K. BOÉR SÁNDOR: ÁRGÉNISSE. 0001


ELSÕ KÕNYV

Még minekelötte Rómának, mint Világ Aszsonyának a' Föld kereksége meg-hódolt, és a' nagy Oceán Tenger-is, Tiberis Vizétöl való tiszteltetésit meg-nyerte vólna; történt, hogy valamelly idegen hajó Siciliának rév-partjára nem meszsze onnan, hol a' Gelás follyó-vize Tengerbe omlik, egy különös szépségü Ifiút szállitott. Az alatt mig Tselédjei hajós Társaiknak segitségekkel, hadi készületei, és lovai ki-költöztetésével foglalatoskodának; maga a' szép idegen, nem szokván a' hajókázásnak alkalmatlanságait, el-nyúlt a' fövényben, és a' Tengernek hánykodásiban el- kábúlt fejét édes álomáltal [p 0002] kivánnya vala meg- frissiteni; midön nyúgovó elméjét elöbször egy irtoztató lárma meg-zavarta ugyan, kedvetlen gerjesztett változásaival, de majd közeledvén, álmát-is egészszen el-üzte bádgyatt szemeiröl rettenetessége. Egy erdö terjedett vala el ott körül-bé, melynek egymástól meszsze nevekedett éló-fái között valami bokros dombotskák láttattanak mint egy a' leselkedésre felemelkedve lenni, homályok párt-fogásával. Ki ronta innen tsak hirtelen a' tisztára egy ékes ábrázatú, de sirasától meg-emésztetett szem2, és gyász módgyára el széledt haja szálaitól irtóztatossá tétetett Aszszonyság, kinek jóllehet a' szél elözhette vólna- meg tsak talám szaladását lovának: de maga még-isannyira igyekezett siettetni menésit, hogy semmi ösztönök ki- nem elégithetik vala repülö kivánságát, oly szörnyü ármával mintha éppen Frigiának, vagy Thebének lhires hegyein zugni szokott dühösködéstöl illettetett vólna. Meg- ütödik ezen az Ifiú elméje, mind a' nyomorúltakhoz való kegyelmessége, mind azon szép Nemhez való méj tisztelete, mind pedig a' nyögésnek keserves vólta miatt, és már bizonyos következést magyarázott látásából magának, mellyet leg-elsöbben találának Siciliában tárgyúl szerentsétlen szemei. Annyira közeledvén azonban az Aszszony, hogy beszédjét hallani lehetett: O! akár ki légy, fel-kiált zokogásától [p 0003] meg-dézmált szózattal, ha a' Nemes tselekedetek betsben vagynak elötted, jöjj Siciliának, melly egy érdemes Férjfiúnak személlyében a' dühös Tolvajokról ostromoltatik védelmezésére. En magam a' szibongásban el- szaladván tégedet találtalak leg-elöbb, a' mint látom nem alkalmasabbat az el-nyomattatott óltalmazására, mint tulajdon ditsöséged nevelésére, kinek-is jelen való veszedelmünk nagy vólta miatt, igen rövideden, az innen nem messzsze egy néhány öldöklök sergétöl környül vétetett Poliarkusnak fel-segilléséért esedezni bátorkodom. Ezen szolgákat-is, ha szabad ki-kérnem, inditsd-fel egy illyen kegyes szolgálat áldozattyára. Illyet1n sürü lelkéndezések, és sohajtozások között ki-ontott szavai után az Aszszonyoknak, én ugyan Aszszonyom! azt mondgya a' fegyverben öltözott, es már elé vezetett lovára fel-is ült szép idegen, most érkezvén Siciliában soha ez elött Poliarkusnak nevét nem hallottam: de még-is igen sokkal tartozom a' szerentsének, hogy egy ollyan Férjfiút, a' millyent emliteszsz jelen lételem által szándékozik könnyebbiteni. Ezzel edgyik szolgájának fegyveresen magát követni, a' többinek pedig Portékáinak örizetére a' parton maradni parantsolván, az Aszszony után indúla. [p 0004]

