ENDRÕDY JÁNOS (SZERK.): A' MAGYAR JÁTÉK-SZÍN. ELSÖ ESZTENDÖ. ELSÖ KÖTET.


[p 003 ] 1. FEL-VONÁS.

I. JELENÉS. ZSODOS, ZSÓFI.

ZSÓDOS. : UGY biz' a' jó Anyók! tizen nyoltzadik esztendeje már annak, tizen harmadik Juliusban.

ZSÓFI. : ÉJ nem Apjok! nem. Óh az a' jó gyermek. -

ZSÓDOS. : Éppen ezen a' helyen találánk ötet, tudom, hétfön volt, felyem polyában.

ZSÓFI. : A' volt biz' a' felyem pólya, pedig tsipkés.

ZSÓDOS. : Két száz arannyal, 's ezen irással együtt, ott áll benne - várj Anyók!

ZSÓFI. : Hogy az a' drágalátos gyermek valaha. - [p 0004]

ZSÓDOS : Nó hiszen várj tsak egy keveset, egyszer egy vándorló Mester-legénynyel olvastattam-el magamnak.

ZSÓFI. : Úgy úgy, én az ajtó megett halgattam, hogy majd el-viszik ötet - és hogy, és hogy -

ZSÓDOS. : Nó tzó tovább? - ihol la, el-állott a' malom kerék - Tizen- nyóltz esztendö múlva viszik-el.

ZSÓFI. : De még a' mellett sok volt ám mi rólunk-is.

ZSÓDOS. : Volt ám, de nem emlékezem rá. Tudok ugyan egy kis nyomtatást olvasni, de irást -

ZSÓFI. : Ez a' haszna a' mi hajdani nevelésünknek! most szintúgy tud egy Juhász- bójtár olvasni, mint a' mi oskola Mester Urunk, de áldgyon- meg tsak az Isten gyermekekkel, kell azoknak olvasni, 's irni tanulni. -

ZSÓDOS. : Anyók! mit gondolsz? én hatvan három, te pedig? -

ZSÓFI. : Ej, azt nem tudom, de jól tudom azt, bár tsak azon bölts Aszszonynak tanátsát követtem volna - de - Ked jobban akará azt tudni.

ZSÓDOS. : Nó nó, Isten néki, nintsen e' Máriskában egy kedves jó gyermekünk? [p 0005]

ZSÓFI. : Oh az a' jó gyermek! az Isten áldgya-meg, 's nötesse nagyra, de oda kel adnunk, nem azt mondták-e?

ZSÓDOS. : Oda jó Anyók, úgy tartya az Irás.

ZSÓFI. : Mutassa Ked tsak azt az Irást.

ZSÓDOS. : Minek, hiszen nem tudsz olvasni.

ZSÓFI. : De nem tudná-e Ked belöle ki-silabikálni.

ZSÓDOS. : No add ide hát, meg-próbálom (fel-teszi a' Pápa-szemet) b - a - da - nem, semmire sem megyek - de nézd tsak Anyók - valami jut eszembe, hát ha a' mi Oskola' Mesterünket ide hinnók, el-olvasná-e nékünk azt a' papirost egy pohár bor mellett, talán nem rossz gondolat lenne ez.

ZSÓFI. : Hogy ne, jó lenne biz' a', de ha ki- lotsogja.

ZSÓDOS. : Ej de hogy, hiszen majd rá parantsolok, két véka búzával tartozik ö nékem, 's azért - de itt jön. No honnan jösz, leányka? [...] [p 210 ]
ZSUGORI. : No! nézze-meg a' Keresztény lélek! végtére még a' kerekedik belöle, hogy felebaráti szeretetböl magánál tarttya a' pénzemet. De, semmire kellö lator! azt eszed portzikájában se tartsd; találok én olly Elöljárokat, ne búsúlly, kik mind a' húsz körmödet le-vonattyák.

KORLÁT. : Lássa az Úr, mit tselekszik: én mindenekre kész vagyok, ha mint a' börömet le-húzattya-is; azt kérem mindazonáltal, hogy ha vétettem valamiben, tsak én adózzam egyedül, mert a' Kis- aszszonyunk mindenben ártatlan.

ZSUGORI. : Azt én könnyen el-hiszem. Rút dolog-is vólna, ha a' leányom részes kívánna lenni, gonosz tselekedetedben. Én tsak a' magamét kérem, 's akarom, hogy ezentöl valld-meg, hová tetted a' kintsemet?

KORLÁT. : Hisz' el nem ragadtam még ötet, ha tsak a' föld el nem nyelte, itthon kell a' háznál valahol lennie.

ZSUGORI (magában) : Ó kedves drága fazekam te! (Korláthoz) Hát nem vitted-el máshová a' háztól?

KORLÁT. : Tsak egy lépésnyire sem.

ZSUGORI. : Vald-meg igazán, nem nyúltál-e hozá?

[p 0211] KORLÁT. : Mit? nem nyúltam-e hozzá? valóban az Úr roszszúl vélekedik felölem. Az én szerelmem tüze, mellyel érette égek, sokkal tisztább, hogy sem gondolni-is mernék valamit ollyast. Söt kész vólnék még egyszer életemmel áldozni, hogy sem mint tsak gondolattal-is meg- sérteni ötet. Tudom jól, ö elötte-is többet nyom az ész, és a' betsület, hogy sem mint ollya valamire vetemednék.

ZSUGORI. (magában) : Édes fazekam te! már reád-is betsületet foldoznak!

KORLÁT. : Abban volt tellyes minden nyugodamam, hogy szememen hordozhattam ötet, 's azt merem mondani, hogy még ekkorig semmi fedhetö nem fért szerelmemhez. mellyet nem más indító okok, hanem ennek drága gyöngy szemei gyúllasztottak-fel bennem.

ZSUGORI. (magában) : A' fazekamnak gyöngy szemei? Ez erröl úgy beszél, mint ha a' szeretöjével nyájaskodna.

KORLÁT. : A' Magda-is tudgya állapotunkat, ez-is meg-bizonyíthattya, hogy én -

ZSUGORI. : Mit? hát még a' szolgálom is vétkes e' dologban?

KORLAT. : Igen-is, ha véteknek lehet tartani. Ez vólt bizonyságunk, hogy kezet adtunk egymásnak. Ki-is látván szeretetemnek [p 0212] jó végét, addig munkálkodott, még egészen szívemhez nem tsattólta a' Kis-aszszonyt.

ZSUGORI. (magában) : Ennek a' mint látom a' félelem ki-ütötte farkábul az eszét. (Korláthoz) Mi kába dolgokat említesz te itt az leányom felöl?

KORÁT. : Tsak azt mondom, Uram! hogy nem kis fáratságomba került, még eröt vehettem szemérmetességén.

ZSUGORI. : Kinek szemérmetességén te?

