DUGONICS ANDRÁS: A' GYAPJAS VITÉZEK. MÁSADIK KÖNYV. 0425


KILENCZEDIK RÉSZ.

A' Zur-zavarok.

Hogy az-után Eutelus egészlen magához tért, alig juthatott eszébe el- ájúlttának oka. Mind-az-által Brómiusra vetvén szemeit, és annak minden vonásait szorgalmatossan meg-tekíntvén, eszébe jutottak feleségének orcza-vonásai, és ekképpen szóllott:

Oh egek! hol vagyok! - Avagy minö setétségben forogtam? - Hová jöttem ismétt? - Oh kedves fiam! - édes Hagiodórusom! Igy neveztelek kis korodban, minek-elötte Amikostól el-ragadtattál. - Oh hol vagyon Eritrén Anyám! - Itt íme Hagiodórus unokas1d! - Hol van Eritréa Anyám!

[p 0426] Eutelusnak ezen szavaira el-csudálkoztak mind Mopsus, mind Éta, mind maga Brómius. Nem tudhatták hrtelen, mind-ezek közül mellyiket mondhassák érzékenyebb vigasztalásnak. Ekkor immár éppen magához térvén Eutelus, fel-emelkedett székjéböl, és tántorgó lábaival Brómiushoz idarkodott. Ötet körül-karolta, és ezeket mondotta:

Tudgyák az Egek, hogy téged' édes fiamnak méltán nevezhetlek. Czíron helyet, kit meg-nem-érdemlettem, téged' adtak az Istenek. Mariandinában jöttél ezen árnyék világra: pedig azon idöben, melly nékem szerencsétlen vala. Téged' Amikos el-ragadott-é töllem? avagy véletlenül el-vitt? nem tudom. Az-ólta semmit se hallottam felölled. Bár csak nevedet meg-ne-változtattad vólna, eddig talán reád esmérhettem vólna. Most hallottam leg-elöl Hagiodórus nevedet. Ezt hallván; el-is-ájúltam. Eün adtam reád e' nevet, mert téged Szentek' ajándékjának lenni gondoltalak. - Oh kedves fiam! Itt van ám Eritréa nagy anyád - Hol vagy Eritréa!

Midön Eutelus ezeket mondotta, Éta, és Mopsus, a' többiekkel egygyütt, kik ezen történeteknek illy nagy külömbségét, illy nagy véletlenségét hallották, bálvány módra merevedten állottak. Csudállotta Éta, hogy Eutelus Mariandinai, és Eritréa édes Annya vólna. - [p 0427] Brómius pedig, kire annyit fente fogait, édes fia lenne. Azt csudálta Mopsus: hogy, kit ö bátyának vélt, Eutelus' magzattya vólna.

Már akár hogy-is esett a' dolog, elég az: hogy Mopsus mind-nyájok elött eme' ki-nyilatkoztatásra fakadott: hogy Hagiodórushoz olly hajlandósággal lennének a' Bebricziusok: hogy ötet, ha bár Eufonusnak fia lenne-is, örömest a' királyságra emelendének. Ö maga-is örömest oda-adandaná Országjának felét azon nemes embernek, kit méltónak ítélt arra Amikus, hogy, ha nem nemzette-is, még-is fiának fogadta.

Hagiodórusnak ezen szerencséje miátt, újjabb örömmel meg-telvén Eutelus, szüntelen Eritréa felöl kérdezösködött. De ez ekkor, a'-mint ez-elött-is említém, Medeával egygyütt, a' tömlöczben vala Álmosnál, kit külömb-féle beszédekkel igen vígan tartottak.

Bé- érkezvén fogságjokba a' Követ, hírül-hozta Eritréának: hogy Eufonus reá-ismért légyen édes fiára, ama' régen el- veszett Hagiodórussára. Ö azon igen örvendene; és örömének társáúl édes Annyát várná. Fia pedig Hagiodórus nem más lenne, hanem Brómius.

Ezen izenetre el- iszonyodván a' Dajka, nyakába ugrott mind Medeának, mind pediglen Álmosnak. Kérte az-után mind a' kettöt: hogy a' Gyülekezetbe mennének, és Brómiusnak ki-szabadításáról szorgalmatoskodnának.

