FALUDI FERENTZ: TÉLI ÉJTSZAKÁK. 0007

háborgatta, és nem tudta, ki ellen, hol másképpen nyughatatlankodott. Nem türvén kínját, elö hivatá egy forgott meg hitt belsö Tanátsosát Vicentiust, ki nyilatkoztatá szándékát Angelica eránt, és bajos nyavaláját miatta, arra kéri vala, hogy légyen foganatos eszköze, [p 0011] közbenn járója ebbenn a' dologbann, titkon, okoson forgolódjék, édesítse szivét, kivánságához. Biztassa tárházas ajándékokkal, ha ez nem elég, méltóságos állapottal, ha e' sem elég, jövendöbéli Házasággal, következendö képen Hertzegi Titulussal. Ha, úgymond, ezen ügyemnek, emberséged által, jó végét érem, és látom, Atyámfia! jó Urad lészek, és minden reménységeden felül meg jutalmazom fáradságodat. Erre Vincentinus hüségét, minden fogadásokkal ajánlotta; arról intvén az Öreg Urat, hogy idötöl várna, és ha közbe közbe nehéz válaszok érkeznének, meg ne ijedne - Ezzel fejet hajtván el bútsúza Urától.

Kevés idö múlva meg lesvén magános léttét Angelicának, költséges inneplöbe öltözvén, bé lopta magát szobájába, sok himes Udvari beszéddel tartogatta, és gyakorta valami kis mosolygásra is fakasztotta. Szellöztetö gyenge ruhában vala a' Szüz, és hajadonon, egy pár Olasz bokréta rengett a' fürtök közt. Tetétöl fogva talpig meg járta szemével Vintze, és egyszer 's mind anynyi tüzet rakott maga szive alá: [p 0012] hogy mind a' két pofáján ki nézne, és reszketne miatta. Igy léttébenn, vagy el felejtvén, vagy kész akartva félre takarván Ura' ügyét, maga számára kezde kaszálni. Addig 's meg addig, és mind közeleb peldázott langoló szerelmével, a' míg Angelica ) észre vette rejtett horgát, álnok fogásit, ostoba merészkedését, és fertelmes szándékát. Akkor fel hevülvén haragos szemmel, kemény szókkal kezdé feddeni, és hogy mindjárt vég bútsút venne töle, meg parantsolá.

Szinét változtatván, morgolódván, viszsza pironkoda Vintze Úr, és más ártalmas tsapásokra vetemede. Hogy azért boszszúját Angelicán ki tölthesse, és Uránál bötsületét fenn tarthassa, azt hordotta Normandus' fülébe hazugúl, hogy a' reá bizott követségbenn híven el járt vólna, lágyult is már a' kegyes, de melegen reá, aszszonyi finynyaságtól viseltetvén, neki keményedett, és már könél kövebb.

Eleibe raktam, úgymond, a' jövendöbéli szép tartást, a' drága kintseket, biztattam azzal, hogy Hertzegséged meg unt Társán kész ki adni, tsak hogy Angelicát helyébe ültesse, Hertzeg Aszszonynyá tehesse, és mellette lehessen holtig. Erre az vala a' felelet, [p 0013] meg gondolom magamat. Viszkedtetttem az után kedvét azzal, venné méltó gondba ki nyilt szerentséjét, mint hogy ezen úttal magát, és egész Rokonyságát boldoggá teheti. Itt meg rázta magát, és kerés válaszúl azt felelé: ki ki koholja maga szerentséjét, az én szerentsémre lészen másnak gondja. Erre képest, ha az egész világnak kintsét tornyosan tetézve elömbe rakná az Úr, és minden boldogságával meg környékezné, még sem bírná arra szívemet, a' mit tölem kíván, gyomromból útalom azt a' Vén...