KORLÁT. : A' Kiasaszszonyunknak Uram! 's bátor eleget fáradoztam érte, hogy Házastársom lenne, de reá nem bírhattam ötet; szinte tsak tegnap határozta-meg magát, hogy kezet fogna velem.

ZSUGORI. : Mit? kezet fogott veled? és ezt az én Leányom?

KORLÁT. : Úgy vagyon, már gyüröt-is váltottunk magunk közt.

ZSUGORI. : Mi tévö legyek, Egeknek Ura! még egyikböl sem keveredtem-ki, már más szerentsétlenség száll szegény öreg fejemre! ki tudgya, még mi fog estvéig követni! Rajta kell lennem, hogy meg-elözzek mindeneket. Tizedes Uram! ezt a' roszba kapott Ifjút kezébe adom az Úrnak, veresse kezét lábát vasba, és úgy bánnyék vele, mint egy országos gaz latorral.

[p 0213] JÓSA. (magában) : Úgy kell néki úgy a' roszsz embernek!

KORLÁT. : Engem', Uram az illyes nevezetek nem illetnek. Ha meg-tudgya az Úr, hogy ki legyek, 's iket tselekedtem az Úr Leányáért, reménylem, más vélekedéssel lessz felölem.

IV. JELENÉS.

KRISTINA, EMILIA, ROSINKA, ZSUGORI, KORLÁT? JÓSA, és a' TIZEDES.


ZSUGORI. : HÁT te Istentelen roszsz gyermek! olly betsületben tartod Atyai oktatásímat? Te vagy az; a' ki egy semmire kellö gaz Ifjúval szerelembe mertél ereszkedni, 's akaratom, tanátsom nélkül kezet vele fogni? szép Leányom vagy, meg- vallom, meg-érdemled, hogy gyermekemnek mondgyalak. De tudgyátok-meg, hogy hiú minden igyekezetetek, bátor mit végeztetek-is magatok közt. (Kristinához) Téged' én négy falak közé zártalak, 's ott fogsz jó viseletedért adózni. (Korláthoz) Téged pedig gaz lator, akasztó-fára húzatlak, hogy ott a' varjak ássák-ki roszban meg- átolkodott szívedet.

[p 0214] KORÁT. : Nékem az Úr haragja nem ítélö Bíróm; ha törvény székre húznak-is, leg-alább, még ki nem hallgatnak, ott sem hoznak ítéletet a' fejemre.

ZSUGORI. : Nem hoznak-e? de tüzes teregette! illy gonosz téteményedért nem tsak akasztó-fára, hanem nyársra húzatnak eevenen.

KRISTINA. (térdeire esik az Attya elött) : Ah szerelmes Atyám! térjen szelédebb gondolatokra, és ne üzze annyira Atyai keménységét. Ne engedgye, kérem, hogy indúlatainak tüzétöl annyira el- ragattassék; szüntesse haragját egy kis korig, és fontollya-meg, hogy mit tselekszik. Ha unalmára nintsen; vegye szorosb' tekéntetbe azt, a' kivel most oly motskossan bánik; fogadom, másra akad majd személyében, hogy sem mint gondolkodik Uram Atyám felöle. Véle kötött Házasságom-is, tudom, nem fog viszsza-tetszeni, ha meg- érti Uram Atyám, hogy most Leányával sem bírna, ha tsak ö nem lett vólna. Mert hogy meg-vallyam igazán, ez vólt az a' betsülhetetlen bajnok, ki engemet, ama' hiteszegett Országnak pusztítóinak markokból ki-szabadított. Ennek kell köszönnünk, hogy életemet, szükségemet meg- tarthattam.

[p 0215] ZSUGORI. : Ez mind haszonmtalanság; inkább akarnám, hogy azoknak körmei közt hagyott vólna, hogy sem mint illy szörnyü esetbe keveredtél vele.

KRISTINA. : Kérem Atyai szeretetére Uram Atyámat, nyerje-meg ez egyet --

ZSUGORI. : Ne-is koptasd a' szádat!

JÓSA. (magában) : No meg-adod te ma az ökleidnek az árrát.

ROSINKA. : Hiszen már ez nagy Zúr, zavar a' háznál. [...] [p 233 ]
I. JELENÉS. (SZOBA)

DUPORT magánosan. (egy Papirosokkal meg-rakott Asztal megett ül.) : MÁR látom szorosabb rendbe kell szedni házamat, igy nem jól megy a' dolog. A' millyen a' köz-társaság nagyban, ollyan minden Ház-nép kitsinyben; a' midön a' köz-társaság zürzavarban vagyon, akkor a' Polgári-Házakban-is Zenebona uralkodik. Ha a' Szélvész az erös tser-fákat rengeti, az alatta lakozó hangyáknak föld-indúlások vagyon. (az elötte heverö papirosokat forgatván) Számadás, meg nem számadás, de mind ollyan, a' mi nints meg-fizetbe. A' Jövedelem napról napra kissebbedik, apródonként a' pénz-is el-tünik, a' költség pedig ugyan az marad. De ennek akár hogy mint eleit kell venni, magiunkat inkább meg-vonní, még a' fejünk felett tsattogó mendörgés el-múlik; az Inasok számát kissebbiteni, gyalog járni, pompás Palotákba [p 0234] nem kell lakni, sött mint a' Juhoknak Zivatarkor öszve bújni.

II. JELENÉS.

Lajos.


(Nemzeti forma ruhában, kezében egy kártyákbúl készült akasztó-fát tart, emellyen egy ember forma függ.

LAJOS. (szökelétselve bé-jön. : Atyus Látod?

DUPORT. : Hát mitsoda az?

LAJOS. : Ez egy Lámpás-karó, rajta pedig egy Arisztokráta függ.

DUPORT, : Ostoba fitzkó! ki tanitott arra téged?

LAJOS. : A' Lámpás- karót az Anyám metztzette, a' rajta függö embert magam tsináltam.

DUPORT. : Honnét tudod, hogy az a' kártya- ember Arisztokrata.

LAJOS. : Hiszen én tsak gyalázatbúl nevezem úgy ötet.

DUPORT. : Gyalázatbúl?

LAJOS. : Úgy ám.

DUPORT. : Hát miért tartod azon nevet Gyalázatnak?

[p 0235] LAJOS. : Azt nékem az Atyám mondotta. Azért tsináltatta Mamuskám ezt a' szép Uniformist-is, hogy minden lássa, hogy én nem vagyok Arisztokráta.

DUPORT. : Igen bizony hogyha a' Haza-szeretete a' ruhában találtatnék, úgy a' Frantziák ebben a' tekéntetben minden Nemzeteket fellyül haladnák. Tudod e' mitsoda állat az az Arisztokrata?

LAJOS. (az akasztó-fájára mutat) : Hiszen itt függ egy.

DUPORT. : És igy a' te képzelödésednek teremtménye? Hidd-el hogy meg-vernélek te kitsiny gyermek, hogy ha a' nagy Gyermekek nem éppen úgy gondolkoznának, és tselekednének mint te.

