DUGONICS ANDRÁS: A' GYAPJAS VITÉZEK. ELSÖ KÖNYV. 0218


HARMADIK RÉSZ.

A' Birakozás.

Ezek vóltak édes Likusom, mellyeket Garamantis beszéllett Bagrada-vize mellett. Én társaimnak nevekkel-is meg-ígértem néki azon léttemet, hogy országlásában meg-erösödgyön. Viszsza-mentünk ismétt a' Városba, sokat beszéllvén Hammonról, annak templomáról, és a' világon el-terjedett jövendöléséröl:

Társaimhoz érvén, midön azoknak a' Baj-vívások' nemét, és rendgyét ki-nyilatkoztattam; szívessen meg-igérték: hogy annak nem csak [p 0219] ácsorgó Nézöi, hanem leventás Bajnoki-is lésznek. Alig várhattuk a' Napot, mellyre a' Bajvívások rendeltettek.

Folydogált azomban az idö, el-is- érkezett a' Nap, mellyben Garamába temérdek sok emberek öszsze-gyülekeztek. Az erdö, Piatzok, és Uttszák tele teltek a' sokasággal. Égett mindnyájoknak szívek a' dicsöség' meg-nyeresé végett.

Másad' napra vala rendelve a' Birakozás. Ez, hogy fel-virrada, ki tódúltunk a' Városból, és egy gyönyörü nagy térre értünk. Ekkor tettszett-ki fö-képpen a' Sokaság, ekkor forró Afrikának válogatott Ifjai. Szebb vólt egygyik a' másiknál. Ki-vala- már-czövekelve a' Királyné' Sátora, benne egy asztal el- lepve drága ajándékokkal.

A' Baj-vivások közül elöre rendeltetett a' Birakozás. A' nyertesnek számára egy gyira arany rendeltetett, és egy arany gombos lóding. A' meg- nyerettnek egy borjas tehén, mellynek mind szarvait, mind körmeit meg-aranyozták az ötvösök.

Ki-hirdettetvén a' Birakozás; íme a' homokra állott egy Libiai ember, azokhoz hasonlóbb, kiktöl, Olympus' vivásában, az Istenek-is féltek. Magosságával egybe-illett temérdeke. Erejéröl azt mondák, hogy a' nagy fákat gyökerestöl ki-vonná, és a'a' le-dülö tornyot meg-tartaná. [p 0220] Mind-eddig nyertes vala minden vetélkedésekben, 's-ugyan azért arra vitte a' dolgot, hogy senki se merne bele-kapni. El-szokná az ajándékokat venni minden munka nélkül. Kevélységével annyira mehetett: hogy meg-vetné a' világ' erejét.

Ezen irtóztató teremtés igy szóllott ekkor-is a' körül- állókhoz: Ki ma velem ki-köt, mind dicsöségét, mind életét el-veszti. Nem ezen ajándékok, hanem tudtomra való eröm kisztet engemet a' viaskodásra. Semmi halandótól meg- nem-gyözettettem mind-eddig; ellemben én sokat kergettem a' Poklok' fenekére. Ezek' számát többíteni fogja az-is, ki velem szembe száll. Allyon-elö valaki, kinek szíve van, ide a' homokra szemközbe.

Sokaknak vérét vette ezen szavaival. Nagy hallgatás-is léve utánnok. Egy se találkozott a' Libiaiak közül, ki vele ki-szállani merne. Tudtuk ugyan mí, mit tehetne Herkules, ha ki-ugrana; de mire vetette gondolatait, arról bizonyosok nem vóltunk. Állott egy ideig a' csoportok között. Gyullasztotta tüzeit. Végtére, le-vetvén Nemeai oroszlánnak börét, amannak szemközébe állott, és ezeket mondotta:

Már most, a'-mint látom, erömhez hasonló terhet vállalok, midön tégedet (akár kinek mondgyanak, ki engem' erre ingerlettél) tellyes erömböl meg- támadni foglak. Ezen nap bizonyossan [p 0221] ki-végzi életedet, de nem dicsöségedet: mert Herkulestöl vevended halálodat. Ide felém Pokol' tötelékje. Ne szánd halálodat.

