FALUDI FERENTZ: BÕLTS, ÉS FIGYELMETES UDVARI EMBER.
0008
V. MAXIMA.
Arra tarts, hogy el-ne erûlhessenek az
Emberek.
A' Faragott kép nem azzal észen bálvánnyá,
hogy arannyal burittatik, hanem azza, hogy imádtatik. A' kit a'
szerentse okossággal meg szeretet, inkáb kivánnya,
hogy adósi utób-is reá szorúlván, tisztellyé; hoigy
sem kellemes hála-adássa mint valamely arany-
buritással terhellyék. További reménységnek
ûrûgyével, mint zõld ággal maga részire vonszani
egy-valakit; udvari tselvetés ellenben akár mely
szolgálatért [p 0009] a' hála-adást adó gyanánt
szaporán bé szedni, paraszt erkõlts, mert a' mint a
várakozó reménység emlékezéssel jár, ugy a' meg lett ki
fûzetés a' vett jórú való feledékenységgel páras.
Elõbb-kelõ az az ember, a' kitûl egyebek tõbbet várnak,
és várván kedvére járnak, hogy sem más egy, a' ki a'
kõltsõnt nagy fennyel viszsza kéri; minthogy
kéteenségekbõl ki óldozván eõket, nints utóbb, mivel
bõtsûltesse, a' vagy kellesse magát vélek. Haa ki
a' forrásbúl untig ivot, hátat mutat néki. Mikor ki
fatsarjuk a' Naratnsnak evét, ezûst tsészébûl pad-
alá hagyigájyuk ûres bélét. Mihelyt tapasztallyák
[p 0010] az emberek, hogy tõlûnk nints mit várniok
kûlõmben, hanem nagy zálognak õrvével, meg unnak
bennûnket, el idegenednek tõlûnk, és más hasznosbb
Emberekre térittik az elõbb nékûnk szántt tiszteletet.
Meg ne vessûk ezt a' fõ-titkú-ketzkét, hanem arra
tartsunk, hogy innen utóbbi szolgálatunknak be-
szegõdtetésével szûségesekké tegyûk magunkat;
amonnan pedig a' még hátramaradott adósságnak emlékezetit
fen tartatván vélek, egty általlában el ne
kerûlhessenek bennûnket még a' nagy Méltóságok-is.
Mind azonáltal ugy emberkedgyûnk, hogy a' nagy hallogatást
meg ne sokallyák, 's el [p 0011] uñyák kõtelességeket.
Azonkõzben arra-is vigyázz: mikor te kûlõnõs hasznodat
kelleténél tõbbet vadászod, allattomban; kárba ne
keverjed a' benned bizottakat.
VI. MAXIMA.
Az igaz
Tekélletességnek tetején meg állapadott Emberrûl.
KI-
sok fogyatkozásokkal szûletik az Ember! a'
mellyeklbûl nem lehet hirtelen ki ûrûlni; lassan
épûlûnk, idõvel szóllal-meg gyermekségûnk, idõvel
vészen erõt, idõvel tellyesedik; Azonképpen:
lassan, lassan, lépve lépve gyarapodunk
erkõltsinkben, [p 0012] hivatalunkban, tisztûnkben, mind
addig, a' miglen a' Természetnek belénk oltott szép
ajándékit, ki-ékesgetvén 's hová tovább fellyebb
segétvén, derék tekélletességre vergõdûnk. Mellynek
ezek a' jelei: mikor a' fen-járó dolgokat mint egy édessen
izlellyûk, ha ki élesûlt elménk, ha meg érett-korra jutot
az itélõ, és választó erõ bennûnk, ha ki tisztúlt
akaratunk a' disztelen alávalóságok-seprejébûl. Melly
dologban mint hogy természet feszegetõ gond vagyon,
sokan éppen hátra maradnak, némelyek felette késlelnek; a'
ki ugyan-tsak veréték-szakadva végét érvén, a'
tekéletességnek tetején meg tudot [p 0013] álapodni,
beszédiben bõlts, elõ vett dolgaiban okkal 's móddal
forgolódik, maga viselésében helyes, sûrûn szedi
gyûmõltsét fáradságának, sok hozzája szelédûlt
sziveket fog tapasztalni, sok fej 's térd hajtásokat
fog látni maga kõrûl: mindenût bé-járó személy,.
minden rendbéli társaságban kivánva várt, jó kedvel
fogadott Vendég lészen.
VII. MAXIMA.
Uradon ne
látassál gyõzedelmesnek lenni.
MInden gyõzedelem
gyûlõlséges az ellen-félnél, ez a' nyereség peniglen,
és diadalom, [p 0013] mint hogy azokat boszstzontya, a'
kiknek udvarolnunk kel 's engednûnk; bátor ne légyen
eszelõs, de valóban veszedelmes. Természet szerént
irtózunk minden urallástul, és kivált képpen a'
fellyebezõ parantsolóinknak a' mennyire lehet rázagattyuk
nyakunkrúl igáját: mellly fonákul fordúlt, és viszsza
járó képtelenség vólna tehát, ha ki õnnõn Urának
Uraságára ásitozna. A' ki ezt jól által érti, ha hol mit
nyér-is Urán, mentegetni, és titolni fogja, mint ha
szándékján kivûl tõrtént vólna, nem kûlõmben mint
egy elmés Kis-Aszszony, melly ugy mértékeli az
ékesdetést, mint ha a' tzifrára, és kellõ [p 0015]
szinre nem-is kivánkozot vólna szaggatni. Akadunk itt amott
afféle emberekre, kik a' szerentse, és természet egyéb
ajándékiban az elõbséget ingyen 's jó kedvel másnak
engedik, mind azonáltal keresve sem találunk olly Fõ, és
Fejedelmi személlyeket, a' kik az elme-beli viadalban
veszteni akarnának. Az érteem: királlya a' tõb' lélek
javainak, mely maga erejével-is nagygyá tehet bennûnket, és
szintén azért ennek sértegetése Királyi Méltóság
ellen való vétek. A' Hertzegek, és Fejedelmek mindenkor arra
arányzanak, hogy fen forogjon a' világ elõtt méltóságok.
Meg engedik ugyan, hogy õket segélgessûk, [p 0016] de
egy általlyában nem, hogy meg gyõzzûk. Tanátsiddal ugy
meny feléjek,, mintha tsak eszekbe akarnál valamit
juttatni. Oktatásnak szinével veszedelmes hozzájak
járúlni. Tanuly a' tsillagoktul: ezek noha a' fényes napnak
tsillámló fiai, még-is annyira soha sem
vakmerõlkõdnek, hogy az eõ szine-elõtt fényeket
ragyagtassák.







