CSÍZI ISTVÁN: FÖ STRÁZSAMESTER CSÍZI ISTVÁNNAK NEMES MÓLNÁR BORBÁLÁVAL AZ ERKÖLTS PALLÉROZÁSÁT, ÉS A' SZÍV MEG-JOBBÍTÁSÁT TÁRGYAZÓ VERSES LEVELEZÉSEI, MELLYEK LEG-INKÁBB BETEGES ÁLLAPATTYÁBAN MUNKÁLTATTAK. 0136


AZ IRÍGYSÉGRÖL.

Már az Irígységröl, inteszsz, hogy verseljek,
De nem reménylem, hogy olly festéket leljek,
Mellyel ez úndok bünt úgy le-rajzolhassam,
Hogy azt mindenekkel méltán útáltassam. [p 0137] 'S Hogy munkám olly kívánt orvosságot szüljön,
Hogy Irígység helyett a' Virtus épüljön.
De minthogy kívánod, elö adom érted
Értelmemet, talám ezt balúl nem érted.
Valamint pirúlás a' szemérem jele,
Úgy az Irígységnek sárga szín fedele.
Mert e' meg-emészti belöl a' tsontokat,
És hervadoztattya kívül a' tagokat.
Leg-útálatosb ez a' Bünök nemében,
S6 a' hol e' fészket vér az ember szívében,
Nintsen a' virtusnak ottan semmi része,
Mivel az emberböl fél ördögöt tésze'.
A' jó szívvel-is köz minden más indúlat,
De irígység tsupán veszett szívben múlat.
A' leg-jobb szívbe-is a' harag bé férhet,
És a' sértödésert boszszú- állást kérhet;
Sött a' harag ollykor szent, 's fö virtus lészen,
Mikoron az Úrért gerjed, 's boszszút teszen. ( 2. Mós. 32: 29. 22. )
De már az irígység mindég roszsz szív jele,
A' virtus nem férhet ószve soha vele.
Ollyan az irígy szív, mint az Aspis fészek,
Méreggel vagynak ott tele minden reszek.
Az irígy embernek halavány ortzája,
Szeméböl kígyó néz, mérget okád szája.
[p 0138] Tellyes e' mindenkor belsö mardosással,
Olly kegyetlenül bán magával, mint mással.
Mikor méltatlanúl másra boszszankodik,
Magában mind akkor nyughatatlankodik.
A' ként képzelem én az irígy szíveket,
Hogy azok hordoznak olly mérges férgeket;
Mellyek az ártatlant el-vesztni akarják,
'S hogy azt nem tehetik, ö magokat marják.
A' jó szív balsamja tsinál frisseséget,
Kóstoltattya velünk a' gyönyorüséget.
A' más bóldogságán, mint magájén, örül,
Szeretettel lévén örvedezve körül.
Az Irígység pedig olly méreg forrása,
Mellyböl gyótrelemnek lészen áradása;
'S meg-emészti titkon a' belsö részeket,
Az ártatlanságnak hány ezer leseket.
Mint dühös eb nem szün az ollyat harapni,
Kit az érdem, virtus segítnek fel-kapni.
Akkor nö fájdalma a' szánakozásnak,
Szerentsétlenségét midön láttyuk másnak;
Az Irígység pedig azon epekedik,
Hogy más szerentséje terjed, s6 nevelkedik.
A' más bóldogságát vélvén, hogy le-ronttya,
Majd az ellen mérgét szemén, száján onttya.
A' boszszúság azon szokott fel- indúlni,
Hogy az érdemetlent láttyuk bóldogúlni.
[p 0139] Az Irígység pedig arra vét mord szemet,
Ha méltó jutalom kóvet nagy érdemet.
'S a' gyújt vad szívében égö dühösséget,
Ha juss szerént bírnak mások tisztességet.
Majd leg-inkább azok mérgének tárgyai,
Kiknek virtusaik jó hírek okai,
Azért-is azon van minden erejéböl,
Hogy a' nagy érdemet le-vonnya székéböl;
Mellyben szándékának ha nints kívánt vége,
Ollykor magát marja mérges dühössége.
Igy soha meg nem szün nyughatatlansága,
Mellyel nevelkedik bóldogtalansága.
A' nemes szív érez olly gyönyorüséget,
Melly keserüböl-is szívhat édességet.
E' tudja meg-adni az életnek savát,
E' kóstolja méltán a' bóldogság javát.
A' viszontagságnak e' tud ellent álni,
'S még az inségben-is örömet találni.
Az Irígység pedig mindég mérget készít,
Keserüvé tészi élte minden részit.
A' Békességben-is nyughatatlankodik,
Szükségtelen gondal szíve tusakodik.
