BETHLENI BETHLEN KATA, GRÓFNÕ: IRÁSAI ÉS LEVELEZÉSE. 0008


. IX.

Az akkor, már egy néhány Esztendöktöl fogva Rákotzi Ferentztöl indittatott, és fenn forgó háborúság igen nehézzé tévén az Özvegyeknek és Árváknak sorsát, köttetett vala Édes Anyánk az másodszori tisztességes Házassági kötél által. Báró HALLER ISTVūN URhoz, az Ország' akkori Praesidenséhez, ki-is lévén idegen Vallású, lehetett vólna sok kesergettetésemre, söt Gyermeki Idömhöz épest, Lelki nagy káromra-is; de az öröké áldandó ISTEN, azt az Jó Lelkü URat úgy igazgatta, hogy nem tsak nem ellenzette azt, hogy Vallásukon való Tanító légyen Házáben melettünk, hanem maga Gyermekeit-is az által tanitattni kivánta. Szent Kezeidet tsókolom Édes Atyám, ebben a' Te tselekedeteid a' tiéid körül, az ö jovokra mindenekben fel-segélled az Idvességre.

. X.

Annak utánna neveltettem az Édes Anyai gondviselö kéz alatt, szintén az MDCCXVII. Esztendönek Szent Mihály' Haváig, azon Hónak tizen-egyedik Napján, mind Magamnak 's mind Testvér kedves Atyámiainak akaratjok ellen, Isvezült Édes Anyámtól adatattam soha eléggé meg nem siratható keserves Házasságra, Vallásomon kivül valóhoz. Melly Házasságban, Férjem mind szép URi Familiájára nézve, mind pedig maga Személyjére nézve, illendö és elegendö szerentse-is lett vólna, ha velem azon egy Hitben és Vallásban való lett vólna. De másként lévén a' dolog, az által a Házasság által, mind ez mái napig való szörnyü nagy bánatra és kísértetre tétettem-ki: mivel- hogy ez felemás Házasságnak keserü Gyümöltsét szüntelen [p 0009] kóstoltatta ISTEN Én velem. Noha pedig Édes Szülö Anyámtól magamnak telyjes akaratom ellen adattattam ez szerentsétlen Házasságra; Én mind az által ebben senkit nem okozok; hanem meg-ismértem az ISTENnek igaz Utait: mert jól tudom Én azt, hoy kissebb dolgo-is az ISTEN' bölts végezése nélkül véghez nem mégyen. Ez vólt irántam-is az ö Felsége szent tetszése, hogy Én az szörnyü kisértetekkel küszködjem. Légyen ez után-is az ö szent akaratja szerént minden dolgom.

. XI.

Ez Én lelkem' keserüségét szerzö HÁZASSÁGOm pedig e' szerént ment véghez: Az Ezer hétszáz tizen-hetedik Esztendöben lévén az Törökkel való Hadakozás Nandor Fejér-Vár' táján, ez Hazában igen nagy félelem vólt a' Pogányok' bé ütésétöl, a' mint hogy bé-is ütöttenek Besztertzénél a' Tatárok, és egy nehány Vármegyékben igen nagy rablást, és sok károkat tettenek. Minden Uri Rendek azért Városokba költöztene lakni, az bátorságosabban való meg-maradásért, a' mellyet tselekedett Idvezült Édes Anyánk- is: ki Szebenben lakván velünk együtt, ott Gróf HALLER LÁSZLO kezdett Engemet magának kéretni az Házassági Életre, Idvezült Édes Anyámtól; kit-is Gyermekségétöl fogva, mivel-hogy mostoha Fia-is vólt, igen szeretett.

. XII.

Nem lévén Nékem semmi kedvem és hajlandóságom ez idegen Vallású Személyjel való Házassági Életre, ez jelen való Világ szerént jó szerentsémnek el- mellözését Idvezült Édes Anyám igen sajnálotta, mellyre nézve alattomban egyet értett BIRÓ SÁMUELNÉ DÁNIEL KLÁRA Aszszonyjal, a' ki jelen-való alkalmatosságnak kedvellésére; nem-is múlatott-el semmit egy [p 0010] egész Hónapnak el-telése alatt, a' mivel meg nem próbált volna, de Engemet arra nem vehetett. Végre kedves Testvér Bátyám BETHLEN ÁDÁM URam megtudván ezen kisérgettetésemet, szemben fogta, és igen keményen meg- dorgálta BIRO SÁMUELNé Aszszonyomat, mondván: Mitsoda Lelki ismérettel múnkálodja idegen Vallású Férjhez való menetelemet? rendeletlen dolog a' mellyre akar venni. Vévén azért eszébe, hogy kedves Atyámfiainak ezen egyetlenegy Házasság nem tetszik, meg-szünt a' járástól, és soha többé azt nem folytatta.

. XIII.

