FALUDI FERENTZ: ISTENES JÓSÁGRA, ÉS SERNENTSÉS BÓLDOG ÉLETRE OKTATOTT NEMES ASZSZONY. 0017


III. KÕZ-BESZÉD.

Eusebius oktattya és feddi a' Dámákat õnnõn rendetlen életekrûl.

MAs nap jó reggel AEmilia 's Lucia ki-vervén nagy kinjal magokat a' puha nyoszolábul, hintóba ûlének a' mult este-béli Comissio-dolgában. El-hûle Eusebius szemben ûtkõzvén a' Kõvet-Aszszonyokkal, azt gondolván, hogy lehet valami bomlása a' természetnek, mint hogy ez a' két kényes test elöb' kele most egyszer a' napnál, és nem irtózik a' hûs harmattul; hol-ott más kûlõmben dél- tájban szokot ki menni a' házbul, hogy meg ne ijedgyen hoszszú árnyékátul... Eusebius azonban semmit sem hagyot hátra, a' kellõ képes udvariaságbul, bõtsûletessen fogadta, annak rendi szerint kinálta egy egy tsésze Cioccolátával, de a' Dámák mentegették vala magokatt mondván; hogy ki ki már két gyenge fátzánnal béllelt meleg italokat vet bé, hogy a' kakuk azon reggel semmit se nyerhessen rajtok.

[p 0018] AEmilia ki- nyitván leveleit, ugy mond: Uram sok nevezetes Dámáknak Képei vagyunk, kõvetséggel jõttûnk hozzád ezen egynéhány punctomoknak erejével; alkalmas eszed szerint tudhatod, mire légy kõteles. Szóval ennyit, 's tõbbet nem mondhatunk: kõvess meg bennûnket a' minapi boszúságokért, és alkalmasztasd magad, a' most nyujtott articulusokhoz, mind a' kettõnek egy általlyában meg kel lenni.

Eusebius olvasván 's halván ezeket, nehéz-nehezen tûrheté, hogy hangossan ne nevetne, és valóban ha AEmilia-Aszszony sebes sírással nem õzõnõzte vólna mind a' két szemét, Comoedia let vólna a' kõvetségbûl. Oly zokogva sira, oly õreg kõnyveket hullata, hogy azt gondolta vólna, a' ki túdós benne, hogy favorita névû ebetskéje, ki vitsoritván kis fejér fogait, a' halálnak árnyékában alkonyodott légyen; mert a' Dáma ezt igen szerette, õlében nevelte, gyenge pelyhéken nyugtatta, maga rágta a' bûnét, hanem maga keservét, 's torlatlan boszszuságát keseregte..... Eusebius minap ( Lásd a' Nemes-Ember részében a' hatodik Kõzbeszédet. ) a' Catechismust forgatta vala ezen Dáma elõtt, fedvén [p 0019] a' roszrul, s' jóra igazitván. Ezt az Aszszonyom paraszt gorombaságnak nevével vévé, most pedig eszében jutván: forró tsepekre plvasztotta mind a' két szemét.

Eusebius illy állapatban látván AEmiliát, se nem akart nyiléván tréfálni, se nem igen szerével reá menni a' beszéddel, hanem a' kõzép utat választván, imigyen kezdé Nagyságos Aszszonyom a' mint tapasztalom, Országos kõvetségben foglalatoskodol ezen bõtsûletes társoddall, 's egyetemben képei vattok a' tõbb Londrai Dámáknak. Ennek ha hire elõbb érkezet vólna hozzám méltó személyeteknél; a' Királynak hintójával fogattalak vólna, de ebben tudós nem lévén, 's magatoknak tetszet al incognito, az az titkon jõni szálásomra; talán nem vagyok méltatlan a' botsánatra.