Ezeknek el-meny-dörgése után, meg-állott a' homokon, észre kévánván venni, ha belekapni merne-é. Egyszerre rohantak egy-másra. Eüs úgy egybe mentek, hogy két testek egybe-hatottaknak lenni lattszattatnának. Mí, kik körül-állánk, alattomban segitséget kérénk az egekböl. Kevesen vóltak, kik ama' Csudáért esedeztek.

Ök azomban kerékbe fordítgatták egymást. Horpasztgatták oldal- falaikat tüzessen. Tekerik egy-mást, és gáncsollyák; öklelik-is, és rongállyák a' tagokat. Kiki leg-nagyobb erejével dolgozik.

Kegyetlenebb vala az Órjás. Leg-elsö-is vólt, ki Herkulest a' levegöbe emelte, hogy osztán a' homokra teríttse. Inteni kévántuk, hogy magára vígyázzon. De ö, mesterségessen fontolván minden tagjait, lábbal esett a' homokra.

Csak alig, hogy veszedelmére nem vált ezen mesterséges eset-is: mivel, az erö, és maga' súllya miátt, terdig süllyedett. Két felé osztotta erejét. Annak egy részét lábainak ki- húzására, másikát az Órjás' törekedésinek meg-gátolására rendelte.

E' munkánák olly nagy vala irtóztatósága, hogy az Isteneket-is meg-intené országjokban: [p 0222] hogy le nézzenek; és, ha Herkules Jupiternek fia lenne-é, mostanában visgálnák. KI3férkezhetett még-is a' Szerencsétlenségböl. Most csak azért lehetett ötet gyözedelmesnek mondani, mert meg-nem- gyözettetett.

Maga' erejének hasznát mind-eddig nem vehette Herkules. Minden igyekezete amannak el-fárasztására cséllozott. El-is-gyengült az Órjás; szokása ellen vér- ejtékezett, és igen sürün lehellett. Ezt hogy Herkulesünk észre-veheté, meg-ragadta kegyetlenül, és úgy szorította mellyéhez, hogy amannak lehellete el-állana. Mind balra, mind jobbra addig facsarta, addig hányta-vetette az el- fáradttat, még szerencséssen a' homokra le-tette, 's-el-is- terítette.

M örvendezve Herkules' szerencséjének tapsolánk. Ötet mondánk nyertesnek; és, mint végsö- képpen diadalmaskodót, az egek' tornáczczáig emelénk. Azon esedeztek néki az Afrikaiak, hogy lelkét benne ne hagygya, vagy ötet úgy meg-rontsa, hogy egyszer-is-mind akárminö viaskodásra alkalmatlanná tegye. De köz örömünk nem tarthata sokáig.

Mert, mikor meg-se álmodtuk, hírtelen fel- ugrott az Órjás, és új erövel Herkulesre rohant. Ismétt kerekekre fogák magokat. A' harag, és szégyen újra fel- lobbantotta szíveket. Mí a' viszsza-tértt erönek csudáját hányogattuk. Soha meg-nem-foghattuk, honnatt vehette új elevenségét. [p 0223] Azomban ismétt le-vettetett az Órjás; de ismétt nagyobb erövel ugra-fel. Le-vettetik harmadszor-is; de harmadszor-is nagyobb eröre kapott.

Istenem, mondék, mi végét szabtátok ezen küszködéseknek. Vér-ejtékezni kezdett immár Herkulesünk- is. Csukladozott térdgye, és ereje el-fogyott. Az vala ekkoriban leg-nagyobb szerencséjére, hogy amannak-is el- fogyván ereje, semmit se dolgozhatott. Meg-állott mind-a'- kettö, és, nem kevés ideig, ki-pihenték magokat.

Én mind a' gondolkodásra, mind a' tanakodásra kis idömet lelvén, meg-szóllítottam egy közel-álló Afrikai vén embert, ki, a'-mint láttszatott, Herkulessel, nem azon Orjással tartott. Ötet igen barátságossan meg-kérdeztem: nem tudná-é okát az Órjás' új erejének? és valahánszor a' földre le- vettetik, kegyetlenebb talpra-állásának?