[p 0428] Midön pedig erre azt felené a' Követ: hogy Brómius úgy ki-vágta vólna magát minden gyanúból, hogy nem már élete' meg-hagyásáról, hanem meg-ajándékoztatásáról gondolkodnának a' tanácsnokok: ezen édes gondolataival tápláltatván, örömében többet nem szóllhatott.

Minek-utánna mind a' tömlöczben, mind a' Gyülekezetben illy váratlan dolgok történtek, --- íme Kalcziope, néhai Frikszusnak hitesse, Álmosnak pedig mostani mátkája, minden kétséges ki-menetelü dolgokat elméjében forgatván, Mátkájának-is véletlen szerencsétlenségétöl tartván, útnak indúlt, és Fázisba termett.

Alattomos kémjei által ki-tanúlván, hogy Álmos el-fogattatott, és a' tömlöczbe tétetett; ennek hallatára iszonyú képpen meg-mérgelödvén, hírtelen Scithiába viszsza-eresztette Testörjeit, hogy mentül- elöbb lóra ültessék a' katonákat, és minden erejekkel egyenessen Fázis-várossára üssenek; égessenek mindeneket; és, ki a' Kolkisi nevet viseli, azok közül egygyet életbe ne hagygyanak.

Alattomos útakon a' városnak derekára érkezvén, elö-találta fiait. Meg-feddette öket, pedig elég tüzessen, szorgalmatlanságjok miátt. Meg-parancsolta, hogy tüstént Czítába viszsza-mennyenek, és az egész Scithiai néppel Fázisra üssenek.

[p 0429] Fiainak vállok' vonyogatását látván, tüzessen fel-gerjedett, és, elö vévén gyilokját, meg-ragadta Mélásnak mellyét, és, ha Álmosnak tömlöczjet meg-nem
mutatná, szörnyü halállal fenyegette.

Hogy azoktól a' tömlöcz' eleibe vitetett, bé- rohana Álmoshoz, és ötet, sürü könyv-húllatási között, körül-karolta. Átkozta fiainak párt-ütésjeket. Medeát jelen lenni látván, és húgát meg-ismérvén, elötte le-térdelt, és, hogy Álmosért, kedves Mátkájájért, esedezzen, ötet nagy buzgósággal kérte.

Már mind-nyájan a' királyi ház felé indúltak; már-is a' Gyülés házhoz közelítettek, midön íme --- Enotriának utolsó határjaitól el-érkezett Czircze; és, Éta-báttyának szerencséjéröl szorgalmatoskodván, nagy lármával, nagy jajgatással rántsanak, hogy az arany gyapjút Étának kezeiböl ki-facsartatni na hagygyák; nem annyira kérte a' polgárokat, mint azoknak csendes szíveket fel- lázzasztotta. Kegyetlen ábrázattyán semmi emberi színt nem tapasztaltak. Valamérre ment, mindenüt reménkedett: hogy Báttyának védelmezésére segedelmet adgyanak. Hozott-is magával vagy négy száz férfiakat, mellyeket elegendöknek lenni gondolta a' Görögöknek el-nyomására. Úgy tettszett: mint-ha [p 0430] ezeknek el-vesztésekre, báttyának ki- szabadítására a' Poklok' erejét-is elö-kévánná venni.

Hogy egész Kolkis fel-zavaródgyon, még ezek nem láttszattak elegendöknek lenni. - Îme ismétt az Örmények' királlyának fia (kihez tüstént levelet íra Medea, mihelyest Battától a' Laplikát el-vette, és, még nem ismérvén Partenofilust, ötet, hogy vele öszsze- párasodgyon, Fázisba édesgette) Medeának édesgetö levelét vévén, magával hozta katonáit, kiket egész csudáig fel- ékesített vala. Ezek síp-dob-trombita-szavak, zörgések, és rivadások között jöttek Fázisba.