A' mint arányzom arrul vádoltok, hogy én Királyi- ,éltóság ellen való vétekkel vétettem a' tzimeres fejér- népnek! Ily fertelmes bûnrûl, ha meg lett vólna, kétség kivûl õnnõn lelkem-isméretem-is feddene, de mint hogy se-nem illyen-mire élem koros napjaimat, emlékezetem sem juttat ollyast eszemben; semmit sem tudok benne. En tellyes életemben nemesség-bõtsûllõ ember vóltam, tisztelem méllyen azokat a' személyeket, a' mellyekben az érdem [p 0020] és Virtus tûndõklenek. Ellenben: a' hol egyebet nem látok a' sima 's piros artzánál, egynéháyny abrontsokkal fel-dagadott hoszszan nyujtott mantó-vagy menténél, 's minden rántzábul ki-nézõ kevélységnél; oda-felé igen restellem vesztegetnem a' bõtsûletet.

Lucia. Mitsodát! az Ur most-sem akarja meg ismérni maga vétkét, mellyel nagyon meg bántotta azt a' bõtsûletes Aszszonyságot. A' tegnap-elõtti-nap nem ezer esztendõ, vegye elõ az Ur eszet, nyujtsa adiglan emlékezetit, tapasztalni fogja, mely fertelmes mondásokkal terhelte légyen AEmiliát. De nyilván a' mint akkor minden képes udvariságbul ki-mosdot, ugy most egy embertelen nemtudommal akarja magát mentegetni.

Eusebius. Másut-is itt Angliában-is kõz-mondás: A' tõrvényben tagadás jó. Mint-hogy Aszszonyim põrben fogtatok, rajtatok állana a' próba-bizonyitás; én mibnd azonáltal magam jó-kedvébûl õrõmõst meg vallom, vólt annyi grátiám, hogy magán vehettem szóra, és szivem szándéka szerínt beszélhettem AEmiliával, de nem vólt annyi szerentsém, hogy igaz szivem-járásit igazul venné, nagy nehezteléssel végezõdõt eõ részérûl a' discursus. Azomban ha vétettem, tsak egygyetlen egynek vétettem, nem érhetem azért fel eszemmel, mint mehetet kõz-põrre [p 0021] a' dolog, ha-nem-ha minden egy Aszszony Legio, és ha egygyetske maga bibéjét fáldallya; már az egész nemzetségen meg fordult a' nyavalya.

Lucia. Akár meint légyen, de minyájunk ellen vétettél AEmilia személyében. Nem de nem erõvel kinszeritettél bennûnket á' jóságos tselekedetekre? nem-is ugy javasolván, ezen képes kinos jóságokat, mint a' nemességnek ékességét, hanem ugy, mintha kõtelességûnkbe járó dolog vólna. Nem de nem kigyót, békát, minden féle tsufságot mondottál a' mi magunk- viselésére? nem de nem õrõk keserves kinokat osztottál fejûnkre?