Ö azt mondotta erre: hogy ennek bizonyos okát nem tudná; mivel ötet senki se vethette még-le a' földre. Gyakran hallotta légyen, magától Antéustól (e' vala az Órjásnak neve) hogy édes annya a' Föld. A' földön tehát meg-nem-gyözettetne.

Fel- ugrottam erre örömembe; meg-akarván mondani Herkulesnek: hogy többé Antéust a földre le-ne-terttse. De nem vala a' beszédre szükségem. Ezt maga-is észre-vette Herkules. Mert újra kezdett viaskodásiban ezeket mondotta [p 0223] [ hiányzik a 224-225 oldal ] [p 0226] Ekkor Kálais, meg-emlékezvén Attyának ajándékiról; ki-terjesztette szárnyait; és, midön Drómot el-érte, hogy meg-boszszúllya embertelenségét, ötet a' földre le-vetette, és így Ifiklusnak engedte a' másadik számat.

Káromkodott Drómó, és, mennyet-földet öszve-kevervén, nem csak átkozta Kálaist, hanem fenyegette- is. El-ért még-is a' tárgyhoz, el-is-vette a' harmadikat. Ezeknek, a'-mint meg-érdemlették, el-osztattak az ajándékok.

Termútis, ki, a'-mint mondám, el-esett, késöre jött-viszsza ki-nevettetve, minden böcsület nélkül. Meg-szánván ötet a' Királyné, noha számát sem hozta elö, meg-kévánta még-is ajándékozni a' negyedikkel. De azt el-nem-akarta venni Termútis, hanem így durrogott:

Én tehát, ki Getuliában leg-föbb Nemességböl eredtem, kinek neve' dicsöségére város-is építtetett a' hál'-adó Polgároktól (noha azt írígyimnek sarkalási miátt el-vesztettem) ezek által ki-nevettessem magamat? El-türjem- é, hogy a' külsöket nagyobbra böcsüllitek az itthonosoknál? Vándorlót a' Hazafinál? egy Görögöcskét nálamnál?

Hál'-adatlan Termútisnek ezen szavai, nagyon meg-sértették Ifiklust. Ki hogy, mind kevelységét meg- tromfolná, mind ál-orczáját le-vonná, így szóllott:

[p 0227] Ha átkozódásra, nem Pálya-futásra kelne a' dolog, akkor engem' meg-gyöznél. De most nem abban áll a' dolog, ha rágalmazó nyelvedet készen tartod-é szádban; hanem, ha serény lábaidat készen tartottad-é a' Pálya-futásban. Nem én segítettelek-fel a' földröl? Igy köszönöd a' jó akaratot? Ne élly> mert hál'-adatlan vagy. Csak nevedet vetted öseidtöl, azoknak erkölcsjökben nem részesültél. Bár ök se éltek vólna, kik benned illy gyalázatossan el- vesznek. Hally-me te-is el-fajzott. Inkább örvendenek dicsö Eleid, ha emlékezetjek éppenséggel el-hal, mint-te benned illy puruttya módra él.

Fel-gerjedett e' szavakra Termútis. És, hogy ötet se félénknek, se el-fajzottnak ne mondhassa senki, Ifiklust különös veszekedésre hívta. Reá- állottak: hogy nyilakra kellyenek. Ifiklus Termútisnek engedte az elsöséget. Széjjel verték az embereket. Csak magok állottak immár a' homokos kerékeben.

Elsö vala tehát Termútis, ki, fel-húzván a' húrt, Ifiklusra lötte a' nyilta. De, nagyobb erövel, mint tárgyalással élvén, nem találta a' Görögöt; hanem egy Libiai emberbe lötte veszszejét, ki nem meszsze onnét ezen játékot nézegéli vala. E' tüstént le-esett, meg-is-halt.