Az után Gróf HALLER LÁSZLO, vette-el közbenjáróúl KÖLESÉRI SÁMUELt, akkori Feleségével BETHLEN JUDIT Aszszonyjal, a' kit-is, mint-hogy igen okos és nagy tanátsú Emberne tartottak abban az Idöben, jovallását igen bészokták vólt venni és követni. Ennek tanátsa, mellyet adott Édes Anyámnak, rontott-meg Engemet-is; mert járván ezen dologban minden haszon nélkül, egy Vasárnap Estve a' Jegy Gyürüt el-hozta, és Idvezült Édes Anyám' kezénél hagyta, mellyben Én semmit nem tudtam: ki-is, egy ideig magánál tartván, végre illy kemény és Engemet meg-rettentö szókkal Kezembe ád: Ha Gyermekemnek akarod hogy tartsalak, ezt a' Gyürüt vedd-el; ha pedig nem, én soha tégedet Gyermekemnek nem tartalak, és mindenemböl ki-is tagadlak. Oh kemény szók, Világ' jovaival élni akaró Ifjúi Elméhez, Édes Anyjához mindenben Engedelmességet mútatni kívánó, 's-e' éle Probákhoz szokatlan Leányhoz! Mit tudtam azért tenni, még viszsza szóllani-is nem mervén, a' Gyürüt el-vevém. Oh szerentsétlen óra! a' melly másoknak nagy örömet szokott szerzeni, nékem szerzett ki-mondhatatlan keserüséget és szomorúságot; mert el- szemlélvén a' két-féle Vallásúak' különbözö ISTENi tiszteleteket, könnyen fel háborodó Életeket, és e'féle Házasságnak egyébb mérges Gyümöltseit, olly nagy kisértetben és gyötrelemben vóltam azon az egész [p 0011] Éjtszakán, mellyet le-írnom nem lehet. Ugy-hogy, azt látván Idvezült Édes Anyám-is, magát a' keserves sirástól ezen dologért nem tartóztahatta. Még-is mind azon által hogy a' Gyürüt viszszá küldje, siralmas kérésemmel-is arra nem vehettem, söt végre olly keményen meg-eddett, hogy többé meg sem mértem említeni. Oh Én Ifjúságomnak ISTENEe! a' ki meg-engedted, hogy illy kísértetbe essem; de nem engedted, hogy abban el- veszszek, a' Te Irgalmasságodról emlékezem, légyen áldott a' Te Szent Neved örökké.

. XIV.

Ennyire menvén a dolog, kedves Testvér Atyámfiaitt kértem arra, hogy lennéne múnkások ez kelletlen szövetkezésnek fel- bontásában, hogy valamiképpen ez tökéletességre ne menyjen. El-is követett mindent kedves Testvér Atyámfia BETHLEN ÁDÁM URam, mint nagyobb Atyafi, mind Idvezült Édes Anyánk elött, mind másútt, de a' mit a' Bölts ISTEN végezett, azt az halandó Ember el nem bontja.

. XV.

Egyet értett azért a' Gróf HALLER LÁSZLO Atyjaifiaival, a' kik hasonlóképpen ellenzették azt, hogy idegen Vallásút ne vinne Familiájokba az Atyjokfia, 's e' szerént el ne venne. Véghez-is vitték azt egyezett akarattal, az a'kori Pápista Püspök elött, (:ki-is vólt MARTONFI MÁRTON:) hogy minden Szerzetbéli Papoknak Parantsolatot adna ki, hogy minket külömben egybe ne eskessenek, hanem-ha Én Pápistává lészek, ez Parantsolat minden-felé ki-ment az Országban.

. XVI.

Azonban Szebenben Hirtelen Pestis kezdetvén, onnan az Uri rendek el-széledtenek. Idvezült Édes Anyám-is velem együtt [p 0012] ki-ment Rétenbe; HALLER LÁSZLO pedig ejér-egy-házára, Én-is vóltam immár nagy Szívbéli örömben, hogy az ISTEN a' Püspök' Parantsolatja által ezen dolgot el-bontotta, 's éppen nem-is gondoltam, hogy ez már soha-is meg-lehessen. De szemléld-el, mint nem tehet az Ember semmit, melly kevés ideig tartot az én örömöm, 's vége szakadt reménségemnek.

. XVII.

