DUGONICS ANDRÁS: AZ ARANY PERECZEK. 0167


TIZEN-HARMADIK RÉSZ.

JULIÁNA A' SZIDÓVAL.

El- érkezett igazában a' Zsidó. Neve NÁTHÁN. Eredete- Roterodám. Lak-helye Kolosvár, a' Fejedelem költségén. A' Gyöngyök, és más drága kövek ö általa böcsültettenek- meg; és, jóvá-hagyása után, meg-is-vétettenek. Mind-eddig nagy kegyelemben lévén Akós elött, mái nap törte-ki nyakát. Bár soha ezen erdöbe ne érkezett vólna. De ennek [p 0168] csinnyéröl ez-után fog elö-kerekenni a' beszéd. Most arról emlékezem, a'-mi a' dologhoz tartozik. Szélessen el-terjedett mellyén öszbe-facsarodott hoszszú szakálla. Ugyan-azért: azt gondolhatta felöle az ember: hogy el-hagyta immár a' Pénznek gyalázatos kévánsága. De kicsinségtöl fogva neki szoktatván erkölcseit a' Ravaszságnak; abban vénségére értelmessebb lett. Ki-fogott akár mellyik zsidón. Ha szemébe mondotta valamelly Keresztény: hogy tölle, úgy mint szakállas zsidótól, méltán tartanának az emberek; azt felelte reá: hogy ö a' szakállatlan zsidóktól inkább félne. Vernika néki hat ezer forintokat adott: hogy Juliusnak számára Paripákat szerezzen. Nem képzelhette Vernika: hogy ezeknek soha hasznát nem veheti kedves Juliussa. Még se vehette soha, mert az Isteni Rendelések ellenére voltanak. Midön ama' zsidó az Erdönek e' tájjára érkezett, észre nem vette se Juliánát, se pedig Bálintot. Magát magánosnak lenni vélvén, így szólla

NATHAN : Ama' Julius Úr-fi igen kedves embere lehet Vernika Fejedelem-kis-aszszonynak. Nem gyözte ötet elegendö- képpen dícsérni. Ime! ha szép valaki, tüstént ollyan Szeretöre talál, kitöl meg-is-ajándékoztatik. Mert azon Úr-finak számára, ha más-kép' nem, teremtenem kelletik egy-nehány erdélyi paripát. [p 0169] Nem szánnya, a'-mint láttszik, Vernika a' Pénzt, csak hogy szépnek, és jó hatósok-is legyenek. Ezeket egy hét alatt meg-kelletik vennem, akár mennyi pénzem. Csak meg-akartam alöbb látni azon ritka Úr-fiat, ki Vernika elött olly kegyelembe eshetett. Meg- értettem: hogy Gyárfás-úrhoz ki-jött. Most én tehát oda megyek, és meg-látom ama' világ' csudáját. Ezeket el- mondván a' Zsidó, valóban meg-indúlt Gyárfáshoz, barlangja felé, de eleibe kerülvén, igy szóllott Hozzája.

JULIÁNA : Jó napot Zsido-barát. Hol veszed itt magadat?

NÁTHÁN : Nagyságos Uram! csak sétálni jövék eme' szép erdöbe.

JULIÁNA : Hallod-é zsidó. Én veled különössen akarnék szóllani. De elöbb azt kévánom meg-tudni; ember vagy é? az-után: emberséges ember-é?

NÁTHAn : Nagyságos Uram! Én ugyan nem tudom, kivel légyen szerencsém, de eme' szavak ---

JULIÁNA : Én Huszár-kapitány vagyok a' Császár szolgálattyában. Magam felöl azt tartom, tartyák mások-is: hogy emberséges ember vagyok. Ugyan-azért: szinte ollyannal kévánnék szóllani.

NÁTHAN : Éppen ne kételkedgyen. Vitéz- Kapitány-uram Emberségem felöl. Kegyelmes [p 0170] Fejedelmünk igen jól ismér engemet. Szinte minden-nap nála vagyok. Ö pedig rosz embernek ki-nem-nyittya ajtaját, nem-is szenvedheti magánál. Engem pedig nem csak szenvedhet, hanem szeret-is. Kedvel engem' Vernika kis-aszszony-is. Akár mi szereket vesznek, kezemen mennek által. Én böcsüllöm-meg a' gyémántokat. Dicsekedem-is benne: hogy Udvari zsidó vagyok.

JULIÁNA : Jól vagyon tehát. Éppen illyen emberre vagyon szükségem. - Látd, Zsidó: én most szabadsággal vagyok ide haza. Csak történetböl lovaglottam a' minap ama' közel-lévö faluba Pap-falvába. Ott én egy leányt láttam. Juliánának hivják. Macskási Mihálynak magzattya. Isméred- e ötet:

NÁTHAN : Nem vólt még szerencsém látni: mert falukra nem járok. Hanem az oda járatos zsidoktól sokszor hallottam dicséretit: hogy olly szép lenne mint Rachel. Olly bátor, mint Judith. Olly értelmes mint Sába- királyné, ki Salamont meg-látogatta.