Mások veszedelmét szüntelen dolgozza,
Ha másnak nem árthat, ö magát kínozza.
Örülöje titkon a' mások kárának,
Nyereséget abból bár nem vár magának.
[p 0140] Azért az úndok bün leg
gyalázatossabb,
'S a' jó szívek elött leg-útálatossabb.
Leg-tökélletlenbb szív, mellyben vagyon széki,
Mivel jó szív épen szállást nem ád néki.
A' hol pedig e' már egyszer eröt vészen,
Ott soha mérgének szünete nem leszen,
E' szül ezer gonoszt az egesz világban,
E' tsinál zürzavart minden Társaságban.
Sok méltatlan vádot, hamis lelküséget
E' szokott indítni, 's ezer gyülölséget.
Ez igyekszik titkon vermet ásni másnak,
E' mérges kút-feje a' rágalmazásnak.
E' keszít titokban ezer gonoz mívet,
E' mardos hír nr1lkül sok ártatlan szívet.
E' keres szüntelen olly gonosz módokat,
Hogy le-gyalázhassa a' szép virtusokat.
Az ártatlan ellen e' készít leseket,
Lövöldözvén titkon a' nemes szíveket,
Ez ollyakat üldöz, kiktöl nem sértetik,
Kik ötet gonoszszal soha nem illetik;
Sött a' kik iránta vagynak tisztelettel,
Mintegy ostromolván szívét szeretettel.
Ez a' jót viszszálni gonoszszal akarja,
És miként az Aspis annya hasát marja.
E' jól-tévöjének úgy dolgozza kárát,
Ostromolván titkon bóldogsága várát. [p 0141] Egy szóval: e' minden gonosznak gyökere,
Gyilkos mérget forral ennek minden ere.
Undok dühösséget midön el- terjeszti,
Még lehelletét-is méreggel ereszti.
Ez a' bóldogságnak Pestises mirígye,
Ördö képe hát a', ki másnak irígye.
Mert ennek kezdete Luciferben vala,
Azért tsalattak-meg szüléink általa.
Minthogy azok bóldog sorsát irígylette,
Bóldogtalanokká a' bün által tette.
Az olly ember talpig epével van teli,
Ki a' méreg kút- föt szívében viseli.
Mint a' Basiliscus meg-öl nézésével, Úgy az irígy ember sért mérges szemével.
Az oly ember tehát óh! melly bóldogtalan,
Ki más bóldogságán eped mind úntalan.
Ennek veszett sorsa nem boszankodásra
Kiszti a' jó szívet; söt szánakodásra.
Vajha meg-gyözhetnénk jóval az illy szívet! 'S szeretettel abból formálhatnánk hívet. [p 0142] ■alcim■ Tokaj, Kos Havának 26-kán 1795-ben. F. S. M. CSÍZI, MOLNÁR BORBÁLÁNAK. ■alcim v■ U gyan jó barátném! miért érdemlettem,
Hogy feleletedet eddig se vehettem?
Gyulai Úr vitte hozzád két levelem;
'S hogy választ nem veszek, hellyem alíg lelem.
Hittem: a' vásári alkalmatossággal,
Hogy meg-örvendeztetsz valamelly újsággal;
De ím a' vásár-is a' nélkül el- múla,
A' jó baráti szív mellyen meg-búsúla.
Édesgetö szóra tudod nem felele,
Az a' szüz, kit Múzsád olly szépen kérlele.
Már pedig a' nélkül a' szép munka tsonka,
Valamint só nélkül ízetlen a' sonka.
Nagy hijjánosság van Múzsád remekében,
Felelj hát barátném! e' szép szüz nevében; Meg-marad-é tovább a' kö-falak között,
Édesgetésedre avagy ki- költözött?
Nem tudom; felelni de köteleztetik,
Mert az illendöség külömben sértetik.
E' feleletedet égö szívvel várom,
E' nélkül híjjános lévén verses- tárom. [p 0143] Levelét ma vevém a' Generálisnak,
Mellyben azt adattya tudtára Borisnak,
Hogy valamíg töle levelet nem vészen,
Játékos Múzsája addig néma leszen.
A' szép gondolatok tán azért enyésznek,
Az érzékenységek hogy zavarást tésznek.
De hiszem, mi másban formâlhat bolondot,
Az én barátémnak nem ád semmi gondot.
Mert a' testi dolgok meg-nem nyügözhetik
Elméjét, az égig fel-emelkedhetik.
'S tsak akkor figyelmez az érzékenységre,
Mikor az ö benne mozdúl a' szentségre.
Irjál hát barátném! legeljed kedvünket,
Ha már barátidnak fogadtál bennünket.
Lám mind a' kettöknek élsz te örömünkre,
Óh! ne légy hát siket nyájas kérésünkre.