Egy Udvarhelyji túdatlan Barát szintén kóldúlni ki ment vólt akkor, midön a' Püspök' Parantsolatja érkezett Udvarhelyre, 's ö abban semmit nem tudott. Ez egy Szombaton Estvére érkezett HALLER LÁSZLOhoz ejér-egy-házára, ki-is valamint Én vártam a' töle való meg-válást, úgy kereste minden úton módon 'a velem való egyben kelést, figyelmezvén az alkalmatosságokra. Beszélget azért a' Baráttal, és allattomban ki-tanúlja, hogy a' Barát semmit nem tud a' Püspök Parantsolatjába. Meg-örvend azért, reménlvén ez által szándékának végben vitelét. Mindjárt akkor Éjtszaka Rétenbe túdósitja titkon az Idv. Édes Anyámat, hogy immár Pátert kapott az Esketésre. Idvezült Anyánk-is Keresdröl mindjátt hívatta Testvér Atyámiait, Móhából PETKI NAGY 'SIGMONDOT, Vasárnap Estvére azért mind ezek jöttek Rétenbe, oda jött HALLER LÁSZLO-is de Én, mint légyen a' dolog, akkor abban semmit nem tudtam. Már Hétön Reggel, midön mindnyájan fel-költünk vólna, a' Püspök' Parantsolatjával egy Hajdú elérkezett, mellyet a' Barátnak írt vólt. Ezt senki más nem tudta, hanem GRÓF HALLER LÁSZLO, és egy Szarka 'Sigmond nevü Inspectora; ismét PETKI NAGY 'SIGMOND, ki-is titkon Idvezült Édes-Anyámnak meg-jelentette, hogy azért Bátyám Uramék ezen dolgot ki ne tudhatnák, és meg ne gátolhatnák, Engemet nagy hirtelenséggel elö állitának, és meg- esküdtetének, három vagy négy Szóból álló Esketéssel, mint-hogy a' melly dolgok Vallásom ellen vóltak, azokat Én el nem mondottam. Mind addig Én el nem [p 0013] tudtam azt hitetni magammal, hogy az ISTEN ezen rendeletlen Házasságot meg-engedje; mert Gyermekségemtöl ogva irtóztam a' Pápista Vallástól: de úgy tetszett ISTENnek, hogy az Én gyenge Hitemnek meg- próbáltatására meg-engedje ezt így lenni.

. XVIII.

Minekelötte ez az Esketés lett vólna, még az elött kedves Testvér Atyámiai félvén, hogy semmiképpen ez egyben kelést el nem ronthatják, vettenek vólt erös Contractust GRÓF HALLER LÁSZLOtól, mellyben erös Hittel lekötötte magát, hogy soha Vallásomban nem háborgat, és ha Gyermekeink lésznek, a' Fiú Pápista. a' Lány Reformáta Vallásban neveltessék.

. XIX.

El-végezvén a' Barát az Esketést, megadták néki a' Püspök Levelét, de már késö vólt. Én ezen dolognak végben mehetését, Emberi mód szerént szólván, túlajdonítom NAGY 'SIGMONDnak, mert ha kedves Bátyám Uraméktól el nem titkolta vólna a Püspök Parantsolatjának ott létét, az véghez nem mehetett vólna.

. XX.

Nagy szaporasággal azon Nap meg-lészen a' Lakodalom-is, hogy -inkább meg-változás a' dologban ne lehessen. Ezek így meg-lévén; látván Idv. Édes Anyám, melly nagy szomorúsággal és kedvetlenséggel vagyok, maga Házától el nem eresztett egy egész Hónap alatt, az holott könnyebben tölt úgyan kedves Atyámfiaival az Idö; de az után Fejér-egy-házára mentünk, az hová-is el-kisértek vólt kedves Atyámiai, kik nem sokára el-hagytanak, 's Én maradtam tsak idegen Vallású Férjemmel. Felette keserves Napjaim vóltak azok, melyekben az Én ISTENemet, a' mint kívántam vólna, nem tisztelhettem: mivel az Udvarban ISTENi Szólgálatot tétetni meg nem engedték: Templom úgyan vólt a' Faluban, de mint-hogy ott négy pár Református Embernél [p 0014] több nem volt, a' Pap is tsak épen az Eklésiához hasonló volt, úgy-hogy, Lelkem' fájdalmával kellett a' Templomba mennem; mind az által akármelly nagy kedvetlenséggel-is, de mindenkor tsak el-mentem, hogy annál inkább reménséget az idegen Vallásúak irántam ne végyenek. Az Én Férjem pedig, lévén az Édes Anyámtól- is nagy függése, Vallásom iránt nem szóllott, söt Papjainak-is, hogy ne szóljanak, megparantsolta.

. XXI.

Kevés Idö múlva mentünk HÉVIZRE, az hol töltöttük Karátsont-is, de Nékem ez-is keserves Karátson vólt, mivelhogy az Isten-félö jó Házasok' szokások szerént, együtt az ESTENt nem tisztelhettük, mert az Én Uram Faragasba ment elsö Napján ISTENi Tiszteletre. Ebbéli szomorúságomat látván Idv. Édes Anyám, akkor kezdette jobban Eszébe venni, minémü Kiséretbe ejtett Engemet; mellyért az után maga-is egész Világból való ki múlásáig felette gyötrödött és siratott, de immár ezt meg-fordítani nem lehetett.

. XXII.

Mentünk Uj Esztendöre Rétenbe: onnan Idv. Édes Anyánk Kol'svárra vitte 's Kollégyiomba. BETHLEN FARKAS Ötsém URamat; mi pedig mentünk Fejér-egy-házára. Hoztanak vólt Martonfi Püspöktöl az Én Férjemnek, még Rétenbe létünkben, Levelet, mellyben a' Püspök a' maga akaratját, mit fogna el- követni, meg-írta vólt; de ezt Rétenbe el-titkolta, mert jól tudta azt, hogy ha ki mondaná, Engemet az Én Idv. Edes Anyám véle el nem eresztene.

. XXIII.

