DUGONICS ANDRÁS: JELES TÖRTÉNETEK. ELSÖ KÖNYV. 0024


(HARMADIK RÉSZ.

Toldi Szegeden.

Csak alig mondhatta- ki elöbbeni szavait Trézsi, íme, igen váratlan, bé- toppana hozzájok Toldi pánczélos ruhájában. El-hültek annak láttására mind Magda, mind Trézsi. Karjai közé szorítván mind a' kettöt, így szólla

TOLDI : Íme! Kedveseim, itt vagyok! -- Oh be nagy gyönyörüség, a' házi gyönyörüség. - Úgy-é? régtöl-fogva nem láttátok Apátokat? - Két holnapja, kilencz napja. - Láttyátok, hogy olvastam a' napokat! - De egy idöm se vólt hoszszabb, mint Szatymaztól a' városig. Úgy tettszett: mintha Szeged-vára mindég elöbbre ment vólna Söreg felé. Néha [p 0025] Tápénak tartot, néha pedig Gyönek-is. -- De vallyon, mi lehetett titeket? - Egy szót se szóllotok. Talán halakká változtatok. Úgyis elég van a' Tiszában.

TRÉZSI: Attyának kezeit nagy szíve' Örömével meg-csókolvón : Oh édes Atyám.

MAGDA: Urát viszsza-ölelvén : Oh édes Uram!

TOLDI : Áldgyon-meg az Isten benneteket, édesim. Ismétt csak azt mondom: Oh be nagy gyönyörüség a' házi gyönyörüség! - Mi a' hires név? - mi a' kíncs? - mi a' Tisztség? - Semmi se, ha az atyai gyönyörüséggel öszve-vetik - No fiaim! ezen gyönyörüséggel böségessen fognak élni nem sok idö múlva.

TRÉZSI : Hogy-hogy édes atyám?

TOLDI : Meg-hallgatta alázatos kérésemet a' Király. Iímé mind a' Várnak Védelmezésétöl, mind magától a' Katonaságtól kegyesen fel-szabadított. Fiaim! sokat szenvedtem életemben. Ki-fogytam mind erömböl, mind ifjúságomból. Királyomtól csak a' nyúgodalmat kértem, meg- is-nyerhettem.

MAGDA : Hála légyen az Ur Istennek! Ez- után észtendöket tölthetek húzomos jelenléttedben!

TOLDI : El-hiszem, édes Magdám, hogy ezen húzomos jelen- létemet igen jó szívvel [p 0026] hallottad. De van ám még valami, a'-mit jó szívvel fogsz hallani.

MAGDA : Miklós! ez lehetetlenség.

TOLDI : Hallyad tehát. Hogy öregségünknek napjai unalmasok ne legyenek; a' Király valamicskét ajándékozott. Tulajdonommá tette a' Nagy-Péteri jószágot. Így tehát, édes Magdám, Jószágos Nemesek lettünk másutt-is. ( A' TOLDI NEMZETSÉG (mellyet ILLÓSVAI THOLDINAK nevez mindenütt, de közönségessebben TOLDINAK írattatik) már ezen TOLDI Miklós elött meg-nemesedett. Bírt-é ennek elötte valami jószágot, nem tudni, noha bizonyos az: hogy Nógrád-vármegyében Told nevezetü falu vagyon még most-is. Ezt BÉL Mátyás a' TOLDI Nemzetségnek örökjévé teszi, de meg-nem bizonyíttya. Magát TOLDI Miklóst-is nem Toldi faluban, hanem NAGY-faluban születtetnek lenni mondgya Illósvai Péter. Attya vólt TOLDI Lörincz. Ennek két fiai valának, az öreggbiket Györgynek, a' kissebbiket Miklósnak nevezték. György hamarébb jött a' király udvarába, és, mivel MIKLÓS-öcscse tanúlni nem akart, igen ellenzette azt az ö Báttya György, midön ö-is magát leg-elöször az Udvarnál mutogatni akarta. De meg- kedveltetvén a' királytól, csak ugyan bé-férkezett, és lassan-lassan elöre-is ment. Adott néki az annya egy hív szolgát-is száz aranyokkal; de ezeket fiának kezeibe nem adta, jól tudván tékozló indúlataite; hanem alattomban, egy tésztába csinálván, azt parancsolta a' szolgának: hogy csak akkor adgya azt Miklós eleibe, midön el-kerülhetetlen nagy szüksége lenne. Vette-é hasznát valaha, nem tudni. Mert ezen száz aranyokról semmi emlékezetet nem tesznek TOLDI Miklósnak utóbbi Történetei. ILLOSVAI Péter, ki TOLDInak életét magyar versekkel le-irta 1574-dik esztendöben, azt mondgya: hogy TOLDI Miklós, Károly és elsö Lajos királlyainak idejekben élt. Születésének esztendejét Urunk, után tészi 1320-dikra. De ebben ellenkezik véle az egész Hagyomány, melly ötet Mátyás- király' idejére veszi. Elenkezik véle RÁDAI Pál-is, ki Béliusnál TOLDIT hasonló-képpen Mátyás-király udvárában virágzónak mondgya. Azon kívül Nógrád-vármegyeinek állíttya. Ellenkeznek mindnyájan mások-is. kik TOLDI Miklósról csak két szót-is szóllanak. ILLOSVAI. RÁDAI. BÉL Mátyás. ) -- No hát erre mit állatok? - Mért [p 0027] nem örvendeztek? - Azt gondolám, hogy majd börötökböl-is ki-ugrotok.

