BATSÁNYI JÁNOS: BESZÉD

798. T�RED�K.) 0270
-- "Mert valóban kényes a' Magyar Nyelv! Ollyan, mint ama' szabadon született, jól neveltt, és minden viszontagságai közöttis ártatlanságban maradott szûz leány, a' kinek tiszta szelíd erköltse, 's ennek érzésébõ származó nemes büszkesége, semmi erõszakot el nem sznved. Megnyerheted idõvel és tetszésedre hajthatod nagyra-termett 's minden szépnek és jónak elfogadására alkalmatos szívét, - ha illõ módgyát tudod, és olly szerentsés órában születtél, hogy azt tudhasd: de akárki légy külömben! e' nélkûl nem járúlly hozzá, ne alkalmatlankodgyál rajta; mert szégyennel-teli kosarat nyersz!" ( Lásd az Elõbeszédet Ányos Pál' munkájiban, mellyeet azon esztendõben 798) adtam-i Bétsben. )

És hányan voltak még-is, hányan vannak ma-is, a' kik mind tsak jobbítani, mind tsak szebbíteni, mind tsak pallérozni, bõvítteni, regulázni akarták 's akarják azt a' nyelvet, - a' nélkûl, hogy tudnák, miért? és miként?

Eggyik - mivel oskolába járt, és írni 's olvasni tanúlt; mivel Magyarok között született 's neveltetett, Magyarok között él, magyarúl szóll, és magyarúl imádkozik, (ha imádkozik): elhiteti magával, hogy õ-is Auktornak termett, és - magyar könyvet ír! noha munkájának minden levelénn, minden lapjánn, sõt néha minden sorában, nyilván kimutattya, hogy talán még a' taníttója maga sem tudta: "mi légyen általlyában a' stilus? és mi légyen különösen a' magyar stilus?"

A' másik - nem tudván, mi vagyon 's mi volt-meg már régen nyelvünkben, vagy mire volna 's lehetne még ennek valósággal szüksége? új szókat kohol; 's azokkal, mint meg annyi drága kövekkel ztifrázván köntssét, úgy mutogattya elméjének sovány szüleményeit, úgy árúllya puszta mûhelyében készültt hitvány portékájit.

A' harmadik ellenben - másoktól koldúlt, Idegenbõl hozott, szükségtelen szókkal, 's kifejezésekkel tarkátzza, 's keveri [p 0271] beszédit. Tudniillik: magnum fecit, quod verbis Graeca Latinis miscuit!

A' negyedik - valamivel jobbatskán írogathatván, keresve keresi a' különösségeket, 's úgy jeleskedik a' nevetséges ringy-rongy piperében. Vagynak pedig Olvasóji között ollyanok, a' kik ezért tsudállyák, ditsérik, magasztallyák. Doctas posuisse figuras, laudatur. Sõt talál õ Íróink' seregében még követõket-is! (mert ki utánn nem indúl a' servum pecus?! )

Az ötödik - verset ír: Quidni? liber et ingenuus! 's látván, melly szabadon rakosgatták a' hajdani Rómaiak a' magok szavaiat, vaktában és szolgai módra követi, majmollya õket; 's nem nézi, nem láttya, melly igen nagy a' termélszeti külömbség a' két nyelv között; - 's jaj a' miénknek, ha valaha valamellyik nevezetesb Írónk példát-is adott effélékre! ( Akkor t.i., mikor járatlan, útonn indúlván, új ösvényt kell vala törnie a' Magyar Parnasszusra. Idõvel megismérte és bõven ki-is pótolta ebbéli hibájit. )

A' hatodik és a' hetedik - grammatikákból grammatikát tsinál: jó és igaz hazafiúi szándékkal ugyan, a' mint õk mondgyák; de, a' mint mí láttyuk, majd minden logika, és az emberi nyelvet közönségesen, a' magyart különösen vizsgáló, 's erõs okokra támaszkodó philosphia nélkûl, - rossznak, helytelennek állítván a' Magyar Írók' munkájiban mind azt, valami az õ bomlott, üres és magában-is ellenkezõ theorémájok' 's zavaros és theoriátlan szisztémájokkal meg nem egygyez. - 'S a' t.