Fejér-egy-házára érkezvén azért. látom az Én Uramnak igen nagy kedvetlenségét, de miért légyen, az okát nem tudhattam: hanem egykor azt kezdi mondani: Én élek attól, hogy Tégedet valami Bú fog érni. En ezt hallván, mindjárt így [p 0015] gondolkodtam, hogy talám az Idv. Edes Anyám' Betegsége iránt hallott valamit, kinek-is immár Egéssége igen meg kezdett vólt gyengülni, mellyre nézve erössen meg-szomorodom. De vévén észre, hogy min ijedtem meg, monda osztán: nem az a' Bú ér, hanem az, hogy a' Püspök küldi reád az Udvarhelyji Gárdjánt nehéz követséggel. Mellyre mondék: Biozony olly követséggel küldheti, hogy vészen Választ. Haza érkezésünk után, négy vagy öt nappal, egy Estve el-érkezik a' Gárdján a' követséggel. Az Én Uram elöre bé-jövén az Én Házamba, kért erössen, hogy érette ne feleljek keményen. Fogadám Én-is, hogy valaimre az ISTEN segélt, tiszta indúlatból véghez viszem.

. XXIV.

A' Gárdján bé-jövén az Én Házamban, el-kezdi hoszszas Orátzióját, mellyet elöre el-készitett vólt, hogy Engemet meg-kövessen, mint-hogy az Uj Esztendö' kezdetében illyen kedvetlen hírrel kellett hozzám jöni. Én el-únván hoszszas kedvetlen maga mentegetését, mondék néki. Kegyelmed illy hoszszason Engem ne kövessen, hanem mondja-el, a' mit kegyelmedre bizott a' kegyelmed Elöl- járója: mert Én úgy gondolom, hogy a' melly dologról kegyelmed azt gondolja, hogy Énnékem szomorú kedvetlennek fogna tetszeni, az Ennékem igen kedves és örvendetes fog lenni. Mellyre monda, hogy az felette kedvetlen: mert Méltóságos Püspök Uram Nagyságodat én általam tíltatja, hogy együtt ne lakjanak, mert nem igaz Házassági Életben vagynak. Erre Én felelém: Szeretném tudni, mi okon nem élünk mi igaz Házassági Életet. Mert úgy monda: Nem igazán tette-le Nagyságod a' Hitet? sok el-maradott benne, a' mit el-kellett vólna mondani. Felelém erre: Hiszem a' kegyelmed keze alatt lévö Barát esketett meg, miért vólt ö ollyan túdatlan Szamár, hogy még azt sem túdta, hogy kell esketni? Erre osztán nagy szánakozással mondja: Jól mondja Nagyságod, mert ö vétett benne, mellynek ell-is vette jutalmát; de úgyan tsak Nagyságod azzal meg nem menekszik; 's hogy Engemet meg-ijeszthetne, Krókodilusi szemekkel [p 0016] szánakodott rajtam. Kérdi osztán, Mi választ adok hogy vigyen? Én mondván nékie: Köszöntse kegyelmed Méltóságos Püspök Uramat Én szómmal, és mondja meg: Minthogy magam szabad jó akaratomból bizony soha idegen Vallásúhoz nem mentem volna, 's ide-is jó Szívvel nem jöttem; azért tiszta Szívemböl való örömmel viszszá mégyek; mert tudom azt, hogy az En Edes Anyám engemet, a' míg ISTEN élteti, jó Szivel lát maga mellet, 's ha az ISTEN ki-vészi-is e' Világból, kevés Jószágom úgyan tsak lészen, abból élek ISTENnek. Mikor látta vólna, hogy nem az ö gondolatja szerént vagyon az Én Elmém, és a' mivel ijeszteni kivántak vólna, azt Én nagy örömemnek tartanám: kezdi mondani, hogy Példátlan dolog vólna az, és ö Engemet igen szánna, mellyre nézve kiván Tanátsával-is éltetni, 's a' Püspök elött-is e' dolgot tsendesiteni, tsak Én-is végyem-bé az ö jó Tanátsát, mert eddig sajnállotta ki-mondani nékem, de még nagyobb dolog-is vagyon: Mert az Én Uramnak Halál vagyon a' Fején, miért eskütt meg velem úgy, hogy Én Pápista Hit szerént meg ne esküdném. Ezen boszszúsággal és haraggal el- telvén, mondék néki: Tsudálkozom kegyelmeden, hogy illyen haszontalansággal akar el-hitetni Engemet, mint-ha En az a'féle bolondságot el-hinném, de ha szintén lehetne-is, hogy egy más után tizen-hétszer el-ütnék a' Fejét, Lelkem el-vesztésével soha Eletét meg nem tartanám.

. XXV.

Néki minden jovallása és szemtelenkedése azon vólt, hogy Én lennék Pápistává, mikor látná, hogy semmire sem mehet, azon kért, hogy avagy tsak igérjem reá magamat, hogy-ha a' Pápista Vallást igazabbnak fogom ismérni, arra állok. Mellyre Én azt feleltem, hogy Eb kötelezze kegyelmednek semmire-is magát; mert ha En igazabbnak ismerném a' Pápista Vallást, úgy nem az En Férjemért, sem nem a' kegyelmed jovallásáért, hanem az Igazságnak isméretéért lennék En Pápistává, de azt sem kegyelmed, sem más nem éri, hogy En Vallásomat el-hagyjam.

