CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: SIRALOM. 0157
G ERLICZEKÉNT nyögdécselek,
Vígasztalást már
nem lelek,
Nálad nélkûl, mintegy árván,
Kietlen
pusztákon járván.
Ah! örök gyászt szerze nékem
Elrablott gyönyörûségem.
Más lett boldoggá általa,
Ki
az én reményem vala.
Nékem pedig bú, siralom
Szerelmemért a' jutalom;
Miólta azt elvesztettem,
A' kiért
élni szerettem.
[p 0158] Kiáltozom fûnek, fának,
Kedves
Nevét itt LILLÁNAK:
Õ pedig ûl más ölébe',
'S nem is
jutok tán eszébe.
Gyászra dûlt éltem' hajnala:
Bóldogságom' szép Angyala! Várhatom e' valahonnan,
Hogy
megvígasztalsz újonnan? -
Halavány Hold' bús világa! Te
légy kínom' bizonysága;
Te sok álmatlan éjjelem'
Eggyütt virrasztottad velem.
Süss Kedvesem' ablakára,
Hints lágy álmot szemhéjjára;
Hogy a' bájoló Szerelem'
Párnáján álmodjék velem.
Te pedig, óh kedves kellõ
Álomhozó esti Szellõ!
Legyezd gyengén Angyalomat,
'S
ejtsd mellyére egy csókomat.