Látván a' jobb és tehetõsb, de bátortaanabb elme mind ezeket, 's a' többi temérdek sok, éls szinte majd elháríthatatlan, nagy akadályokat meggondolván, - elszomorodik, kedvével eggyütt letészi reménységét, bizodalmát, 's hallgat; a' nemzeti nyelv pedig, mint valamelly bitang jószág, illy szerentsétlen firkálók' tetszésére hagyattatván, napról napra fogyatkozik, kortsosodik, és még közönségesebben megvettetik, míg elvégre kihal! Ámbár hasonlíthatatlan szépségére 's elette ritka tulajdonságaira nézve, örök életre méltónak lenni látszik.

De bízzunk még-is; és ne tegyük-le mi soha reménységünket. Bízzunk, mondom, a' Magyarok' Istenében, 's mind annak gondviselõ atyai jóságában, mind nemzetünk régi szittya természetében; és gondollyuk-meg, hogy így volt ez minden más népeknél-is, míg nyelveiket illõ tökélletességre vihették, és a' tudományos kultúrában lassanként tovább haladhattak. Hidgyük inkább, és mondgyuk mink-is, a' bal szerentsével bátran küszködvén: Fata viam invenient. Mert tsakugyan igaznak tartom én-is, a' mit egy néhai bölts és örök emlékezetre [p 0272] méltó jeles hazafi ( Gróf idõsb RÁDAY Gedeon. ) gyakran vígasztalva 's vígasztalódva mondott: hogy t. i. "a' míg sok rossz magyar könyv nem lessz, sok jó sem lessz!"

A' nyelvet tsak nagy elmék vihetik nagyra; a' mint ezt egy más érdemes Írónk ( Bessenyei György. Ezen érdemes hazafinak hasznos igyekezeteirõl 's buzgó fáradozásairól bõvebben szóllottam a' Kassai Magyar Múzéumban, már 1788-dik esztendõben. ) már régen és igazán állította. Az ollyan elmék pedig ritka virágok; 's nem teremnek, nem nyílhatnak mindenütt, minden idõben. Elég találtathatnék ugyan, még ma-is, a' magyar kertben, - mert termékeny a' földe, 's jó és tiszta a' levegõje; de, minthogy nints gondviselõ kertész, alig kezdenek fakadni bimbójikból, már ki kell veszniek a' hidegben.

A' mi pedig ama' szerentsétlen újíttók' 's pallérozókat illeti: ismérjük-meg és ditsérjük bennek a' jó igyekezetet! 's hasonló szívességgel viszontagolván ebbéli szándékjokat, javalylyuk nékik, (a' magok saját hasznokért, és a' hazai nyelvnek ditsõsségéért, bévehetik tanátsunkat) hogy, minekelõtte taníttani akarnának, tanúllyanak! és, könyveket írni szándékozván, vegyék észre legalább azt, hogy nem minden könyv, nem minden firkálat nyomtatni-való! 's hogy a' beszéd- és írásbeli nevetséges tzifrálkodás, a' szótsigázás, a' különösködés, az ízetlen versfaragás, 's egyéb illyenféle haszontalan szeles erõlködés - az értelemes Olvasónak szemeiben nem egyéb, hanem tsak ollyan elrejthetetlen 's tagadhatatlan természeti béllyeg, melly által a' lelketlen Írók önnön magok elárúllyák szárnyaszegett elméjek' tehetetlenségét; a' nevetésre vagy boszszonkodásra akasztott igaz Költõvel pedig azt kérdeztetik:
Quis expedivit psittaco suum XAIPE,
Picasque docuit, verba nostra conari?
holott a' mi rosszabb, Magyar-Országban (mert a' gazdagabb, tehetõsebb birtokos úrnak többnyire más-nemû 's még kissebb kitsinységekre kell a' pénz) tsak azt sem felelhetik mentségekre:
Magister artis, ingenîque largitor
Venter, negatas artifex sequi voces!
De térjünk-viszsza, 's haggyuk oda mi most mind ezeket. Majd elragada magamat-is a' buzgóság; holott kedvetlen a' tárgy, és az igazat (noha tsakugyan ki kelle már egyszer valaki [p 0273] által mondattnia) nem örömest hallyák; 's egyenességemet talán még azok a' jobb elméjû hazafiak-is vádolhatnák, a' kik itten tellyességgel nem értetõdhetnek, de amazoknak még-is - tsalatkozásból-e, vagy felettébb való jóságból, szívbéli gyengeségbõl? - olly hamar és olly könnyen párttyokat fogják; meg nem gondolván, hogy nints drágább és félythetõbb kíntsünk õsi szép nyelvünknél! ---