[p 0017] . XXVI.

Ugyan tsak ö mint szemtelen és arra régen el-készült Lélek, meg nem szégyelvén magát, mikor látta vólna, hogy elö nem mehet szándékában, az ISTEN' Beszédéböl, mint-hogy ahoz semmit sem-is tudott, nem-is kívánt szóllani; maga azt mondotta; Én Nagyságoddal a' Szent Irásból nem kívánok szollani, hanem tsak a' külsö dolgokból, noha ahoz-is tudnék, olly dolgokat kezdett beszélleni az Embernek maga meg-tartóztatásáról, Életének tiszta vagy tisztátalanságban való el- tölthetéséröl, a' mellyeket a' Keresztyéni Szemérmetesség nem engedi, hogy le-irjak: vett ö is olly feleleteket szemtelenségéért, hogy az után meg-vallotta némelly Református Emberek elött, hogy készebb vólna akármi nagy dolgot tselekedni, mint sem többször Énnékem valami követséget hozni. Utóljára ismét kérdi: Már mi választ vigyen a' Püspöknek? Egyszer meg mondottam, (: felelék reá:) érje-bé véle, velem kegyelmednek már semmi beszéde nintsen, Püspök Uramnak- is velem nintsen semmi dolga. Ezen vége szakadott velem való beszédének, 's szemtelenkedve el-ment elöllem: többször ezt az útat nem-is próbálták.

. XXVII.

Míg ISTEN éltette Édes Anyámat, addig többire ott vólt lakásunk, 's az próbálgatásra-is alkalmatosság nem vólt; de óh melly igen kevés ideig lön ez: mert MDCCXVIII. Esztendöben, Pünkösd Havának tizenkettödik Napján, ISTEN ö elsége Hévizen ez árnyék Világból ki- szóllítá. Melly nékem épen Lelkemig béható nagy keserüségemre lön; mivelhogy addig vólt kire vetnem Szememet, ha talám Férjem Vallásomért igyekezett vólna háborgatni. Ezen való keserüségem és siralmas gyötrödésem, lévén egyszer'smind Nehezes állapottal-is, annyira el-erötlenített, hogy úgyan a' Betegség által az Ágyba szegeztetném.

[p 0018] . XXVIII.

Azon Esztendöben Édes Anyánk' Temetésére mentünk Keresdre; az holott a' Temetés' alkalmatosságával a' ájdalmak' kötelei környül fogván hoszszas kínaim után, kettös Fiakkal meg-betegedtem: Melly Betegségben, mind Testemnek gyenge vólta miatt, mind az egyszers'mind reám tódúlt Lelki és Testi Nyavalyák' 's keserüségek miatt, annyira el-erötlenedtem, hogy minden Emberi reménség kivül vólt Életem tétetve. Öregbitette Nyavalyámat az-is, midön láttam, hogy Gyermekeimet idegen Vallásu Pap kereszteli meg. Kiket az Én Uram Rétenbe vitetvén, keresztelték az elsö szülöttet SÁMUELnek, PÁLnak a' másikat.

. XXIX.

Keresden feküdtem kedves Bátyám BETHLEN ÁDÁM URam Házánál, ki-is kedves Ángyom Aszszonyjal, és több Testvér Atyámfiaival, ollyan súlyos Nyavalyámban hozzám igen szorgalmatos gondviseléssel láttatott. Melly gondviselésekért az URnak Aldása légyen ö Kegyelmeken. Vóltanak itt mellettem igen jó Lelki Orvosok-is, kik a' Temetésre oda gyültenek vólt; azok között vólt Tiszteletes NÁDUDVARI PÉTER Uram-is, ez elött Édes Szüléimnek Udvari Prédikátorok; a' ki Éjjel és Nappal szorgalmatos vólt körülöttem. Tetszett azért a' mindeneken szabadoson úralkodó ISTENnek, minden Emberi erö és reménség felett, még az Én Életemet nyújtani, 's az súlyos Betegséget könnyebíteni.

. XXX.

Három hetek múlva azért Nyavalyáim könnyebbülvén, ekve el-vittek ejér-egy-házára, az hová el-jöttek kedves Atyámiai-is; de itt Lelkemnek elette való nagy ájdalmával töltenek Napjaim, mivel-hogy három Hónapokig Ágyamból fel- kelnem nem lehetett, és mikor leg-inkább arra szükségem vólt 's kívántam, ISTENi Tisztelet nélkül kellet lennem, mind addig míg ISTEN meg-gyógyitott, hogy a' Templomba járhatnék.

[p 0019] . XXXI.

