FALUDI FERENTZ: BÕLTS, ÉS FIGYELMETES UDVARI EMBER. 0051


XXII. MAXIMA.

A' mostani világ szája-izi szerint-való Tudományú Emberrûl.

SZokása az igen ritka jeles Embernek, hogy a' mostani világban fen-forgó, kellõ, tetszõ szép tanultságra szert tégyen. [p 0052] Tudgyon akár melly társaságban affélle dolgokal kedveskedni, hogy beszédgyén meg nyugodgyon a' társ, és utóbbi halgatásra iz maradgyoyn benn. Emlegesse inkább a' halani méltó ritkaságokat, szót ne szaporitson a' már ki hirlelt, és sok nyelveken kopott ujságokrúl. Beszédgye béves légyen, éles, édes, de tsendes nyájassággal, maga viselése udvari erkõltsel. Alkalmatosságtúl várjon: tsak akkor a' mikor, 's ugy a' mint illik, beszéllyen.

Gyakrota aelmés rendes tréfa, mélyeb' botsáttya fullánkját az emberi szivba, és szerencsésb ûgyiben, hofy sem a' nagy gõggel való erõszak. Ama' [p 0053] mesterséggel, melly jó okkal 's móddal magát tudgya alkalmaztatni az értelmesek társaságában, tõbbet nyerûnk, hogy sem a' hét Tudományokkal, mellyek ugy mint Artes Liberales igen fen járnak más kûlõmben.

XXIII. MAXIMA.

Tapasztaltt jó tulajdonságid mellet, motskot ne szenvedgy.

HItellel jár most-is ama kõz-mondás: kevesen vannak fogyatkozás nélkûl, mind az erkõltsi- mind pediglen a' természet-béli állapotra nézve. Az sem ujdon- uj ujság, hogy sokan [p 0054] tsak nem halnak, 's vesznek utánnak, ugy szeretik némely nyilván való fogyatkozásokat. Kik ha ugy akarnák, a' mint tudnák, nagy szép kõnnyen ki menekedhetnének belõlõk. De mint-hogy ebben vagy roszszalkodnak, vagy restekednek, sok szó- panasz fér hozzájok. Károllya minden értelmes ember, az egyéb felséges tekélletességeket bennek, és sajnállya szivessen, hogy eme' vagy ama' rutsággal szeñyeskednek.

Nem kûlomben vagyon ezeknek dolgok, mint mikor az égen járó fényes napot egy parányi felhõtske bé homályositya. Az efféle apró vétkek, és kényes gyengéltetéssel nevekedett fogyatkozások, [p 0055] igazán való motskai sok gonda szerzett bõtsûletûnknek. OKot adnak nagyot haragosinknak, hogy itt-is amonnan-is tzipdeshessenek rajtunk. Kihez képest tanátsos azokat ki irtogatni, szeretnse: ékességekké változtatni. Ugy tselekede vala régenten Julius Caesar, a' ki tar-fejének hajatlanságát, kûlõmb féle borostyán koszorukkal nem tsak fõdõgette, hanem szépitette-is.

[p 0056] XXIV. MAXIMA.

Eméd nyughatatlankodó képzelését mértékellyed.

EZeket soha sem kell szabadgyában magok kénnyekre ereszteni, erõn-erõvel-is kemény tartalék alá kell szoktatni, és mind-untalan igazgatni, ugy válnak hasznos eszkõzõkké, a' melyek után szerentsés napokat élhetûnk, fogalatosságinkban, helyessen okossan forgolódván, szép véget remélhetûnk. Ha kûlõmben bánunk vélek, erõszakos urasággal támadnak ellenûnk, meszsze indulnak sétálni, nem maradnak a' tsendes emékedésnek határiban, mind addig [p 0057] futtattyák 's fárasztyák eszûnket, a' mig meg bomlik szivûnk belsõ békessége, és leg ottan; hol rendeten vigságra, hol esztelen szomoruságra indittanak, néha tõltik, néha szegik kedvûnket, a' mint tudni illik, bennûnket bánt a' Persvasio. E' képzelések szerént, vagy meg, vagy nem elégszûnk meg állapotunkkal. Némellyeknek ezer 's meg ezer kinokat raknak elejbek, 's imigyen hóhérkodnak az esztelennekl, mások elõtt pediglen mint a' sûrûséges raj ugy forgolódnak kedves dolgokkal, de megint mint az éjjeli látott álmok, kõnnyû hamarsággal el-enyésznek. Ily szép hasznot teremtenek a' Phantasia-béli képzelõ [p 0058] vélekedések, hogy ha nem emberkedûnk a' vezérlésben, 's untalan nem mértékellyûk.

XXV. MAXIMA.

A' beszéd kõzt eszeden, és jó figyeemmel légy.

ENnek elõtte ugyan tsak mesterség vala beszéleni tudni, sõtt minden tudománynak tudománnya, de mostanság még azzal sem érnéd bé. Szerentsével jártál, ha beszéd jkõzt tsak jõvendõlve-is elõl találhattad más embereknek szándékokat; kiváltképpen oly tõrténetekben, mikor vólt okod a' [p 0059] figyeemre, hogy elõbb meg ne tsalattassál, hogy sem eszed ágában tûnt légyen-is. A' ki a' beszédet tsak felében érti, tellyes felelettel mássát nem adhattya. Vannak még-is a' kik szép eszek élével még a' sziveknek gyõkerét-is átal járják, és mint a' szemes Rárók, szándékink fenekére látnak. Azok az igék alatt rejtekezõ szándékok, mellyek fõ-képpen mi reánk tziloznak, nem tellyes értelemmel való beszéddel adatnak elõnkbe; más felét magunk erejébûl kell hozzá tudnunk. Itt két dolog légyen elõttûnk: ha mikor minket illetõ kedves dogoknak el- beszélgetésével hizelkednek az emberek, akkor igen [p 0060] zabolán kell tartani a' hitelt, hogy õnnõn magunktúl meg ne tsalattassunk; ha pedigen kedvetlen dolgokat emlegetnek, akkor meg leht ereszteni, hogy másoknak ellenûnk vaó szivek járását jobban ki-tanulhassuk.