GELEI JÓZSEF: IFIABBIK ROBINZON. 0007

Vólt egygyszer egygy ember Hamburg Városában, kinek neve Robinzon vala. Ennek vóltak három fiai. A' leg nagyobbiknak azok közzül kedve vólt a' katonaságra; el is ment, és egygy ütközetben a' Frantziákkal való háború' alkalmatosságával agyon lövetett. A' második, a' ki egygy Tudós akart lenni; egygykor nagyon elmelegedvén; hideg vizet ivott, száraz betegségbe esett, s meghólt.

Megmaradt még a' leg kissebbik, a' kit Krúzoénak neveztek: miért, miért nem? én nem tudom. Egyedül ebbe helyheztették mind maga az öreg Robinzon, mind Felesége, minden reménységeket; mivel már tsak ez az egygyetlen egygy vala. Ök azt anynyira szerették, mint szemek' fényét, de nem okosan.

Tódor. : Mit té1szen ez? nem okosan szeretni.

Atyja. : Mindjárt meg mondom: mi szeretünk titeket, mint magatok jól tudjátok: de ugyan éppen azért dôlgoztatunk vé1letek szüntelen, és tanítunk benneteket sok gyönyörködtetö és hasznos dólgokra; mert tudjuk, hogy a' munka és tanúlás té1szen benneteket, mind jó emberekké, mind pedig jövendöben bóldogokká. Dee Krúzoénak [p 0010] a' Szüléi nem így tselekedtek. Ök az ö' kedves gyermekeket mindenben szabad akaratjára hagytak, és mivel ezen kedves gyermek, inkább tsak játszani, mint sem dólgozni és tanúlni szeretett; megengedték né1ki, hogy egész nap' is játszodjon: s e' képpen keveset, vagy semmit sem tanúlt. Ezt nevezzük már mi, nem okos szeretetnek.

Tódor. : Ha ha! no most értem már.

Atyja. : Az ifjú Robinzon tehát, közel felnevekedék, még se tudta senki, hogy jövendöben mi fogna lenni belölle. Az Atyja azt akarta, hogy Kereskedö lé1gyen, de ahhoz semmi kedve sem vólt, azt mondotta: hogy ö inkább szeretne e' világon széljel útazni, és minden nap' újjabb újjabb dôlgokat látni és hallani.

Goromba szándék, egygy ollyan éretlen emberkében. Ha még is valamit tanúlt vólna. De ugyan, egygy olyan tudatlan ifjú, mint a' mi Krúzoénk vala, mit tudna tsinálni a' széles világon? Ha valaki haszonnal akarja az országokat eljárni, szükség, hogy elöször külömb külömb féle dôlgoknak tudására té1gyen szert; de még eddig, a' mi' Robinzonunk erröl nem is gondolkodott.

Már tizenhét esztendös vôlt, és nagyobb részét ezen idejének tsak imitt amott való futkározással töltötte el. Minden nap' tsak [p 0011] azon nyügölödött az Atyja' nyakán, hogy ö néki Országokat járni engedné meg. Az Atyja azt felelte: hogy az, egygy tökélletlen szándék vólna, és még tsak rá sem akart figyelmezni. - Fiú! Fiú! mondá az Anyja is: Kérlek maradj itthon, és keresd élelmedet igazán mint egygy jámbor. - Egygy nap' -

Sarlotta. : Ha ha! majd rá kerül most Robinzon.

Miklós. : Oh hallgass tsak!

Atyja. : Egygy napon, midön szokása szerént a' kikötö helyen futkározna, meglát egygy pajtássát, a' ki egygy hajósnak fija vala, és a' ki éppen akkor az Atyjával Londonba menni szándékozna.

Fridik. : Kotsinn é?

Detrik. : Nem, Friderikém, Londonba tsak hajón lehet menni, egygy igen nagy vízen keresztül, melyly Északi tengernek neveztetik. -- No?

Atyja. : Kérdi a' pajtása tölle, ha nem vólna é kedve né1ki is vélek elmenni? Igen nagy! felele Krúzoe. De félek, hogy a' szüléim né talán ellent állanak benn. Éhj! monda a' másik ismsét, tsak vesd rá a' fejedet, s gyere vé1lünk egygyütt, három hét múlva megint viszszâ jövünk. Szüléidnek pedig izend meg hová lettél. Úgy de, egygy tsepp pénz sints vé1lem, mondá Krúzoe. - Semmi az, felele a' másik, eltartalak én ngyen [!] az úton.

[p 0012] Az ifjú Robinzon tanakodnék egygy kitsit magában, s az után kezet tsapván felkiálta mondván: No pajtás, már mé1gyek vé1letek egygyütt. No tsak hajóra hirtelenséggel. - Azonban reá bízza egygy valakire, hogy egygynéhány óra múlva menne el szüléihez s mondaná meg: hogy ö egygy kevé1s ideig Ángliába fordúlt, és nem sokára viszsza fogna jönni. Ekkor mennek mind a' ketten a' hajóra.