Ezen szerencsétlen Libiai embernek Test-vérje vala a' sokaság között, szép gyorsaságú Ifiú, és Test-vérjét nagyon szeretö. Ez amannak el-esttét [p 0228] látván, kéttszeres félelmet okozott Termútisnek, ki el-tökélleni nem merte hamarjában: ettöl tartson-é inkább? avagy Ifiklustúl? mivel mind-a'-kettönek egyenlö szabadsága vala a' meg-támadásra. De ö ezen Test-vértöl akará leg- elöl magát meg-menteni.

Meg-ragadta tehát ötet Termútis; és, által-ölelvén, ki-vitte a' kerékböl: hogy a' tenger' vizeibe vesse. Ekkor Ifiklus olly mesterséggel, az erönek-is olly mértékletességével eresztette utánna a' nyilat, hogy magát Termútist oldalba lövén, a' nyilnak sebessége benne el-fáradna, és ama' Test-vérre ki-nem-érhetne. Termútis le- esett, és Eleitöl el-fajzott életét el-vesztette.

ÖTÖDIK RÉSZ.

A' Nyilzaás.

Ifiklus, és Termútis között reméntelen fel-támadott veszekedés, fel- ébresztette azokat, kik a' valóságos nyilazásra rendeltettek. Le-valának immár ásva két leg-magossabb Póznák, tíz lépésnyire egy-mástól, de fölül egy kötéllel körösztül-kötve, mellynek középére egy Sas- keselöt helyheztettek.

Ezen Sas felöl, midön a' tárgyra ki-köték, azt mondá Garamantis: hogy száz esztendösnél-is több vólna. Ezt meg-bizonyitaná azon Ország-könyve, mellyben nagy jutalom rendeltetik [p 0229] annak, ki ezt elevenen az Udvarba hozza. Nem-is ok nélkül kévánták légyen Elejek annak meg-fogattatását. Ö vólt vólna oka, hogy Afrikában, melly másként sok állatoknak lak- helye, kevesek találtathattak akkoriban. Eme' Sas szokásban vette légyen tollainak a' porba keverését, és annak az állatok' szemeibe ki-verését. Minek-utánna szemeiket így meg-erötlentette; azokat körmével, és szájával ki- vájta. Hátokra szállott az-után, és csipkedéseivel högyön-völgyön addig futtatta, még vagy a' kö- szikkákról le-estek, vagy a' téren meg-fúlladtak. Elö- hívta osztán Sas-társait, és velek egészlen el- költötte.

Ma kellett ezen Sasnak meg-lakolnia haramjasásáért. Leg-elsök vóltak az Afrikaiak, kik szerencséjeket próbálgatták; de olly szerte-széjjel löttek, hogy akár mi másba inkább, mint ama' tárgyba akadhatnának nyilaik.

A' lövöldözésben eme' nagy tudatlanságjokat, avagy talán szerencsétlenségjeket irgalmatlanabbúl gúnyolta-ki Meneczius, semmint-hogy amazok el- türhették vólna. El-méne tudni-illik mi tölünk, és, a' Póznák között meg-állván, nevette a' tudatlan nyilasokat.

Meg-ijedett erre a' Királyné, kérte-is, hogy életére vigyázzon, az Afrikaiaknak illy fel-háborodttokban. Erre azt felelé fen szóval Meneczius: hogy ö azért jött légyen a' Póznák [p 0230] közé, hogy életét oltalmazza. Sött, ha a' Sashoz fel-mehetne, ott leg-bátorságossabban állhatna. Mert ötet másutt, akár hol is, hamarébb meg-találnák az Afrikaiak, mint magán a' tárgyon.

Menecziusnak ezen kérkedése meg-sebesített egygyet a' Libiaiak közül. Ki hogy szavát ne szóval viszongollya, hanem cselekedetével meg- tromfollya, nyilát Menecziusra eresztette; de ez a' Sas felé szállván, nem meszsze töle el-suhant, és semmi kárt nem tett. Utánna lött a' Sasnak lábát öszve- szorították, meg-találván, ötet meg-szabadította, és szárnyokra kapatta. Én utánna löttem, 's-le-tettem.