BESSENYEI GYÖRGY: A TÁRSASÁGNAK EREDETE ÉS ORSZÁGLÁSA 0089


ORSZÁGLÁS.

Elsõ szakasz. TERMÉSZETI SZABADSÁG.

A' Könyvek' olvasásában elfáradva, a' Tudósok' értelmétõl megrészegedve; egymásra áradt okaiknak tengerében belé veszve, hogy menekedhessem, partra uszok ki. Minden Könyvet béteszek, és a' Természetben rejtezem...ennek szavára figyelmezek; tanátskozván lelkemben örök igazságával.

Nints értelem, okosság, melly a' Világ böltseinek, Papjainak okaikat, magában el-igazítva, egy húrra vehesse. Mentûl tovább hányod veted azokat; bennek, véllek, annál inkább eltévedve, végtére magadnak kell magadtól kérdened, hol vagy? Valamennyi erõs elmét olvasol, külön külön mind igaznak látszik: de ha egyûtt nézed, zûrzavar és örökös vetélkedés kavarog elõtted; olly szûntelen háborgó tenger, mellynek révpartja, látásodnak határából kitünik. Ne futkossunk utánnok...térjünk viszsza.

Mit láttak a Böltsek? Világot? Mit érzettek? Természetet. Mivel okoskodtak? Lélekkel...Látom a' Világot, érzem magamat, 's van Lelkem. Menjünk a' Kutfõhöz, és onnan indúljunk le, ( le, <...>széllyel, [Törlés] ) széllyel, annak ágazatainn. Ne mondd, hogy ez igy, az úgy itélt. Tsak azt nézd, hogy a' Természet mire mutat; hogy határozta meg igazságát, útját, Törvénnyét, szabadságát, józan okosságát. Valaki az emberi Nemzetnek magára tartozó igazságairól irt, és a' józan okosságnak határánn túl ment; semmit se mondott. Abban keresett érdemet, a' mivel természete nem birhat: Tsak álmodott, és ollyan szerentsével biztatott, mellyet újjal mutatott, de meg nem adhatott: Úgy, mint az a' [p 0090] hóldvilágra mászó Kereskedõ, ki nyereségét álomban kapja, 's lehetõvé nem teheti; következésképpen magát kopasz reménységgel táplálván, képzelõdéssel hizik és ( és beszédet <...> eszik ) beszédet eszik. Sem egy, sem más! Ahol egy tsetsemõ: semmi tehettséggel nem bir; tehát kötelessége sints még semmiféle. Néki tartoznak mindennel; õ pedig senkinek semmivel. Elõre fizetnek néki, melly adót a' természet parantsol iránta. Költsön vészen, nem tudja; és akkor fizet, mikor gyengeségétõl szabadúlván, arra viszsza néz, és élete' fenntartására öreg szüleire szüksége több nints. Mi hát az ember születve? merre veszi útját? Mi teszi jóvá? Mi tartja fenn? Mi az igazsága? Hogy van szabadsága? Mibûl ered rabsága, törvéynnye? Miért köti meg magát hogy ugy lehessen szabad?

Az Emlékezet, bõltsõjéhez vezeti. Látja nyúgodalmát, hol a' gondviselõ kezek rengették. Szájában érzi még ( még <édes> Annya' ) Annya' tejének tápláló erejét. Véri, mellyet édes Attyának ágyékából és Annyának testébõl vett, ösztönei által eredetire forgatja viszsza; származásának kútfejéhez kötvén ifiúi életét. Igy a' gyermek magát Attyában, az Atya életében fiában nézi, és érzi: Ugy hogy a' gyermek eredetihez, a' szülék pedig gyermekekben életeknek utolsó gyönyörüségéhez vannak forrva. Mig a test ifiúságát, és egész erejét viseli, számtalan kedvel múlattatja magát; de mikor tsoportos esztendeinek õsz fejére szállott tábora, örömét kezébûl kiragadja, és vérében hideg deret ereszt: minden világi gyönyörüsége gyermekeire szorúl, ha vannak.