Mint hogy ezt képtelen boszszuságnak tartottam, többre nem igyekeztem. Felséges Uram! az juta eszembe, a' mihez szép szóval nem férhetünk, annak fenyegetéssel, és erön erövel tegyük szerét. Így intéztem el a' dolgot. Egy hozzám halgató, jól termett fiatal szolga Rabon vagyon, ötet botsátom levéllel Angelicához. Az írásbann pedig nem lészen egyéb, hanem mint ha a' Rab követ maga ügyét forgatná, és régen fel gyulladt szerelmével meg kínálná a' Kis Aszszonyt, és hogy elöbb helyböl nem mozdúlna, a' míg vigasztalást töle nem venne. Én pedig tüstént nyomábann [p 0014] lészek, és mintha valami fertelmességen rajta kaptam vólna öket, nagy mérgesen Rabomra ütök, és agyon lövöm, lármázok az Udvarbann, el ragadom a' levelet, bé adom Hertzegségednek, bé vádolom Angelicát. Hertzegséged törvényt tartasson reá, és itélje halálra, kétség kívül az akaratos Kis Aszszony meg döbben reá, lábaihoz fog borúlni hatalmas Urának, hogy életét meg menthesse, és mindenre reá fog állani kész jó szívvel.

Normandus ezeket hallván, és mind a' tiszta igazságot bé falván, jó darabig gázolt zavaros gondolatibann, az utánn mint a' bolond szeretettöl meg szédült, és vakúlt egy ember, a' szélsö végére nem tekíntvén a' veszedelemnek, helybe hagyá a' Vintzének gonosz fogásit, biztatta, bátorította, izgatta, hogy mennél elöbb végbe menjen az el intézett gyilkosság. Értésére légyen itt annak, a' ki ezeket olvassa, hogy se az Öreg Úr nemtudta Mauritius' szíve járását Angelicához, se Mauritius Atyjának, és Vintzének törekedésit, se Angelica Normandusnak hajlandó kedvét hozzá.

[p 0015] Azonbann semmit sem mulatott el Vintze Úr, elö hivatá a' fiatal Rabot, kezébe adá az árúló levelet, és meg parantsolá, hogy mi tévö légyen. A' legény bátran el jára dolgábann, igyenesen be méne Angelicához. A' jámbor Szüz, látván Vintze' embersét, el rémült, a' szolga térden nyújtja vala a' levelet. Angelica szemére hánja vala mind maga, mind Urának szemtelenségét, még fel sem szakasztá a' levelet, már is ott termett Vintze, 's egynehány szitkokat okádván egy pár golóbisot lött fejébe Rabjának, ki mindjárt artzúl esett Angelica lábaihoz. Közös lévén e' dologbann a' Hertzeg, mihelyest a' lövést hallá, oda sietett a' Fö Urakkal, kik udvarlásán valának, halva találák a' Rabot, el olvasák a' levelet, helybe hagyák Vintze' tselekedetét. Bünösnek valják Angelicát a' legénynyel való tzimborázása miatt, el némúla Angelica, a' sok kérdésre egy szót-sem tudott felelni, el vitették azért, és bé záraták egy toronyba a' Palotának a' végén.

El terjedvén híre ennek a' motskos történetnek, értésekre lett Covazzo névü helységbenn Angelica Atyja fiainak. Ketten [p 0016] közülök ki támadván mellette, Ferrárába siettek a' Hertzeg eleibe, térdre esvén azon kérik vala, fogná pártyát szerelmes Húgoknak, kinek eddig való jámborságát fontos probákkal tudják, és mostani ártatlanságáról sem kételkednek. MInt hogy pedig az embertelen Vintze fegyveresen ment oda, a' hol nem vólt szüksége reá, okvetetlenül ö a' mozdítója, feje, mestere ennek a' szomorú esetnek, nem más. Engedje meg azért Hertzegsége, hogy Vincentiussal halálos bajt víjanak, a' dolognak ki menetele meg-mutatja, ki mellett légyen az igazság. Nemes Eleink így szakasztották végét az e' féle pörnek. Ezt kérjük, várjuk-is, úgy mint Nemes Személyek, Hertzegségedtöl, mutasson helyt, szabjon idöt meg hartzolásunkra.

