FALUDI FERENTZ: TÉLI ÉJTSZAKÁK. 0272


NYÓLTZADIK ÉJTSZAKA.

Hollósi, Szilágyi, Bátori.

Hollósi. Mint nyugodtak az Urak?

Bátori. Tsendesen, édesen.

Hollósi. Virradatig egy végbe.

Hollósi. Szokásom szerínt magam keveset aludtam, de eleget. Korán ki vervén magamat ágyomból, fel forgattam némelyly keverék írásimat, egy Frantzia levélre akadtam, nem mostani, 1725 esztendöbenn irta egy jó akaró a' másikának Párisból. Azon helységnek szokásit, és erköltseit hozza elö. ha nem vólna unalmas meg hallgatása, beszédnek' okáért el mondanám magyarúl végig.

[p 0273] Szilágyi. Tsúfos lehet, az e' féle újságoknak nagy szeretöje vagyok.

Bátori. Mint légyen mostanság dolga az említett módiás városnak, eleget hordják füleinkbe, a' kik onnan érkeznek, és a' hónapos hírek is böven tudósítanak, hanem az akkori idöbéli szokása járását Párisnak ohajtom igen is tudni.

Hollósio. Ilylyen alkura tehsát kezdem, így szóll a' levél.

Barátom, már tíz esztendös lakosa vagyok híres Páris' városának, és pedig még sem ismérem. El se higyd, hogy a' sereglö sok gyönyörüseg, melylynek ebbenn a' Babylonbann se száma, se azon állandó módja, légyen ez oka; mint ha beléjek vesztembe kilylyeb nem tekíntenék, söt inkább most vagyok utánnok, hogy ki tanúlhassam, és hírt adhassak felölek. Sok idötöl fogva nem szorúltam az orvosokra, mint hogy egészségem szolgál. És valóbann pirúlnék szégyenembenn, ha el érvén, el is hagyván már a' harmintzadik esztendöt, számot tartanék az e' féle Philosophusokra. A' kik öket ismérik, kerülik.

[p 0274] Te, a' ki tudod, mi rendet tartottam életembenn, és melyly felé hallgat hajlandóságom, által értheted, mint töltöm napjaimat itten. Közönségesen, mikor a' nap támad, akkor kelek. Noha ez a' látszatos Planéta ritkán mutatja magát mí nálunk tiszta fényébenn, erre nézve szinte olyly betsületbenn vagyon, mint a' Chinai. Tsászár, a' ki fél esztendeig láthatatlan maga országábann. Jó korán ébredek, a' kakas' szavára nyilik szemem, és a' zörgö sok kotsi el felejteti álmomat. Talpon lévén, elsö gondom az olvasás, ha nem írok, vagy írás, ha mit arra valót olvastam.

Végezvén tanúlásomat, és elmémnek forgatását, lábaimat kezdem meg indítani, nints is nagyobb gyönyörüségem a' sétálásnál. Mikor azért szolgál az idö, meg köszöntöm a' kies tiszta vidékséget, vagy a' híres kerteknek látogatására megyek, meg járom árnyékos útszát, mulátok a' nemes virágok köztt. Jól lehet ezt a' sétélást heába való fárádozásnak tartják a' Törökök, és az egész Asia esztelenségnek mondja, én azonbann minden nap egy néhány Olasz mért földet el lépek, noha nem útazok. Erre pedig szép módot ád a' Frantzia udvár, [p 0275] nyitva tartatván szép kertjeit, melylyeknek talán mása nintsen Europábann. Mennél késöbben lehet, akkor megyek nyugodni. Számot vetvén elöbb magammal mind azokról, a' mit nap estig tselekedtem, arra kérvén jó Istenemet, hogy boldogúl virradhassak más napra.

Minden napi szükségem azon egyre mutat: táplálásomra, öltözetemre, nyugasztaló ágyomra. nem kívánok olylyas eledelt, melylyel azok élnek, a' kik nálamnál kényesebbek, vagy gazdagabbak. Ha meg térek az udvarból, nem szégyenlem a' bé menést pusztás kis hajlékomba. A' vont arany, vagy ezüst, nem födi jobban bé testemet a' szött posztónál. Ha más mire vagyon szükségem, bölts Seneca könyvébenn keresem. Arra emlékeztet, a' ki gazdag akar lenni, semmit se kívánjon.