Ezen legfõbb, legszentebb örökségünkrõl, és ennek mostani 's jövendõbéli sorsáról, azaz, nemzeti nyelvünk' elõmenetelének szembetünõbb akadállyairól, emlékezvén 's tanátskozván magunk között: szóllyunk itt most inkább ama' jobb, ritkább, tehetõsb, és még-is henyélõ elmérõl, - Azokról az ifjabb életkor' sziklás tengerének veszéllyeibõl bíztos partra jutott, 's a' tudományok' gazdag országában találtt kíntsekkel rakva rakott kamarájokban titkon gyönyörködõ fösvény hazafiakról, a' kiktõl, minthogy legtöbbet tehetnének 's legjobban használhatnának, méltán legtöbbet-is várhatnánk minden tekéntetben. Nem lehetne-e, vallyon, Ezeknek egynéhány szóval eszekbe juttatnunk ebbéli kötelességeket? Nem kellene-e, nyilván meg-mondanunk, hogy õk szinte olly nagyon, és talán még nagyobban vétkeznek a' Haza ellen, mint azon az elfajúltt haszontalan fiak, a' kik, megvonván külsõ vagyonnyokat a' közjótól, egyedûl tsak magokért és magoknak élnek?.. Mert, ha õk sem igyekeznek, tehetségeikhez és környûlállásaikhoz képest, használni Hazájoknak: miként panaszolkodhatnak mások ellen? miként vádolhattyák azokat rossz polgárságokért?

Mennél nagyonn és ritkább talentommal birunk, (ha birunk;) mennél nagyobb, mélyebb, több és jelesebb isméreteket szerzettünk: annál többet tartozunk a' Hazának, mellyne kebelében származtunk, neveltettünk, és ezen értékeinkhez jutottunk; annál többel tartozunk általlyában az egész emberi nemzetnek 's társaságnak-is, mellynek (akárhol születtünk, akármely országban, 's akármelly idõben élünk) mindenütt és mindenkor tagjai, részei vagyunk. Tsak a' jó ember jó hazafi; 's tsak a' jó hazafi betsületes ember!

"Szép hírre, nagy névre, illõ jutalomra vágysz?" - Érdemeld-meg! Annak idejében önként fog jõni; ha most nem, máskor, késõbben, halálod utánn!...

"Mi hasznod benne, ha egyszer megholtál?" - Ha ezt kérded, oh Magyar! nints beszédem veled. Nem vagy méltó, [p 0274] 's nem-is juthatsz soha ditsõsségre, ha ditséretre vársz. A' legszebb, legillõbb jutalom pedig - szívedben van! munkádnak eggyetlen eggy méltó bére (valamint az igaz nyúgodalom és boldogság) ottan vagyon. Balgatagság, másoktól várnod, másutt keresned, a' mit magadban, 's egyedûl tsak magadban, találhatsz-fel.

"Nem érsz reá? más dolgaid, szükségesebb foglalatosságid vagynak?" - Ha úgy van: nints mit felelnem. Te tudod, te látod, és te érzed legjobban, mire vagy alkalmatos, mire érkezhetel, és mit tehetsz, mindenre tekéntve. De jaj néked, atyámfija! ha - nem lévén olly szoros és elkerûlhetetlen állapotba helyheztetve, melly egész idõdet megkívánnya - eggyi legszebb és legszentebb kötelességedned tellyesíttésére nem érkezel; ha éppen arra, a' miben tehetségeidhez 's környûlállásaidhoz képest, talán leginkább mutathatnád, 's kellene mutatnod, hogy ember vagy, hogy társaságban élõ ember vagy, - nem lelsz idõt!

"Hijába' van fáradságod? haszontalan, sikertelen minden igyekezeted?" - Ne hidd ezt, barátom! Valamint a' természetnek hármas országában soha semmi el nem vész, el nem enyészik, ámbár, formájára nézve, szüntelenûl újúl és változik minden; ( Omnia mutantur: nihil interit. Ovid. Met. XV. ) úgy az erköltsi Világban sem veszhet-el semmi. Nem lehet azért foganatlan a' te igyekezeted, 's munkálkodásod-is. Vesd-el a' jó magot, a' míg ideje van; ne eshetik mind kõsziklára. Arról se aggódgyál, mellyik tavaszszal fog kikelni veteményed, 's mikor fog gyümöltsöt hozni. Valaha valamikor tsak el kell jõnie az aratás' idejének; mert ez a' természetnek szoott rendi, megváltozhatatlan örök törvénnye! 's akkor megköszönik majd szorgalmatosságodat - Azok, a' kiknek használtál; valamint te most áldanád, és még tellyesebb, még lángolóbb szívvel ditsõíttenéd velem egygyütt atyáink' hamvát, ha jobban gondoskodtak volna, e' részben-is maradékaikról. (Mert nemzeti nyelvünk' elhagyatásának szomorú következései megszámlálhatatlano; azonn kívûl, hogy soha többé helyre nem hozattathatnak tökélletesen, akármint igyekezzünk, akármint iparkodgyunk!)

Az akadályo' sokaságától elijedni, nem nagy szívnek, nem bátor lélenek tulajdona. Mennél nagyobb a' szükség, [p 0275] annál szükségesebb a' segíttség. Soha nem volt olly nagy, soha sem volt olly tsudára- 's tiszteletre-méltó a' hajdani Római Tanáts, mint a' Kánnai veszedelem utánn! (2 ... ]

"Úgy de, jó igyekezetedért, nehéz és költséges fáradozásidért, köszönet' 's jutalom' helyében háladatlanságot látsz; nyúgodalmadat háborgattatod; irígy, árúlodó, hazug és gonosz ellenségeidtõl rágalmaztatást, kárt kissebséget tapasztalsz; polgártársaidtól, Hazád' saját gyermekeitõl, ezer meg ezerféle bajt, akadályt, gyûlölséget, üldözetet szenvedsz?" - Szomorú és tagadhatatlan igazság; terhes és méltatlan állapot! Úgy van; és ez az, a' mi leginkább érdekli, búsíttya, keserítti a' jó hazafit; ez az, a' mi leginkább hátráltathattya eltett szándékinak tellyesíttésében. De, minthogy tulajdonsága az állhatatosság-is, - nem hagygyal-el azért erköltsének szokott ösvénnyét; kezdett pállyájána bármi nehéz, bármi bajos és veszélyes úttyát. És annál nagyobb az érdeme! mellyet, elõbb vagy utóbb, valaha majd tsakugyan meg kell ismérnie mindenekne. Hány régi jeles embert, ditsõ nagy férjfiút, nem tisztelün és tsudálunk mí, hányat nem áldunk ma, kit az idejebéliek gyûlõltek, rágalmaztak, 's átkozva üldöztek?! (2 ... ]

Nézd-el, érlek! nézd-el rendre bár a' legjobb, legbölcsebb és igazabb embereket, a' Világnak 's hazájo' népének legnagyobb jóltévõjit, - akármelly országban, akármelly idõben. Többnyire mind szenvedtek; többnyire mind szerentsétlenek voltak.