Ezeket értvén Normandus meg tsükkent elméjébenn, és nem tudta, mi tévö légyen. Azonbann így okoskodván magábann: ha el vész Vintze, nem lészen bizonyságe latorságomnak, mint hogy kívüle senki sem tudja szándékimat, ha Vintze él, és el vesznek az Atyafiak, nem lésznek árúlóim, az okra nézve reá állott. Mindjárt azért tudtára-adaték a' dolog Vintzének, ki is [p 0017] valamentényire bízván karja erejébenn, és fegyvere' élébenn, nagy göggel elö álla, és sok Fö Uraknak jelen létébenn azt mondá: tagadhatatlan igazság, hogy a' lator Rabot, és latrabb Angelicát tettébenn rajta kaptam: kész vagyok azért nyoltz nap múlva hajnaltól fogva setét estig ezen igazságért meg hartzolni akár kivel.

Meg lévén már a' kötött alku köztök, ki ki fegyveréhez látott, hogy leg jobban a' viadalra készüljön. Mauritius Hertzeg, a' ki tisztelte, és betsülettel szerette Angelicát sajnosan fájdalta, hogy így keverik hírét, nevét, erre képest alattombann ö is fegyverkezett, és meg akart jelenni védelmére. Vintze látván, hogy közelít az elidözött nap, és több vitézekkel leend dolga, meg gondolá magát, és mást végeze. El méne Paulus Sassiushoz az Ifjab Hertzeghez, arról panaszolkodván, hogy meg tsükkent erejébenn, és nem felelhetne meg igeretének, nagyon kéri vala, hogy magára válalná a' verekedést, mind azon által titkon, és hogy leg bátorságosabb vólna, ha ugyan Vintze' szobájábann öltöznék az ö el készült fegyverébe.

[p 0018] A' fiatal Hertzeg nagyon meg örült ennek az alkalmatosságnak, melylybenn erejét, bátorságát, tanúlt, és gyakorlott mesterslégét meg mutathatja. Vígan kezet ada Vintzének arra, hogy képét fogja viselni, és remélli, hogy gyözedelmesen. Azonbann tágas szép helyt választottak a' Bajnokoknak, alját meg hintették vernyeges fövénynyel, meg keritették festett támaszokkal, két nyilást hagyván a' két oldalán. A' Heretzegnek különös állást épitettek, és jobbra, balra mást az Udvarhoz tartozandó Fö Méltóságoknak. A' Hertzeg Aszszony szín népével az oda szolgáló folyosót foglalta el, Angelicát magához vévén, és biztatván jó szerentsével, alól számtalan sok nép tsoportozott öszve, hogy a' vitézkedést látná.

Készen lévén minden, el érkezett a' Herold (az az Bajnok Mester) 8. zászlóval. 12. trombitással. 6. hartzoló kópiával, melylyek az Udvari Inasok' kezekbenn valának, hogy ha a' szükség úgy kivánná, a' Hartzolóknak nyujtanák. Meg jelent a' Hertzeg-is. Megy színü virágokra metélt tar bársony hoszszú köntösbenn, fekete tábattal barított tsapka forma kalap volt fején, [p 0019] keskeny karimával, egy kis bokréta ékesítette, melylynek foglalója két öreg gyémántból állott. Belsö öltözete vont ezüst vólt. Mihelyt fel lépett állására, jel adatott, harsogtak a' trombiták, és egyszer 's mind elö szágulda Paulus Cassius Vintze' képébenn. Olyly vídám nyerseség, és bajnoki bátorság nézett ki belöle, hogy Márs Hadi Istenbenn nem kívánhatnál többet. Tetétöl fogva talpig atzélbann vala, melylyet itt amott azüst virágokkal meg futtatott, a' kard szíját drága kövekkel meg rakta. Jól meg keményített sisakján fehér feketével egyveledett tollazat ingott. Vértse színü haragos mén vólt allatta, könynyü kazul nyereg rajta. Által tördelt, és bé vert arany majtzokkal gazdag szerszáma mint egy játszott a' ragyogó nappal. Ilyly készületben egyszer kétszer meg járta a' vetekedö helynek piatzát, az utánn rendelt helyén meg állapodván, fejet hajtott, és kópiája' le botsátássával meg tisztelte a' Hertzeget, és az egész Udvart. Erre másodszor meg szóllamlott a' trombita szer.

