BESSENYEI GYÖRGY: ANYAÍ OKTATÁS. 0007


I. LEVÉL.

Kedves Leányom!

Nintsen egy szülö anyának édeseb' gyönyörüsége, mintha ugyan azon édes magzattyát, mellyet ágyékától származni látott, védelmezö szárnyai alatt nevelheti. A' szülésre Isteni végezés, vagy természet által vezéreltetünk; de a' nevelésnek oktattatásai mintegy tulajdon szorgalmatosságunkból láttatnak származni. Innen van tehát, hogy azok, kik [p 0008] tsak szülnek, anyai tiszteletet kevesebbé érdemelhetnek, mint azok, kik szülnek is, nevelnek is. Mi lehet nemeseb s' érdemeseb' hivatal, mint a' józan erkölcsökbe azon magzatokat a betsületnek karjaira, újjra szülni, kiket már természet szerint vérünkböl az elött világosságra hoztunk. Szerentsétlen szülék azok, kik az emberi társáságnak tsak testet adnak, melyben tulajdon véreknek el-fajúlását egész nemzetek elött gyalázattal szemlélni kéntelenittetnek. Megengedj kedves leányom édes anyai szerelmemnek, mellyel hozzád viseltetem, és a' mely életednek szerentséje miatt szivemet éllyeli nappali rettegésekben tartya. Te vagy egyedül, kiben újjra éledtem, és a' kit most e' világnak örvényeibe ragadtatni látok. Mi fájdalmas szülék, könnyebnek esmérjük sorsunkat mind addig, valamig magzatainkat szárnyaink alatt védelmezhettyük; de mikor ezek osztán ifjúi idejeket el- érik, s' esztendeiktül a' közönséges emberi társaságba vonattatnak; oly idö, hol indúlataik sziveken fel-gerjednek; ekkor, ekkor érkeznek hozzánk azon veszedelmes és keserves szempillantások, mellyekben az idö édes gyermekeinket karjaink közzül ki-ragadván, öket a' világnak veszedelmes játék piatzára ki-tészi; ekkor nézünk utánnok sohajtozva s' rettegve; ekkor van osztán ideje, hogy vélek meg-tett oktattatásainknak hasznát bennek szemléllyük. Ah! mennyit kel egy anyának érezni, mennyit gondolni [p 0009] és tapasztalni, mennyi könyveket húllatni, mig e' lármás világnak pállya futásit annyira megesmerheti, hogy azoknak veszéllyei ellen édes gyermekének gyenge szivére és védelmezö tudományokat rakhat.

Te még ifjú vagy klárissa, azon tulajdonságokkal fel-ékesitve, mellyek a' férjfiaknak sziveket elöször tüzbe, s' annakutánna el3ragadtatásba hozzák; ki-nyilt tekintetedben erköltseidnek tisztasága s józan származásodnak szelid nyájassága látszik. Belsö indúlataid mosojognak ajakidon; szivednek édes érzései fénylenek szemeidbül, mellyek tekintetedben lappanganak, s' sokszor bádjadozásokbúl hirtelen vidámságra szökni láttatnak. Magos homlokodon a' nemesi tüznek tsendes méltósága nyúgoszik. Termetedben ollyan vagy mint a' sugár tzédrus, mely magára tiszteletet s' kedvességet húz. Ugy gondolhatod, hogy ezek épen azon nemes tulajdonságaid, mellyek benned való édes anyai örömömet leg felsöb pontba tetézik. Ah! igen is, ezekben gyönyörködném leg-inkáb', ha a' ferjfiaknak ifjúságát, és a' ti hozzájok való gyenge indúlataitokat nem esmérném. Nintsen e' földön oly veszedelmes dolog, melytül inkáb rettegjek, mint szépsegednek kellemetességétül. Szépség, nyájasság, nemes elme, rendes, vidám, mértékletes és szelid maga viselés, oly természetü dolgok, mellyek az ifjúságnak esdekésit utánnok [p 0010] fogják huzni; mindenütt szerelmet, sohajtást, hivséget, alázatosságot fogsz körülötted látni. Imádóid között ollyanná lészel, mint egy drága virágokkal s' kedves rósákkal bé-hintettett óltár, mely elött szüntelen áldoznak, nem kivánván töled egyebet, tsak hogy azon áldozatokat el- fogadjad, mellyekre a' természet által érdemessé tétettél. Nintsen ennél az ifjúságnak édeseb' gyönyörüsége; igy gondol magában: hogy lehessen abban gyaláztatásom, vagy veszedelmem, ha a' világtól szerettetem? Mitsoda élet az, és minémü tulajdonságok, mellyek másoktúl, magánosságban hagyattatván, megvettetnek, s' szomorú el felejtetésben senyvednek? Inne származik, hogy a' te idödben való ifjú leányok tsak nem mind azokat karjaikra kivánnyák szedni, kiket hivségekre esküdni látnak; és ha szivek meg-nem engedi, hogy azokat mind viszont szeressék, gyönyörüségekre egyet azok közzül ki választanak, a' többit pedig tiszteleteknek adója alatt meg-kivánnyák tartani. Ah! mennyi rettegés szakad szivemre, ha ifjúságodat ezen édes veszéllyek között magamnak képzelem. Félek barátságodat s' szeretetedet el-veszteni, mely szerentsétlenségbe bizonyoson belé esem, ha ifjúit indúlataiddal mindenkor ellenkezni kivánok. Ha pedig halgatásba tészem magamat erántad, ki lész az, kitül szived vigyázásra fog oktattatni? Szüntelen esedezem az örök végezéseknek, hogy ifjságodat oly törvények [p 0011] közt vezérellyék, mellyek által az ártatlan gyönyörüségnek, tisztességnek, s' betsületnek tzéllyát el-érjed.