János. : Fíh! nem szenyvedhetem Robinzont.

Miklós. : Én sem.

B. Barátjok. : Miért nem?

János. : Azért, hogy miért mé1gyen ö el szüléinek hírek nélkül.

B. Barátjok. : Helyesen mondod Jánoska. Valósággal nagy gorombaságot tselekedett: de szánakozzunk inkább ezenn az ö gorombaságánn. Óh beh örvendek, hogy nintsenek több ollyan éretlen ifjak, a' kik szüléik iránt való köteleségeket nem tudnák.

Miklós. : De ugyan lehetnek é még többek is ilylyenek?

B. Barátjok. : Én nem láttam senkit, hanem tudom azt bizonyosan, hogy az ilylyen szabad szakállán járó ifjaknak, bóldogtalanság a' dôlgok e' világon.

János. : No tsak halljuk már, mi leszsz a' Robinzon' dôlgából?

[p 0013] Atyja. : A' hajós legények, felvonák a' vasmatskákat, és a' vitorlákat szélnak ereszték. Már kezdi a' szél a' hajót vinni, a' midön hat ágyúknak kilövésekkel bútsút vé1szen a' hajós mester a' várostól. Robinzon a' maga' barátjával a' hajónak fedelzetén vala, és azon való örömében, hogy már mehet, nem tud maganak mit tsinálni.

Tiszta vólt az ég, és olylyan kedvezö szél fútta a' vitorlákat, hogy kevé1s idö múlva már a' Várost sem látták. Következendö nap' elérének a' Ritzebütteli kikotö helyhez, a' hol az Albis' vize a' Tengerbe szakad. Ekkor érének a' sík Tengerre. Valylyon ugyan hanyadán vólt a' mi' Robinzonunk, midön Tengeren és levegö é1gen kivül egyebet semmit sem láthatott. A' száraz földet, a' honnan jön vala, lassan lassan elveszté szemei elöl. Már egyebet nem láthatott, hanem tsak azt a' lámpásokkal ragyogó nagy tornyot, melylyet a' Hámburgiak építettek a' szent Szigetben, s az is tsak hamar elölle eltünék. Az égnek bóltozatja, és a' tengernek sík háta vala mind az, a' mire szemeit vethette.

Tódor. : Nem tréfa dolog!

B. Barát. : Te is megláthatod talán majd egygyszeribe.

Tódor. : Hát elmé1gyünk oda mi is?

B. Barát. : Nem, hanem, ha figyelmetesek lé1sztek, midön mi né1ktek a' földnek [p 0014] leírását. (Geographiát) tanítjuk, megtanúlhatjátok, egygy helyröl más helyre mere kellessen menni. -

Atyja. Söt, ha a' munka' és étel' italbé1li mértékletesség által, naponként anynyira megerössödtök, hogy egygy ilylyen úrnak alkalmatlanságát elszenvedhetitek; majd egygykor rágondoljuk magunkat, hogy sétálásnak kedvéért elmenjünk Travemundába, a' hol a' Bálteum' tengere kezdödik

Mindnyájan. : Hahj! Hahj!

Atyja. : S ottan hajóra üljünk, és egygy két mérttföldre a' tengerre bé1hajókáztunk.

(Felugrándozának mindnyájan, és az atyjoknak ki nyakába, ki lábára, ki karjára tsimbalkódzdzék, azonn való örömöket nyájas hízelkedéseikkel, tapsolással, tombolással mutatták ki)

Anyja. : Hát engem elvisztek é magatokkal?

Sarlotta. : Óh igen is! ha ugyan olyly meszszire gyalog eljöhetsz! - De; meszsze van ám az ide. Ugy é édes Atyus? Talán még tovább mint Wansbekk is, a' hol Klaudius a' mi' jó akaró Urunk lakik; és még egygy más is, a' kinek olylyan nagy háza, és olylyan nagy kertje van. - Oh! nagy az, nagy, igen nagy, sokkal nagyobb a' mié1nknél. Ugy é édes Atyus, vóltam már én ott, akkor, mikor a' mezön tarka követskét kerestünk, és -

Atyja. : Mikor a' szántókat megnéztük. -

[p 0015] Sárlotta. : Meg mikor a' vashámorba bé1mentünk, melyly az út mellett van.

Atyja. : Meg még mikor a' szélmalomba felmentünk.

Sarlotta. : Oda? a' hol a' szél a' kalapomat fejemböl kikapta.

Atyja. : De a' melylyet a' mólnárinas megint viszszahozott.

Sarlotta. : Ugyan jó inas vólt az! úgy é édes Atyus?

Atyja. : nagyon jó; soha sem látott többet bennünket, még is mindjárt kívánt szôlgálni.

Sarl. : Valamit adtál is néki? -

Atyja. : Igen is hogy adtam! az olylyan jó emberek eránt, a' kik a' mi' kedvünkért valamit tselekszenek, illö hogy mi is jó akarattal lé1gyünk - De majd el is felejtjük a' mi' Robinzonunkat! Noszsza siessünk utánna, majd el is tünik egygyszer szemeink elöl, mivel sebessen repül az ö hajója.