Azonnal elö léptetett a' Két vitéz, Angelicának Atyafiai, két szeretsen lovon, szépen [p 0020] pallérozott vas derék és kar vas vólt rajtok, hasonló tollás sisak fejeken, a' lóra való ékes szerszám aranynyal, az zöld fodrott selyemmel egybe szött munka vala, melylynek fürtjei szépen rengettek, mind a' homlokán, mind szügyén, és melylyén a' lovaknak. Szem közt lévén a' Vitézek; jel adatott a' vidalra. Akkor nagy sebesen egymásra rugaszkodtak, olyly hatalmas öklelésekkel, hogy hangja a' szomszéd falakról meg térne, és a' tsomós somfa kópiák, egy 's más részröl darabokra törnének. Kihez képest kardot rántván más viadalt kezdettek. Mint hogy pedig vasnak a' vason nem volt foganatja, jo darabig forgatták egymást keméyny tsapásokkal, a' míg Cassius a' mely vasnak köldöke alá férne, és halálosan meg sebesítené ellenségét, a' ki mindjárt fö meredek le hulla láváról, és artzúl el terült. Erre mindjárt hallatott a' trombiták' rivadása, és látszatott az arra való zászlóknak forgatása. Cassius egyet kettöt ugratván lovával új kópiát vévén markába, tsendesen várta második küszködö társát.

Nem is késett, két ugrásra ott vala, de szerentsétlenül járt igyenetlen erövel kapott [p 0021] Cassiusba, meg sikámlott a' pallérozott atzélon kópiája, Cassius pedig igyenesen úgy akasztotta mellyéhez, hogy elsö ökleléssel ki vetette nyergéböl, ki is hanyat esvén a' míg lábára kapott, addig mint a' sebes gyík rajta vólt Cassius- pallosával, és markolatig testébe verte, ott hagyván vérébenn megint lovára ült, körül tekingetvén, kivel kellene tovább meg víni.

Szinte akkor érkezett egy isméretlen vitéz fejedelmi készülettel, és szörnyü méltósággal. Senki sem gondolta vólna se Atyja, se Ötse Cassius, se Angelica, kinek védelmére jött, hogy Mauritius légyen. Aliglan lépett a' kerékbe, meg rázván ebenumfából hornyolt kópiáját, ellenségére akart ütni de a' Herold nem engedé meg addig, a' míg a' holt testeket el nem emelnék, és a' vérrel festett részeit az udvarnak tiszta fövénynyel meg nem hintenék. Addiglan azért, a' mint engedte játékos nyughatatlan paripája, helybenn maradott.

Nem gyözte az Udvar dítsírni Persiai jól termett lovát, annak magosan költ nyakát, száraz fejér, széles melyét, vékony lábát, kis körmét. Tsodálták mások a' válogatott szerszámát rajta. Tenger színü [p 0022] vont arany tsáprággal kengyelig meg vólt terítve, skofiomos sürü rojtok minden szélen. Homlokán, melyén terepes rubintos rózsák tizen két rétü zomántzos tsengö bontsok, nyakán minden szíjatazja veres bársonynyal bélelve belöl, kívül rakya külömbféle dfrága kövekkel, melylyek meg ütközvén a' nappal, minden felé szikrát hánytak.

