DUGONICS ANDRÁS: JELES TÖRTÉNETEK. ELSÖ KÖNYV. 0187


ELSÖ RÉSZ.

Etele a' vad Szigetben.

Irgalmatlan nagy szélvészek valának az el-múltt éjtszaka. Minden felöl menny-dörgöttek a' levegök. Úgy-annyira hányattatott Etelének hajója: [p 0188] hogy ezen vad Szigetnek partjára nem szántt akarattyából, hanem a' Szél- vizeknek kéntelenítéséböl származott a' ki- költözködés. Ide tehát szükség képpen, és igen véletlenül érkezett.

Mindenütt magával hordozta Tabán- fiát, és más valami fel-serdültt Ifiat-is, kit mindenkoron fiának, Etémek-is nevezett. Tabán el-haladta immár a' huszon-két esztendöt. Mind-ekkoráig nötelen lévén, sokszor el-akará venni a' Lápok' fejedelmének kis- aszszonyát Márnát; de, Attyának kedvetlenségét látván, mind-eddig Házasságának kévánságában gyötrödött. Ete két esztendövel vala fiatalabb Tabánnál.

Hogy azon éjjeli zúr-zavarok után reggel a' Szigetre értek, és szerencséssen ki-is-kötöttek; Etele türtént meg-parancsolta embereinek: hogy Sátorokat üssenek. E' Szigetet, bele únván a' sok kódorgásokba, lak-helyéül választotta: mert leg-vadabbnak, és az emberi munkálódásnak minden nyomától meddönek tapasztalta. - Elég kincset, és embereket hozván magával, soha innént Karjelbe viszsza-menni nem akart. Ki-hozatván a' hajóból mindeneket, azokat sátorjai alá rakatta. Az-után egy kö- darabra ülvén, meg-pihent. Kis várakozás után, így szólla hozzája

TABÁN : Az én atyám talán búskodik? Hiszen, akár mi nyomorúltúl-is, még-is itt vagyunk.

[p 0189] ETELE ): Igen-is itt vagyunk édes fiaim. Hála légyen a' Magyarok' Istenének: hogy a' tengeri vizek közül ki-szabadúltunk. - Fiaim! ezen Sziget igen alkalmatos lészen lakásunkra. Itt egy Aszszonyra se találhattok, kik szíveteket meg-ronthatnák, és benneteket magokhoz csábítrhatnának.

TABūN : Itt ugyan írrúl se lehetne egygyet találni. De hol-is vennék itten magokat?

ETELE : Oh Fiaim! Szaladgyatok ezen késértetektöl. Ne higygyetek nékik. Ezek rontyák-meg szívetekben a' valóságos Magyar erkölcsöket.

TABÁN : De, édes Atyám, irgalmatlan nagy Szélvész vala ám az akkor. És mivel éjtszakára dörgött, annál félelmessebbek vóltak kövei.

ETELE : De Tík-is, kedves Magzatim, ugyan-csak emberöl viseltétek ám magatokat. A' hajós legények csak fittyek hozzátok képest. Ki-tettszett bennetek a' Magyar vér.

ETE : Csak azon örvendettem szél-vizeink között: hogy egy Aszszony se vala hajónkban. Széplaki Fejedelemnek Gályájában, tudom, hogy jajgattak az aszszonyok. Az ö hajóját-is a' mí Szél-vészünk hányhatta. Mert, a'-mint a' sötétben észre-vehettem, mindenütt nyomunkba evedzettek

[p 0190] TABÁN : Istenem: ha Széplakinak hajójában mind el- vesztek az Aszszonyok! be irtóztató gondolat. - Atyám! ha ök oda lettek, nem te vagy-é valóságos oka méltatlan haláljoknak?

ETELE : Én lehetnék oka? - Talán azt akarád mondani: hogy én vagyok oka ki-szabadúlásjoknak. Mert: ha én öket (a'-mint esedeztek vala) hajómra vettem vólna; és hajós legénjeim, a' szélvészek között, azoknak lármáikat, jajgatásjokat hallották vólna, mind- nyájan szívjeket el-vesztették vólna, és így mind- nyájan most a' nedves noszojában fekünnénk a' Tenger' fenekén.

ETE : De a' már bizonyos.

ETELE : De pedig én degénjeimhez fel-kiáltottam: Fiaim! így mondék: Rajta körösztül a' húllámos habokon. Mí aszszonyok nem vagyunk, hogy hasztalanúl jajgassunk. Emberellyük-meg magunkat. Semmit se féllyünk a' sivító szelektöl. - Mind ezeket nem mondhattam, 's-legényeimet nem bátríthattam vólna, ha azon jajgató partékák hajómon lettek vólna.