TRÉZSI : Oh! szóllyon édes Aszszony' anyám! Én örömemben nem szóllhatok!

MAGDA : De mit szóllyak én-is? - Az királynak, édes Mátyás-királyunknak adakozóságát imádgyam-é? Avagy, édes Miklósom, a' te érdemeidet böcsüllyem-pé? nem tudom.

TOLDI : Se ezt, se amazt, édesem! - hanem az Ég-belieknek hozzánk ki-mutatott kegyességjeket.

MAGDA : Áldott légyen tehát Mária, a' Magyaroknak nagy aszszonya!

TOLDI : Jól mondád, édes Fiam! - Hogy Máriának, a' Magyarok' nagy aszszonyának kegyességjét valami-képpen meg- hálálhassam! tüstént fel-fogadtam: hogy, neve' tiszteletére, egy templomot építetek. Hordatom-is immár [p 0028] a' köveket Péterire. Nem adok néki egy esztendöt, egészlen el-készül. Fiaim! elsöbb az Istenre, osztán a' világra.

MAGDA : Te tölled tanúltam, édes Miklósom, hogy, a'-mint az Istent tisztellyük, úgy látogat-meg bennünket.

TOLDI : De magunkról se feletkeztem ám-meg, édes kedves Magdám. - A' Szent Kút mellett egy szép Kastélyt magunk' számunkra. Itt hagygyuk Szegedet Szillérrel egygyütt. Oh! édes feleségem! sok tormát tört ö nékem az én orrom alá. De engedgye-meg néki az Isten! - Fele-baráttyának roszszat kévánni, nem katona dolog. - De Te, Trézsikám, semmit se szóllaszsz?

TRÉZSI : Édes Atyám! a' Nagy örömnek jele a' hallgatás-is lehet.

TOLDI : De lehet ám a' Szomorúságnak-is. - Talán Szeged-várossát nem örömest cserélnéd-fel egy hitvány faluval. Tudom a' leányoknak szokását. Mind-az'-által, édes leányom, juttasd eszedbe: hogy Szeged várossa nagy, de nem a' miénk. Nagy-Péterinek csak a' Neve nagy, magában kicsiny, de enyim! Kastélyomra-is csak ugyan ezt fogom iratni deákul: Parva, sed mea.

MAGDA : Trezsi-is egy gondolattal vagyon mi-velünk.

[p 0029] ( TOLDI ): Ej van valamije néki itten Szegeden, a'-mi az ö szívét itt le-czövekeli. Hallod-é, Trézsi, isméred-é Vendrödit?

TRÉZSI : Édes, Uram Atyám! Mi kedves telhetik Orcza-pirúlásomban?

TOLDI : No no, édes leányom? nem azért mondottam. - Meg-ne-pirúlly - Ide közelebb hozzám. Meg-veregetvén orczáját: látd, édes gyermekem, az atyai szemek minö meszsze el-látnak! - Még a' Szívekbe-is bé-lépnek.

MAGDA : Talán elég- is vólna már erröl. Mi más újság Budán, édesem!

TOLDI : Van ám még egy, pedig Vendrödiröl. - No tehát édes Trézsikám, hogy kimondgyam az igazat. Azon nagyobbra menendö Mátkád ne tartsa immár titokban hozzád való hajlandóságát. Meg-engedem: hogy te-is ötet szeressed.

TRÉZSI : Oh édes Uram Atyám!

TOLDI : No? - talán nem szád' kéröjére szóllottam?

