DUGONICS ANDRÁS: AZ ARANY PERECZEK. 0349


TIZEN-KETTEDIK RÉSZ.

JULIÁNA AZ ÁLLÁSON.

Midön Sára éppen az Álláshoz ért, nem tudom, mi zajra, viszsza tekíntvén, észre vette: hogy utánna jönne a' Hóhér-is. Születésére nézve czigány nemzetségböl vala. Inge könyekig, Gatyája térdik ért; a' többi-is csupa ringy- rongy. Ennek mestersége másként a' pöröly, a' fúvó, a' kovácsolás. De, ha valakit veszteni kell, ha meg- szoríthattyák, Hóhérrá-is teszik, noha annyit tud a' fel-akasztáshoz, vagy a' Fö-vételhez, mint Felesége a' Kalács-sütéshez. Lágy szívük lévén az Erdélyi Czigányok, mihelyest valakinek halálra ítélését meg- hallyák, magokat az erdöbe veszik, és, hogy Hóhérokká ne tétessenek, szorgalmatossan el-rejtik. De, ha czigányt kárhoztattak az akasztó fára, akkor úgy el-vesztik magokat, hogy egész Erdélyben egyre nem akadhatnak. Ha valakit a' fára nagy nehezen fel-kötöttek, kötelességeknek eleget tenni láttszattattak, ha még az akasztottnak lábaira fel-akasztották magokat, és azt le-felé ránczigálták. Tudatlanságok miátt feddödvén a' Bíráktól, azt felelék: hogy azok többé a' fáról el-nem- szaladnak. Ha nékik a' fel-akasztattaknak késedelmes [p 0350] halálokat szemekre vetették a' környül állók, avval szokták ki-menteni magokat; hogy még az Isten el-nem hozta órájokat. Illyetén Vad embereket látván a' veszendö, nem tudhatta hirtelen: a' haláltól irtózzon-é inkább, avagy a' Hóhértól. Juliánának itélete hamar történvén, el-nem-rejthették magokat a' czigányok. Hirtelen meg-nyomtak egygyet lukas fúvója mellett, és a' kertbe hozták. Sára, ennek idö elött való bé-jövetelére, meg- boszszonkodván, meg-fogta mellyén a' rongyos inget, es viszsza-taszítván, neki így szóllott.

SÁRA : Láp alól, még bé-nem-szóllítanak, Pokol' inassa.

RIMAI : Ugy kellett a' gyalázatosnak. Csak alig várhattya immár, hogy ember-vért lásson. Pedig még annak elég ideje.

SÁRA : Követlek, édes Fiam, hogy illy késöre jöhettem. Soha nem fájlaltam úgy fejemet, mint mikor, még meszsziröl, ezen fekete posztóra néztem. Hála Istennek! Ugy tettszik, mint-ha most, midön immár szemléllek, egészlen el-múltanak vólna Fö-fájásaim. Már most el-nem-hagylak édes fiam.

Azomban jelt adott Vida Juliánának, hogy az Állásra fel-hágjon: mivel eddig az idöt el-is-múlasztották. Ezt vévén Juliána, öszve csapta kezeit, és osztán az Egekre emelte. Ismétt édes Annyára tekíntvén, úgy tettszett, mintha [p 0351] szivétöl kellene meg-válni. Ki-terjesztvén karjait, nagy szívességgel neki ment szomorú Annyának, és olly hathatóssan meg-ölelte: hogy két Testyek egybe forrani láttszattatnának. Sokáig síránkozott édes Annyának vállain. Alig tudván meg-szabadúlni tölle, el-ment koporsójához. Ebben Vernikának új szívességet látván, új eröt vettek rajta a' siralmas gondolatok. Az után: ismétt viszsza-térvén édes Annyához, annak anyai kezeit végsö képpen meg-csókolta. Nem sok idö múlva az Állás felé meg-indúltanak. Fel-vezették Juliánát egy felöl Rimai, más felöl édes Annya. Immár az Állásnak tetején Juliána, le-oldotta nyakra-valóját. Fel-nyitotta Ingének-is gallérját. Végtére: öszve kúlcsolta kezeit, és le- térdepeltt. Édes Annya kötötte-bé kedves leányának szemeit. Édes Annya tartotta édes szülöttének haját, hogy feje, a' le-vágás után, kezébe maradhasson, és így nem zuhanással, hanemm nagy csendességgel a' földre tétessen. Mindenek így el-lévén készülve, alattomban a' Hóhérnak intettenek, hogy bé-jöjjön, és mennél hamarébb kötelességéhez lásson. Bé-jöve az Intésra hírtelen, és fekete czondráját le-tévén, ki-húzta hüvelyéböl irgalmatlan Pallossát, és Juliánának háta megé állott. Fel-meredtenek mindnyájoknak haj-szálai, midön azon szavakat hallották, mellyeket végtére így ejtett

[p 0352] JULIÁNA ): Istenem-Teremtöm! csak e' szem-pillantásomban el-ne-hagygy

RIMAI, a' Hohérhoz : Álly-meg, mester, egy kevessé. Ime ismétt el-hagytak egy régi szokást. Annak elötte, midön valakit el-veszteni akartanak, találkozott mindenkoron egy ember, i a' szegény El-veszendönek élete meg-hagyásáért könyörgött. Ezen emberi hivatalt mostanában én magamra vállalom, és a' szokást viszsza-állítom. Ugyan-azért: Édes Fö- Bíró-uram! Kegyelmet kérek.

VIDA, Leg-elsöben a' fejét csóválván : Nincsen Kegyelem.

RIMAI : Nagyságos Fö-bíró-uram: Kegyelmet kérek másadszor.

VIDA, Még szomorúabb szavakra fakadván : Nincs semmi kegyelem.

RIMAI Le-térdepelve : Méltóságos Fö- bíró-uram! az Isten' irgalmasságára kérem Méltóságodat: Harmadszor kegyelmet kérek ama' szerencsétlen Rabnak.