LAJOS. : Ejnye hát vagynak nagy Gyermekek-is?

DUPORT. : Oh igen, még pedig többen mint kitsinyek. De azt tanúld-meg, és tartsd-meg édes fiam; hogy a' gyalázat tsak az ollyat érheti, a' ki nem jámbor, igaz, és betsületes. Igy példának okáért te-is gyalázatot érdemelsz, hogyha a' Lámpás-Karóra embert akasztasz, ámbár Kártyából legyen-is az, kivált ha tselekedetednek okát nem tudod. Érted-e Lajos?

MÁSODIK KÖTET.

[p 001 ]
I. FEL-VONÁS.

I. JEENÉS. ETELE, és ETEKA.


ETELE. (az Etelka himzését nézegeti.) : KELLEMETES áldott kezek, mellyek illy gyönyörüséges himet tudnak varni (a).

ETEKA. (szomorú gondolkodó ábrázattal lépik-be a' Szobába:.

ETELE. (nyájasan) : Mi dolog édes Etelkám, hogy mikor leg-vigabb ábrázattal gondoltalak elenni, akor illy nem reménylett szomorú tekíntettel szemléllek - Minden órán meg-érkezik a' Fejedelem a' mi örömünk' meg- tetézésére. Legyünk vígan szép Aakom.

ETEKA. : Víg lennék, édes Etelém, ha a' kertemben lévö virágaim-is szomorúságot [p 0002] nem jövendölnének. Az ídö kedvez nékiek, a' gond-viselésben nintsen fogyatkozás, mégis egészen hervadásra készülnek.

ETELE. : Tsak azEtelka magánosságábn szomorkodtanak azok; de bár próbáljuk-meg ha nem más szinben lesznek, mikor Etele jár közöttek kedves Etelkájával (nyájasan a' kezét meg- fogja.)

ETELKA. : Bár úgy lenne kedvesem; De nagyobbat jelentenek azok mint sem vélhetnéd: mert most jutottunk azokba a' veszedelmes környül-állásokba, mellyekben ha te hozzám való álhatatos szeretetedet újjra ki nem mutatod, és ha a' Magyarok Istene (b) különösen nem segít, már egészen el-tökéllett egybe kelésünktöl nem-is gondolkozhatunk.

ETELE. (nagy meg-indúlással) : Az én változhatatlan hívséggel lángoló szívem, melly a' Világos-vári áldozatkor leg-elsö meg-látásodra, nem külömben égett meg-betsülhetetlen személyedért, mint a' néked nyájasan által-nyújtott lobogó fákjám, az az én hív szívem tészen bizonyságot, hogy én tégedet állhatatossan szeretlek; és utólsó pihenésemig szertni foglak.

ETELKA. : Tudja az élö Isten (c) nem (2 ... ] szeretetednek állhatatlanságáról. [p 0003] Semmi szinlést, semmi tsalfaságot nem tapasztaltam soha-is te benned. Ugyan azért-is elni nem akarnék, ha hozzám való szívességedet el-veszteném; de meg-ne neheztelj, édes Etelém, ha egyenesen ki-vallom azokat, mellyek bús szívemet terhelik. - Nem valhatom-ki jobb barátom elött; és ha ki-nem vallom, tartok töle, ne hogy örökre el-veszejtseek.

ETELE. : Tudod melly édes gyönyörüséggel szenvedtem a' leg-nagyobb kisérteteket-is a' te boldogságodért, mellyet a' magaméval el-válhatatlanúl egybe-kaptsoltatattnak, itélek. A' mi tiszta hajlandóságunkra, mert mit mondhatnék nagyobbat? a' mi egészen egybe forrott szívünkre kérlek, semmit el-ne titkolj igaz hívedtöl.

ETELKA. : Ne juttasd eszembe édesem, az el-múlt keserves idöket; által estünk azokon szerentsésen; de újabb veszéljek rémíttik el- alélt Lelkemet. Szánd-megg édes Etelém (el-keseredve könyvez) szánd-meg néha kedves Etelkádat. Hitesd-el édes Atyámmal, hogy te Karjeli Fejedeem lévén, állhatatosan szeretheted azután-is, egy nem Fejedelmi vérböl származott Magyar Vezér Leányát --

ETELE. (érzékeny meg-indúlással) : Gyüla tehját kételkedik hozzád való hívségemben? Oh Gyúla, Gyúa! - Ha melyemböl [p 0004] ki-marrakolhatnám, és elödbe tehetném tanú bizonyságúl szívemet - ha úgy láthatnád azt, a' mint én érzem, tudom nem gyanakodhatnál felöle. - De - tudom a' nyughatatlan Atyák szokását - Imé ezen Gyürüm mellyre Karjeli tziemerem reá van metszve. Add által, kedvesem, ezt nékie. Irjon Gyúla akármelly kötéseket nevemben, ollyba fogom tartani, mintha magam írtam vólna. - Evvel úgy gondolom eleget tészek mind a' Gyúla kívánságának, mind penig a' Kis-Aszszonyságod reménységének.

ETEKA. : Ne Kis-Aszszonyozz, édes Etelém, ha szeretsz engemet, te nékem mindenkor édes Etelém vóltál, az-is lészsz örökké. Légyek én-is te néked édes Etelkád ezután-is, kedvesen hangzik ez a' szó Magyar ajakaidon.

ETELE. : Engedj tehát, édes Etelkám, egy két szempillantást, egynéhány betüt írok, és azután ismét beszélgethetünk.

ETELKA. : Itt van minden író eszköz, ki-megyek egy kevessé. [...] [p 239 ]
II. JELENÉS.

Fö-KANTZELLÁR, HAJASI.


HAJ. (lélek-szakadva) : KEGYELMES Uram!

FÖ-KAN. : Lassan, (mellék ajtóra mutatván) fogoly.

HAJ. : Az ifjú Báró? Ez ugyan okosság. Nem mondottam én azt Excelentziádnak, hogy ö a' hordóba fenékig be-néz.

FÖ-KAN. : Iránta fel-vettt intézeteim úgy kévánták ez elött. Most nékem örökös hallgatásra kel kénszerítenem ötet. Nints valamid, melly örök álmot hozzon.

HAJ. : Mindenféle. Hamar akarja-e' el-altatni, avagy késöre?

FÖ-KAN. : Ollyat, melly hamar dolgozzon.

HAJ. : It vagyon. Meg-álta a' próbát. Ollyba tartsa, mintha el-aludt volna. De bezzeg --

FÖ-KAN. : No mi lelt megént?

HAJASI. : Más felöl roszszabbúl fúj ám a' szél.

FÖ-KAN. : Hogy pokolba?

HAJ. : A' gyürüt ugyan szerentséssen ki-fatsartam kezekböl; ime lássa Excellentziád.

FÖ-KAN. : Egy nap-számra elég.