Ime! Mopsusnak katonái-is, kiket, a'-mint mondám, szárazon lovagoltatván maga után, nem meszsze Fázistól meg-állított, hogy ki- pihenések után annál tekintetessebben jönnének a' Kolkisiak elejekbe; Nyugodalmak' helyéröl meg-indúlván, éppen akkor érkeztek Fázisba, midön az Örmények' királlyának serege magát immár kipihente. Mopsusnak katonái a' Görögök' védelmezésére jöttek, de fö-képpen, a'-mint mondám, Hagiodórusnak pompás viszsza-vitelére.

Oh Egek! hogy oszolhattak-el a' Szívek Fázisban! Tövel-hegygyel forgottak öszszve-viszsza mindenek. A' bujkáló félelem; az önkéynes öröm, végtére az epesztö szomorúság-is uralkodott. Részszént a' Gyülekezetben, részszént a' város úttszáin, itt-is amott-is ezt vagy amazt [p 0431] koholták a' külömb-értelmü, külömb-gondolatú emberek.

Némellyek, a'-mint mondám, a' Vár alat követ fújtak Jázon ellen, hogy, le-jöttét nem várhatván, fel-mennyenek hozzája, és az állatok erejekkel magokét-is egybe-kapcsolván, rajta gyözedelmeskedgyenek. Mások a' Palotában a' fel-gyúlladott szíveket oltogatták, és a' Rabokat, minden tehetségjek szerént, védelmezték. Kiket annak elötte halállal fenyegettek, most azokat ölelték és baráttyoknak avagy éppen Attyokfiainak meg-ismérték.

Nem tudták a' Kotonák, haragot gerjeszszenek-é szivekben az ellenség ellen, avagy jó tartást várjanak a' jo akaróktól. De a' Katonák' vezérje-is Mopsus, és az Örmény király tudatlanok vóltak abban, a'-mire a' zenebona ki-üthet. Csak figyelmezett egygyik rész a' másiknak gondolataira, úgy el-is-készítették katonáikat, hogy, Urok' intése után, készek lennének, vagy a' keserves meg-ütközésre, vagy a' meg-ölelészre. Úr-Isten! mi vége lészen ezen szörnyü készületeknek!

TIZEDIK RÉSZ.

A' Dolgok' utóllya.

Minek-utánna mind-ezek illy külömbös zúrzavarokkal, most félelemmel, most ismétt remélléssel [p 0432] vitettek végbe a' Palotában, a' város úttszáin, és a' tömlöczben; sött a' Gyilkosoktól a' vár alatt-is; ime azomban Jázon, szerencséssen ki-menekedvén elöbbeni veszedelmeiból, minek-elötte az utolsoba kapjon, segítségül hívta honnyi Isteneit, Júnót leg-fökppen, [!] 'S-Diánát, az-után Neptúnt-is mind azon szentségekkel egygütt, [!] kik ötet, ennyi veszedelmek között irgalmassan meg-tartani méltóztattak.

Hogy tehát mind ereje viszsza jött, mind szíve meg-erösödött; a' diadalom felöl semmi kételkedést éppen nem szenyvedvén, nagy reménnyel, nagyobb bátorsággal azon ajtóhoz ment, melly ama' másként gyözhetetlen Sárkánynak eléjébe vezetett.

Kezeiben tartotta a' mérges falatokat, midön a' rostélyos ajtóhoz érkezett. Midön a' rostélynak vasait már föllyebb, már pedig alább fogdossa, midön fájával, hogy fel- ébredgyen, nagy zörgéseket tészen; -- íme ama' temérdek, és még a' Pokol-beliek elött-is félelmes nagy sárkányra veti szemeit, melly akkor utálatos fejét fel-meresztette, veres taraját fel-emelgette, szikrázó szemeit pedig, elsöben minden szeg-lukba, végtére, mint-ha ötet akarná halál' tárgyává tenni, Jázonra vetegette. Zörögtette szárnyait a' vak-merö, és szájának fene-ki- tátásával, úgy tettszett, mintha Jázont egyszeriben el- akarná-nyelni.