Óh bánatos Emlékezet! az én életem puszta! Minek-utánna az idõnek ostroma belõllem, mellõlem ifiuságomat, örömömet elsodrotta, és az elmének száraz okaira szorúltam, hogy gyermek nélkûl való öregségemben a' helyet, gyönyörûségemért vágyódásomat tsak képzelõdéssel tápláljam! Hijába keresem örömömet szivemben! minden kedvétûl üres...Nem fakad gyökereirõl egyéb, elvesztett gyönyörüségeinek szomorú emlékezetinél! Nints kire tekinteni! nints kihez szóllani! nints a' hoszszas élet miatt elfáradott szivet mivel éleszteni 's nyúgtatni! Kerüld a' magános vénséget óh bóldog Ifiú! melly vélled a halálnak mord keservét elhunyásod elõtt érezteti!

[p 0091] Botsásd meg Olvasó, ezen elragadtatásomat; Nem tartozott ide, de tartozott a' szivemre, mellynek mélységébõl származik. - Tovább:

Igy hát, az Atyák gyermekeikre esdeklenek, melly által azokat ölelve, önnön magokhoz tapadnak. A' gyermek, életének eredetit Attyában látván, nálla minden világi bóldogságát meghiszi. Hogy lehetne úgymond káromra az, a' ki szûlt, és életének minden feltanálható erejével, javával óltalmazott, táplált, ki testében vérében szorongatott, melengetett, minekelõtte még világosságot látnék? ki most is, ha szenvedek, szenved, ha vigadok örûl úgy, mintha nem magában, hanem bennem élne? ki jóval nem élhet, ha belölle nem adhat? Következés hát, hogy még e' két fél között sem alku, sem kötés nints a' természeten kivül. Ennek ösztöneinél nints erõssebb Contractus, egyezés, se kötés: Ezek, világi törvényektûl nem függenek, hanem azokat húzzák magok után. A' kötelesség' tellyesitése nem királyi parantsolatra vár; hanem az Isten örök igazságának sugarló szavaira figyelmez. Ez által iratott meg azon Tõrvény, melly a' Királyi hatalmat e' Világonn sorjára állatta. Még itt Atyai Vezérlésnek mondom, mivel e' szó Uralkodás, sokféle egymással ellenkezõ dólgot foglal magában, mellyek az Atyai vezérlésnek természetivel nem egyeznek. Atyát, gyermeket, szabadságot, rabságot, kegyetlenséget, kegyelmet, ugyan azon szónak értelmében rekeszteni nem lehet; az Uralkodásban pedig egyre másra, idõrõl idõre, mind béfoglaltathatik.

Már, ezt fel tévén, hogy az embert a' természet minden külsõ belsõ tehettségeivel együtt szüli Világra, azt is meg kell engedned, hogy el oszolhatatlan személlyének reá tartozó igazságait is azokban adja által. Kiki azok által tartja fenn magát élelmének keresésénél fogva senkitûl sem függvén, mivel kettõs erõ, tehettség, senkinek sem adatott, mellyel a' maga szükségét megbirván elébb, azután másokra is elégséges legyen. Igy, a' Természet, szükségével, tehettségével kit kit magának adván által, senki sem függ szomszédjától, mivel egyik sem élhet a másikonn, sem egymásnak rabja nem lehet. Soha sem leszsz e' Világonn ollyan jó törvény, és bóldog uralkodás módja, hogy a' nép maga által ne legyen kéntelen élni; azaz enni, innya, ruházkodni, fedél alatt lakni, és magát ellenségei ellen védelmezni. Minden lehetõ bóldogsága magából telik; az Uralkodó Hatalom pedig tsak annyiban [p 0092] adhat valamit hozzá. ha el nemveszi tõlle azt, a' mit neki a természet fáradttsága után ad.