[p 0240] HAJASI. : Többröl már gondolkodni se lehet. -

FÖ-KAN. : Tsak az elöbbeniekre legyen gondunk. Adgyuk átall Pengöházit a' halálos iteletnek a' hertzegi kötés-evelek' meg- hamisíttása végett, meg-lásd, hogy leánya-is mindgyárt meg-adgya magát.

HAJ. : Még arról talám nem jó gondolkozni -

FÖ-KAN. : Miért?

HAJ. : Addig a' leány férjnél akar lenni, még az Attya a' tömlötzbe mégyen.

FÖ-KAN. : Jó szerentsét hozzá.

HAJ. : Ara pedig a' rendelések-is meg-vannak.

FÖ-KAN. : Azt meg-lehet gátolnom.

HAJ. : Akkor osztán Hegymegyeivel egygyütt szémkivetésbe megyen.

FÖ-KAN. : Oda oda pokolba. Abból semmi se lesz.

HAJ. : No no, kegyelmes Uram!

FÖ-KAN. : Utánna küldetek, 's ama' Fitzkónak szívétöl-is el-szakasztatom ötet.

HAJ. : Azt meg-teheti Excellentziád. De azért még se leszünk mi jó karban.

FÖ-KAN. : Tudsz hozzá.

HAJ. : A' Polgárság egész tsoport követeket küldött a' Hertzeghez. Azon vannak, [p 0241] hogy Excellentziádat a' Hertzeggel le-tétessék hivatallyából. Meg-hallgatta öket a' Hertzeg, pedig kegyelmessen. Azon felöl mély, és hoszszas beszédbe ereszkedett velek.

FÖ-KAN. : A' Polgárságnak fejét meg-szappanypzom. - Már most látom, vagy törik, vagy szakad. Minden a-lukakat egyszerre fel-gyujtatok. Vagy én veszek-el; vagy körülettem mindnyájan.

HAJ. : A' köz-nép között-is lárma támadott. Dühösködnek Excellentziád' Istálójában. A' kö-képeket le-rontyák a' kertben. Se vége se hoszsza bolondgyának.

FÖ-KAN. : Egy két agyút a' kutyák ellen -

HAJ. : Sött ezekke tartanak azok-is, kik ennekelötte Excellentziádnak különös imádói voltanak.

FÖ-KAN. : Ezek az akasztófán fognak meg-száradni.

HAJ. : Hát osztán mi sül-ki belöle?

FÖ-KAN. : Várakozz, várakozz. Egy jó gondolat jöve eszembe. Az ördögöm súgta-meg. (le-ül, és ír, tsendít, a' bé-jött szolgáknak adván) Szaporán a' Város' Strázyamesteréhez vele. Tüstént árestomba tegye Pengöházit, úgymint a' hertzegi kötés-leveleknek meg-hamisítóját, és a' népnek fel-lázzítóját. [p 0242] Hegymegyeit pedig, a' ki nála lakik, tüstént a' határokon túl vigye, és ott farba rugván, tovább kergesse. (a' szolga el-megyen.)

HAJ. : Ha mind ezek késön nintsenek.

FÖ-KAN. : No hát még se jó karban vagyunk?

HAJ. : Jóban, jóban. Tsak egygyet ki-vévén -

FÖ-KAN. : Hallyuk.

HAJ. : A' Markgrófnak követtye éppeyn ez elött ment-ki a' Hertzehtöl.

FÖ-KAN. : A' Markgrófné?

HAJ. : Egy egész óráig beszéllett a' Hertzeggel. Jeen vólt az Ifjú Hertzeg-is.

FÖ-KAN. : Az ifjú Hertzeg-is?

HAJ. : Hatvan kévés, ama' komornokunk, hallgatódzott az ajtónál, és kért engemet, hogy ezt mennél hamarébb meg- hozzam Excellentziádnak. A' Hertzeg ki-mondhatatlanképpen haragudott. Az ifjú Hertzeg-is hevessen beszéllt, és fel-kiáltott egynehányszor: mi gyalázatossan meg-tsaltuk Hertzegségedet. Tehát illy gaz-embereknek kezeibe vólt mind Hertzegséged, mind az egész Ország.

FÖ-KAN. (tétovázva) : Pengöházit, nem engem értettek.

[p 0243] HAJ. : Én gondolom: magát Excellentziádat.

FÖ-KAN. : Édes Hajasim!

HAJ. : Vagy édes, vagy nem édes, de a' Markgrófnak Fö-tanátsnokja --

FÖ-KAN. : A' Markgrófnak Fö-tanátsnokja? -

HAJ. : El-vesztette. Ura' kegyelmét. Hivatallyából le-tétetett.

FÖ-KAN. (meg-ijed, 's fel-kelvén) : A' Markgrófnak fö-tanátsnokja?

HAJ. : Igen-is kegyelmes Uram.

FÖ-KAN. (halkal) : A' Markgrófnak fö-tanátsnokja le-tétetett tehát! No meg- vagyok én immár sütve, mind pediglen pirítva.

HAJ. : Édes Uram!

FÖ-KAN. : Vagy édes, vagy nem édes, de ki- sültenek mindenek. - Édes Hajasim, gyere idébb.

HAJ. : Itt vagyok, kegyelmes Uram!

FÖ-KAN. (kezét fogván) : Te valál jó barátom, tanátsnokom, oltalmom, minden tselekedetimben feles.

HAJ. : Kár - mert mi ketten ugyan nagy gaz-emberek voltunk ám. Minö Istentelenségekbe avatkoztunk.

FÖ-KAN. : Nagy szerentse ám az: midön valaki maga baráttyára reá-hadhattya magát.

[p 0244] HAJ. : De ki gondolta volna --

FÖ-KAN. : Én téged hivségedért mindenkor jól meg-jutalmaztalak.

HAJ. : Igaz, kegyelmes Uram.

FÖ-KAN. : Mutasd-meg hozzám utólsó szolgálatodat. Utólsót mondám, és én téged torkig meg töltelek mindennel.

HAJ. : Mit parantsol Excellentziád?

FÖ-KAN. : Oda adom néked - kívánsz- e papirost, és petsétet? Oda adom néked minden jószágom felit.

HAJ. : Hát osztán? úgy vélem: hogy egygyikünknek a' másikra szüksége lészen.

FÖ- KAN. : Ládd-e? meg-fogják az egész dolgot visgálni, és te akkor nagy jót tennél, édes kedves lelki barátom, ha az egész dolgot magadra vállalnád

HAJ. : Kitsoda? - Én- e? magamra? - Jaj be nagyon tsiklándozik a' nyakam körül.

FÖ-KAN. : Ne gyermekeskedgy. Mþs ezt kegyelemnek tartaná, ha azt, még kevesebb bérért is magára válalhatná.

HAJ. : Kész köteles Szolgája.

FÖ-KAN. : Nints mitöl félned az egész dologban.

HAJ. : Tsak éppen az akasztó-fától.

FÖ-KAN. : Én vagyok a' Fö- kantzellár. A' Hertzeget orron fogva vezetem.

