K. BOÉR SÁNDOR: ÁRGÉNISSE. 0174


Ezzel szállására menvén Gobriás, minekutánna mindeneket ki-küldött vólna Sátorából, azon kezdett illyen tsendeségben gondolkozni, mi módon szólhatna különösön Árgénissel, és eszébe jutván hogy egy bársony királlyi palástya Poliárkusnak nálla vagyon, leg-ottan el- végezé magában, ezt Argénisnek küldeni ajándékba, hajlandóságának magához valo édesitésére. El-küldé azért egy legénnyétöl a' palástot, meg-parantsolván nékie, hogy a' külsö palotába várja-meg, és utánna menvén maga-is tsak hamar, személlyesen bévivé ajándékát a' Hertzeg Aszszonyhoz, Midön [p 0175] azért Gobriás illendö tiszteletének meg-adása után ki-teritette vólna Árgénis elött palástyát, vidám örömet mútatván szemei, el-foglalta a' reménség egészszen a' szép Hertzeg Aszszonyt, mellyel kedves Poliárkussának emlitése után várakozott, és oly el-változva leste vendéginek szájából nevét kedves4ssének, hogy ha a' szégyen egy isméretlentöl tudakozni affélét, nem akadályoztatta vólna kivánságában, bizonyoson meg- kérdezte vólna sorsát. - Midön Gobriás mindeneket el- merülve látna drága ajándéka szorgalmatos visgálásában: szép ugyan ez Felséges Aszszonyom az sugja a' Hertzeg Aszszonynak, de még szebb leszsz Ura tudom a' Felséged szemei elött, és el1bb betsülli ezerszer magát palastyánál. El-sárgúlt erre a' szép Hertzeg Aszszony, és a' szóllásra-is minden ereje el-fogyván, észre vette néma halgatásából változását Gobriás. Megeröltetvén ugyantsak magát egy ido vártatva, lassu szóval kérte Gobriást, hogy estve szállásán találhassa Követtye, a' kivel magához akarja hivatni. Ezzel szállására mene Gobriás4s, a' kit-is mihelyt bé- estveledett, sétálni menvén kertében hóld-világon a' szép Árgénis, magához hivatott, és külön válván ketten Szoba-léányától, igy szólla Gobriás a' Hertzeg Aszszonynak: Meg-engedj Aszszonyom! szerentsétlen Királlyomnak mulatozásáért, mellyet bizonyoson valami tengeri változás [p 0176] okozott. Én ezen sereggel elöre jöttem, modön Ársidás Követedre találván szerentsétlen hajó-törést szenvedénk, és egy idegen partra kivetödénk. Innen a' Tengernek le-tsendesedése után, én Siciliába, Ársidás pedig Afrika felé Poliárkus keresésére indúltunk. Itt vagyok én immár Aszszonyom! és bizván Isteneink kegyelmességében, mely tudom Királlyomat-is edgyesiti nem sokára vezérével, ajánlom seregemet ditsöséges seméllyednek, melynek minden intéseitöl való függésére rendeltetett. Szolgáltasd Aszszonyom! tettzésed szerint Táborommal magadat, és minthogy Te vagy egyedül, a' kiért kedves Királlyom vagy meg- vettetésit, vagy pedig tiszteletét, érdemli, parantsolj vérünkel; tudom érdemesebb áldozatra e' világon ki-nem ontathatik Felséges személlyednek valo szolgálatunknál. - Ezeket mondván a' Vezér: Ah kedves Gobriásom! meg- szóllittya Árgénis, de mit engedjek vallyon szivemnek kedves Királlyom felöl gondolni, és midön a' szeleknek, mellyek titeket-is nyomorgattanak, senkinek nem kedvezö feneségit esemérem, mitsoda bátorság hitetheti el édes bálványom meg-maradását kéttségeskedésemmel? Oh- szerentsés, és egyszersmind szeretsétlen Hertzeg Aszszonya, Siciliának! miért rendelték az Egek szerentsémet, mely vidittása közben-is a' leg- kegyetlenebb rettegésekkel gyomlálja örömem [p 0178] nevekedésit. - Nints hellye félelmednek Aszszonyom! ezt felelé a' Vezér, hogy el-oszlassa Poliárkus hajó- törésétöl való tartását; mert midön a' Király huszonegy sajkákkal hasittya a' tengert, vallyon képpes é, hogy a veszedelemben mindenik el-veszszen, és válamellyik darabján maga ki-ne szabadúljon; vagy ha maga el-veszett vólna-is, annyi ezer emberek közzül egy se siessen én hozzám történetek jelentésére. Vesd félre a' félelmet szép Hertzeg Aszszony! és bizonyoson reméljed azon karok ölelésit, mellyek nem sokára áldoznak egy ollyan személy kellemetességinek, a' kivel nyájoskodni a' világgon egyedül Poliárkus ërdemli. Ideje már egyszer sok szeretsétlenségeid, és szenvedéseid után szép Hertzeg Aszszony! hogy a' gyönyörüség édességit kóstollyad, és vagyonúl birjad az Egeknek minden-féle jó-téteményeit, mellyekkel érdemeidhez képpest elég késöre tetézték bóldogságodat. Fel-derül nem sokára reméllem az a' nap Aszszonyom! melyben kedves Poliárkusodat térdeidet ölelni szemléled, és ki-száradván sérelmeidnek bövséges kút-feje, örömnek árja fog maradni hellyében, hogy régen meg-érdemlett, de tsak sohajtások között hiába reméllett szerentséd apolgassa személlyedet. Meg- látod kevés napok mulva Aszszonyom! Siciliának partyain a' leg-keményebb vitézek bojongását, kik minekutánna sorsodnak [p 0178] meg-ismérték mostohaságát, erövel- is készek szerentsétlenitéseddel meg-tsonkitott kötelességit tellyesiteni bóldogitásoddal, és azon fegyverével prédálja még, ha kivánnyák környül állásaid, Siciliának lakossait kedves Kirallyom, mellyel hajdon vitézül hartzolt mellettek. Ha akaratod ellen választotta férjednek Méléánder Árkombrotust, nem lészen bizonnyal tudja-meg ö, benned öröme; ugyan-is Poliárkus életéig tsalhatatlanúl el-hiheti veszedelmét vejének. - Ugyan ha szabad énnékem kérdezöskednem Aszszonyom! folytatta továbbá beszédjit Gobriás, mitsoda történet utáltatta meg annyiara az Atyáddal Királlyomat, hogy sok esztendeig mutatott hivséges szolgálattyának édes jutalmát, mellyet már mint bérét számtalan érdemeinek kezén tart vala, másnak engedte. - El- boritanak vitéz Gobriás! mindenkor könyveim, felele Árgénis, midon [!] Poliárkus szerentsétlenségit beszéllem, mindazonáltal imé elé-mondom rövideden, a' mit akarsz hallani felölle: