CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: SZEMREHÁNYÁS. 0111


L ILLA! míg ingó kegyelmed
Tiszta szívemhez hajolt,
'S alva tartott szép szerelmed:
Boldogabb nálam ki volt?

Jaj de bezzeg elfutnának
Régi kedves napjaim,
Búra, gyászra változnának
Tûneményes álmaim.

Érzem: a' leányi elme
Nyári árnyékként kereng,
Hogyha más Nyalánk' szerelme,
Mint Zefir, körûlte leng.

[p 0112] Néked is, szép Rózsaszálam,
(Szád 's szemed tagadja bár)
Kedvesebb kezd lenni nálam
Eggy enyelgõ lepke már.

Karja könnyû, csókja édes -
Ah, ne higgy! bizony megejt;
Máshoz áll el a' negédes,
Öszvecsúfol 's elfelejt.

Én pedig, mintsem szavamban
Tégedet csúfoljalak;
Szánlak inkább, és magamban
Megbocsátok gyöngy alak!