BESSENYEI GYÖRGY: A HÁRMAS VITÉZEK VAGY TRIUM- VIRÁTUS. 099


Julia. : Meg-mondtad hogy mindent kelljen rettegnem, ehol van sorsunk magát fel-fedezve, ah Isten.

Fulvia. : Egyedül sorsod érdemli sohajtásaimat vegsö óráimba, én pedig ä2 véres halálnak mérgéböl is örömet tsasarok ki, mivel olly életet kell el hagynom, mellynek gyalázattyát nehezebb lett volna viselni ä2 pokloknál. De te boldog napokat vártál - el múlt reményünk óh örökre rettenetes nap! Pompejus ä2 hiti szegett Oktáviushoz bé jutván, helyette egy rabját ölte-meg, ki nem érdemlette illy nemes vitéznek keze [p 0100] által életét veszteni. Én Antoniust hasonloúl el-akarván ë2 földnek szinéröol takaritani, sátorába tsúszva már kezem reá emelve vala, midön ä2 fel-lobbant szövétnekeknek világosságátol környül vétettettve, mindeneknek szemek eleibe ki-tétettettem; ä2 melly szempillantásba ë2 szerentsétlenség meg esett, ugyan abba láttam Oktáviust véressen mellém lépni. Ezen túl meg fogattattva hozattam hozzád rabúl, hol tsak el vesztett boszu-állásomnak fájdalmát érzem. Ah! Istenek, adjàtok belém a tàplàló léleknek tsupa dühösségét, hadd éljek annak mérgével, mig gyilkosainknak halàlàba azt ki fujvan, magam is elöttem utàlatos életemet el veszthetem.

Julia. : Szélesebben ki tárjedtek hàt màr halàlos fájdalmim, mint ä2 gondolatok, hol meg-haladta kinom az érzésnek tenger sokasàgàt. - Több gyötrelem szaggat, mint szivem dobbanàst adhat, vagy ajakaim sohajtást tehetnek. Vilàgunknak [p 0101] veszedelme ä2 meg-búsúlt Isteneknek haragjával öszve forrván, mint homályos komorságok között könyvezö ködök tömik-meg ä2 levegö egeket, honnan minden lehelléssel szivunk kébelünkbe. Ah szerentsétlen teremtésetektöl el-pártol egek, hát nagyobbä2 kivánjátok ë2 veszedelmünket tenni egész hatalmatoknak véghetetlen ki-terjedésénél, hogy è világnak nyavalyája tinéktek is felettetek legyen? Ollyanná lett életem, mint à szélvész alatt meg-fekietedett tengernek rémitö zúgása, melly szomorú félelmet, s22 vé1gsö itéletet mutat, - Hol van Pompejus? Talám ä2 természet is meg-bontotta már rendes folyását ellene, és nem enged ä2 földnek eröt ott, hol ë2 vitéz áll, hogy léte annak alatta fel-nyilt mélységeitöl el nyelethessen. Ah kegyetlen Oktavius, ha Plutónak poklai igazán nem volnának, és ha az egeknek nem lett vólna is eddig czéljok az emberi gonoszságot halála után bütetni, [p 0102] te egyedül kénszeritenéd igasságokat arra, hogy magadnak poklokat teremtsenek: elég bünöd vólna réá hogy annak örökké tartó büntetéséért az Istenek elsö végezéseket változtatván teremtéseknek rendit meg-bontsák s22 néked tüzet, forró kénköveet tsináljanak....hol van Pompejus.

Fulvia. : Tudom itt mindnyájjan halálát vélik, - te szabad vagy, vigyázz életedte [!] ha lehet. Már töllem el mùlt ä2 világ, tsak halálomat várom, hogy lelkem rabságom, s22 gyalázatomból ki repülhessen.

MÁSODIK JELENÉS.

Julia, Fulvia, Oktavius, Antonius, Bajnokok.

Antonius. : Vitézek! figyelmetesek legyetek parantsolatimra, vigyázzatok ä2 szerentsétlen, [p 0103] s22 veszedelmes Fulviára, tudjátok meg, hogy ösztönzésére ellenem öszve-esküdt pártos seregei melly tállyokon lappanganak.

Fulvia. : Nints nékem ellened esküdt seregem, ne keresd meszsze azon károkat, mellyek életedre törnek, nállam vannak. Kegyetlen oskolátokba tanúltam ä2 gyilkossagot rettegés, és bánat nélkül el követni, melly tanitástokat ellenetek bátran forditottam. Nem önthettem ki még-is boszszú-állásomnak mérgét rajtatok. Már most azt várom, hogy szakadozzanak fel köztetek azon kötések, mellyeket ä2 gonoszság tett. Nem lehet ä2 gyilkosok között állandó igaz baráttság, kik prédájokat, s22 dühössegeknek kegyetlen miveit egymàstól irigylik. Tudom tiis utáljátok titkon egymást, kik mennytül, földtül hasonloúl utáltattok. Hitetlenségtek alatt sohajtanak ä2 tengerek is, hol pusztitó hajótok alá s22 fel vonczolják. Oszve fogtok [p 0104] még ti egymás között verettettni, egyenlöül hóhérok, s22 áldozatok lèsztek egyszerre. Engedjék is ä2 boszu-álló Istenek, hogy szerentsétlenségeitek gonoszágtoknak meg-számlálhatatlanságához hasonlo légyen. El pártolt Polgárok, eröszakos Urak ti, kik az egész emberi Nemzetnek veszedelmével jádzatok, az öldöklésböl tunya bujaságtoknak karjai közvé vetitek magatokat, s22 igy ä2 kegyetlenséget gyönyörüséggel kevervén indulataitokból bünbe részegesztek, hol ä2 vétket, fajtalansággal, vérrel iszszátok. Ditsöséggel fogja ä2 következendö világ tudom emlékezetemet koronázni, hogy bennem vesztetekre igyekezet lehetett. El mégyen.

Julia, Oktaviushoz. : Ah! engedd-meg hogy Fulviát követhessem, nintsen nallam más fegyver, mellyet hatalmatoknak ellenébe tehetnék le verettetett szivemen, Isteneink Hazánknak törvényein, és nyomorúságomon kivül. Tekintsétek Cesarnak [p 0105] nagy Nevét, Nemes vérét, s22 adjàtok meg rokonsagànak szabadsàgát.

Oktavius. : Nem hiszem, hogy azon vérnek megtsalàsára dühösséged volna, mellyböl származásod jön. Nintsen talám még lelkednek arra elég vakmerösége, hogy magát Fulvia gonoszágával egyesittse: de ha mind ezek igy vannak is, elöttem mint Pompejusnak tárgya eléggé bünös vagy.

Julia. : Igenis Cesar; szeretem Pompejust, még pedig úgy, hogy tsak hozzá való szerelmemet egyedül esmérem leg- felsöbb ditsösségemnek. Ha szerentséjét ebbe irigyled, tedd hasonlová hozzá magad érdemekkel, vagy haladd felül ötet emberi szivvel, és ne üldözd ártatlan életét.

Oktavius. : Érek én annyit mint Pompejus, kibe haragomat gerjeszted - és te is -- de nem akarok tovább menni, hogy ä2 [p 0106] bünnek el-rejtett s22 rettenetes kút fejére ne akadjak.