[p 0245] HAJ. : Ho ho! régen volt az, talám nem-is igaz.

FÖ- KAN. : No hát: add-ki egyenessen, mit gondolsz?

HAJ. : Szépen köszönöm a' jó akaratot. Minden jószágát tartsa magának Extzellentziád. Még az én fejem áll a' nyakamon.

FÖ-KAN. : Gaz ember!

HAJ. : Kegyelmes Uram!

FÖ-KAN. : Ha jóval meg nem adod magadat, valamint hogy Fö-Kantzellár vagyok, három nap alatt az akasztó-fán függeszsz.

HAJ. : Úgy-é tehát ebbe van a' dolog? (meg fogván a' Fö-Kantzellárnak kezét.) Fö-Kantzellár Úr! én jobb bért várok ennél; 's-ezzel köteles szolgája. (el-megyen) [...] [p 274 ]
II.JELENÉS.

KONSTANTZIA, és SZILVIA (vidám serénységgel)


SZILV. : KEDVES Néném Konstanzia!

KONST. : Mi dolog Silvia? honnan van ezen örömed?

SZILV. : Magam kívül vagyok örömemben. -

KONST. : Mi okért?

SZILV. : Az én szeretetre méltó Szarvaskám, mellyet én olly sok könyhullatással hijában kerestem, önként viszsza-tért.

[p 0275] KONST. : 'S ez okoz néked illyen örömet? -

SZILV. : Kevésnek tetszik-e ez te néked? Ez az én gondom, ez egyedül az én társaságom, az én kedves barátom. Engemet szeret, engemet meg-ért, mi egygyütt alszunk, ö tsókokat kér, és mindenkor, minden helyen el-válhatatlanúl az én oldalom mellett vagyon. Én azt el-vesztettem, 's fel- találtam, és tenéked még is kevés?

KONST. : Melly boldog ártatlanság. ( A' munkához fordúl. )

SZILV. : Kedves Testvérem! mi az, hogy én tégedet mindenkor síránkozva látlak?

KONST. : Miképpen szünhetnének- meg könyvezni az én szemeim? midön már hétszer, 's még hétszer újjult-meg az esztendö, miolta illy kegyetlen módra el-hagyatván, az élöktöl el-szakasztva, mindentöl meg-fosztatva, és minden reménység nélkül, oh egek! hogy valaha születtem földgyére viszsza térhessek. Halva élek; és te láthatnál-e engemet vídám ábrázattal?

SZILV. : Úgy de mi héjjányosságával vagyunk, hogy mi boldogok lehessünk? Itt mi Uralkodók vagyunk, és az a' kellemetes Stziget a' mi birodalmunk. A' meg- szelédült vadak [p 0276] a' mi Jobbágyaink. A' föld, és a' tenger gondoskodik a' mi élelmünkröl. Az égetö hívségtöl oltalmaznak a' növevények; a' barlangok pedig a' kegyetlen hideg ellen védelmeznek, hogy itt, oh nagy öröm! a' mi kívánságunkkal semmi-is ne ellenkezzék. Mond-meg kérlek, mi lehet még több, ha ez nem elég? -

KONST. : A' melly jót nem esmérsz, annak fogyatkozásit sem érted. Az én ajakim nem vehetik hasznát ezeknek a' füveknek; oh mikor az én gondolataim közelednek, semmi más tárgyok nintsen azoknak, hanem tsak az, a' kinek nyomdokai mind eddig meg-maradtak elmémben. - Jól képzelheted, mi lészek én akkor, mikor te a' lészel, a' mi én most vagyok. Keserves emlékezet! melly jót kellett én nékem el- vesztenem annak a' rosznak fel-tserélésével, a' melly nékem maradott.

SZILV. : Sokszor hallottam, hogy az Europai gazdagságokat, tudományokat, mesterségeket, szokásokat, és gyönyörüségeket magasztaltad; De a' te tsendességed sokkal kellemetessebbé teszi én nékem ezt a' magánosságot. -

KONST. : Oh Szilvia! melly nagy különbség vagyon a' hallás, és a' látás között?

[p 0277] SZILV. : Így tehát a' te szép úntatásaid, mellyekel a' Férjfiakat gyaláztad, el-enyésztenek. Ezek azok az élök' nemei, a' kik minékünk ellenségeink; Nem te mondottad-e nékem ezerszer, 's még ezerszer --

KONST. : Igen-is én mondottam; de soha eleget nem mondhattam. Hamissak, kegyetlenek, hit-szegök, tsalárdok, minden vad állatoknál gonoszabbak, a' könyörületesség mi légyen nem tudgyák ( A' kezét meg-fogja. ) 's nem-is esmérik. nintsen bennek sem szeretet, sem hívség. Egy szóval: embertelenek.

SZILV. : No 's tehát itt leg-alább tölek bátorságban vagyunk; De - ismét sírsz? Ah ne szomorkodgy annyira, ha szeretsz engemet. Mit tehetek kedvesem vigasztalásodra ( meg-öleli, ) kévánod-e a' szarvaskámot? Töröld-meg könyves szemeidet, és te benned lehet nékem-is vigasztalásom.

KONST. : Oh Szilvia, igen-is nagy okom vagyon a' siránkozásra! ( El-megyen. Az ének' vége felé egy gállya láttatik érkezni, mellytöl egy tsónokba ki-száll Gernandó, és Enrikó Indiai öltözetben 's azután ki kötnek a' partra. )
Oh Egek! ki sírhat, ha egy boldogtalan
Nem sír, kit a' bús gond gyötör mind untalan.

NEGYEDIK KÖTET.

[p 014 ]
III. JELENÉS.

A' BRAMIN? AZ ELÖBBIEK, EGYNÉHÁNY BRAMIN.


FÖ-BRAM. : BRAMIN, mire határozá-meg magát a' Deli Özveggye?

BRAM. : Haladék nélkül kész alája vetnyi magát szuent szokásunknak.

KIS3BR. (félre fordúlva) : Ah, a' szerentsétlen!

BRAM. : Rokonainak közepette leltem ötet, kik haszontalan igyekeztek vígasztalásaikkal egyhíteni fájdalmát. Ö pedig mosolyogva, 's nyúgodalommal tekíntett végig rajtok, távol minden rettegéstöl, vagy megátalkodottságtól; 's felém fordúlt, 's az egen nem mosolygott a' napp soha olly szeliden, mint a' hogy az ö szemeiböl szóllt hozzám szívének fedhetetlensége. Menny, monda, 's add tuttokra azoknak, a' kik küldenek, hogy kés18000410DUGONICS ANDRÁS: z vagyok téged követni. Siettessék halálom' pertzentését. Ha fiatal vagyok-is, állhatatosan állom-ki sorsomnak sanyarúságát.

FÖ-BR. : Hálá az Isteneknek! (a' Braminokhoz) Siettessétek a' tüz-rakást, mert elöttünk az Elenség. Minekelötte a' fegyvernyugvás' [p 0015] ideje el-telik, égjen hamuvá Lanaszsza.

