BESSENYEI GYÖRGY: LAIS VAGY AZ ERKÖLCSI MAKACS. 0053
Hetedik eset.
Hippodon (egyedül). : Rang,
hatalom, hirnév, pénz, tekintet, jószág,
Minden
nehézségen, tudjuk, hogy felülhág.
Maga sem erösebb nála
a szeretet,
S a világban a kincs mindig legtöbbet tett.
Vénségünk sem ment meg ennek erejétül
Mikor a szerelem
vérünkben már meghül.
Lehet-é, hogy Lais más tárgyhoz
ragadjon?
S engem mindenemmel mégis faltól hagyjon?
(Sétál, gondolkodik s végre nevetve fakad.)
He, he, he!
rendesen vettem fel sorsomat,
Vagyonba plántálván egyedül
dolgomat.
Ha Lais nem kedvel magamat magamért,
A többi
inditó eszköz semmi sem ér.
Ha csak szerencséért jõ
hozzám s mást szeret
És a gyötrelmekkel a földre leveret?
A nagyokat ritkán szeretik igazán,
Félelmes az, a ki
fordíthat egy hazán.
Még a feleség is benne nyügét éri,
Hogy hatalmát féli és kegyelmét kéri.
Tudjuk már, hogy
a hol nagy erõben függünk,
Sok félelmet érzünk s nem
nagyon szeretünk,
Az asszony, a holott szoros fuggésbe' van,
Hamar ellenség lesz titkos unalmában.
Ellenben tetszése
ha egészlen szabad.
Tartozásaitól hamar félreszalad.
Igy
már igaz, hogy ha feleséged rabod,
Elenéyszett benne édes
nyájasságod.
A rettegések közt nem lakik szerelem,
S
gyönyörüséget nem szülhet a félelem.
Ember, marha s vad
sziv tart ugy feleséget,
Hogy bottal keressen nála
kedvességet.
Szó itt a büntetés s egy kis duzzogással
Végzõdik a csata egy-két csókolással.
[p 0054]
Nyolczadik eset.
Hippodon. Tulipán.
Tulipán. :
Nagyságos uram! én egy ujságot hozok,
Melylyel sorsomnak is,
ugy vélem, adózok.
A vastag Pomóné, serfõzése után
Nemességet akar fitogtatni magán.
Az érdem-levélben nincs
ugyan mit tenni,
De, hiszem, az árát jól meg lehet venni.
Különben sert fõzött, egész világ itte
S a szomju
községet vásárkor hizlalta.
Már az ilyen ember hazájának
szolgál
S a több hivatal közt derék helyen is áll.
Egész vásárt jól tart a seres kupával,
S sertéseket
hízlal a jó malátával.
Minden embert táplál
foglalatossága,
És erszényében is nagy az igazsága.
Országos serfõzõ: ez nem kicsiny érdem,
Mit itél
Nagyságod? mint szolgája, kérdem.
Hippodon. : Hát a
napszámosok, a kik e világnak
Szereznek élelmet s mindennek
szolgálnak,
A pályinkát fõzõ zsidók és inasok,
Rongyos
kõmivesek és szennyes kapások
A seres kádaknál nem
szükségesebbek?
Tulipán. : De a summa pénzzel csak nem
nemesebbek.
Hippodon. : Országunk szolgája, valaki
dolgozik,
De azért mind urrá, tudod, nem változik.
[p 0055] Serbõl nemességre kiúszni nem lehet,
A rangból
az ember szemetet nem tehet.
Nem lehet ott király, a hol
méltóság nincs.
A hivatal és rang reá nézve mind kincs.
Ha nincs Méltóságos, Felséges nem lehet,
Parasztság,
királyság, ur nélkül nem élhet.
E két eõt nemes kötözi
egymásghoz,
Igy tudni kell néki a hiv javalláshoz.
A hol
nincsen érdem, nemsben nincs helye,
Nem lehet tanácsos, a
kinek nincs feje.
Pomóné pénzesen ezután is sert fõz,
S malátával derék szegényt meg nem elõz.
Tulipán. :
Hadd szórja el pénzét, - most ládára zárva
Fekszik a
pompára nagy csomókban várva.
A Statusnak mindég nagy
kárára vagyon,
Ha a pénz nem folyhat; - zárva ne maradjon.
Ur sorban majd elvész serkereskedése,
S utra teszi pénzét
a nemeskedése.
Legyen belõle is méltóságos szegény,
Boldogul kincsével más polgár s jó legény.
A rang arra
való, hogy mindig pusztitson
S magát koldusitva, szegényt
gazdagitson.
Minden uraságnak pénzét ényes nemességre;
És a mely ur el nem költi jövedelmét
Status ellensége s
nem érdemli nemét.
Lehet nemes között, mint látjuk,
szegény is,
Tolvaj, gonosztévõ, czudar és bolond is.
Mi
haszna várjuk, hogy mind érdemes legyen,
A mennyi nemes van -
s gonoszul ne tegyen.
Mint másnak, ennek is van elég
sepreje,
Urnak is elégnek szédült a veleje.
A sok szép
aranyat jó lenne eltenni
És a nemességgel, a hol van, ott
lenni,
[p 0056] Kilenczedik eset.