Mind azoktól meg vonom magamat, a' mit drágán árúlnak, és a' mit nem szerezhetek meg, hogy meg ne bánjam, Ilylyen mértékletességem miatt éhhel meg kell halni bennem a' testi kivánságoknak. És az Aszszonyi nemnek fösvénysége is nagyon tartoztat. A' szerelem' dolgábann inkább tartok Susannával, mint sem Dalilával, és nem [p 0276] könynyen bízom hajamat egy olylyan tsalárdnak ollójára, mint Sámson. Tudom, hogy nehezebb Zenocrates' életét élni, hogy sem képét mutatni, mert mind addig gyarló embereknek gondoljuk magunkat lenni, a' míg aszszony állatot teremt a' világ, azért emberül, és korán, meg kell törni a' testi kivánságokat, hogy eröt ne vehessenek rajtunk.

A' jövevényeket szépen fogadják Párisbann, és örömest látják, míg semmit sem kérnek, nints egyéb hivatalok, hanem hogy magoakat mulassák. Vagynak alatson szerü pór vendégek is, ezeket arra hajtják, hogy az útszák' tsúnyaságit öszve takarják és el hordják, jobbára Sabadusok, olyly feketék, mint a' korom, és olyly büdösek, mint a' zsidók' synagogája.

Engem' a' mi illet, hol úgy viselem magamat, mint egy tanúlt bölts, hol mint egy tudatlan együgyü, ilyly mesterséggel fúrom magamat hol enne, hol amannak kedvébe. Írtam egy darab könyvet, a' Kirtálytól kezdve az ajtó állóig mindeniknek tetszett. Az udvar meg betsült szép pensióval, de a' had el kapta. A' nagy Urak engem' felséges dítsírettel magasztalnak, és [p 0277] a' böltsek mint egy tömjénezve betsülnek. Az Aszszonyságok pedig kísztve ingerlenek, hogy ne hevertessem pennámat, de számokra semmit sem tudok ki dolgozni, hanem ha el keseredem, vagy más mí bánt, akkor ugyan, noha Músám énekre nem termett, olyly gyengén ereszti verseit, hogy Gvarini ama' híres Olasz sem ér velem.

Ebbenn a' helységbenn mód nélkül sokat költenek az emberek a' tzifrára, és kevélységre, és azért magokat mindenböl ki fosztják, utoljára a' Palotás Uraimék a' Lázár' lakadalmára szorúltanak. Személyemröl vallhatom, ha el fogyott költö pénzem, és nints mire virradnom, a' gazdagok eleibek mégyek, addig patvarkodom a' hímes színes dítsíretekkel, a' míg önként számomra ki nyilik erszények.

Itt mindent 's mindenkor kell dítsírni, a' mí nem jó, azt a' jónál jobban, a' fiatal rendnek rendetlenségét leg inkább, máskülönben oda vagyon a' szent békeség velek. A' többivel meg tudok alkudni, de a' kép mutatás ki vallott ellenségem, nem türhetem, mikor, se az Istent, se az embereket nem kéméllik, azt is, ezeket is tsalton tsalják, hogy áldozatot tehesenek [p 0278] véle az ördögnek. Doctorságra vertem magámat a' compliment' dolgábann, leg inkább a' mí a' meg követést illeti, ez a' ceremonia olyly közönséges Frantzia országbann, mint a' fohászkodás az Olaszok között, sürü itt az igéret, szapora a' barátság, a' szolgálatnak ide amoda fel ajánlása untig való, azonbann tsak olylyan, mint a' filemilének tzifra éneke. Vox praetereaque nihil. Hang és nem egyéb. Minden emberség és udvariság tsak a' meg követésböl áll, azért könynyü köztök a' meg békéllés, nem is tartanék jó Frantziának, a' ki a' meg követés utánn el nem tudná nyögni a' boszszúságot.

A' mi Párist illeti, nehéz, létte igaz képét adni. Népe nem fér a' városba, már a' Seqvana' vizének (melyly által folyja) hidait és a' házok' teteit is el foglalta. Ez a' tágos meg rakott pajta minden zúrzavarnak széke fészke, kezdem azért le írását, a' perpetuo mobili, az ö éjjel nappali nyughatatlanságáról.

