BATSÁNYI JÁNOS: GRÓF ANDRÁSY MÁRIA KISASSZONY
HALÁLÁRA. Elégiának töredéke. - 1788. 0016
Mit hallok? mi kegyetlen hír serkenti megintlen
Búba-
merült lelkem? még sem elg az ütés? -
Megholt? s hát
csakugyan megholt Andrási María?
S Kassa vidékének napja
homályba borult?
A szûzek koronája, magyar szépeknek az
éke
Megkérlelni tehát nem tudta, durva halál?
Mostoha
természet! hát csak játékot akartál
Ûzni velünk,
szülvén e csuda-magzatodat?
Mit használt ily sok szépség?
e ritka kegyesség?
Tiszta szemérem, ezer testbéli s elmei
dísz? -
Szép volt! s szintén úgy ragyogott, valamint az
arany nap
A kiderült égen délbe ragyogni szokott.
Rózsa-
piros s szûz-hóba-vegyült arcája: de holló
Szárnyánál
feketébb a haja; két szeme tûz.
Felséggel-teljes szép
képit szûzi szelídség
Folyta körül; súgár termete
mennyei volt! -
Ah, csak volt! s nincsen többé! - Mint
csillag az égrõl,
Melynek kékellõ boltja setétbe merül,
S a tévedt útast iszonyú dagványnak ereszti:
Úgy
elesett! s minket búba-merülve hagyott! -
Gyászra-szokott
múzsám! vond fel lantodnak elázott
Húrjait és zengjed
bánatos énekedet. -
Sírj, magyar ifjúság! kire szív-
repdesve tekintél,
Tárgya reményednek, s fõbb örömednek
oka:
Élte tavasszában búcsúját vette világtól!
S
angyali szépségét föld kebelébe vivé!
Sírjatok, ó
népünk most-nyíló gyenge virági!
Õsitek érdemesebb
vérei! Szûzi sereg!
Sírjatok! - Im oda van karotok fõb
dísze! Dicsõség
Gyermeke, kedvellett társatok, ím oda van!
-
Szánd te is, árva hazám! Tán õ lett volna, ki néked
Hajdani Kátókat szül vala s Brútusokat!
Õ lett volna
talán, eltérült gyermekid a ki
Példájával igazb útra
vezérli vala!
[p 0017] Imhol, büszke leányaidnak külföldi
szokásit
Korcsosodott fiaid mely vetekedve veszik;
A míg
lassanként, eleink erkölcsi kiveszvén,
Drága szabadságunk
majd temetõre jutand! -
Ó egek! érces egek! mért
szánakodásra nem indul
Ennyi csapás után mennykövezõ
kezetek?
Tétova tévelygünk született földünknek ölében,
S mint jövevények, ezer bajra kitéve nyögünk! -
Ah! de
hová tévedsz? stb.