A' legjobb Királynak érdeme abból áll, ha nem erõszakos, és igaz; elnézvén, hogy uralkodása alatt népének sorsához szava legyen, mivel ( mivel <...;munkájából ) munkájából telik ki minden, mellyet természeti erõ szûl, a' mi egyenesen teremtetésére tartozik. Szava van hát a' népnek életéhez, és annak állapatjához, mert Isten teremtette; szava van kenyeréhez, mert verejtékében tenyészik. Hol vólt ollyan mindenhatósággal biró Fejedelem, ki magától, országának ( országának [Autográf javítás a törlés fölött] ) minden szükségét meg adhatta vólna? Mitsoda Bölts szabott ollyan szent Törvényeket, mellyeknek védelmezõ szárnyai alatt a' nép, henyélve hizhatott vólna? Tarts fenn bennünket igazsággal a' magúnk keresetiben: ne vedd el élelmünket a' mértékletes szükség felett, és jónak vallunk. Ezt kéri minden Nemzet Uralkodó hatalmától, legyen Király, akár Tanáts. Igy, egy uralkodónak jóságára nem kivántatnak meg más különös érdemek, tsak az, hogy roszsz ne legyen. Millyen könnyü, 's millyen nehéz. ( Millyen könnyü, 's millyen nehéz! [Autográf betoldás] )

Már, mind ezeknek meghatározására tuni kell, hogy mi az embernek személlyére tartozó igazsága, melly természetibõl ered egyenesen, és az egész emberi Nemzetre terjedvén ki, Világ törvénnyévé változik. Meg mondottuk már, hogy minden Léleknek tulajdona, ( tulajdona, <...> a' mit ) a' mit természeti tehettségével magának szerez, mivel ezen erõ egyenesen Istenétõl jön, ki egyedûl teremthetett. Hogy dólgozhatunk és okosságunk van, azért nem földi királynak, hanem Istenünknek tartozunk háládatossággal. Már, valaki erõvel veszen tõlled abból, a' mit magadnak erõd által szerzettél; rabi szolgálatra vét általa. Ha meg nyúgszol ebben, hogy valaki rajtad erõszakot ûz, reád nézve gonosz: abban is meg kell gyõzettetned, hogy ha te ûzöl másonn, erõszakos vagy! Magadbúl származik hát az igazság, mások iránt.

Már, kiki magára születvén, élvén, halván, keresvén, kárhozván, idvezülvén: kinek legyen az az igazsága, hogy néki szomszédai, tartozás nélkül tartozzanak mindennel? Ki legyen Embermássánek rabja tsak azért, hogy amannak kettõs hatalmat adjon, magában [p 0093] semmivé lévén? Ki legyen feletted több, mint Istened, hogy attól megfoszszon, a'mire Teremtõd érdemesnek itélt, és vélle megajándékozott? Miéárt estek hát az emberek egymásnak kötelében? miért szûletik szabadsággal szólgálatra? Hogy harátsolhat a' heverõ, a' verejtékezõnek keresetiben? Hogy esik meg, hogy a' kinek 99 kenyere van egy napra, el vegye századiknak attól a' kinek három napra jút egy? Olly terhes kérdések, mellyekre rövidenn felelni nem lehet.

Második szakasz. ATYAI VEZÉRLÉS, FIÚI ENGEDELMESSÉG.

Az Emberi származásnak rendinn, minden Vezérlõ Hatalom egyenesen Atyákra mutat. Mig még az ember eredetihez olly közel van, és vérében magától meszsze el nem ágazott, melly szerint Szûleit látja Atyai Vezérlésnél egyebet nálla feltenni nem lehet. Mi ez? merre megyen? hogy terjed?

Az Atyák, még kötésbe nem állanak; egymástól nem függenek; de különn mindenik elégtelen azon dólgokra, mellyeknek megszerzésére szüksége kénszeríti. Azomban, hogy társaságra van teremtve, annak beszédénél ellene állhatatlanabb bizonysága nints: Miért adta vólna a' Természet szavait, ha mint Medvét, külön barlangokra akarta vólna életével zárni? Az Ember ezenkivûl egyébként minde gyenge, úgyhogy, magára maradván, a' fenevadak közt, élete bátorságba se lehet. Tsoportonn van ereje, és együtt tehet mindent; magában pedig semmit se. Megmutatja erkõltsi tehettsége, hogy sokasága öszvekötésre, gyûlekezetre van teremtve, mivel tulajdonságait társaságban fedezheti fel, magában pedig külön külön, magának is isméretlen marad örökre. Nézz meg egy fényes Várost épûleteiben, kintseiben: mitsoda emberi értelmet, erõt, mesterséget mutat! Gyûlekezet által készûl meg. Soha egy ember magára semmi emberi méltóságához illendõ dólgot nem tsinál; ott állván meg testi tehettségeivel tsak, hol az állatok.