KIS- BR. : Botssáss-metg ha még egyszer.....

FÖ-BR. : Egy szót se többet! Sietnünk kell. -

KIS-BR. : Jaj nékem, hogy tsudát nem tehetek! --- (el-tüzesedve) Ó ez a' Világ nem egyéb a' eg irtóztatóbb kínoknak gyüleményeinél, mellyeket az ember ön maga tsinál magának! nem egyéb olly mezönél, mellyet isteni átok tövis, és kórók termésére kövérített.

FÖ-BR. : Halgass, fiatal vakmerö! 's ne ingered az Istenek' haragját vétkes szidalmaiddal, 's ne kénszeríts engemet-is hatalmommal élni. Ki vagy te, ki az Igazság' fénnyében, melly tégedet-is körül vett, setétséget emegetsz, 's az Istenek ellen zugolódol? Nem hallottad-e annak szavát, a' ki onnan felülröl ezt mondá: Mit vársz egy olly Viágtól, Ember, melly porból teremtetett, mint te? Hazád-e ez tenéked? Éppen nem! Te tsak az emberi nyomorúságok' el-viselésére lettél szarándokká! 's szenvedés nékül mitsoda az ember' szíve? Higygy nékem, Ifjú, a' meg-tagadás, a' halál, a' meg-rothadás az [p 0016] a' grádits, melly az Istenek' lak- hellyébe vezet. - Hogyan? habozol? tekínteteid kétségeskedve múlatoznak a' földön? Jól van! Ha ez az intés, ha emlékeztetésem, ha tekíntetem sikeretlenek, el-tiltalak a' Templomba lépéstöl. Ajkaid meg-tagadgyák azt az Istent a' kinek szolgálsz, 's hitszegés az, a' mit te a' kinek szolgálsz, 's hitszegés az, a' mit te az ember- szzeretés mázával igyekeszel bé-festeni. -

KIS-BR. (artzúlattal földre borúl) : Botsáss-meg nékem, Atya, engedni fogok parantsolatodnak. (szintelen alázatossággal fel-emelkedvén) De ha parantsolatod.....valakit mást válaszsz.....

FÖ-BR. : Te vagy utolsó a' fel- kentek közzül, téged kíván a' sor. Örvendgy megtiszteltetéseden! (a' Kis-Bramin el)

FÖ-BR. (egynehány Braminhoz) : Ti mennyetek-ki az útszákra, 's jelentsétek a' Népnekk hogy készül az áldozat. (kettönek int) Ti pedig jertek velem. (midön indúlna, elébe fut egy Indiai Tiszt)

[p 0017] IV. JELENÉS.

TISZT. ELÖBBIEK.


FÖ-BRAM. : MI hír? Mi dolog füzött lábaidra szárnyokat?

TISZT. : Vezérem parantsolattyából jövök.

FÖ-BR. : 'S mit kíván Vezéred?

TISZT. : Hogy a' tüzi áldozat másszorra tétessék.

FÖ-BR. : Mi okból?

TISZT. : Attól tart, hogy a' Nép, és a' Katonaság-is, a' Város oltalmazásátol el-fog vonattatni az inneplés által. Ezen felül ez a' Templom, örizet, és sántz nélkül áll az Ellenség, és a' Város' kerítése között. Itéld-meg magad, ha az áldozat' lángolása nem ingerelheti-e az Ellenséget félbe szakasztani a' fegyver-nyugvást, 's zyákmányra hányni a' Várost? -

FÖ-BR. : Haszontalan, idétlen tartalékok! - Menny, 's jelentsd, hogy Vezéreddel magam fogok szóllani. )a' Tiszt el-megyen)

[p 0018] V. JELENÉS.

FÖ-BRAMIN, BRAMINOK.


FÖ- BRAM. : MIT tsinállyak? Mitsoda istentelenség ez? Az akartja el-múlasztani az Isten tiszteletét, a' kinek éppen úgy illik az Isten ügyét védelmezni, mint a' Hazáét. Rajta tehát Barátim! Hadd védelmezze a' Világ' fija ama' köfalakat; - az Isten szent tiszteletét mi védelmezzük, Istennek fijai! - A' mhalotti áldozat nem olly dolog, a' mellyet világi személyeknek kívánságok miatt el- lehessen múlatnunk. Egész Nemzetek' ditsösége, a' Templomoknak, és ezeknek Papjainak tekíntete épültt azon. A' sanyarú Törvény tiszteletet szerzett mindenütt, és hódolást. Vak engedés volt thrónusunknak leg-erösbbik gyámola - (alíg hallhatóan) 's az Oszlopa a' Papi méltóságnak! Le-borúlva a' föld' poráig tisztellye a' Nép ezt a' Rendelést! Reszkessen, ha bennünket meg- lát. 'S arra, a' ki ezt a' szent tiszteletet meg- szüntetni akarándgya - akár Hazánkfija légyen, akár Idegen! - arra, Barátim, jajt! jajt! Isteneknek, és embereknek átkait! - Jertek! (el, a' Braminok utánna) [p 0019] VI. JELENÉS.

LANASZSZA, PALMIRA. (Lanaszsza hoszszú fejér ruhában, melly gyász szín az Indiai Özvegyeknél. - Haj-fürttyeiben, és kezein drága kövek vagynak)


PAM. : 'S EZ irtóztató rendelés alá adnád-e magadat? - Az lehetetlen! Rettegek azt hinni.

LAN. : Szünny-meg rettegni. Te Persziában szüettél, 's nem esméred a' Gangesz partyain lakozó Nép szokásait. - Látod-e ama' széllyel-döltt falakat, ama' sziklákat, mellyek sok százatok ólta feketülnek a' halotti tüzek által? Ott találta a' lángban sok boldogtalan Özvegy a' halált? - 's kívánhatom-e, hogy ez a' szokás kedvemért szakasztassék-félbe?

PAL. : Istenek! ennyi nyúgodalmat a' legrettenetesebb halál szemlélésében! Lanaszsza, szabadítsd-meg magad; jer, szökjünk-meg. - Ezen forró könnyekre, ezen...

Lan. : Miért sírsz, Barátném? Azért-e hogy haló Lanaszszádnak utólsó óráját keserítsd? Ide e' mejjre! (szerelmesen magához szoríttya Palmirát) Érezzd mint dobog szívem a' közelgetö el-szakadás miatt. De mit [p 0020] kívánsz, hogy válaszszak? Egy résztöl örökös gyalázattal bélyegzett élet, más részröl ditsöséges halál. Amattól lelkem' büszkesége tilt, ezt a' Törvény parantsollya.

PALM. : Igasságtalan, pogány Törvény! Átkozott légyen a' férfi Nem, melly bennünket azért tsalogat a' szerelem' édességeivel házassági kötelekbe, hogy meg- ölhessen! Átkozott légyen annak emlékezete, a' ki ezt leg-elébb kívánta kedvesétöl!

