BESSENYEI GYÖRGY: AZ ESZTER-HÁZI VÍGASSÁGOK. 0008


Titkon szórja tûzét a' tolvaj szivekbe,
Szõkdõs széllyel a' sok tsendes beszédekbe.
A' vatsora e'ként el-telik tsendesen,
Hol, idejét kiki tõltötte kédvesen.
Ki-jõnek rakással, egy nagy folyosóra:
Szép kert mosolyodik a' ki-nyilt ajtóra.
Egy kis lapáj' térség fekûdt a' szem elött,
Melly salétrom tüzzel, mesterségesen tõlt.
Egy ágyú bõdül-el; mellynek lármájára
Villámlás szõkdõs- fel a' kert' lapájjára.
Égõ szárnyak mentek a' nagy felegekre,
Bámúlással néztek a' tûzes Egekre.
Egyík tûz másikát, szaladásba marta;
Sok futó láng egy-mást, õlelésre várta.
Ezer-szer kezdõdõtt a' tsattagó zúgás,
Villámlások kõzõtt lett minden változás-
Tapsolas, Kiáltás ûzte a' lángokat,
Ölelték, rángatták sok nézõk magokat.
E' játék el- telvén, az ej-fél kiáltoz,
'S némelly bádjadt testbe, bé- szõkvén szunyadoz.
El-oszlik a' sereg édes nyugalmára,
Örült, ki juthatott pártjának karjára.

13dik napján.

Azomban a' nap is Világunk' mélységét
Meg-járván; érkezik, 's hozza fényességét
Kék Egét bé-huzza szõkés súgárával,
'S úgy érkezik osztán piros hajnalával.
[p 0009] Pompája kõzt fel- jõ; vonási ragyognak,
Az álmos emberek fényére mozognak.
Fel-kél Eszter-háza; katzag õrömével,
'S új múlatságot kezd nyájas seregével.
Vadászatra indúl az egész társaság,
Külõnõs õrõmõt formált e' múlatság.
Az erdõk kõzt-lévõ tsendes árnyékokba
Jártak a' dán-vadak, legelve magokba.
R'ájok-tõrt Diána' pusztító serege,
Meg-zendûlt az erdõ; fûstõlt Fébus' Ege
Katzagás, kiáltás, szaladt a' fák kõzõtt,
Kiki a' mint tetszett, a'ként lõvõldõzõtt.
A' futó vadatskák vérekbe húllottak,
Hol fel-felé szõktek, hol hasra lapúltak,
Lárma, nyargalódzás, puskázás hallatott,
A' ki itt lehetett, kedvvel múlathatott.
A' vadász sereg így végre meg- fáradván,
Viszsza-felé fordúl, ebédhez indúlván.

Ebédjek el-múlik, mu'zikát kezdenek,
Az aranyas szobák játékkal el-telnek.
Zúdúl á' hang hamar, 's lármáját indítja;
De magát hirtelen ismét tsilapítja
Vidámit egy-szerre, majd megént el-altat,
Hol fel-rijadást tesz', hol tsendesen nyugtat:
Míntha szárnyat fûzne a' szív érzeséböl,
'S repûlni akarna az ember' mellyébõl;
Úgy van a' mú'zika, fel-zéndûlt hangjával,
Nem tudja mit tegyen nyûglõdvén magával.
Vergõdik tûzébe minddég, 's fohászkodik,
Most tsendesen õrûl, majd ismét bánkódik.
[p 0010] Ez el-múlván, ismét Trágédiát kezd'nek;
Hol édes fájdalmat oszt'nak érzéseknek.
Tsendes halgatás lész a' Játék- piatzon,
Kiki gondolkodik, 's sohajt magánoson.
Ezt végig halgatván, egybbe fel-zúdúlnak,
'S nyájasab dolgokra szellyel ki-tódúlnak.
Tsak azért tettek-vólt, illyen bús változást,
Hogy joban érezzék a' tõbbi vídúlást,
Vatsorálnak 's osztán a' kertbe ki-mennek;
A' mellyet egészlen lángok kõzõtt lelnek.
Szellyel templom forma bóltotskák látszattak,
Öblök, portékákkal, szépen meg-rakattak.
A' tüzes erdö közt egy kis lapáj hevert,
Mellyre a' mesterség, most házikókat vert.
Világosítva-vólt minden részeibe;
Gazdag vásár látszott szegleteibe
Egy épület, Templom formára felnyúlva
Állott a' fáklyákkal, meg-világosítva
Kis játék' nézö-hely készült-el közepén,
Szõvétnekek égtek, minden szegeletén.