Nohát, az Embereknek egymással edgyezni, ismérkedni, barátkozni kell, mivel egymásnak kõltsön segedelmével használhatja mindenik a' [p 0094] maga erejét magára nézve is. Mellynél fogva világos, hogy az ember, embermássának rajta elkövetett segedelme nélkül soha baromi állaptjából ki nem szabadúlhat. És hogy valaki Emberi méltóságra mehessen, arra emberi segedelem nélkül nem juthat. Minden tudomány 's mesterség nélkûl õ is tsak vad állat, mint a' Jaggász, noha ember. Hogy legyen tanúlt magában? hogy tegyen szert mesterségre? Azt látod, hogy az Isten az embereket tsak annyiban teremtette embereknek, a' mennyiben társaságok lehet, mivel meg nem engedte, természetinek, hogy magát társaságonn kivûl felfedezhesse. Szorgalmatos kezek által kell kintseit magából ki keresni, úgy, mint az aranyat a' hegyeknek elrejtett gyomrából.

E' szerint öszve áll az Ember: békességet szerez maga közt, barátkozik, házasodik; külömben szüntelen tartó félelemben, verekedésben kell néki lenni, melly dolog az életnek tsaknek elviselhetetlen terhe. A' Nemzettségek mindég többre többre terjednek, és távoznak el egymástól; de szüntelenvaló házasság ugyanazon vidékben, nemzetben õket mindég öszve veszi, és fejenként egybe tsatolja, mivel mindég el távozott vérben keresi az ember inkább gyönyörûségét. A' testvérrel való házasságától egyûtt nevelkedett gyermekek közt a természet idegen. Ennek ugyan tanáltatik példája, de olly szûkönn, hogy tekintetbe is alig vétethetik. Megtartja a' természet azon szemérmetességét, hogy az ember olly közel a' maga vériben ne bujálkodhassék. Tsömörrel keveri gyönyörûségét, hogy elûzze magától azt, ki vélle élni kiván. A' Zsidóknál nem vólt idegen dolog. Támár, báttyának, ki erõszakkal kényszeríti, Ne tselekedd e' bolondságot, igy szóll; Kérjél az Atyámtól, és nem tagad meg tõled. Egyenesen házasságra mutat. Amérikának vad Nemzetségi köztt, jegyzik meg a' Karabaitákról, hogy öszvekelésekben semmi vérséget nem tekintenek. De valahol az egy Atyától Anyától származott gyermekek egymás' társaságában nevekednek, nem hiszem, hogy idegent ne kivánjanak inkább, mint magokat. A' Persia Deespot Kambizes vette vólt húgát feleségûl. Hihetõ, hogy egymás társaságánn kivül nevekedtek. Talán Kambyzes, hugát tsak annyiban ismérte tersvérjének, a' mennyiben szóval mondották néki, egyébiránt idegennek tetszvén elõtte. Az Egyiptombéliek legnevezetesebbek e' részben, kik e' rút dólgot törvénybe [p 0095] vették, 's meg engedték; de soha se hiszem, hogy ott is e' szabadsággal sokan kivántak vólna élni, annyira idegen tõlle a' természet.

Külömben, valamikor az Aszszony mással egyben kél, Emberi nemzetének közönséges vérében mindenkor terstvérjét vészi magának férjül. De tsak minden tekintetben helyesebbnek látszott idegenekkel házasodni, azért is, hogy ez által egymásban erõssödjenek, és magoktúl elágazott magokat magokhoz miondég közelithessék. Minden Házasság egy kis házi nemzettséggel lett a' Férjhez ment vagy megházasodott személy' tsoportjának segedelmére; e szerént az idegen Házasságot a' Társaságnak közbóldogsága is parantsolta, mellynek fundamentom oszlopa békességben, egyenességben, és kõltsön segedelemben állott.