[p 0433] Örömest cselekedte vólna az Jázon, hogy, mivel még illy undok állatot meg-lett korában nem látott, annak nézésében egy kevés idöt gyönyörüségére töltsön; de attól tartott fö-képpen, ne-hoygy annak szemei, valamint a' Baziliskusoké, mérgesek legyenek, és hírtelen ártsanak.

Tehát (a'-mi néki szerencséjére, azon ocsmány állatnak szerencsétlenségére vállyon) annak ki-nyíltt szájába bé-vetette egygyenként a' falatokat, és azokkal mire mehetne, diadalmának leg-utolsó, és leg-szerencséssebb végét nagy sohajtozva várta.

Úgy tettszett: mintha, ama' falatoknak el-nyeltte után, meg-szünt vólna a' Sárkánynak kegyetlensége. Mert nem sokára olly sivítást vitt végbe, mellyet a' Hiénának orditásához hasonlíthatni. Le- eresztette ez-után szárnyait tarajával egygyütt, és magát, már kegyessebb tekíntettel, barlangjába bé-vette.

Nem sokáig várakozott Jázon. A' mérges falatoknak munkái fel-ébresztették álmából. Ki-jöve ismétt, de bé-hunyott szemekkel, a' szabad levegöre. Le-vetette magát a' földre, és minden tagjaival reszketett.

Szemeivel látta Jázon hasának fel-dagadását, szájának fel- pöcökölödését, és fejének nehezét. Végtére: belsö fajdalmaitól szörnyü-képpen ostromoltatván, olly hanggal kiáltott, mellyet [p 0434] az ember nem máshoz, hanem maga- magához hasonlíthat. Ezen kiáltás igen meg-hasogatá Jázonnak füleit, és a' városba-is le-hatott. A' veszendö Sárkánnak ezen kiáltását hallván Medea (már ekkor a' Gyülésben vala Álmossal, az Örmény királlyal, Cziczével, és Mopsussal, kik ekkor egymásra igen csudállatos képpen nézegéltek), meg-köszönte Isteneink' jó akarattyokat, hogy Jázont diadalmasnak tenni méltóztattak. Ezeket mondotta igen alattomban: nyertes vagy, édes Partesofilusom. Az-után: az ablakra menvén, mellyböl azon várba látni lehetett, mellyben Medeának leg-nagyobb kincse tartózkodott, igy folytatta alattomos szavait:

Csak ugyan ki-menekedhettél a' veszedelmekböl, lelkem Partenofilusom! - Igen-is - Ez ám a' Sárkának utólsó orditása! - Most puffad-fel hasa, most repednek bélei; a' méreg most pattan-ki böriböl. Ime! Ime! most megy szerencséssen az arany gyapjúhoz, most csudállya annak szálait, most ád hálát az Isteneknek, most veszi-le a' fogasról. Jön immár hozzám - Oh kedves Partenofilusom! Siess karjaim közé: hogy tégedet, azon arany gyapjúval fel- ékesítetett egy igazi leventát, neved örökségével mindenkor meg maradandó szép szeretöt, a' Te édes Medeád körül-karolhasson, és már gyszer magájévá tehessen.

[p 0435] Midön ezeket így beszéllette magában, íme a' Sárkány, nem vihetvén tovább a' meg-evett méregnek halál-hozó erejét, melly minden csontjainak leg-belsöbb rejtékeit-is öszve, meg-meg-öszve-nyargalta; még egyszer fel-kapaszkodott; az-után nagy súllyossan le- vetette ismétt magát a' földre; holott immár nem sokáig kénlódott. Hasa nagy pattanással meg-repedtt, élete el- enyíszett.

Ekkor osztán Jázon, mind vizen mind földön ezer veszedelmei közül meg-menekedvén, Medeának segíttségévell, és oktatásával ezen Csuda-állatnak-is Mestere, fel-nyitván az ajtót, ama' híres rejték szobába bé-ment, és mindenkor fel-maradandó nevének dicsöségével az arany gyapjat tulajdonává tette.

Hogy pedig ezen cselekménnye másoknak példájokra lehessen, elö vévén egy veres krétát a' szobának föbbik falára e' szavakat irta: Nints olly meredékeny magosság, mellyre az igazi erkölcs fel ne-kapaszkodhasson.