Íme Görög-, és Ángol-Országnak eget, földet, poklot megjáró 's elõnkbe terjesztõ legfõbb Poétáji, az Istenekne ama' belsõ, meghitt baráttyai, - szûkölödõ szegénységben tölti elhagyatott, gyámolatlan, va örekségeket. ( Homerus és Milton. - Cervantes, Camoens, Dante, (2 ... ] T. Tasso, Vondel (a' Hollandiai Shakespeare) a' Nagy Corneille, 's több mások, hasonló példá. Osszián-is vak és szerentsétlen volt agg öregségében; 's talán még boldogtalanabb mind ezeknél! mert nem tsak élete' szerelmes párját 's egygyetlen egy gyermekét, a' bajnokok' díszét és példáját, roonit és kedvesseit, hanem hazájána végsõ romlását, 's elortsosodott, lenyomattatott népének veszedelmét-is ellyûlélte. Elvégre utolsó öldöklõ fájdalmában, halhatatlan ditsõsségû édes attyának sírjához vezettette magát, szívszakadva reá dõlt, 's úgy adta ki lelkét... ) A' Történetíróna fejedelmei, õ, a' kikne halhatatlan etsettyek nélûl a' régiségne olly sok virágzó népei, olly sok hatalmas és büszke királlyai, vezérei, 's más nevezetes bajnokai, most talán isméretlene 's az örök feledéenységnek mély és dísztelen homállyában eltemettetve volnána, - számtalan sok fáradozásik szenvedéseik utánn idegenbe üzettetne, 's nem találna végre tsa annyi helyet-is hazájok' földén, hol hamvaik nyughassanak. ( Herodotus, Thucydides. Nem igen jobb sorsa volt Xenophonnak-is; mert õ-is elûzettetett hazájából, mineutánna tiz ezer Görögöt az ellenség' ezétõl megmentett, 's hazájába viszszavezérlett volna. ) Szokrates, a' töélletes jóságna 's szelíd böltsességnek, - Szokrates, az emberi 's polgári munkás erköltsne szóval és tseleedettel taníttó mestere, hazája' törvénnyeinek nevében halálra, méregre itélteti. Tullius, az emberi nyelv' tsudatévõ [p 0276] hatalmának elsõ, elérhetetlen példája, 's a' hajdani Világ' szabad aszszonyának újra-szülõ attya - bújdosni megy, 's egy háládatlan gyilkosna kezére jut. A' setét homályba merûltt déli Európának elderíttõje ( Descartes. ) éjszaon hal-meg. A' Napnak megállítója ( Galiléi. ) tömlötzre, a' föld' más elének elkeresõje lántzra verettetik, és az õ általa eltaláltt Új-Világ másnak nevére neveztetik!.. Illyen embereket illyen sorsra jutni, az Igazakat így szenvedni, a' gonoszokat ellenben diadalmaskodni látván - nem tagadhatom, hogy a' mennyei Gondviselésnek úttyainn bámúlnom kell! De ha, veszni tértt hazája' szabadságát fellyûlo nem élhetvén, haldokolva kérdezi ama' Szerentsétlen:
Mi vagy te, Erkölts? nem csupa név, üres
Szó, hang? Igazság! balgatagok' süket
Bálvánnya? Természet! hol a' te
Isteni rended, örök hatalmad?
vérzik a' szívem szomorú kérdésire. Mert Brútus - anaszolkodik! Brútus, a' maga' saját nemes erköltsérõl, lelki jóságáról, és a' Mennybéliek' igazságáról 's böltsességérõl kételkedik!... Mély megilletõdéssel szemlélem mellette ledõlni baráttyát-is, Róma' jobb ijainak utólsó példáját! 'S könyvekre fakadva ordúlok-el Utikától; mert ah! dákos villog Cátó' kezében-is!.. Sír bennem a' lélek, látástokra. Mitsoda férjfiak tántorodtak-meg! mitsoda magasságából estek-le az emberi tökélletességnek!... De még inkább szánakodom hazájokonn, mellyet utólsó szükségében hagytanak-el. Ki fog ezenn segítteni, ha õk kétségbe esnek?!

Nem, oh Nemzeteknek gondviselõ Ura! nem lehet zúgolódnom végzéseid ellen. Adtál te mindent az embernek: észt, erõt, szabadságot, megmérhetetlen foganatú tehetséget. Ha akarni nem tud, méltán bûnteted! 'S látom-is már elõre, mint fog heverni a' porban, mint fogja koldúlni Nerónak kegyelmét (hogy - élhessen!) Azoknak elvetemedett onokája, a' kiknek hajolhatatlan büszkesége kis ideig sem tûrhette Czézár' szerentséjét!.. Látom elõre, mint fogod bûntetni magát-is azt a' [p 0277] Világ' nyomorgatására épûltt iszonnyú várost, hogy viszszaéltt hatalmával; hogy a' népeknek és királyoknak (holott jóltévõjük lehet vala!) igát vetett a' nyakokba...