LAN. : Van egy Világ, Palmira, hol minden szenvedés meg fog jutalmaztatni, 's jaj ott azoknak, a' kik bennünket itt gyötröttenek! A' mi engem illet, én készebb vagyok éltemet el-veszteni, mint betsületemet. S' osztán, Lanaszsza rég ólta ismeretes a' gyötrelmekkel. Egyedül néked légyenek meg-valva szenvedéseim. - Özvegységem még a' meg- áldoztatással se volt olly irtóztató, mint házassági éltem volt!

PALM. : Mit hallok? nem voltál-e Férjed' karjai közt bóldog?

LAN. : Nem voltam. Sorsom mostoha volt erántam elejétöl fogva. Életemnek reggelét szerentsétlen szerelem borította-el.

Palm. : Szent Istenek! Gyanakodásaim tehát nem voltanak ok nélkül! [...] [p 097 ]


SZEL. (tüzessen) : Ö-is szeretett! - és minden bizonnyal még most is szeret. - Én örömest el- beszélleném néked, miképp' szerettük egymást, - de, amint már elöbb mondád, - mivel magad is szerettél, - a' nélkül is tudod, hogy az ember amúygy kellemetes szorongatást érez, - szíve egészen meg-telik, - semmit sem lát, hal, gondol, vagy érez egyebet, hanem tsak drága Kedvessét, - pedig még ha egygyütt nintsenek-is; - és ha ismét öszve-taláékoznak, (örvendezve) ha öszve-találkoznak, -- és ah! mikor egymástól el-válnak (szomorúan oda olvadván) mikor egymyástól el-válnak, ah! --

REM. (Titkolni akarván indúlattyát) : Szelima! ne szomorítsd, kérlek, szegény öreg fejemet.

SZEL. (Részesüléssel) : Minden bizonnyal te sem vagy szerentsés?

REM. : Ne kérdezd, kérlek! - Az én szerentsém régen meg-holt, barátom; ne emlékeztess halálára. -- Mond-el tovább, miképp' jutottatok-ki Agyíriából?

SZEL. : A' szeretetnek szárnyain, egy essös éjjnek homállyában. Örvendezve fogadtak bennünket a' Spanyol hajók; öröm-kiáltások között vezetett Kedvesem az Admirál' [p 0098] hajójának pártázattyára. Leg-elöször állottam szemfödél nélkül idegen férjfiak elött; szemeimet le-ütöttem, 's Pedróhoz kútsoltam magamot. - Hogy a' hadi Zenebonák köztt aszszonyi szorongatásokba ne jussak, által-vittek magamat egy Fregátába, melly elöre Karthegyénába indúltt, hogy ott Kedvesemre nyúgodtabb szívvel várakozzak.

REM. (Édesded várakozással) : És ezen Fregáta? --

SZEL. : Közel e' parthoz hajó-törést szenvedett. Sok százan el-vesztek; és tsak engemet (keseredve) tsak engemet tartott-meg a' sorsnak hatalmas karja, hogy Kedvesemnek, és édes Atyámnak veszteségét, míg élek, vígasztalás nélkül sírassam. (Ortzáját el- takarja)

REM. : Ne szomorkodgy, édes Szelimán! A' ki ártatanságát fenn tartotta, semmit sem vesztett. -- Naponként várom Algyíriából egy jó barátomat; ez tégedet édes Atyádnak karjai közé viszsza vezet.

SZEL. (Szorongatások között) : Óh! ne, édes Öregem! tsak ezt az egygyet ne tselekedd velem. Az én Atyám ugyan, mióta eszemet tudom, érzékeny szívvel volt hozzám; de a' háladatlanokhoz mindenkor nagy keménységet mutatott; én pedig, ah háládatlan [p 0099] gyermeke vagyok. - Engedd-meg, hogy nálad maradgyak, - hogy néked szolgállyak. - Van még lelkemben egy kevés reménység, melly engemet jóval biztat. Közel vagyok a' Spanyol parthoz; szint azon levegö vesz körül, melyben Kedvesem fel-neveltetett. Ö4 nála nélkül, ah! nála nélkül --

REM. : Nem nála nélkül, kedves Leányom! - Haszszan Mahmud olly férjfiú -

SZEL. (fel-ijedvén) : Az Istenért, Öreg! mitsoda nevet említettél?

REM. : Haszszan Mahmud. - Ösméred talám?

SZEL. (rövid nyugovás után) : Haszszan Mahmud --az én Atyám.

REM. (El-álmélkodik; öszve kútsollya kezeit, 's nagy indúlatossággal az égre tekínt) : Az Isten' karja! - Uram! a' te ösvényeid titkosak, de jók. -- Szalima! légy jó reménységgel, én tégedet édes Atyádnak viszsza adak.

SZEL. : Ah kérlek, az Istenre kérlek, ne tselekedd. - (lábaihoz borúl) Rejts-el inkább elölle, rejts-el valahová, hogy fel-ne találhasson.

REM. (fel-segítvén) : Szerentsétlen! Tudod-e, mit kívánsz tölem?

[p 0110] SZEL. : Ah Pedro!

REM. : Hányszor ditsekedett elöttem Haszszán Mahmud jó, és engedelmes Leányával? Hányszor nevezte ötet öregsége' gyámolójának? És ezen jó Leány Szelima volna? a' rendetlen indúlatnak olly annyira engedö Szelima?

SZEL. : Haggy-fel, kérlek! -- Sanyarú szemre-hányásiddal öszve-tiporod szívemet.

REM. (feddö hanggal, és tekíntettel) : Öszve-tiporhatom tehát, de meg-nem indíthatom?

V. ÉNEK. A' REMETE, és SZELIMA. (Egygyütt)

A' REMETE. : Szánd-meg, Leányka! ösz Atyádot,
A' ki értted sírba dül!

SZEL. : Ah! hogy hagygyam-el Pedrómat,
Míg szerelme meg- nem hül?

REM. : Ösz Atyádot, a' ki téged'
Irgalmától el-nem zár.

[p 0101] SZEL. : Hü Pedrómat, a' ki engem'
Nyíltt ölébe viszsza vár.

REM. : Térj hazádba, 's ápolgasd-el
Bús Atyádnak gondgyait!

SZEL. : Hogy nevellyem hütlenséggel
Kedvesemnek kínnyait?

(egygyütt) REM. : Árva Haszszán sírni látlak Leányodért!

SZEL. : Árva Pedro! halni látlak Hívedért!

REM. : Menny sietve bús Atyádhoz,
Tsillapítsd-le fájdalmát;
Hadd kaptsollya irgalmát
Eddig közlött jóvoltához.

SZEL. : Ah! meg- vetve mindenektöl,
El-rekesztve Kedvesemtöl,
A' ki nékem mindenem,
Bánat volna életem.

(Egygyütt) REM. : Árva Haszszan! sírni látlak Leányodért.