Midön ezeket, és az elöbbenieket mondotta Etele, szüntelken imide, és amoda nézdegélt Ete, és, e' Szigetnek minden részeire vetvén forgalmatos szemeit, eleget nem csudálhatta annak ékességét. De úgy tettszett, mintha, egy különös helyre vetvén szemeit, csudálkozott vólna. Mind- úntalan lopogató szemekkel nézegélte [p 0191] ötet Etele. De, elöbbeni csudálkozásiból még viszsza-nem- térhetvén, Etelének elöbbeni beszédgyei után, zúr- zavarjai között ezeket mondotta

ETE : De a' már igaz - Ugyan úgy-é? - de a' már más - És ugyan rendes.

ETELE : Hallod-é, Fiók? Mi lelte fejedet, hogy ím-ide és ám-oda csavargatod? Mit kukucskálsz annyit ama' tájjékokra?

ETE: el-iszonyodva, és álmélkodva : Isten bizony: ennékem úgy tettszik: mintha már egyszer ezen Szigetben tévelyegtem vólna.

ETELE : Talán el-mentt az eszed?

TABÁN : No, édes Öcsém! most ugyan botlottál. Hiszen e' Szigetbe a' Szelek so botlanak-meg.

ETE : De, Bátya! a'-mit én egyszer meg-látok, meg-vagyon az látva. - Látod ama' kösziklát? - Látod ama' le-hengeredett Cser- fát?

TABÁN : Kö-sziklákat, Cser-fákat masutt-is látni. Én-is láttam eleget.

ETE : De én illyet soha se, hanem két esztendö elött, midön itt valék. - Ime! Ime! Bátya! itt a' tüz-hely-is. - Oh irgalmas fények! Immár tudom hol vagyok.

ETELE : Jöszte idább Ete-fiam.

ETE : Parancsollyon Uram-atyám.

ETELE, meg-tapogatván homlokát, és erét : Nézz jól a' szemembe. Kis várakozás után: [p 0192] Te, Isten úgy tartson, forró betegségbe estél. Ha nem érzed-is, de bizonyossan rószszúl vagy.

ETE: igen nagy lánggal : Ereszszen-el Uram-atyám! - Íme ösztönöz engem valami. - Lám! Lám! - azon Bük-fát-is! - ama horgas partokat! - amaz annyit, meg annaiyt!

Ezeket mondván nagy nyughatatlanságban vala az Ifiú. Meg-fogta néki nagy haraggal kezét, és így szólla

ETELE : Egy tapodást se innent, eszeveszett ifiú! Mi lelhetett tégedet?

ETE : Minden tartóztatás haszontalan. - Törjön, vagy szakadgyon, el-kelletik mennem!

ETELE, haragossan : Hát én a' Te atyád nem vagyok? - Szalma-török talán? - és néked nam parancsolhatok? - Meg- álly, mondom. Avagy tüstént a' Hajóra viszsza-takarodgy.

ETE, meg-mértékelvén magát : Atyám! lehet-é a' Szívnek parancsolhatni? - Mind-az'-által: nem bánom - De meg- engedhetni még-is egy engedelmes fiúnak, hogy a' Szigetnek ezen erdejében el-mennyen. Viszsza-jövök, ha valamit meg- látok.

ETELE : Soha illy balgatagságot felölled. No jól vagyon - Hallod-é Tabán! Lelkedre kötöm Öcsédet. - Ha tapasztalod: hogy képzelödései meg-szünnek, avagy hagymászsza el-múlik; erezd, hadd fussa-ki magát.

TABūN : Gondom lészen reája.

[p 0193] ETELE : Ha pedig látod: hogy valósággal meg-bolondúlt; tapodásnyira se erezd. - Kösd-meg ötet, és viszsza vele hajónkba. Ott fog múlni tüze, ahol víz vagyon.

TABÁN : Talán nem olly veszedelmes hagymászsza.

ETELE: Szomorkodva : Szegény Fiók! - bizony sajnállanám, ha meg-bolondúlna. alattomban: De mit használ nékem-is: hogy ép eszem vagyon? - Nyilvánossan: Fiaim! én el-megyek. - Talán le- fekszem. - Három éjjel bé-nem-húnhattam szememet. El- méne.