Le fogsz egykor aláztatni te-is, eltévelyedett kegyetlen Város, melly most, annak véres nyomdokiba hágván, Európának szabad népeit fegyvereddel rontod; 's tsalárd szavaiddal hitegetvén a' Világot, fellyebb akarod emelni részegségedben kevély fejedet Jupiter' váránál! Úttyába léptél a' természetnek, vakmerõ nép! 's szentségtörõ karokkal háborgatod tsendes munkálkodásában; mert a' szabadságnak szent itala helyett szédíttõ maszlagot vettél. Vásártt indítottál másnak javaiból; 's kotzkára vetetted annyi századok' tapasztalásának, annyi nagy szerentsétlenek' sok szenvedésének örök békességet 's köz boldogságot ígérõ egy gyümölttsét, a' tudományt és erköltsöt!.. De tetézd bár szüntelenûl vétkeidnek rettenetes halmát; igyekezz' bár visszadönteni a' Világot elébbi komor éjjelébe: tsak a' bûntetést sietteted. El fog érkezni (ne legyen kétséged benne!) el fog érkezni néked-is az itélet' napja; fel og támadni megént, annak idejében, a' letapodott emberiségnek megváltója, 's gyökerestõl ki fogja vágni vérbe-merûltt gyümöltstelen fádat, mellyet iszony bálványodnak rabkézzel ültettél. ( Íme, alig múlt-el azólta tíz esztendõ, és ezen jövendõlésnek nagyobb része már bétellyesedett. - ) Nem, nem lehet foganatlan a' nemzetek' átka! 's nem eshetnek mind kétségbe a' Világot enntartó, országokat 's ejedelmeket eggyaránt és egyedûl boldogítható Szabadságnak igazabb baráti! ---

Ha azért Ezeknek számában kívántok lenni tí-is, oh Hazámnak elmésebb, tanúlttabb ijai! tí, Nemzetet és Királyt eggyütt szeretõ, eggyaránt szolgálható, bõlts Magyarok! fogadgyátok-el tisztelõ plgártársatoknak serkentõ kérését, 's vessetek már valahára véget a' soha ki nem menthetõ hallgatásnak!!

Ne ûgyellyünk, oh Barátaim! ne ûgyellyük a' háládatlanokra. Irígyeinket, rágalmazóinkat vessük-meg; vagy-is inkább szánakodgyunk rajtok. A setétben lappangó kémektõl 's álnok és gonosz tzimboráktól õrizkedgyünk; s' egyéb ellenségeinkkel keveset gondolván járjunk az egyenes útonn. Szolgállyunk hív szívvel Hazánknak, Nemzetünknek; és, ha lehet, tegyünk jót amazokkal-is. Hadd gyûlõllyenek õk azonban, hadd átkozzanak bennünket: vak indúlattyokat követvén, nem tudgyák, mit tselekesznek. 'S nem-is az õ vélekedésektõl függ a' mí [p 0278] betsûletünk, maradandó igaz ditsõsségünk! Ha pedig, tsakugyan, el nem kerûlhetnõk a' gonoszoknak ál keleptzéjeket; ha, minekelõtte pállyánkat végig futhatnók, 's hazafiúi munkálkodásunk' tárgyát elérhetnõk, tsakugyan el kellene esnünk: emlékezzünk-meg Szokrates' poharáról! 's mennyünk nyúgodt lélekkel ama' jobb Világra, hol (a' mint hitünk tarttya) számot kérnek ugyan, de igazán-is, itélnek tselekedeteinkrõl. Üssön akármikor ama' nagy óra, a' mellyet, halandók lévén, el nem kerûlhetünk: ha híven eljártunk hívatalunkban, eleget éltünk!