SZEL. : Árva Pedro! halni látlak Hivedért!

[p 0102] IV. JELENÉS.

FERNANDO, AZ ELÖBBENIEK.


FERNANDÓ (A' Kunyhóból ki-jövén) : A' VIZ már forr; a' tyúk a' fazékban fö; a' gyékény-ágy meg-van vetve; a' gyapjútakarót rá borítottam; az asztal terítve áll; az üvegeket meg-mostam; az egész házat friss virágokkal meg- híntettem, a' mit egyébaránt tsak húsvét' ünnepén szoktam tselekedni; -

REM. (mosolyogva) : Van-e eszed, Fernandó? (Szelimához) Kövess engemet, Leányom! mennyünk-be nyugodalmass magánosságomba.

SZEL. : Lábaim reszketnek; fejem kimondhatatlanúl nehéz. - Oh! minek vetettetek-ki, barátságtalan habok? Minek ébresztettetek-fel halálos álmomból, kegyetlen férjfiak? (A' Remetére támaszkodván, a' kunyhóba megy)

[p 0103] V. JELENÉS.

FERNANDO (egyedül (Utánnok néz) : VAN-E eszed, Fernandó?" - Eszem ugyan, hálá Istennek! el-nem távozott; de hogy bennem valami változás történt, az bizonyos; mivel a' házat friss virágokkal meg-hintettem, a' kit egyébaránt tsak húsvétkor szoktam tselekedni, 's mivel munkámból ma egy óra alatt többet végzek, mint másszor három egész napig -- (nevetö hanggal) Hm, hm,. hm! mitsoda tsiklandós az ember szíve, mikor tizenkét esztendö múlva ismét egy illyen leánykát lát? (Fejét meg-rázza, hogy gondolattyától meg-szabadúllyon) Mit-is akartam tsak elöbb végbe vinni? - Ahá! Libotztojásokat keresni? - de ez már most sokáig tartana. - A' tenger-öbölbe-is le akarék menni. - Ez-is egy kevesé meszsze van. (mosolyogva) De bezzeg, ha jövendöben ö keresne velem libotz-tojásokat, és ha az öbölhöz ö jönne velem, akkor, úgy-e? sem a' keresés sokáig nem tartana, sem az öböl meszsze nem volna. -- (fejét tsóválván) Bolond gondolat! és még-is mitsoda höséget okoz bennem. (a' kunyhóba el-andalodik) [...] [p 336 ]
XII. JELENÉS. BORITZKY, és a' VOLTAK.

BOR. (utolsó szavait hallván Feleségének, nagy szemeket vet Alakosira) : HþT ez az ördög ütö Fábián! mit keres itt a' háznál?

BET. : Oh kedves, édes Uram! vajmi derék ember ez a' talpán! ha tudnád mit jövendölt, és melly jó szerentsét mondott ez énnékem!

[p 0337] BOR. : Neked jövendölt? talám biz' azt jövendölte, hogy Sógorom fog lenni?

ALAK. : Barátom! a' te Feleséged jeles erköltsü egy Aszszony, és ez által te ma holnap szerentsés állapotra fogsz lépni.

BOR. : Mire? szerentsés állapotra? 's illy potom embernek a' jövendölésére? Én illy semmire kellö Matikus, és Nap- tár (Kalendáriom) koholó által, tsak egy fertály óráig sem akarok szerentsés lenni.

BET. : Ne haragudgy édes Boritzkym! hát ha mi majd nagy Urak leszünk, és hat lovas hintóban járunk? bezzeg -

BOR. : Ha, ha, ha! bolond te! - Hat lovas hintóban, és a' kotsisod azt kiáltya majdan: "Kuimáz, kulimáz kuptye!" - mondgyad inkább, hogy két kerekü taligában, mellynek magad fogsz mind Aszszonya, mind lova lenni. - De hogy' juthat illy kábaság most eszedbe? te minden bizonnyal részeg vagy. Takarodgy feküdni! de hogy gyalog ne járj, - ne hat lovas hintó! (meg-láb-szíjjaza)

BET. : Egek! ne hagygyatok! Hát illyen kezdete van az én boldogságomnak?

ALAK. : Meg- áll szemtelen! mit mivelsz?

[p 0338] BOR. : Ki a' házomból Tsábító! mert ezentöl reád hányom a' láb- szíjjat. Lássa az ember --

ALAK. : El-megyek roszsz ember, el; de --

BOR. : Még pattogni mersz ellenem? ne útra való, ha nints költséged. (meg-láb- szíjjazza) Te pedig (Betához) az ágyba takarodgy, 's egygyet se szólly, mert ki-üzöm a' hintót a' fejedböl.

[p 0339] II. FEL-VONÁS.

(A' Játék-szín éjjeli idöt mutat, és egy tágos Útszát a' Boritzky háza elött.)

I. JELENÉS.


ALAKOSI (magában) : MAGAM vagyok egyedül, a' hely-is, látom, igen alkalmatos; bátran foghatok a' dologhoz. - El-tekéllet szándékom, hogy némelly változásokat vigyek itt véghez, és meg-boszúllyam ezeknek rajtam el-követett méltatlanságokat. Nem igyekezetem ugyan, hogy boldogtalanokká tegyem öket, mert ez nem illene jó szívemhez, hanem tsak azt akarom, hogy jobb útra igazúllyanak, és tanúllyák-viszsza a' gonosz erköltset. Van-is reménységem. (a' Bájoló veszszövel jó tágosan körül keríti magát) Nosza már, kik mesterségemmel bírtok, ide Bájoló lelkek sietséggel! Tiridates, Aganace, Timbro, álly-elöl te is Gobares. - Halld az idö, ne késsetek! reátok vár titkos parantsolatom. Meszsze a' Nap [p 0340] tölünk, ne tartsatok Világától: A' Hold-is im' el-rejte haldakló fénnyét; sötétség bírja az egész földet, bátran meg- jelenhettek. (Meg-jelennek a' Lelkek)

LÉL. : Itt vagyunk parantsolatodra, mi a' kivánságod?

ALAK. : Minekelötte az éj fel-bonttsa setét sátorát, mennyetek sietséggel, és a' Boritzkynét váltsátok-fel a' Kegyesdinével; de úgy, hogy a' ki eddig Vargáné volt, ezentúl a' Nagyságos Úr Felesége legyen. A' Nagyságos Aszszony pedig, a' Vargának jusson feleségül. Úgy intézzétek azomban titkos mesterségeteket, hogy eszeket vesztvén ezek, ne is tudhassák, mi patvarkodgyék körülöttök. AZ után álomba merítvén öket, fogjxátok a' Betát, és a' Kastélyos Úrnak karjai közé helyheztessétek, a' Nemes Aszszonyt pedig a' Vargának taszitsátok ölébe. És hogy ezen ámúltság annyival-is hathatóssabb legyen, Égi háború, szél vész, mendergö Villám támodgyon, tellyes akaratom. (menydörög, és Villámlik)