint tegyék vágások.
Marsnak ki-folyása, azon út, a' mellyen
Ditsöséget nyerni, és borostyánt kellyen,
Futnak-is ök ezen, 's ellenséget vágnak,
Sok sántzokat, és sok várat meg-is hágnak.
Tselédes gazdának Fias tyúk tsillaga,
Sokak elött már ez fenylett, és ballaga,
Öket ki- folyása meg gazdagította,
Mert sok gyermekekkel meg- szaporította.
A' hajnali tsillag Dámákat vezeti,
Mivel Aurórának szekerét követi,
[p 0031] Pirosra festetik ezeknek ortzája
Altala: mivel hogy érdekli rózsája,
Mind azon tsillagok, melyek tsak pislognak,
Aprótskák, és mintegy szomorún villognak,
Tsillagai tsupán tsak a' szegényeknek,
Sugári tsekéllyek ki-adott fényeknek.
Folyása tsak tsepeg, és nem foly fejekre,
Ritkán-is jutt tisztég, 's gazdagság ezekre.
A' kutya tsillagnak folyása kibe hat,
Olly ugyan mint az eb, azért még sem ugat;
Nem-is lesz közülök egy-is marakodó,
Hanem irígy kaján, nem lesz adakodó.
A' Nagy Medve tsillag tsak az Oláhokba
Botsájtya fluxussát, és az Oroszokba.
A' medvétül ezek azzal külömböznek,
Hogy lelkek van; másként egy börbe öltöznek.
Kis medve tsillagból, mivel nyöstény tsillag,
Az olá Fátákba, influxussa ballag.
Ki- is tettzik; mivel ezeknek a' lába,
Olly pitzin mint kerék eke taligába.
Szörös botskorával zsukátáz rótába (Sukátázni annyit tészen oláúl, mint tántzolni, az olá fáták, az az leányok közönségessen kerékbe szokták tántzolni kezeiket öszve fogván és eztet rotának nevezik. )
A' fel füzött sok pénz tsörög a' nyakába.
Mint Flóra virággal meg-rakattya fejét,
Két ször kötény fedi hátullyát elejét.
[p 0032] Vannak még tsilagok, a' mellyek vándorlók,
Némelly Astronomus írja, hogy kóborlók.
Ezeknek fluxussa kibe folyni talál,
Emberséges ember azokból ritkán vál;
Mert tolvajok lesznek, avagy-is korhelyek,
Erdök, puszták, kortsmák, az ö lakó helyek.
Ezek haramiák lésznek, és zsiványok,
Kik között-is vannak igen sok tzigányok.
Sokan zsidók közül ezekkel tartanak,
Úton állók lésznek, és úgy gyilkollanak.
A' kereskedöket leg-inkább üldözik,
Társaikat minden felé ki-küldözik.
Gyakorta fel-törik a' gazdag bóltokat,
Ki-rabollyák 's végre meg-ölik urokat.
Tsikósok, Gulyások, Juhászok, Kondások,
Tolvajok, de nem olly nagy a' tolvajlások.
Ezek tsak lovakat, tsikókat füznek-fel,
Vagy néhány tinókat, pusztákon lopnak el.
A' kondások ártányt vágnak petsenyének,
De a' nagy erdökbe mást mit-is ennének.
Városi tolvajok élnek eszszességgel,
Mert már ezek lopnak tzifra mesterséggel.
De sok jutt kerékre, sok akasztó fára,
Nem régen jutottak hajók húzására.
Az emberi sorsról ez az ítéletem,
Kotzkáimat bár mit hagyigálom, 's vetem,
Szerentse kerekem tsak eztet taníttya,
Copernicus, 's Ticho, több-is bizonyíttya.