Mikor Nero Tsászár' érdemes oktatója, Seneca, a' tsendes életröl írta vala könyvét, nyilván füleit fájdalta a' sok jövö menö zörgölödö kotsik miatt, melylyeknek [p 0279] akkor szörnyü száma vólt Romábann. Mondhatom Páris városáról, hogy tsergö tsattagó hintóinak, és egyéb pergö szekereinek sokaságok hihetetlen nagy. Alkalmas része rongyos, ökör börrel vagyon borítva, tsak arra való, hogy azokat ölje, kik benne ülnek, mint hogy ütköznek és törnek. A' lovaknak nintsen pihenések, vagy étetésre való nyugtok, kéntelenek véle, hogy mentekbenn is, ha mit kapnak, eddegeljenek. A' kotsisok, ha olylya mi történik, mint ha a' Lucifer' lántzáról tsak most óldották vólna le öket, úgy ordítanak, tsattagnak, pattagnak, szitkozódnak, hogy iszonyú hallani. Tovább a' mi ezeket illeti, szokás szerínt óra számra szolgálnak, de az egy orát kettöre, és a' huszon négyet negyven nyóltzra hazudják, erre nézve erövel is a' duplával fizettetik ki magokat. A' kik a' kotsikbann ülnek, gyakorta itt forralják ki, a' mit otthonn a' tüzhez tettek.

Nem külömbenn hatalmas nagy száma vagyon itten a' tornyoknak, és bennek a' harangoknak, ezeknek egybe zengése úgy lármáz a' levegö égbenn, és úgy meg járja az embernek fejét, hogy nem bír magával. [p 0280] Tudd hozzá azoknak rikoltásit, a' kik az útszákat járják, és ki sajtját, ki tejét, ki gyümöltsét, ki fövenyét, ki sepreit, ki halát, ki vizét, ki rongyát, és a' többit, tele torokkal kiáltja ki, és árúlja. Ez az elöbbiekkel egyetembenn olyly alkalmatlanná tészi a' helységet, hogy az anyaszültt siketek, ha eszekkel fel tudnák venni, nem ohajtanak könynyen a' hallomást.

Régenten egy Romai Tsászár arra bolondúlt, az egész városnak pókhaloit öszve szedette, szorgalmatosan meg mérette, menynyit nyomna, hogy abból meg tudná nagyságát Romának. Könynyebb és jobb móddal végtére mehet, a' ki kivánja tudni, mekkora lehet Páris városa; tsak tekíntse meg a' laquais szolgáknak, a' lovaknak, a' Doctoroknak, a' Prókátoroknak, a' pörlekedöknek, az éjjeli kóborlóknak, a' jövevéynyeknek, a' habzó népnek tengerí sokaságát.

A' világtalanoknak nálunk meg lehetös a' sor ( ) sok, szabadon járják a' várost semmi bántás és kalaúz nélkül, mint ha lábaikkal látnának. Három százat közülök, egy azon névü ispitálbann tartanak, és ruháznak, a' három száz Frantzia Nemes vitézeknek emlékezetire, kiknek régi idökbenn [p 0281] egy Egyiptomi Szultán ki tolatta szemeiket. Ezek a' templomok' ajtait meg szállják, alamisnát kérnek, olyly bátran, olyly hangosan, mint ha mind azon oszlop képekkel szóllanának, mint Diogenes Aténábann tselekedett.

A' házokról szóllván, úgy tetszik, mint ha a' Philosophusok, és nem derék építö mesterek láttak vólna hozzájok, olyly gorombá k kívül. Azonbann ékesek belül, noha ez a' szépség is tsak kárpitokból áll, melylyek a' falakat borítják. A' faragott ritkaság, és egyéb tzifra nem ment szokásba ezen nemzetségnél.

A' nagy Urak avval külömböztetik magokat, hogy más kedvéért semmit sem tselekesznek. Az utánn hogy sok két lábú barom vagyon körülettek. Ezek mindenütt követik urokat, a' hintóba emelik, ha kell, az utánn a' szekér fárkára fel ugranak sereggel, egyik a' másikba kapaszkodva tartják magokat, mint ha triumphus gyanánt akarnanának Pentapolis' városaiba költözni.

Nem mondom nagyra, ha mondom, hogy az egész város azon egy szállás, olyly sürüen meg vagyon hintve mindenünnen, a' [p 0282] sok féle kortsmákkal, vendég fogadó házakkal, és ide tartozandó épületekkel. A' konyhák minden órán füstelegnek, mert itt minden órán esznek, isznak, vendégeskednek, és új 's meg új vendégek érkeznek. QA' Frantziák nem igen élnek a' napkeleti füszerszámmal, nem hogy meg vetnék azért, hanem azért, mert hogy az Olaszok és Spányolok nagyon kapnak rajta, és ök külömbözni akarnak tölök még a' jóbann is. Nem fösvénykednek, az ö asztalok mindenkor gazdagon meg vagyon rakva, magánosan tsak akkor esznek, mikor vendéget nem kaphatnak. Örömestebb isznak az apró poharakból, de gyakortább. Szeretik, ha vetekedö társra akadnak.

A' köz' nép innep napokon részegeskedik, dolog tévö napokon józan, és mihelyt virradm dolgához lát. Nintsen talán széles e' világon olyly nemzet, melyly iparkodóbb és serényebb vólna a' Frantziánál, de a' mellett nem gyarapít, mert a' mit nyér, vagy torkába önti, vagy gyomrába hordja, vagy módi tzifrára költi, a' mint erköltsére nézve udvariásabb úgy, öltözetire [p 0283] nézve leg deliásabb a' Párisi Frantzia.

A' Sequana' vize, a' mint felylyebb mondám, két felé hasítja a' várost, és anynyit hord bele hajókon hogy egész milliom embernek taplálására elegendö. A' vize zsendes és jó italú. Emberek, barmok élnek vele, pénzen árúlják házonként. Akár apadjon, akár dagadjon, azon egy az áre.

Az élésre valót rész szerínt meg termi a' város, rész szerínt meg hozza a' vidékség, olyly böséggel, hogy minden szeglete a' helységnek bé telik vele. Erre képest Themistocles egy útszán is fel talátná azt a' három várost, melylyeket egy Persiai Király ada vala néki, egyikét hogy kenyere, másikát hogy bora lenne, a' harmadikát hogy öltözetre valót kaphatna. A' számtalan sok bóltok vígan tsillámlanak külömb féle árúkkal, mind meg vagyon bennek, a' mit vagy a' szükség, vagy a' kényesség meg kívánhat. Olyly híre vagyon Párisnak, hogy igen sok puszta várost meg lehetne gazdagítani azzal, a' mit itt el lehetne kerülni. A' nép szinte úgy lázzad arra, a' mi nem kell, mint arra, a' [p 0284] mí kell. Anynyira meg szokta a' heába valóságot.

Bátor jó darabig ne essék is az esö, de még is minden gaztól szorgalmatosan tisztogatják az útszákat, mert a' dámak nem tzipelösbenn, hanem pantófel paputsbann szoktak járni, a' férfiak ellenbenn mind azon sarukbann. Melyly szokás okot adott egy Spányolnak, hogy azt kérdezné Párisbann, ha mind ki akarnának e költözni a' városból.

A' Seqvana' vizén sok híd vagyon, ki köböl, ki fából. Olylyasok is vagynak, a' melylyeken számos bóltos hajlékok látszanak. A' Pont neuf, vagy is új híd nagy ékessége a' városnak, tizen két bólthajtás tartja, széles, pompás. Egyik derekán ama' nevezetes Henrik Királynak oszlopos lovas képe vagyon értzböl öntve. Úgy tetszik, mint ha elevenséget mutatna, és ki nézne belöle a' Királynak hadi vitézsége. Olyly mesterséges a' munka. Ezen a' hídon fordúl meg színe a' városnak, sok Úri rendböl valók, sok hintó, lovas, 's gyalog nép forr rajta, és tólakozik. Itt fitogtatja drágaságit sok vert sátor, és áros [p 0285] bólt. Ezeket naponként hajnalkor szokták fel építeni, és késön estve le hordani.

Ugyan ezen a' hídon sok tudós kereng forog; ki azzal bíztat, hogy a' ki hullott fogakat újra bé rakja, vagy a' ki folyt szemek helyébe kristályból másokat ültet, vagy azzal, hogy a' homlokot, és artzát gyalázó rántzokat ki símítja, és a' meg fonynyadt el aggott ábrázatot vídáxm fiatal színre hozza, ki azzal, hogy a' vénséget meg ifjítja. Dolog, hogy valaki közülök azt nem meri hazudni, hogy a' hóltakat is fel tudja támasztani.

A' Frantzia, vagy inkább Párisi Dámak nagy ékességére válnak a' városnak, minnyáján igen tisztán és nagy illendöséggel öltöznek, némelylyek közülek olyly böltsek, mint egy Sybilla. Örömest forgatják a' könyveket, írnak is, kivált képen verseket. A' számvetést színte úgy tudják, és gyakorolják, mint a' ferfiak, leg inkább azok, kik kálmárkodnak.