Már az erdönek széléhez jutottanak vala, mellynek sok felé el-ágazott ösvénnyei, ugy annyira kétsegessé tették az Aszszonyt, Poliárkust mellyiken lejendö keresése iránt, hogy a' levegö eget újj jajgatásokkal kezdette tsapdosni. Tanakodik vala magában a' hirtelen való nyögésen meg-rettent idegen, hogy elébb mennyen-é, vagy pedig ott meg maradjon, midön meg- zördülvén hirtelen az erdö, egy riadás, fegyvereknek zörgése, és futó lovaknak dobogása elméjét jelenvaló veszedelmeknek képzelésére unszolták. Ugyan-is három mezitelen fegyverü lovasok közeledenek vala egészszen meg-eresztett Kantárszárokkal kisztetvén lovaikat a' szaladásra. Lesektöl tartván az idegen Ifiu meg-kérdé az Aszszonyt, ha ezek vólnának-é azok, a' kikkel hartzolni akarna, és egyszersmind Dárdáját, mellyet senki nállánál jobban nem forgatott, ne hogy minden boszszúállás nélkül el-borittatnék a' közeledöknek ellene fordittá: de ezek szaladást nem verekedést ohajtottanak; ugyan-is kergeti vala öket egyedül az a' Poliárkus, a' kit az Aszszony annyira féltet, és az útólsót el-érvén ugy megvágta, hogy fegyvere fején, és nyakán szabados útat készitvén magának testében való bé-hatására, minden belsö részét öszve martzanglotta. Ezt el-ejtvén, midön a' többinek még gyorsabban szöktetne, le-vetette a' fübe azon helynek [p 0005] egyenetlensége miatt meszsze el-botorkádzott Paripája; `Sisakjának fejéböl lett ki-húllása isméretessé tette Poliárkust az Aszszony elött, ki-is le szálván lováról gyors lépésekkel sietett segitségére, midön ö sem el-esésével, sem két sebeivel, mellyeket vett vala nem gondolván, és kargyát-is kezében tartván, talpra ugrani szemléltetett. Meg-tudván ekkor Poliárkus Timokléától, (e' vala az Aszszonynak neve) hogy egy idegen fel-talált Ifiú, melly baráttságoson akarta mutatni segittségét, hozzája fordúl illyetén jótéteménnyének meg-hálálására, midön az idegen le-sökvén lováról, Ha az Istennek akarták vólna nagy Férjfiu! ezt mondja hathatós sóval hogy régibb esmeretségben légyenek elöttem tökéletességeid, vádolnám bizonyára ezen Aszszonyságnak könyveit, mellyek arra birának, hogy mostanában egy illyen vitéznek mútatni méréselt segittségemnek engedelmet koldúljak. Három fegyvereseknek te tölled lett kergettetése jóllehet nagy dolog, mindazon- által kevésbé tsudálkoznám rajta, ha azon erö, mellyel az utolsót megbüntetted, értésemre nem adná, mely igaz félelemböl esett légyen mindeniknek meg-szaladása. Meg- köszóné Poliárkus az Ifiúnak mútatatt készséget, modván egyszersmind hogy nem annyira maga erejének, mind a' Tolvajok oktalanságának kellenék történeteket tulajdonitani. [p 0006] Ezen közben a' beszéd ölelgetödzéssé változott, és el-végezvén az egymáshoz intézett baráttságos köszöntéseket, tovább-is tartó együ2tt lételeknek módoson való el-rendelésébe foglalatoskodtak. Azonban egyiknek tekintete meg-szálotta a' másik szemeit, és sokáig illettetvén költsenes képzelödésektöl, mindenik azt tsudálta Társa személlyében, a' mi miatt amaz-is el-merült mélységes bámulásában. Egyenlö idejek, öltözetek, szemeknek titkos vidámsága, külömbözö homlokokban lakozó egy méltóságok, és szépségekkel egyesült vitézségek Timokléátis annyira érdekelték, hogy a' szerentsét egy illyen Párnak tsudálatos módon lett egybe találkozásáért áldani kezdette. Timokléára fordittá azonban Poliarkus Társa nézésében tökéletes meg- elégedésig legeltetet szemeit, és látván szép testén szerte széllyel fentergö haját, tréfás beszédekkel illette kegyes Barátnéját, midön ö: éretted történt ez nagy Vitéz! ezt feleli nékie vidám ábrázattal, mert midön veszedelmeden meg-ijedvén az erdöbe nyargalnék, ki-bonták az ágak gyenge kötömet, melly fel-szabadittá minden haj szálamat. Meg-kérdezé ekkor az idegen Poliarkusztól, mitsoda leszelkedök vóltanak azok, és gyülölsségek-é vagy pedig a' nyereség kivánása szolgáltatott nékiek bátorságot gonoszságokra? Fel- tátotta vólt száját Poliárkus Baráttya kérdésére [p 0007] felelni, midön az Aszszony: nyúgodalom kell már mindeniteknek, igy elözé meg az elkezdendö beszédet, mint- hogy egyik Tengerröl a' másik pedig verekedésböl érkezett; nintsen innen mszsze az én Joszágotskám, a' holott ha fog tettzeni, mind testeteknek meg nyugtatására mind pedig együtt való beszélgetésre alkalmas hely lészen, Könnyen reá állának az Ifiak Timokléának hasznos szavaira, és mindenik maga mellé vévén szolgáit el-indúlának.