Maga talpig aranynyal borított pantzélba öltözött, bal karján gyémántos peretz vólt. Sisakján, 's lova fején tornyosan költ körös körül le hajló igen ritka tollozat látszott, tetején pedig egy pár haj fürt Angelicának ajándéka. Jobbik valláról bal oldala felé fegyver tartó széles kék bársony heveder függött, gyenge hím várrással, és napkeleti gyöngyökkel ki ékesítve. Ilyly készülettel minden embernek szemét és szivét magához vonzotta.

El készült azonbann a' hely. A' Herold jelt adott a' trombitásoknak, és Vitézeknek, azok lármázása alatt a' Bajnokok villám sebességgel egymásra rohantak, ki ki nyerge kápájához szegezvén kópiáját, arányzóba vette ellenségét, és azon igyekezett, hogy székéböl ki ejthesse, de a' [p 0023] vigyazó Vitézek arra tanított lovaknak félre ugrásával el tudták kerülni. Nem is mindenxkor, mert hatalmas öklelésekkel, úgy meg rázták egymátt, hogy aliglan tarthatták magokat nyergekbenn. Horpadni kezdett a' vas derék testeken, és a' sisak fejeken, a' szigonyos kópiák pedig töredezni. El veté azért mind a' kettö, és oldal fegyverhez nyúla, sok erös, és haszontalan tsapások utánn kerék futtatásra tsalta Mauritius Cassiust, hol ott észre vette Mauritius hogy Cassius gallérjának tsatolatja meg bomolván el-vált egymástól, arra felé ment azért éles törével, és karjának minden erejével, és által verte gégéjét Cassiusnak, ki is mindjárt lankadni kezde erejébenn, hullott kezéböl fegyvere, maga lassanként le düle lováról, nagy víg kiáltás támada mindjárt a' nép között. A' lobogók, a' trombitások nevelték a' vígságot. A' Hertzeg Aszszony örvendetes kedv mutatással vigasztalta Angelicát, kinek élete, bátorsága, betsületének fen maradása meg bizonyíttatott. Angelica borító fatyolát le tévén, meg köszönte a' Hertzeg Aszszonynak, és a' többinek szivességét, és kivált képen emberségét a' gyözedelmes Vitéznek, [p 0024] kit meg ismére haja fürtyeiröl, de el hallgatá nevét.

Mauritius azonbann le szálla lováról, kezdé sisakját bontogatni ellenségének, hogy fejét venné, és Angelicának ajándékúl be mutatná. De íme az utálatos Vintze helyébenn maga tulajdon szerelmes szép Ötsét ( Cassiust találá halva. Ezen rettenetes el ijedésébenn, és vigasztalhatatlan keservébenn ott hagyá mindjárt testvérét, lovára üle, és senkitöl sem bútsúzván, azon isméretlen képébenn sebes nyargalással ki méne a' városból, és egész tartományból 15. mért földnyire. Egy sürü vadon erdöre akada, bé méne, le szálla lováról egy terepely fának törsökéhez düle. Ilyly magános létébenn ki önté árját bánatjának, ezernyi ezer panaszokkal búsítván az egeket, forró siralmi közt ütögetvén melyét, átkozza vala karját, melyly jó Ötseén szíve másán hóhérkodott. Mindenek felett átkozta Vincentinusnak Atyját, ki nemzette; Anyját, ki méhében hordozta, és szoptatta; magát Vincentinust, a' ki ördöngös mesterségével ilyly útálatos mészárszékre igezította, az egyet értö, egy mást igazán szeretö Atyafiakat. Méltó vagy, úgy monf, [p 0025] hogy a' föld el nyeljen, az ég meg utáljon, a' tüz meg emészszen, az Isten meg verjen. Az utánn Normandusra Atyjára nehesztelt, és feddegette, hogy ilylyen latroknak ád helyet maga Udvarábann. Tanúlhattál vólna, úgy mond, a' külsö példákból, melyly veszedelmes légyen az árúlókra bízni titkát, és életét, a' Fejedelmeknek. Tennen tudod, hogy Valentinianust Arbogastus leg kedvessebb embere ölte légyen meg. Martianust a' Constanzinápolyi Tsászárt, Arduarius Pohárnokja méreggel fel kevert itallal végezte ki a' világból. Caracallát törrel verte által meg hitt szolgája Martianus. Ki tudja, nem ha ma holnap meg szaporítod e' magad is e' szomorú példákat. Így aggódván, és hánykódván jó darabig, egyszer 's mind lovára üle, és a' Liburnumi rév parthoz siete, ott vetközvén, egy Calabriai hajóval meg szegödött, és Neapolis Városa felé eveztetett.