NÁTHAN : Lám: miként tudgyák Tiszt-uramék, még a' falukban-is, ki-keresni a' szépet! Jól cselekszi vitéz-kapitány-uram: hogy meg- házasodik. Isten bizony egybe-illenek.

[p 0171] JULIÁNA : De én néki, a' házasság elött, valami Mátka-tályt akarok vala küldeni.

NÁTHAN : Ezt-is okossan cselekedte Nagyságod. A' Kis-aszszonyok, ha bár olly gazdagok-is, úgy fel-akadnak az ajándékokon, mint madarak a' lépen. - Nagyságos Uram! bezzeg vólna ám nékem valamim, mellyet, ama Kis-aszszonynak számára meg-lehetne-venni. Igen ócsóó, még-is szép.

JULIÁNA : Venni semmit sem akarok, hanem inkább el-adni. Csináltattam vala számára egy pár arany Pereczeket, mellyek tizen öt-ezer forintokba kerültek. De meg intettek jó Barátaim: hogy sem hozzám nem illene illy drágát ajándékozni, sem a' Kis- aszszonyhoz, illy drágát viselni. Ki-vettem tehát az arany Pereczekböl képemet, és Kálmán-herczegét bele- tétettem, csupán azért: hogy hamarébb el-kellyen. Hallod-é, Zsidó: Vernika Kálmánt nagyon széreti, Kálmán-is Vernikát. Ha ezt Kálmánnak el-adhatnád, ugyan ki-lennél félig a' zsákból.

Az arany Pereczeknek emlékezetét hallván a' Zsidó; nagyon meg-örült. Eszébe jutott a' felöllök való ki-hírdetés. Nagy nyereségét álmodozta belöllök. El-fordúlván Juliánától, alattomban ezeket mondotta a' ravasz

NAaTHAN : Oho Kapitány-uram! Most tünik valami új világ homályos szemeimbe. E' [p 0172] Pereczekben bizony lappang valami. Az-után nyilván: Jól vagyon Nagyságos Uram. Hol vannak azon arany Pereczek?

JULIÁNA ki-vévén azokat Tarsolyából : Itt vannak. Jól meg-nézd.

NÁTHAN jól meg-tekínté a' Pereczeket így szólla alattomban : Ezek azok bizonyossan, mellyek a' Fejedelem Udvarából ki lopattanak. Az-után nyilván: Ezek ugyan, Nagyságos Uram, igen szépek. De tizen-öt ezer forintokat még se érnek-meg.

JULIÁNA : Mond-meg tehát igaz lelkedre: mennyit adhattsz érettek?

A' Zsidó ismétt félre állott Juliánától. Ismétt nagyobb szorgalommal meg-visgálta az arany Pereczeknek minden leg- kissebb részeit. Az után: hogy Juliána ne érthesse, így szóllott alattomban a' gyalázatos

NÁTHAN : Ezek azok, a'-mint mondám, minden bizonnyal. Itt van Kálmán- herczegnek szakasztott képe. Itt a' két lebegö szárnyas szívek-is. Ha ezeket, a' Tolvaj nélkül, a' Fejedelemhez viszem, nyolcz-ezer forintokat nyerek. Annyit tehát a' Kapitánynak nem adhatok: mert semmí nyereségem nem lenne fáradságomért. Ha hat-ezren meg-vehetném tölle (könnyen meg-vehetem pedig: mert lopott Jószág), már akkor két-ezret kapnék mint-egy ajándékban. Ez már meg-érdemlené [p 0173] a' fáradságot. Ósztán Juliánahoz nyilván: Nagyságos Uram! Én, jó lélek-ismérettel, nem adhatok többet érettek, hanem öt-ezer forintokat. Akkor-is egy-két forint nyereségem lészen.

Ezeket hallván Juliána viszsza-vette tölle az arany Pereczeket: mert által- látta: hogy nyereségre vágyónak kezeiben lennének. Azután a' Zsidóhoz így szóllott

JULIÁNA : Ho-ho! Zsidó! Te egyszerre tiz-ezret akarnál nyerni, Ezt nálunk Szamár- kévánságnak hivják, mivel fele-is elég vólna. - Adgyál tehát tiz-ezret, Te Kálmán herczegnek tizen-ötön el-adván, ötöt nyerhettsz rajta. Ez már az atyafiak között-is elég lészen.

NÁTHAN : Mit? Tiz-ezret? Nagyságos Uram! én emberséges ember vagyok. Senkit meg-csalni nem kévánok. Az úrral-is, mint böcsülletes Zsidó, úgy-bánok. - Lássa Nagyságod: nálam mostanában hat-ezer forintok vannak, rész szerént aranyban, rész szerént váltó papirosban, mellyekkel némelly Paripáknak meg-vevésére szándékozom. Ha ezekkel meg-eléghetik Kapitány-uram, tüstént le-olvasom. Isten néki, ha rajta vesztek-is.

JULIÁNA : Adgyál tiz-ezer forintokat. Azokat bizonyossan meg-adhatod.