TRÉZSI : Ismétt meg-pirúltam.

TLDI : Nem úgy, édes leányom. Én katonássan szóllok. Macskát zsákban árúlni nem akarok. Hallyad tehát. - Midön Mátyás-királyunk engemet hivatalomtól meg-szabadított, Vendrödit maga' Titoknokjának fogadta. Fel-megy ö-is nem sokára Budára. Mind én tehát, mind pediglen Vendrödi egyszerre itt-hagygyuk a' Várost. - [p 0030] Én Szegeden a' Polgárokat nagyon szerettem, mert öket királlyokhoz leg-hivebbeknek tapasztaltam. Ellemben Szillér, ama' gonosz Bíró, egy napot el-nem-múlatott, mellyben ezer könyveket ki-nem-facsart vólna szemekböl. - Ha az Isten reá-segít, hogy a' várost itt haggygyuk, közelebb esünk Budához. És így ama' gonosz embernek egynehány rendeléseit meg-másolhattyuk a' városnak hasznára. Mert fiaim! él még Mátyás Királly, él még az Igasság!

MAGDA : Oh édesem! be sok öröm ez egyszerre. Többet nem-is várhattunk.

TOLDI : Jöszte Karjaim közé, édes Feleség! Most én olly örömömben vagyok, mint Budán vóltam akkor, midön Szent Zsigmond kápolnájában, a' KIrálynak jelen léttében öszszeesküdtünk. --- De igaz bizony! majd el-is- felejtettem. - Én tíkteket meg-pirongatlak ám!

MAGDA : Engem-é édesem? - No ugyan meg-járom.

TOLDINem csak Tégedet, hanem Trézsit-is.

TRÉZSINo már én csak el- szenvedem: mert tudom, hogy azon pirongatás valóságos atyai szeretet. Oh ismérem én ezen atyai szívet.

TOLDILáttyátok Tí! - Tí! - Tí! - Kedvesim! Midön Budáról Szegedre indúltam, egy levelet küldöttem azon Táskás által, ki a' királyi parancsolatokat le-hozta. Ezen levelemben [p 0031] meg-írám azon órát-is, mellyben Szegedre érkezek. - Én, tíkteket nagyon szeretö ember, azt gondolám: hogy elömbe jöttök Szatymazig, avagy leg-alább Öt-halomig. És tík eztet reá-nem-értettétek. Oh pedig, ha szívembe láthattatok vólna, hogy kévántalak mennél-hamarébb meg- ölelni benneteket! Ej! Ej! Fiaim!

MAGDALelkem Miklósom! - Mi azon leveledröl semmit se tudunk.

TOLDISe,,it se tudtok?

MAGDAKét héttül fogva semmi irásodat nem láttuk.

TOLDINem láttátok? - A' Táskás tehát kezetekbe nem adta?

MAGDAEgy bötüdet se, Édesem.

TOLDIEz már rendes dolog! - Talán a' Táskás lusta vólt? - Meg-lehet: hogy a' Kutya-kaparási Csárdában iddogált. - Avagy talán Makra? - ama' gonosz Komornok? - Hallod-é, Te, Makra!

Ezen Makra, TOLDI Miklósnak Komornokja vala. Még kis-korában édes Szüléi, olly nyomorúságra jutott, hogy a' szemét-dombon szinte a' tetük meg-ették. Történet szerént arra menvén TOLDI, meg-könyörült rajta, és, házába fogadván, tisztességessen fel-is-nevelte. Minek-utánna emberi-korra ért, a' Fekete Seregben Trombitássá rendelte; de, igen gyarló lévén lehellete, onnét el-vette, és Házában Feleségének [p 0032] és leányának Komornokjává tette. - Most: hogy Urának szavát hallotta, így jöve-bé

MAKRAParancsollyon Nagyságod.

TOLDIEredgy a' Város- házához: és nézd-meg, ha a' Táskás el-érkezett-é Budáról.

MAGDAMár annak harmadnapja, édes Uram, hogy el- érkezését hallottuk.

TRÉZSIÉs csudállottuk-is, hogy Uram atyámnak semmi levelét nem vettük.

TOLDIHarmadnapja? És a' levél még sincs itt? Hallod-é Makra! Szívire szólly a' táskásnak.

MAKRAIgen-is, Uram. Makra el-mene.

TOLDI Soha! Soha! illyet no! - Talán a' Biró ütötte belé az orrát? - Nem - Ezt reá nem foghatom.

MAGDAMiklós! mintha koczogna valaki az ajtón.

TOLDI : Szabad.