CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: SZEMREHÁNYÁS. 0111
L ILLA! míg ingó kegyelmed
Tiszta szívemhez
hajolt,
'S alva tartott szép szerelmed:
Boldogabb nálam ki
volt?
Jaj de bezzeg elfutnának
Régi kedves napjaim,
Búra, gyászra változnának
Tûneményes álmaim.
Érzem:
a' leányi elme
Nyári árnyékként kereng,
Hogyha más
Nyalánk' szerelme,
Mint Zefir, körûlte leng.
[p 0112] Néked is, szép Rózsaszálam,
(Szád 's szemed
tagadja bár)
Kedvesebb kezd lenni nálam
Eggy enyelgõ lepke
már.
Karja könnyû, csókja édes -
Ah, ne higgy! bizony
megejt;
Máshoz áll el a' negédes,
Öszvecsúfol 's
elfelejt.
Én pedig, mintsem szavamban
Tégedet
csúfoljalak;
Szánlak inkább, és magamban
Megbocsátok
gyöngy alak!
