CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY: AZ ÉN POÉZISOM' TERMSZETE.
0014
S ÍRHALMOK, óh köd-lepte kertek!
Te
szívborzasztó éjtszaka!
Te alvilág' vak ablaka!
Ti
holtak, a' kik itt hevertek!
Ti múlandóság' birtokának
Setétes võlgyei,
Ahol petécses fántomának
Bóbiskolt
Hervey!
Gyászhely! mellytõl lelkünk irtódzik,
Hol
minden érzésünk elhal,
Fülünk csak csendességet hall,
Szemünk a' semmitõl kaprodzik, [p 0015] Csak Kupressz'
árnyékát láthatja
A' hóldnak fényinél,
Midõn azt
bággyadttan ingatja
Egy sír-fuvallta szél.
Szörnyû
Környék! hová a' Lélek
Ha ólom-szárnyakon repûl,
Rémûlve jár, alél, elhûl,
'S félholttan hátrál
vissza vélek.
Szörnyû Környék! kérkedj Yungoddal,
Ki hantodon ragyog;
Istenveled, 's mord Ánglusoddal!
Én Ánglus nem vagyok.
Mások siralmas énekekkel
Bõgettessék az Óboát,
És holmi gyász Trenódiát
Ríkassanak jajos versekkel.
Én illy kedvetlen embereknek
Nem lészek eggyike,
Legyen jutalma bár ezeknek
A' kedves
Estike.
[p 0016] Nékem inkább olly bokréta
Árnyékozza képemet,
Mellyet nyer a' víg Poéta
Mulatván
a' Szép nemet.
Ezt a' vidámabb Múzsáknak, 'S a'
mosolygó Gráztiáknak
Fûzzék öszve rózsa színû újjai,
Élesztgesség borba ferdett csókjai.
Nem kell
Kupressz, mellyel Racint
Tisztelé Melpómene.
Egy
kis rózsa, egy kis játzint
Nékem jobban illene.
Mert ez
LILIÁM' szép szemével,
Az pedig tekintetével
Eggyezvén,
mindenkor lészen tûköröm;
'S így mindég új dalra
késztet új öröm.
Így veszem fel víg lélekkel
Gyengén
rezgõ Lantomat;
'S majd LILLÁM' új énekekkel
Lelkesíti
húromat,
Míg leng a' friss esti szellõ,
'S szárnyán egy
nárdust lehellõ
[p 0017] Rózsában megszállnak a' kis
Istenek,
És mennybéli Concertetskét zengenek.
Lelkünkbõl e' víg hangokkal
Minden únalom kivész,
Mert
megédesítjük csókkal
Ott, hol tartós pauza lész.
Bággyadtt nótánk' vég-szózatja
A' szép Tájt
elszunnyadtatja;
'S addig andalgunk az esti hajnalon,
Még
egymás' ölébe hullunk a' dalon.