Végre, a' lessz, hogy az Atyák magzatjaikkal egygyûtt külön nemzetté változnak. Számok egész országra terjedvén ki, ennek egyik szélirûl a' másikig egymást nem láthatják; Nem társalkodhatván, nevekedhetvén együtt, tsak szakaszonként atyafiasok, és idegenség támad köztök. De mivel mindnyájan egy nyelvet beszélnek, egyforma öltözetet viselnek, egymást még is ugyan azon házi nemzetségnek ismérik, minden más nemzettûl megkülömböztetve, kiknek nyelveket nem értik. E' szerint, a' Haza változván, már az egész eggy vérben élõ magától el-ágazott Nemzetnek Attyává, az Atyafit Hazafinak nevezik, a' mi tsak azt teszi, hogy távolyrúl való vérség. Még itt az Ifiúság mind gyermek, 's a' Biróság Atyaság. De már a' Nemzettség szélesen kiterjedvén, az Atyaság lassan lassan Uralkodó Tanáttsá válik. Innen érzéketlenûl emelkedik fel hatalmára, mellynél fogva Országló Tanátssá leszsz, a' gyermekek pedig néppé. Igy leszsz az Atyaság KIrálysággá, és a' fiúság Jobbágysággá.

A' nép törvényekre szorúl: õ az Országnak Teste, ereje, méltóságe, 's jövedelme; tsak ott kell hát meg állani, hogy ez az Ország. Ki rendeljen? Az, kire a' Rendelésnek jó, vagy roszsz következései tartoznak? A' kinek hatalma van, 's ha akarja, minden tõlle különn vált akaratot eltöröl, és Törvénnyét fenn tartani elégséges erövel bir. ™szve kiáltják az Ország népét, hogy tanátsot ûlni jöjjön. De már, itthon való házi gond nélkül senki sem lehet, hol élelme keresésének szüksége életét minden nappali dologra szorgosztatja. Feleség, kissebb nagyobb gyermekek, kinyújtott karokkal kérik a' segedelmet, és Attyokra [p 0096] esdeklenek. A' Gyülést hoszszason tartják; távoly esik. Nyûgös útazás, kõltség, ott való ögyelgés, zenebona, átsorgás; ellenben a' Házi szükség; szerelmes gyermekekkel otthon maradott kedves Feleség 's a't, a Hazafiakat únalomba hozzák. Mennyenek, legyenek, végezzenek; ezt mondja az elterjedt sokaság, és egynehányat kûld követtségben maga helyett, kiknek hatalmát általadja. Ezek határozzák meg Hazájoknak sorsát, kik a' Nemzet szabadságánek óltalmazásánál fogva nyomják el annak hatalmát önnön hatalmával, szabadon uralkodván rajta olly törvények által, mellyeket köz akarattal tsináltak, de ( de [Autográf beszúrás] ) osztán mindég különös tettszések szerint magyaráztak; és idõ alkalmatosság, szükség szerint változtattak, fogysztottat, vagy sokasítottak. A' Nemzet tsak hallgat, foglalatoskodik, és életének gondjába mint tengerbe el süjjedvén, azonn kivûl nem lát, sem hall. Végre, veszi magát észre, hogy szorongattatik. Honnan? merrûl? Széllyel néz --. Nagy lármával öszve rohannak, hogy azt magokk lássák, visgálják, rendeljék; de hogy? A' Gyûlés tagjainak száma véghetetlen. Ha mindent meg hallgatnak, ki szóll, és szóllani szabadsága van: az Ország, sem idõt, sem békességes tûrést magának elegendõt annyi aszetlen beszédnek meghallgatására nem vehet. A' leszsz, hogy a' meghallgathatatlan sokaság magához szóllani nem tudván, jelenlétében és szeme láttára is tsak azok végeznek, kik másszor. Törvényhozó, parantsoló hatalom mind a' Fõ Tanátsnál marad: a' népnek nem jút egyéb a magában való morgásnál, dünnyögésnél; mellynek ki nevetésére a' Hatalom, mindenkor elég módot tanál magának. E' már szabad Monarchia valóságában, mindég tanátsot, és szabadságot viselvén szivében, melly által király tételre erõltet.

Az Országló Tanátsnak más tekintetben még nagyob sbe van, melly annál inkább orvosolhatatlan, hogy rugója, ösztön, és természet által készûl meg.

Valahol Száz Személybõl álló Tanáts itél, de legyen több, kevesebb, majdnem minden dolognak meghatározása felett küszködésbe jõn magával. Egyik ennek veszi meg segedelmét, más másnak. Ez, ehez rokonság, az amahoz.