Két nap' egygymás után szép idö vala, és mindég kedvezö szél fútt: A' harmadik napon, egygyszer tsak bé1borúl, mindég setétebb setétebb az idö, és a' szél is kezd fúnni egészsz erejéböl. Majd villámlik el anynyira, hogy az ég egészszen tüzben látszik lenni, majd megint olylyan setét következik, mint derék éjszaka szokott lenni, és a' menydörgésnek ropogása egygy [p 0016] pillantásig sem szünik, az essö zuhog le felé patak' módjára, és az eröszakos szélvész anynyira dühösködik, hogy a' tengernek habjai miatta házak' módjára felduzzadnak.

Ekkor bezzeg megláthattátok vólna miképpen ingadozott a' hajó, most a' haboknak tetejekre felemelkedvén, majd ismét azoknak mélységekbe besüljedvén, és hogy, miképpen düllöngözött egygyik óldalról a' második. Óh! mint tsikorgottak a' vitorlák, és minden kötelek! milylyen nagy tsörgés, tsattogás vólt benn a' hajóban! mint dôlgoztak az emberek, hogy egygy szempillantásban el ne veszszenek. Robinzon még nem szokott az ilylyen dologhoz, feje elszédült, gyomra felémelyedett, és olylyan beteg lett, hogy azt gondolta, meghal. Ez az, a' mit tengeri betegségnek hínnak.

János. : Ne néked, Robinzon! bezzeg, lakolsz most.

Atyja. : Ah édes szüléim! ismét meg ismét így kiáltozott. Ti soha többé engemet nem láttok! Oh beh értetlen tökélletlen egygy ember vóltam én akkor, a' midön titeket úgy megszomorítottalak! -

Retss! Retss! hallatik hirtelenséggel a' fedelzeten. Isten! légy kegyelmes! kiálták a' hajósok. Ekkor mindnyájan olylyakká lé1sznek mint a' halál, és a' kétségbe [p 0017] esés miatt kezeiket fejekre kótsolták. Mi az? Mi az? kiálta Robinzon, ki már akkor ijedségében tsak nem félig meghólt. Az, hogy mindjárt oda lé1szünk! kiáltának a' többiek. A' leg elöl lévö árbotzfába belé tsapván a' menykö, az, szerte széljel szakadt; a' középen lévö leg nagyobb árbotzsa is anynyira megtágúlt, hogy kivágni, és a' hajóból ki kellett vetni. Oda vagyunk! ismét újj kiáltás hallatik a' hajónak alsóbb részéröl. Lyuk esett a' hajón, és már a' víz benne négy láb magasságnyira van.

Robinzon, ki a' hajósok' szobájában a' talalyon ül vala, ezen szóra tsak hátrarogyik, és elájúl, a' többiek mindnyájan futnak a' víz hárító reszközökre, ( Antlia) hogy ha lehetséges vólna, a' hajót a' süljedéstöl mególtalmaznák. Ekkor egygy hajós hozzá megy, megrázza erössen, és azt kiáltja né1ki: Hát te ilylyen s ilylyen, semmit se tsinálsz, tsak fekszel, midön más emberek halálra dôlgoznak?

Erre tsak felvántzorodék, noha semmi ereje sem vólt, s mellé áll egygy víz hárító eszköznek. Azonban a' Hajós Kapitány kilövet egygynéhány ágyúkat, jelt adván azzal a' közelé1bb való hajóknak, hogy ök veszedelemben vólnának. Robinzon, a' ki nem tudta hogy az ágyú lövés mire való vólna, azt gondolta, hogy a' hajó szakad [p 0018] széljel, és újjolag elájúlt. Egygy hajós legény félre taszítá, s mint egygy hólttat ott hagyá.

Dôlgoztak erössen a' víz hárító eszközökkel, de azért a' víz semmit sem fogyott a' hajóból, söt anynyira szaporodott, hogy már tsak azt a' szempillantást várták, a' melylyben elsülyedjenek; mindent, a' mi nélkül tsak ellehettek, kihánytak a' hajóból, úgymint ágyúkat, portékás zsákokat, és holmi ládákat, s a' t. hogy azzal is könynyebb lé1gyen: de semmit sem tett.

Azonban, meghallá a' közelé1bb való hajó a' jelt, melylyet a' segedelem nélkül szükölködök ágyú lövéssel adának, és szabadúlásokra külde egygy ladikot; de ez a' ladik hozzájok nem juthatott, mert a' feltornyozott habok ellene állának: tsak ugyan utóljára olyly közel törekedett, hogy a' hajónak hátúlsó részéböl, ez abban lévö embereknek kötelet hajítottanak, melylynek segítsége által, azt éppen a' hajóhoz húzhaták. Ekkor minden, a' ki tsak lábra állhatott, hoygy megszabadúljon, belé ugrott. Robinzon pedig, a' ki magát egygy tseppet sem bírta, egygy hajós legénynek könyörületességéböl tsak belé vettetett.