Eusebius. En azt mondottam AEmiliának, hogy tartozik a' jóságos tselekedeteknek gyakorlásával; ki-támad mellettem a' Sz. irás: ha kedvetek érkezet, mennyetek veszekedni a' Sz. lélekkel, és vádollyátok szerelmes ûdvõzitõnket (super scandalo magnatum) mintha botránkozásra bvalót adot vólna a' Világ-nagygyai eleikbe. Tsak el-hitessétek magatokkal, hogy a' Biblia ott érdekli, ott fojtogattya hatalmas igékkel a' Dámákot a' hol leg eleveneb' az érzékenység bennek, mikor a' világi pompárul és hivságos ditsõségérûl emlékezvén, nagyobra bõtsûlli a' paraszt gazda aszszonyt, melynek minduntalan terh alatt vagyon feje, othonos munka kõrûl [p 0022] keze, szeme esze mezei erdei gondban, ha jó; akár mely tekintetes nemes Aszszonynál, ha rosz Forgot az-is minepi beszédûnkben: egy nyomban jár-e kõtelességek és tselekedetek eõ Nagyságoknak? tapasztaltam hogy jó távul szakattak egy-mástul. Ebbûl vévén okot, ha valamitskét találtam mondani némely Dámák fogyatkozásirul, a' vólt szándékomban, hogy jobra-változásokat lássa a' Világ. A' felebaráti szeretet vezérlette nyelvemet, és nem valami ( satyra-indulatok. Hartzra indultam, való, a' Dámák vétkeikkel; mind azon-által békét hegyván személyeknek. Már azért had hallyam, mivel bántottam 's terheltem a' fõ- aszszonyk bõtsûletit? Nem de nem ugy teremtette Isten e' világot, hogy az embernek kedveskedgyen véle? az embert peniglen a' végre alkotta, hogy teremtõ-Istenét ditsõitse, néki szolgállyon 's ûdvõzûllyõn. Gondolnám hogy az Aszszony-álat-is embernek tartya magát lenni, kihez képest ugy értsék a' Dámák a' dolgot; ha kevély nyakokat nem akarják az Isteni parantsolatoknak igája alá vetni, nem adatik mennyei Korona fejekre, ha rázogattyák vállokrul a' tõrvénynek terhét, más Világon nem õltõznek ditsõségbe, ha latrul keresik, latrul veszik hasznát. Egy szóval: ha em ( szolgálnak az Istennek nem ûdvõzûlnek. Ez [p 0023] a' fondamentoma a' mi Religiónknak, errûl beszél a' Sz. Evangeliom, az Isteni parantsolatoknak minden némû terhe ezen nyugszik meg. Adgyuk ezt-is hozzá: hogy a' mint a' mi jó Istenûnk minden mértéken fellûl kõzli velûnk javait, ugy határt nem adot a' mi, hozzája tartozandó kõtelességûnknek... szeresd Uradat Istenedet tellyes szivedbûl tellyes erõdbûl, azt mondgya az Irás Aszszonyim! ezek az igék pedig nem javaslást, nem tanátsot, hanem parantsolatot foglalnak magokban. Tessék meg-mutatni a' tiz ujjatok kõzûl egygyikével, hol légyen a' Dámák számára valami (Exceptio) az az ki-vétel; ha ugyan tsak lehetet ûrességtek a' Sz. kõnyvek olvasására.

Lucia. Ne fáraszsza az Ur magát, mi-is hallotuk hirét a' Catechismus-nak, Londrában lettûnk Világra, nem Americá-ban.

AEusebius. Jó szivvel reá békéllek, hogy tudgyátok ama' leg fõveb' 's leg elsõ parantsolatot, mert maga az Isten szokta irni szivûnkben. Ama' letzke-is mehetet fûletek felé, hogy a' végre kaljuk e' világot, hogy az Istennek, nem tsak mind fõldes Urunknak, hanem a' kinek testûnkre 's lelkûnkre egyetemben hatalma vagyon; hiven szolgállyunk. Tudgyák ezt Londrában a' Dámák de [p 0024] megint el felejtik mint tegnapi álmokat. Nem akarják meg fontolni, mi kõvetkezik belõle, hogy tudni-illik mind azok a' tselekedetek, mellyekkel nem szolgállyák 's ditsõitik az õ Teremtõjeket, haszontalanok, héjába valok; és hogy mind azok a' tétemények, a' mellyekkel ellene járnak kõtelességeknek, meszsze elk-távulittyák eõket teremtések tzéllyátul. Hogy el-igazullyon a' további Beszéd: tessék most jó-Dámák leg-aláb' mulófélben számat vetni té-tova rõpitett gondolatokkal, ide 's amoda szórtt beszédetekkel, héti-'s hó-napi tselekedetekkel; tapasztalni fogjátok, hogy mind ezekkel inkább szolgáltatok magatok kényességének, sem hogy az Istennek; nem kõtelességtek, hanem az vólt elõttetek, mint találhassátok kedvét érzékenységteknek.

Ez igy lévén: hogy lehet eleven Hit 's ûdvõsséges iparkodó tudomány bennetek arrul, hogy nem mulatni, hanem szolgálni 's lelketek ûdvességét keresni jõttetek e' világra. Es arrul: hogy bátor mind a' mienk légyen-is a' mit szemmel látunk, és lábbal nyomunk; tsupa semmi, ha lelkûnket vesztyûk. Tagadhatatlan azért: hogy vagy nintsen elevenséggel Hitûnk, vagy élével Eszûnk.