A' múlató sereg, bé-megyen ez helybe,
Hol le-telepedik tsendesen egy rendbe.
Eneklés hallatik a' Játék-piatzon.
Beszélni kezd a' szív, a' nyílt ajakakon.
A' sok énekesné egy- más után ki-jö; Mondják nótajikat, 's buja mellyek fel-nö.
Az égö erdökbe édes szávok hangzik,
Érzésében a' szív, bádjad, 's szúnnyadozik,
E' kis Vénusoknak, mosolygó szemek lett,
Mellyekbe Kupídó ezer nyilakat tett,
[p 0011] Kík a' nagy láng között, mint Isten-Aszszonyok
Büszke pompájikkal úgy mutatták magok'
Néha panaszosan nyújtották énekek'
Kis zokogásokkal magyarázván szívek'.
Az édes fájdalom kesergett szemeken,
Fél, jáj, fél vígasság tévelygett nyelveken.
Ttikos szemeikbe tüzök nedvesedett,
Hová a' kívánság lopva elegyedett.
Énekek

tsendesen, bádjadással húzták,
Mellyekkel a' szívet, kötözték, óldozták.
Itt ezek, el-végzik kötelességeket,
'S Vénushoz fel-viszik aszszonyi Neméket.
A' nézö seregek, e'kor' mag-mozdúlnak,
'S a' Játék-piatzon, tántzolni indúlnak.
Éneklések helyett, áll-ortzás bál támadt,
Melly az ersö között, e' szép helyen vígadt.
Ttikos szorítások, kérdezés rángatás,
Sok tsúfos üngetés, ögyvelgés, halgatás
Forgott azok között; kik magok' rejtették,
'S isméretes képek' áll- ortzákba tették:
Igy tántzolt az öröm itt részegségébe,
Keresvén sok, tárgyat víg egésséggébe.

14dik napján.

E' napon, dél elött, tsak sétálást tettek;
Hogy magok' szellözzék, a' kertbe ki-mentek
Mesterség alkodta-egybe itt a' fákat,
Mellyek rendre szépen ölelték magokat
Sürü gallyaik közt, hoszszú útak nyúltak,
Hol a' tsendességek lappangva bújkáltak.
[p 0012] Itt járkál a' sereg bádjadt lépésivel,
Szemlélvén e' kertet, álmos nézésivel
A' fák' levelei néha meg-zördültek,
Mert itt, ott, reggeli szelek lengedeztek.
Igy sok fáradt szívek újították magok'
Mellyek már gyakorta meg nyögték rabságok'
Végre a' szép sereg, a' várnak meg- indúl,
'S szorgalmatossággal minden szobát fel-dúl,
Valamit lehetett nézni, azt meg-látták;
Hol a' vár' szépséget, kintsével tsudálták.
Innen az erdöbe, nyári házba mentek,
A' hol egy gazdagon készült asztalt leltek.
Le-ültek, 's gyomrokat, örömmel töltötték,
Míg innen fel-kelvén, új kedvek' nem lelték.
Ismét éneklésnek készíttették magok'.
A' kíknek a' szívbe hangozott nótájok;
Egy szép házba zengtek nyájas énekekkel,
Tanátskoztak minden érzékenységekkel.
Ezek után Német Komédiásokat
Néztek; kík mutatták beszélve magokat.
Minden indúlatot viseltek testekbe:
Hol öröm, hol harag forgott a' szemekbe.

A' vatsora el-jött, hol tsendesen ettek,
'S tüzi mesterségre, tsak hamar fel-költek
Egy erdönek allja, meg-vólt porral rakva,
Mellyet fel-gyújtottak égyik részen lopva.
A' híg Egek széllyel szikrákkal ropogtak,
Közöttök lángoló tsillagok haladtak.
A' nézés sok ezer-felé szaladozott,
És a' forgó tüzön néhol maradozott.
[p 0013] E' forma el-múlván, új bál következett,
Mellyet, az áll-ortza, sok szinnel fedezett.
Kiki a' mint tetszett, magát úgy múlatta;
Örömét, mindenbe könnyen találhatta.

15dik napján.

Dél elött tsak álmos sétálás tétetett,
Míg Bakhussal, Vénus eröbe jöhetett.
A' tagok lankadva, álom nélkül vóltak,
'Zibbadózva széllylel tsak úgy tántorogtak
Orfeust kiáltják szép mu'zikájával,
Hogy ismét ujítson nótája' hangjával.
De elö- ször Tokaj hozta-el italát,
Éj-fél közt lepvén- meg a' Hertzeg' asztalát.
Ez után kezdödtek a' nóták zengeni,
'S hangjokkal az erdök, és Egek rengeni:
Eztet Trágédia követte végtére,
Mellyet a' szép sereg jádzatot kedvére.