Ezen Betegségemben történik körülöttem illyen dolog. Maradott vólt még hátra az Én Uramnak, GRÓS HALLER JūNOS Ur' Testvér Bátyjával, valami osztozása, mellynek aligazitására hivattatott Dallatzra, a' mint-hogy el-is ment a' Margit napi Medjesi Sokadalomra. Gyültenek vólt akkor oda több Uri Atyafiak-is, a' fenn maradt osztozásnak el-igazitására bé-mentenek Medjesre, az hol vólt Gubernátor KORNIS 'SIGMOND UR, KORNIS ISTVÁN, HALLER GYÖRGY? PETKI DÁVID URamék; az Én Uram lévén igen vídám, rendes tréfájú, magát kedveltetö Ember, minden Atyjafiai szerették: azért el-is vitték magokkal együtt Balás-telkére,onnét Abas- falvára, kérdezték egyéb beszéd közben, ha lehet-é reménség hozzám, hogy Vallásomat el-hagyathassa velem? Azt felelte: Nem vette észre semmi hajlandóságomat. Itt, ki egyre, ki másra, tanitotta, hogy mit tselekedjék velem, hogy annál hamarább el-tántoríthasson. Oh Én ISTENem, Te erösitettél meg Engemet mind ezek ellen! KORNIS ISTVÁNné, GYERÕFI BORBÁRA, ki Atyámfia vólt, az Atyafiság' jussán adott az En Kisértetésemre illyen Tanátsot: Édes Sogor Uram! Ötsém Aszszonyjal most Gyermek Ágyában bánnyék Kegyelmed igen keményen, minthogy már Édes Anyja-is meg-hólt, nints kihez folyamodjék, a' Testvér Atyafiak-is távúl vagynak töle; ne kedvezzen kegyelmed semmiben; mikor látja kegyelmed, hogy alúnni akar, akkor dörömbözzön jobban: ne kérdje ett-é, annál inkább az Asztalról ne gazdálkodjék, maga néha menyjen-bé, de ne igen szóljon hozzá, mútassa kedvetlenségét, Reggel ne túdakoza, vólt-é nyúgodalma? 's a' t. Ha találja kérdeni: Miért kedvetlenkedik kegyelmed? Azt kell felelni, elég van Nékem miért kedvetlenkedjem, soha addig jó kedvem sem lészen, a' míg Vallásodat el-nem hagyod. Ez a' leg-jobb út az Ötsém Aszszony' meg-téritésére, Engemet is így téritett vólt meg a' szegény Uram GYULAFI LÁSZLÓ. Ezt a' Tanátsot a' több Atyafia-is mind hellyben hagyták, és jovallották, hogy tsak tselekedje, igen jó lészen.

[p 0020] . XXXII.

A' Gubernátor, KORNIS 'SIGMOND UR' Papja, kit hívtak Létainak, ez külömbözö Tanáts adásokat sokáig el-hallgatván, végre e'képpen szóllott: Én a' Nagyságtok' Tanáts adását mind végid el- hallgatám: de ezeket Lelkem szerént nem jovallom, hogy az Ur meg-próbálja, söt azt tanátslom, hogy hogy mindenben kedvezéssel és utánna járással légyen az Ur, ha valamire akar menni: mert ha a' szerént tselekszik, a' mint Nagyságtok tanátsolá, úgy el-fog az Aszszony idegenülni, hogy nem hogy Lelki egyesség lenne, de a' Testi egyesség sem lészen-meg. Mert nagy Familiája, Jószága-is vagyon, oda hagyja az Urat, még véle sem fog lakni: meg-válik osztán mit tsinál az Ur.

. XXXIII.

Az Én Uram Medjesröl Haza jövén, mindenben az Atyjaiai Tanáts Adások szerént kezdi magát viselni. Bé-jött néha a' Házba, a' mellyben eküdtem; de szüntelen való nagy kedvetlenséggel, melly tartott egy néhány Napokig; Én-is nem sokat szóllottam hozzá, hasonlóképpen alkalmaztatván magamat, látván hogy nem sokat hajtok a' kedvetlenségére, önként maga ki-beszélli kedvetlenségének okát, a' szerént a' mint feljebb (. XXXI. XXXII.) le vagyon irva. Mellyjet Én hallván, mondám: Ez elsö dolog úgyan, hogy kegyelmed az Atyjaifiai roszsz Tanátsokra ezeket tselekedje; de úgy gondolom, hogy ha Én ezt így el-szenvedem, többször-is meg-lészen, söt nagyobb mértékben el fogja kegyelmed követni azt, kegyelmed azt maga-is tudja, hogy Énnékem erös Contractusom vagyon kegyelmedtöl, hogy ha Vallásomban háborgat, el hagyhassam. (. XVIII.) Azért tudtára légyen kegyelmednek, hogy mihelyt az ISTEN annyira való Eröt ád, hogy Ágyamból fel-kelhessek, kegyelmeddel bizony ne lakom. A' Gyermekeket, mint-hogy Fiak, és a' Contractus szerént-is kegyelmedet illeti, itt hagyom, lássa kegyelmed mit tsinál vélek. Erre azt mondá: Ugy-is mit nyersz [p 0021] véle, mert az Én Vallásom szerént el nem választanak tölem. Én arra nagy keserves Szível azt felelém: Ez az Igaz ISTEN, a' kit En Gyermekségemtöl fogva tiszteltem, és mostan-is tisztelek, tselekedje azt a' nagy Irgalmasságát En velem, hogy Esztendö illyenkor légyünk el-válva egy mástól, végyen-el az ISTEN vagy Engemet, vagy Kegyelmedet. Mellyet a' nagy Irgalmasságú ISTEN meg-is tselekedett.