Hippodon. Tulipán.
Pomóné. Kukulini.
Pomóné. (Magát a leguggolásig
hajtva meg, Kukulini pedig merevedést mutat állásában.) :
Nagyméltóságodnak kérésem' jelentve
Szólok,
csekélységem elõre is mentve.
A nemesi karba kivánok
bémenni,
Magunván a paraszt piszok között lenni.
Egyetlenegy fiam számára szeretném,
Az uralkodótól ha ezt
megnyerhetném.
Házasodni kiván, de a paraszt sorban
Nincs
párja s nem ülne már tovább a porban.
Laisig emeli fel a
reménységét,
Személyében nézi s kéri feleségét.
Ehhez nemesség kell, melyet a pénz pártol;
Rangnak,
pénznek, tudom, e szüz is meghódol.
Hippodon. : A
nemesség árnyék a szép érdem körül,
A hol semmi sincsen,
ott az árnyék nem ül.
Érdemet vásárban árulni nem lehet,
Pénzen ilyen vagyont az ember nem vehet.
Szolgálatom Kednek
itt semmit nem teszen,
Az ember a renden tul soha nem megyen.
Pomóné. : Ha magán az érdem pénzzel nem segithet,
Nagy házat vériben mi módon építhet?
Minden érdemet kell
hát igy jutalmazni,
Ingyen - és a kártól, rossztól
oltalmazni.
De ki jutalmazhat hát minden érdemet?
Az ember
pénz nélkül mindenütt csak szemet.
[p 0057] Nem vagyok
érdemes arra, a mit veszek
S gazdálkodásomból a zsebembe
teszek?
Az érdemet sokszor a jó pénz csinálja,
S ha a
nemes - koldus, minden taszigálja.
Vagyontól származik
köztünk a tekintet,
S a rang is mindenütt csak aranyba
ültet.
A ki gazdagodott, örökké urrá lett,
S jövedelem
nélkül a fõrang megvetett.
Az én paraszt kezem' sok nemes
csókolja,
Hogy ez erszényemmel szükségét pótolja.
Lábammal tapodom az ur kevélységét,
Segitvén sokban a
fényes szegénységét.
Sok szegény nemesnek a konyhába
vetnek,
De engem az asztal fejére ültetnek.
Nemzetesnek
hivnak szép comlimentekkel,
Hijába vagyok még paraszt
nevezettel.
Koldulás és csalás nélkül ki pénzt szerez,
Magánál érdemet valamit csak érez.
Én seremet mindig jó
mértékkel mértem,
S az árpát örökké folyó áron
vettem.
Más ember sokszor csak azzal gazdagodik,
Hogy a nagy
urak közt mélyen hazudozik.
Hippodon. : Megértettem
Kedet: most csak elmehetnek,
S otthon dolgaik közt csendesen
lehetnek.
Tizedik eset.
Hippodon. Tulipán.
Hippodon. : E paraszt asszonyság, együgyüségében
Csak
ugy okoskodik, mint más, mélységében,
[p 0058] Mert a
tapsztalás végre megtanitja,
Hogy a világ magát mi formán
vakitja. (Nevet.)
He,he, he! Egy sorba jötem a fijával,
Laist kéri s ott van, hol én, a bajával.
Parasztság,
méltóság együtt igy õgyeleg.
S a szerencse, a hol tetszik,
ott enyeleg.
E világnak csúfos viszontagságában
Õ lehet
még boldog véle vadságában.
Tizenegyedik eset.
Tulipán. : Pomóné születve, élve parasztságban,
Nem
tudja maga is, hogy mennyi esze van.
Valaki nagy rangba van,
a mind bölcs, okos,
Noha bölcsebb nála sok szegény hû
lakos.
Hippodon nem mondja ennek is szemébe,
Hogy ugy lát
itt, mint õ parasztos eszébe;
A szegény nem tudja maga is
azt, mit tud,
S mikor jól beszél is, azt véli, hogy hazud.
Tettetéssel kell a tanácsosnak élni,
Nagy hangon
beszélni, árnyéktól is félni,
Mint az orvos, kit csak
nyavalya gazdagit,
A miniszter is ugy szerencsés, ha vakít.
Ezek a nagy urak az eszet irigylik
Másokban s ha többet tud
nálok, szégyenlik.
Méltóságok alatt gyengeségeiket
Hallgatva fedezik s rejtik sziveiket.
Hogy Pomóné okos, azt
ki nem vallaná
Elõtte a grófom, ha vesztét hallaná.
Ráhallgat az okos beszélgetésekre,
És csak lopvást tekint
a bölcs emberekre,
Minden jót magoknak tulajdonitanak,
Veszélyt, kárt és hibát másra hárítanak,
[p 0059]
Bolondság! Könnyen nyer az pert, ki hatalmas,
S a gyengének
véle perelni siralmas.
Ha Dairó, Láma, Kalif, Mogol lennék,
Mint õk, csak oly bölcsen és okosan tennék.
Czudar inas
vagyok, sem rangom, sem merszem,
És nem tapasztalja senki a
nagy eszem.
De azért gazdámat mégis csak megnyerem,
S
összecsapom véle még ma a tenyerem. (Elmegyen.)