II. LEVÉL.

Valamit néked anyai szivbül tanátsolhatok, azok közt leg-elsönek vészem a' Religiot vagy Vallást. Ez az a' dolog, mellyet mindenkor leg-elsö tárgyodnak és tzélodnak ismerj, haszontalan fárasztanád magadat külömben a' világnak tetszeni való kivánságoddal; veszedelemre kellene hanyatlanod azon szempillantásban, melyben az eránt való kötelességedröl meg-felejtkeznél, ki teremtett. Ennek leg-felsöbb tiszteletit igyekezd oly méllyen nyomni szivedbe, hogy a' halandó életnek semminémü viszontagságai utolsó lehellésedig azt onnan ki-ne ragadhassák. Igyekezz ezentúl az igaz Isteni tiszteletet, valóságos buzgóságot, a' haszontalanságoktól és belsö tévelygésektöl külömböztetni, és Istenednek imàdását is inkáb' jóságos tselekedetekben, mint tsupa éneklésekben határozd. Törekedj minden szempillantásban igazság s' ártatlanság szerint élni, felebarátaidat szeretni, s' úgy osztán Istenedhez fohászkodni, mikor annak kegyelme néked buzgóságot enged.

[p 0012] Ne véld hogy a' Religionak tulajdonsága s' valósága szinte olytsudálatos mesés történetekben határoztatnék, mellyeket vén bábáink az apró-gyermekeknek boszorkányokról, késértetekröl, szoktak beszélleni. Ezek a' tudatlan elmének idétlen gyengeségei, mellyekkel böltsönkben együt rengettetünk; haszontalan álmok, de még is tsesemö korunktól fogva ugy hozzájok szokunk s' azokat szivünkba annyira bé-szedjük, hogy viszont ki- szaggattatásokra nagyob idejinkben osztán elégségesek alig lehetünk. A' babonâzás tsalárd el-hitetésének részeg elmék által ki-álmodott történeteirül, gyermeki idönkben haszontalanságoknak el-hitelére vonattatunk mellyeket képzelödéseinkben igazságoknak állitván, azoknak el-hitelére másokat is buzgósággal kénszeritünk. Bánattal válunk-meg gyermeki gyengeségeinktöl, mellyektöl végre tsak ugyan a' meg-érett elme által el szakasztván, értelmeinknek el követett gyengeségét s' haszontalanságát végre szeméremmel nézzük, tsudálkozván az erötlenségeken, mellyeknek el- követésére elégségesek vóltunk. Itéld-meg, ha nem nyavajás ostobaságé a' gyermekek elött oly dolgokat beszélleni, hogy az ördög kutya, matska képében, gyapjason, nagy szakállal az embert meg-kerülgeti, talpát a' köhöz veri, melynek nyoma abban meg-ismértetik. Mitsoda ostoba kárhozat el-hinni, hogy a' boszorkányok tiló àllát, penetét meg-nyergelvén, kúlts jukain alá [p 0013] s' fel-bújkálván, mig a' kakas meg nem szóllal, a' szent Gellért hegyére tsatákra járkálnak. Ted' hozzá ehez Kristófnak imádságát a' Kereszt úton, mellyel ott az ördögöket hivni szokták, kiknek osztán tüzes szekér, lángot okádó bika s' oroszlány képében kel meg-jelennek. Töb' illyen véghetetlen tsábitó tsudákat plántálnak a' gyermekeknek szivekbe, mellyekkel fel-nevekednek, s' tölök koros idejekben is sokan alig szakadhatnak el. Ezeket úgy ved' az igazságok között, mint az álmokat, és felejtsd el- öket oly könyen, ha még rólok hiteles emlékezetet lehet benned, mint a' mely tsúf ostobaságoknak azok egy bölts elmének igazságaiba láttathatnak.