. XXXIV.

Látván hogy Én mitsoda el-tökéllett szándékkal vagyok, szép szóra kezdi venni a' dolgot, és mondani, hogy báynnya a' KORNIS ISTVÁNné Aszszonyom roszsz Tanátsán való el-indulását. Akkor mondá-ki osztán, ogy Páter Létai mitsoda (. XXXII.) Tanátsot adott vólt, 's igen bánnyya, hogy azt meg nem fogadta, 's e'képen tsendesité-le Elmémet. Az után Engemet soha nem háborgatott, söt elö sem hozta Vallásomat egyszernél többször, hanem egy Betegségében, de akkor-is mindjárt meg-bánván, meg-követett rólla.

. XXXV.

Mint-hogy abban az Idöben a' Pápisták magok Házoknál Udvari Papot nem szoktak vólt tartani, úgy az Én Uram sem tartott, söt mikor Papjai jöttek-is, erössen óltalmazta, hogy valamit ellenem ne szóljanak. Mint-hogy pedig az Ember vélek a' Szent Irásból nem beszélhetett, mert azt ök kerülték, azért Én-is azt a' módot vettem vólt fel, hogy ha ellenem szóllottak, mentöl keménnyebben és vastagabban kivántam nékik meg-felelni; mellyre nézve ök-is nem merték igen nagyjára beszédbe elegyedni velem, a' kik pedig még nem ismértek, az Én Uram mindenkor meg-mondotta, hogy az ISTENért ne szóljanak ellenem, mert igen meg szoktam felelni. A' Tsúda tételeket is meg-mondotta, hogy ne beszéljék elötte, mert Én nem hiszem, osztán 's tsak tsúfolódom véle.

[p 0022] . XXXVI.

Egy Barát, épen hogy Böjtben lévén ott beszél Asztalnál, az Húsvétra meg-szenteltetett Báránynak és egyéb szentelt eledeleknek erejekröl, a' többi között, azt a' tsúdálatos hasznát-is mondá, hogy egyszer a' meg-szenteltetett Báránynak Tsontjából egy Tóba esett vólt valami részetske, 's mindjárt a' Tóban lévö Békák mind-el némúltak, úgy-hogy mind ez mái Napig-is azon Tóban egy Béka sem rekeg. Mellyre Én-is nevetvén mondám; bizony igen akarom, hogy kegyelmed illyen jó Orvosságra tanitott, mert Én-is el-úntam itt a' Békák' énekléseket hallgatni. Akkor-is az Én Uram mindjárt mondá: AZ ISTENért Atyám Uram, miért beszél kegyelmed a' Feleségem elött illyeneket; mert ha tsak szert tehet reája, bizony meg-próbálja.

. XXXVII.

El- telvén a' Böjt, Húsvétra egy Magyar Országi Atyjafia az Én Uramnak, HALLER IMRE, ki-is igen nyúghatatlan vásott Természetü Ifjú vólt, oda jött, vóltak más Pápista Emberek-is, elsö Napján az Innepnek Én a' Templomba mentem; elmentek ök-is a' magok Templomjokba, az holott hamar által esvén a' Misén, a' Templomból viszsza mentenek, Hoszszas Böjtjök után alig várták, hogy Húst ehessenek, késö vólt az Ebéd' készülését várni; hanem a' szentelt Ételekhez tsak sietve le-ültek, a szent Borból jól ittak, annyira, hogy mikor En a' Templomból haza mentem, a' sok szent Eledelekböl úgy laktak vólt, hogy a' szent Kalátsal már egymást hajigálták. A' szegény Barátot majd meg-ütötte a' Gútta bújában, hogy a' szent dolgokkal ennyire viszszá élnek: szedte minden felöl a' Bú-látott a' szent Morsalékot, hogy a' tüzbe vethesse: eleget protestált, hogy kárhozatos vétek azt el-húllatni; de mint-hogy már jól laktak vólt, arra semmit sem hajtottak. Én-is meg-hagyom egy Legénynek, hogy a' Bárány szent Tsontjából vagy két darabot szerezzen, mint-hogy a' külsö [p 0023] Tselédeink, egyen kivül, mind Réformátusok, vóltanak; a' szegény Barát sem vigyázhatott minden elé, két jó vastag Tsontot az Inas el-dúgván, bé-hozott hozzám; mellyeket a' Fejér-egy-házi Keritésböl kétfelé bé-vetettem a' Tóba, hogy a' Békák meg-némúljanak. Mikor Estve Vatsoránál ülnénk, és a' Békák-is nagy rekegéssel szóllanának kezdém a' Baráttól újjabban kérdezni a' szentelt Tsontok' hasznait, mellyböl az Én Uram gyanitván a' dolgot, kezdi túdakozni, talán meg- próbáltam: mellyre mondám, hogy meg minden bizonyjal. Ezt hallván a' szegény Barát, igen meg-háborodik, és azon kezdi erössen az Én Uramat kérni, hogy ezt a' tsúfságot el ne szenvedje. De monda néki: akkor-is meg- mondottam vólt kegyelmednek, hoygy ne beszéljen ollyan héjjába valót, mert én igaz Pápista Ember vagyok, de még sem hiszem-el az illyen bolondságot, hát a' Feleségem hogy hinné.