[p 0025] AEmilia. Eõtsém Aszszony! had koptassa nyelvét, a' miát mi-nékûnk egy hajunk szála sem bomlik. De még-is Eusebius Uram mikor láttyuk végét ennek az embertelenségnek? ugyan 's mely ártalmas tsillagzat szûlte fejûnkre ezt a' káros órát, melyben egyszersmind hitûnket 's eszûnket elvesztettûk! tudgyad Uram, hogy a' te dilema-kaptsos-beszéded, éppen nem udvariás, sött merném mondani, hogy paraszt. A' hitetlenség egy Reformált-Nemzetségben, tsuda monstrum-ra mutat: és az esztelenség, oktalan bestiára. Hol tetszik-ki a' mi beszédinkbûl, hogy meg bomlott eszûnk, hol néz-ki tselekedetinkbûl, hogy oly fertelmes gonoszszal tellyes légyen akaratunk.

Eusebius. Aszszonyom ha szemeddel látnád, hogy egy Nemes Ember valakire kõltené minden keresménynyét, a' ki se háladással se kõszõnettel nem fogadná, maga penig a' Comaediárul a' Kortsmára 's innen oda kóborlana, Délig heverne, Ej-félig tántzolna, kinzaná Gondviselö-Tisztartóját, meg akarna vagdalkozni Birájával, nem mondanáde hogy ez az Ember vagy ki akar pusztulni javaibul, vagy jõ Eszébûl.

AEmilia. En azt mondanám hogy nem hallotta hirét a' jó gazdának, és restelli a' számvetést. [p 0026] és hogy alamisnával, vagy Jó-akaróinak kedveskedésekkel akarja tengetni életét utóllyára. De Uram kérlek szeretettel, ne hasonlitsad ehez a' bolondhoz a' mi állapatunkat.

Eusebius. Nem-is lehet, mert nintsen kõzel-való képess egygyenlõség )proportio) kõztetek. Mert amazt a' gondolatlanság tsak Világi 's mulandó szorult ûgyre juttattya; tudni-illik: szegénységre, vékony ebédre, sovány vetsorára, rongyos ruhára, kibûl mibûl eõtet elõb' utób' ugyan tsak ki segitheti valami szerentse. De jó-Dámák a' ti hagymásztok, és rosz gazdálkodástok szõrnyeb' veszedelmekkel jár, mert a' ki egyszer el-veszti a' menyországot, õrõk kárát vallya, és a' kit egyszer kõrnyûl fogot a' pokol lángja, azt õrõkén perseli.

Lucia. Halláde AEmilia a' Pap az õrõkén valóságnak tengerében pottyant. Nó már rudom, hogy ne lesz vége a' Prédikátziónak, ha itt nem hadgyuk... Eusebius Uram, már tegnap elõtt-is tuttuk, hogy az Isten a' Paraditsomot barátinak, a' Pokolt ellenséginek készétette, és hogy véghetetlen mind a'kettõ. Haszontalan réméttesz, mert kõzõnségessen a' Fõ- rend itt nem hiszi, hogy mikor ollyst mit tselekszik, bûnben essen. 's kõvetkõzendõ képpen méltó légyen a' bûntetésre.

