CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: A' PILLANGÓHOZ. 0174
H AMAR-KÖVETJE a' Tavasznak,
Hímes Pillangó,
idvez légy!
Még sincs rózsa; 's te a' kopasznak
Mégis
csókolására mégy?
Miért szállsz ama' puszpángokra?
Hiszen nem a' víg Kikelet
Adott még új kantust azokra;
Át-zõldellik õk a' telet.
Menj inkább a' setét rögökbe,
Állhatatlan selyem-madár!
És súgd az õ dugúltt
fülökbe,
Hogy élet és tavasz van már.
[p 0175] Lát'd,
még a' fõldben szúnyókálnak
A' Flóra' gyenge
szûzei,
'S a' Napra félve kandikálnak
A' csirkák' nedves
szemei.
Nézd csak, az orgonák' tövébe'
Melly kellõ
szajúgok lengenek;
Menj, fuss a' szellõk' ellenéve.
Tán
a' Violák fejlenek. -
Eredj, 's egy hosszú csókkal
szídd ki
Zefir elõl illatjait,
És szárnyad' zörgésével
hídd-ki
A' Napra kisded húgait. ...
Mit? Violákról
violákra
Osztod te, csélcsap, csókodat?
Be boldog vagy,
hogy egy virágra
Nem kötöd indúlatodat!
De én csak egy
Rózsát szerettem;
Ah! csak egy bírta szívemet,
'S
miolta már ezt elvesztettem,
Örök tél dúlja létemet.
[p 0176] Az én lelkem is hajdanában,
Mint te, vídám 's
eleven volt;
Míg ifjúságom' tavasszában
A' virágzó
LILLA bájolt:
De most lomha, 's hernyó' módjára
Mászkál a' fanyar bánaton,
És a' mások' múlatságára
Magának vers-koporsót fon. - -
Ah! szárnyad eszembe
juttatja
Psychét, 's az õ bánatjait,
És a'
Psyche' gyötrõ bánatja
Tulajdon Lelkem' kínjait,
Õ
is Ámor' arany várában
Egykor édes nektárral élt,
És a' Grátziák' ) rózsássában
Kedvet 's örök
tavaszt reméllt:
De egy bûbájos hang' neszére
E' víg
Scénák eltûntenek,
S az õ halálos gyötrésére
Ég,
föld, mind felesküdtenek, -
[p 0177] Óh, mikor lesz, hogy
bús kínjában
Letöltöm hernyó- éltemet,
És
szemfedelem' púpájában
Kialszom szenvedésemet?
Mikor
lesz, hogy Lelkem letévén
A' testnek gyarló kérgeit,
'S
angyali pillangóvá lévén,
Lássa Olimpus'
kertjeit,
Hol õtet egyik vígasságból
Másikba új
szárnyak vigyék,
Hogy a' Sphaerákban nõtt
rózsákból
Örök ifjúságot igyék?