Vedd szivedre, kedves leányom, hogy a' Religio nem egyedül a' szemeknek fel- felé való forgatásaiban és szûntelen való templom járásban áll, hol az elmét el-ragadni szokott áhitatosságban a' világ elött, mint valami nehéz nyavalyában, úgy buzogj s' rángatodjál. Láttam némellyeket templomban oly nagy belsö indúlatoltól hânyattatni, mellyek öket elöttünk két dologban el-árúllyák, kéntelenittetvén róllok úgy itélni, hogy bennünket lármás áhitatosságokkal vagy vakitani akarnak; vagy pedig, ha ez nem, lelkek esméretinek sértett igazságaitól mardostatnak, mely magát gonosz tselekedeteik miatt rajtok bosszúllya. Vagynak ollyanok, kik széllyel vonattatott tekéntetekben az eröltetett áhitatosságot [p 0014] a' bé-jövö ifjaknak vadászó szerelmével el-keverik, és igy szemeikkel tolvaj indúlatokat, s' egyszerre buzgóságot mutatván, magokat a' világ' láttára nevetségesekké, tséltsap gonoszokká tészik. Soha az illyenek közzül sem egyiket, sem másikat ne kövessed. Ha buzgóságodat érze, rejtsd-el azt magánosságodba, hol tsak Istenednek irgalmassága légyen bizonyságod; külömben közönséges helyeken mutass mindenkor tsendességet. Ne botsátkozz illetlen henyélésekre is; de eröltetés se tessék ki belöled, hogy a' világ se nagy törekedéseidben, sem helytelen buzgóságodban botránkozást ne talállyon. Hid'-el, hogy hitünkhöz való nagy szeretetünk, melyben neveltettünk, gyakor erötlenségre ragad bennünket, úgy hogy tsak nem kötelességünknek esmerjük mind azon felebarátainkat útálni, kik értelmeinken nintsenek. Sokszor e' részben tsak magunk szeretetitül hajtatván, másokon kéméllés nélkül való tsapásokat tészünk, jóságos tselekedeteknek vélvén részünkröl azon sebeket, mellyeket keserves felebarátainknak sziveken fel- szaggattunk. El-hitettyük magunkat arról, hogy a' minden ható Istennek ügyében perlünk, hartzolunk; noha azok által tsak tulajdon erötlenségeink nevettséges és káros tévelygéseinek tészünk eleget. Áhitatosságunk az ílly állapatokban természetünknek tulajdonságaitúl nagyon függ; szent harag támad bennünk, mely végre kegyetlenséggé válik azok [p 0015] ellen, kik értelmeinkben velünk nem egygyeznek. Nagy szorgalmatossággal ki keressük a' Szent Irásnak azon helyeit, mellyeket részünkre magyarázhatunk, és látván, hogy az Istennek búsúlása népe ellen magát sok izben jelentette, mi is mások ellen haragra gerjedvén, ötet véllyük kõvetni. Nem gondollyuk-meg, hogy idvezitõnknek parantsolaltya szerint azon felebaratinkatis szeretni tartozunk kik maskeppen vélekednek mint mi. Találni fogsz még e' világban embereket, kik hivöségeknek határt nem vetvén, hiteket is véghetetlen messzisségre kivánnyák ki terjeszteni, holott az elmét a' sok dolgokkal nagyon meg-lehet terhelni. Innen származik, hogy az igaz hitet az embereknek lelkekben el-lehet fojtani, ha aztat ott haszontalan s' hihetetlen gyermekségekkel õszve keverik, mellyek az igazsággal szemben szöknek, s' bennünket a' valóságnak esméretitül távoztatnak. A' Mélankolikusok és hipokondriakusok véreknek terhétül szomorú és setét gondolatokra nyomattatván, hitekhez való belsö áhitatosságokat abba helyheztetik, hogy a' világnak rémitö, el-kénszeredett, s' minden orában halálhoz készülö tekintetet mutassanak. Rossz humorokat ) mindenkor epéjeknek sárgaságával keverik, elviselhetetlenné tévén kinos tekénteteket azoknak, kik között élnek. A' leg-ártatlanab' múlattságok ellen is, mint a' leg kárhozatosab' bünõk ellen, ugy kiáltanak. Hiheted-é már, [p 0016] hogy az igaz hit, mely minden dolgok felett való jó, nagyob' tökélletességét abba kereshetné, ha azoknak mérget ád, kik ötet vallyák? Meg-kel vallani, hogy némely embereinknek ily szoros tõrvényei, buzgóságokat s' ahitatos szentségeket minden egyéb hivök felett mutatni kivánván, kevély vakmeröségekkel az igaz buzgóságot sokaknál lehetetlenné tették, mely által hiteknek tsak nem annyit ártottak, mint azon nem hivõk, kik azt tsúfssággal kivánnyák illetni.