[p 0027] Eusebius. Nevezetes Aszszonyom, kõzõnségessen tudgyuk hogy légyen, 's meddig tartson a' Pokol; és hogy jó tõrõtt útya vagyon: számtalan nép járja, sereggel vannak rajta, (széles e' Világrul szólván,) a' Vitézlõ-Rend, mindenféle Tzimmeres és Zázlós Urak, tsoportossan a' Dámák, mi-tagadás benne? de még-is a' ti legyes engedelmetekkel eszetekben kivántam juttatni, azt itélvén magamban, hogy bátor ritkán 's gyengén emlegessûk-is ezeket a' végsõ dolgokat, de mégis valami hasznát veszszûk. Vaiki látom én, 's bánom: hogy szeleskedûnk ugyan hol mikor gondolatinkal az õrõk bóldogság 's kinok kõrûl, de nem botsátkozunk bé (usque ad centrum) derék mélységére. Vészem észre naprul napra jobban 's jobban, hogy lágyon hiszszûk 's buzgón gyakorollyuk a' Pokol dolgát. Tapasztalom hogy a' régi Pogány-Roma 's a' mostani Keresztyén Londra kõzt nints más egyéb' kûlõmbség, hanem hogy õk tudatlanok mi tudósok lévén a' hit dolgában, azon egy erkõltsel élûnk vélek. MIntha azon egy reménységgel akarnánk ki mulni e' Világbul.... A' Pogány Romai Dámák akkor idõben Lecticában vitették magokat friss- égre, kedves szellõre Al Campo [p 0028] Marzo. ( Mezõség, mely rakott vólt szép mulató Kertekkel és más Épûletekkel; a' régi Romajak itt gyakorlották a' Hadi- mesterséget, most kebelében vagyon Roma-Városának. ) ) A' Keresztyén Londrai Dámák hat lovas Hintókban mendegelnek a' Virágos kertekbe, ezt meg unván, festett hajókkal, tafota vitorlyákkal sétállyák a' tengert... Azok nem vóltak útólsók a' Theátrumokon, Ezek elsök mindenkor a' Comaediákon... Mulatták azok magokat a' Tántzban, Ezek veritték szakadva járják... A' Romao Dámák Országokat érõ gyõngyõket raktak fûlekre 's peretzeket kezekre, 's Isten tudgya mire nem bolondultanak vólna végtére, ha a' Tanáts a' Polgár-Mesterekkel elejét nem vette vólna a' dolognak. Meg kel vallani, hogy a' mi Pénzes-Házaink (Banco) nem érik fel a' Romai kintses Tárházokat, és azért ebben, akaár mint neheztellyenek meg akad a' keresuzyén Londrai Dámák pompára vágyódása... Iól lehet azonban a' mint kezdém mondani, hogy egy két lattal aláb' szállot légyen a' Pompa, a' drága gyõngyõk, gyémántok, 's arany- mû, a' mi Dámáinkon, de mégis tõbbet nyom értékeknél. Es ugyan azért a' Pogány Romához hasonlitván magunkat, a' mi kevélységûnk nagyob' és már tûrhetetlen.

[p 0029] Ingyen meg engedem azt-is, hogy Venus és Cupido-nak nem épitûnk OLtárt Templominkban. De bátor ezek az idegen Istennek, ott ahol mondám nem állanak, még-is kõzõsõk vagyunk valami bálványozással. Mi a' mint Mica ( Judic. c. 17. ) imádgyuk s' tisztellyûk egyikét-is másikátis sok musikával sok énekekkel, és az egész hoszszú esztendõt Lupercalis ( Pan Isten tiszteletire rendelt napok, a' mellyeken sok szemtelenségeket kõvettek el a' Romajak pogány szokások szerint. ) napokkal innepellyûk. Elsõ 'zengéjét gondolatinknak, leg forrób' fohászkodásit szivûnknek, felénél tõbbet beszédinknek, sok titkos tselekedetinket Cythera-felyé kûldgyûk ( Sziget, melyben sokat lakot, 's felettébb tiszteltetett Venus. ) Lustos képeket szerzûnk magunknak drága pénzen, a' mi leg irtóztatób' a' Historiákban, azt feszét5tyûk arany-rámákra, azt fûggesztyûk az ebédlõ és háló szobákban a' tafota kárpitokra. Es Igy ha mit hiszûnk-is a' Menyországrul s' Pokolrul, azt nyakon tsapjuk tselekedetinkel. Hitûnk job' a' Pogányok Hiténél, de mertem mondani, hogy életûnk némely dolgokra nézve gonoszab'.

[p 0030] AEmilia. A' kiáltás a' veszekedésben egy oly ének, melyhez két torok 's két száj kel. Ha kegyelmed Hogyja-módon fog a' dologhoz, én-is kis erõm szerint ki-tészek magamért. Es azért felszóval mondom: kár érte hogy az Ur Rosz- fõ-Emberré lett, mikor jó Anatomi-cus Barbély lehetet vólna belõle, mint hogy igen õrõmest vagdal az eleven-husban, az emberi tagoknak minden ize ki-keressésében, belsõ kûlsû tulajdon minémûsége visgálásában felette gyõnyõrkõdik. Mulassa magát továb'-is, gyalázza maga Nemzetségét, fûzze sinyórra a' Dámák fogyatkozásit, agaszsza nyaka kõrûl ha szépnek tartya. Engem a' mi illet, efféléket nem mondhatnék a' felebaráti szeretetnek sérelme nélkûl. Tudom-is bizonyossan, hogy nem kintseznék egyebet fejemre haragnál, neheztelésnél, ellenem morgolódó nyelveknél.