Az alatt vatsora ideje érkezett,
'S a' sok énekesné, új nótákat kezdett.
Éneklések jöttek a' Trágédiaba,
Melly édes, 's keserves lehetett magába.
A' vatsorát illyen vígasság közt ették,
Hol érzékenységek' sokan tévesztették.
Ez után, a' kertbe mentek sétálásra;
Hol reá-akadtak egy égö piatzra.
Meg-világosítva-vólt ez a' fák között,
Melly magára minden tüzes színt öltözött.
[p 0014] Mú'zikák zengettek széllyel körülötte,
Égtek, zúgtak á' szép élö-fák mellette.
E' helyen dobzódó parásztok lármáztak,
Kík félre Hertzegjek' pénzére vígadtak.
Két ezeren mint-egy, lehettek számokban,
Ettek, 's fél juhokát hordoztak szájokban.
El-tölté lármájok a' magas Egeket,
Ordítva dítsérték kedves Hertzegjeket.
Parasztos gyomrokba hívesítö-italt
Vehettek; mit torkok, nem ivott, hanem falt.
A' nemes sereg ezt, sok ideig nézte,
De áll-ortzás bálját, végre újra kezdte:
Mellybe sok tántzokat készívén magoknak,
Új 'Zibbadásokat okoztak láboknak.

( 16dik napján.

A' múlatós sereg, reggel vadászatot
Kezdett-el; hol sok szép vadakat húllatott.
Tüzelt atzél, kova; a' puskák ropogtak,
Ólom bogarai, itt ott széllyel dongtak.
Élö- fákat szöktek-által a' szarvasok;
Úgy tüntek, hátakra hajigálván szarvok'
Sok, fel-ugrásában lövetik keresztül,
'S a' fáknak tövére múlik vérengezve,
Délre, kiki haza fordúl nevetkezve.
Asztalhoz ülnek-le; beszélík dolgokat,
Ditsérík, gyalázzák, tett puskázásokat.
Étel után mindjárt mu'zika halltik,
Mellyel a' szív fel-kel, 's szárnyon ragadtatik.
[p 0015] E'nek vége léven, egy szép tóhoz mennek,
Hol rétzét, 's ludakat, ezerekként lelnek.
A' puska ropogás ezekre meg-szólal:
Srét zápora széllyel, a' víznek színén fal.
Bé-töltött minden részt a' szörnyü gágogás;
Zúgatta az erdöt sok lármás hápogás.
A' madarak széllyel egy-másra húllottak,
Szárnyokat tördelvén, gyalog úgy maradtak.
A' víz' fejér színe, vérrel keveredett;
Hová sok lúd, 's rétze, halva telepedett.

Itt a' nagy puskázás, végtére hogy el- múlt,
A' katzagó sereg, egy nagy háznak indúlt.
Teritett asztal-vólt, e'nek közepébe,
Sok szépség ül enni-le kerületébe.
Felette, körülte, ezüst erdö állott,
Mellynek szép, tsengése, meszszére ki- hallott.
Az evés itt múlván, Játék' nézö-helyre,
Kelnek-fel; új kedvet keresvén szívekre:
Komédiát néznek együtt tele hassal
Nyájasan susogván a' székbe egy-mással.
E'nem hogy vége vólt, vatsorához ültek,
'S osztán Komédiát gyermekekkel tettek;
A' kík játékokat rendesen viselvén,
Szó nélkül futostak jelentvén.
Közöttök sok-féle intések forgottak,
Mellyekkel a' nézök nyájasan múlattak.
E' nek is vége lett végre a' többiekkel,
'S el-múlt minden vígság, a' le-írt rendekkel.
Igy boszszúlta amagát a' Magyar tisztesség;
Tsudálván pompáját, a' Bétsi fényesség.

[p 0016] Fel-kél a' hír e'kor' sebes szárnyaira,
Tünik, 's fest pennája a' szép papírosra;
Bétsnek szalad, honnan Páris felé indúl,
Kedves újságira egy kis Világ bàmúl.
Egy részét rajzolni akartam versemmel,
Mit le-nem írhattam ki tehetségemmel.
Tsak az igyekezet fáradott érettem;
Mellyet erö nélkül, szomorún érzettem.