Meg-láthatod ezekböl, hogy a' vallás eránt való itéletben hányféle úton lehet el-tévedni. A' búzgóság tévelygéseinek tõbb nemeröl is tudnék néked szóllani, mellyeket most el-halgatok. Kötelességemnek esmérem továb' véled azon értelmeimet közleni, mellyekkel a' vallás eránt viseltetem. Sokszor meg-esett, hogy vóltak ollyanok, kik nékünk hitünknek tzikellyeit a' természet minden igazságainak ellenségévé kivánván tenni, azokat kegyetlenségre igyekezték hozni; holott az igaz hit nem egyeb', hanem oly egö fáklya, mely világosságával bennünket ott vezérel, hol a' természetnek igázságai és tudományai bóldogságunkra, vagy nyugodalmunkra továb' nem világosithatnak; ugy hogy a' természetet, melyben szived és lelked formáltatott, a' vallástól eröszaktétel nélkül el-nem szakaszthatod. Semminek oly édesdeden és könnyen [p 0017] meg-nem hódol az emberi sziv, mint az igaz hitnek, mihelyt annak igazsagait láthatta. Nem terhelhetünk az által sem kegyetlenségekkel, sem haszontalanságokkal, nem ád vad ágot, [!] el-fajúlást és el viselhetetlen jármot; söt testi indúlatainknak s' tévelygéseinknek rabságából szabadittatunk meg általa. Az igaz hit tehát soha nem kegyetlenkedik; az ember pedig valóságos tirannusa magának mind addig, valameddig testiségének s' veszedelemre ragadó indúlatainak lántzai alatt nyög.

Az igaz hit vidám és mosolygó, nem ellenkezik sem tsendességgel, sem nyájassággal, törvényei nem el-viselhetetlenek, sem nem unalmasok; és akármit mondjon annak kegyetlenségérõ egy tudatlan bigot, mely ötet mindenkor nehézzé kívánnya tenni, de soha kellemetességét töle el-nem veheti. Az igaz hitnek kellemetessége és helyes buzgósága józan okoskodásban formállya gyökereit, melyhez felsõ értelem s' kegyelem járúl, honnan a' lelki esméretnek tsendessége s' vidámsága származván, a' kegyes ember általa minden ártatlan s' törvényes gyönyörüségeknek el-fogadására elégségessé, szabaddá tétetik.