Térjünk Ferrárába Angelicához. Ö egy részröl úszott örömébenn, hogy meg nyerte életét, hirét, jó nevét, jámborságának igaz bérét, és jutalmát. Más részröl repedett szíve fájdalmábann, hogy el vesztette két Atyafiát, fö képen pedig, hogy el röppent [p 0026] elöle Mauritius, és szemtöl szembe nem köszönhette meg védelmét, és szabadúlását. A' mi az Öreg Hertzeget illeti, vigasztalhatatlan vala, vitéz Fia' halála miatt, sokszor emlegetvén Cassiust, és meg siratván, keresteti Mauritiust, hogy általa vigasztalást venne, de senki semmi bizonyosat nem tuda mondani felöle.

It meg pihene Holósi, Szilágyi pedig nem türheté, hogy ne értekezne Vicentiusról. Mi hasznát vette, úgy mond, a' lator Vintze ennek a' mészárlásnak?

Hollósi. Meg mondom: Azon hevenyébenn, hogy Fiát vérébenn látta, el fordúlt töle, és fel forrott mérgébenn, a' Birákat magával el vévén, igyenesen Vincentius szállására ment, tárva nyitva találá a' két elsö szobát, Vintze benn vala a' harmadikábann, kezével, lábával egy erös oszlophoz kötve, tsurgott szeme egy pár hamis tseppekkel. Mi dolog ez, úgymond a' Hertzeg, az agg róka igy mentegeté magát? Felséges Uram! szinte mikor a' verekedésre készülnék, és egybe raknám szerszámamat, érkeze Cassius, sokat törekedett, hogy ö vitézkedhetnék helyettem, én pedig egy általjábann nem akarnám, [p 0027] féltvén életét, és tulajdon betsületemet, meg fordúlt, két isméretlen embert hozott magával, kik engemet meg támadván, nagy eröszakkal ide szorítottak. Az idegeneket el küldötte, szobámbann vetkezett (íme bizonyságúl a' köntöse) fegyverembe öltözött. Ezzel a' zsiros hazugsággal el ámította a' gyáva Hertzeget, és a' Birákat, hol ott, hogy ki szapulhassa magát a' motskos latorságból, meg hitt két emberével vitte végbe maga ezen fogását. El hitte a' Hertzeg, el hitték a' Birák, és Vintze megínt bé szegezte magát Ura' kedvébe.

El hagyván a' Rosz Embert Normandus, a' Hertzeg Aszszony' látogatására méne, alig pihene már gyötrelmében kedvez Fia szörnyü halála miatt, senkit sem ismére, senkinek sem felelt, harmad napra kelvén ki bútsúzta lelke testéböl, és az egész Udvar szomorú hoszszas gyászba öltözött.



Szilágyi. Hová lett Mauritius, holnap, ha úgy engedi az idö, és alkalmatasság, fel keresem, most egyszer itt végzem, azon kivül is talán alkalmatlan hoszszú beszédemet meg unta Bátori Uram.