. XXXVIII.

Nem sokára az után Szebenbe mentünk, a' Szebeni Jésuiták' Superiorjok akarván élni az alkamlatossággal, és meg-visgálni, ha vagyon-é valami hajlandóságom Vallásokhoz, küldött hozzám, Uramnak otthon nem létében, egy tanúlt Jesuitától, egy kis Sponyol Réz Keresztetskét, mellyet a' Pápa hétszer szentelt vólt meg; mellyet igen hoszszas ahoz alkalmaztatott Orátzióval hasznait elö-számlálván, nékem ajánlott. Látván Én, hogy nints miért kapjak rajta, mondék néki: Köszönöm a' Supérior Páter' jó akaratját: ha valami szép drága köves Keresztet küldött vólna ö kegyelme, jó szível el-venném; de ennek a' kis Réznek nem láthatom által, mi hasznát vehetném, azért el sem vészem. A' Jésuita kezdi ismét hasznait számlálni, melly a' többek között ez igen nagy, hogy mikor Égi Háború vagyon, Jég-essö jö, ha eleibe ki-tészik, el kell fordúlni a' Jég-essönek más felé, kár nélkül. Erre felelék, hogy ha illyen nagy haszna vagyon, igen-is elvészem, 's köszönöm az ö kegyelme jó akaratját. Mikor szintén el-venném, az Én Uram épen akkor lépék-bé az Ajtón, 's kérdi, mire való az a' Kereszt? Én meg mondám, [p 0024] mind a' hasznát, mind pedig ki küldötte; ki-is ordúlván a' Jésuitához, így szolla néki: Az ISTENért Atyám Uram, miért adta kezében, mert ezzel Ö tsúfságot fog üzni. Mondék arra, hogy tsúfságot nem üzök; de ha a' szükség kivánja, meg-próbálom, mitsoda hasznai légyenek.

. XXXIX.

ejér-egy-házára ki-menvén, tsak hamar a' hétszer szentelt Kereszt hasznára igen reá szorúlánk, mert igan nagy Égi Háború támadván, nagy zúgással való Jég-essö jöt. Én-is ki tévém a' hétszer szentelt Keresztet, épen szembe az Essövel a' mint jöt; nagy Jég-essö lön, melly az egész Határt el- verte, a' Majorságot-is, valamellyet kün kapott, mind meg- ölte, mikor az Essö és Pápor le tsendesedett vólna, mint- hogy azt-is mondotta vala a' Jésuita, hogy ollyankor egyben horgad, 's az után újjabban úgy egyenesedik-fel, mondám az Én Uramnak, a' hétszer szenteltetett Keresztet Én ki-tettem, mihellyt a' zúgását hallottam a' Jég- essönek, látom sokat használt, már meg-nézem, ha öszve horgadott-é a' Szentség miatt, de szintén ollyan egyenesen és lapossan találtam az Ablakon, mint az elött volt. Az Én Uram adá fordúlván, tölem el-kapta, de Én sem bántam; mert immár minden hasznait ki-tanúltam vólt. Igy jártak azért, mind a szentelt Bárány Tsontal, mind a' Pápától hétszer meg-szenteltetett Sponyol Keresztelt. Valamint az Igazságot sokáig el-takarni nem lehet, úgy a' Hazúgságot sem.

. XL.

Mint-hogy akkor más orma Idö vólt, az Én Uram-is nem vólt akármit vaktába hívö Pápista, valamikor oda haza vólt, mindennap egy VÁRADI BIBLIAja lévén, azt olvasta szorgalmatosan; úgyan az- is vólt az oka, hogy akármi beteg Barát álmodta Tsudának nem hitt. Ennékem-is töle több Vallásomban való meg háborításom nem vólt, mellyért ISTEN Nyúgossa- meg ötet. De En-is azért áldom míg élek az Én ISTENemet, ki [p 0025] nem engedte, hogy az Én Gyenge Hitem nagyobb próbákra menjen, tudván az Én Gyengeségemet; söt elöre olly Kegyelmes gondot viselt, hogy hoszszas együtt való lakást nem engedett. Mert ha élt vólna, a' mint változott attól fogva e' nyomorúlt Hazában az állapot, a' minémü gyülölségessekké lettenek a' Pápisták elött a Reformátusok, lehetetlen hogy felette való Kisértetre ne jutottam vólna, igaz Apostoli Katholika Vallásom mellett: mivel-hogy néki-is a' mostani Világhoz kellet vólna magát szabni, 's még akaratja ellen-is meg-háborítani. De az ISTEN könyörült En rajtam tsúdálatos Böltsessége és Kegyelmessége szerént.