Lucia. Had mondgya a' Papok-Regéjét, talán maga ki fogy belõle; osztán nem nékûnk szól a' Levél, mi semmi roszszat sem tselekszûnk, a' mi életûnk fedhetetlen, a' mi erkõltsûnk szépen egygyez a' mostani módi-szokással, 's hivatalnukal.

Eusebius. AEmilia Aszszony énnékem nem kedvem járása, hogy gyalázzam a' Dámákat, Critica-beszéddel kissebétsem Nemzetemet. Hanem azt [p 0031] a' persvásiót nem tûrhetem bennek, hogy el-hitetik magokkal, hogy bóldogul légyen dolgok, mikor szõrnyû veszedelemben forog lelkek, hogy ollyas tselekedetekkel igyekeznek a' menynyei ditsõségére, a' mellyekkel ezernyi ezer kárhozot lelkek a' pokol fenekére estenek... Hallám job' 's bal fûlemmel, hogy azt mondottátak: (ü Mi semmi roszszat sem tselekeszûnk. Bátor ez ugy légyen; vallyon bizonyossak lehettek-e ezzel õrõk ûdvõsségtekrûl?

Olvastátok nyilván ama' példát, melyrûl emlékezik Sz. Máté 25. Részében kõnyvének. Méltó hogy eszetekben juttassátok, mert ide való, sõtt hogy fûl-hegygyel vegyétek minden igétskéjét, mert éppen reátok igazodik. Az Evangeliomi tselédes Gazda Ur meszi- fõldre menvén egygyik szolgájára egy Talentomot biza, hogy kereskedne véle. A' szólga jól tudván Ura kemény fõsvény természetit; más részrûl a' nyerekedõ Pénz-Váltóknak ezer fortéllyait; hogy kárt ne vallyon a' pénz, fõldbe ásá.... Sok idõ mulva meg tére a' Gazda, a' tõbbivel egyetemben ezen szolgáját-is elö hivá a' számadására; értvén dolgát, haraggal pirongatá, rest, haszontalan, semmire kellõ, gonosz szolgának nevezé, a' kûlsõ setétségben vetteté siralmakra, és fog tsikorgatásokra [p 0032] sententiázá.... Vallyon mi ollyast vétet a' szegény legény? Tolvaj nem vólt, nem gyilkoskodot, nem szórta hintette, vesztegette Ura keresményét. Jól lehet nem nyert légyen, de nem-is vesztet a' pénzel. Ha jól nem, roszszul sem tselekedet a' vett-Girával, mert hiven meg õrzõtte. Es pedig még-is nem vólt foganatos mentsége Ura elõtt, ki eõtet ugy mint tékozló, kártékony emberét kemény 's hoszszu bûntetésre fogta.

E' képpen fog omlani a' ti bátorságtoknak-is fõvenyen épitett fondamentoma jó Dámák: Láttyátok, hogy a' miben ti biztok, az lén oka az eõ kárhozattyának. A' szólga kárt nem tett; de hasznossan sem viselte Ura dolgát, el-nem tékozloatta; de nem-is gyarapitotta a' Tálentomot. Ti azt mondgyátok: hogy roszszúl nem tselekesztek; vallyátok meg hiven: hogy jól sem. Nem bántyátok meg az Istent: de nem-is szolgáltak néki. Ha azért eme' példás szolga el nem kerûlhette a' bûntetést; valóban félhetnek a' fõ Aszszonyok, mert nints oly személy válogató Istenûnk, a' ki kûlõmb' tõrvényt 's bûntetést osztott vólna a' Dámákra, sem ghogy a' kõz-népre.