BARTZAFALVI SZABO DÁVID: SZIGETVÁRT KLASTROMI TÖRTÉNETE. 0001


Szigvárt, egygy nemes elméjü Ifjú, született a' Svábságban, egygy bizonyos Faluban a' Duna' menttében. Az ö Atyja, ki ugyan pontba egygy valódi Német-Sváb vala, már huszonnégy esztendöktöl fogva Tiszt-tartó vólt azon Faluban. Az ö tsak hamar meg hóltt feleségétöl, valána néki két leányai és három fiaji, kik közzül a' mi' Szígvártunk a' leg ifjabbik vala. Ez, anynyira szerette a' társalkodást, hogy tsak akkor vólt leg nagyobb öröme, midön más gyermekeket vígadni látott, 's azoknak holmi tsetse-betse apróságokkal kedveket kereshette. Ha a' tél miatt benn a' házban kellett lennie; már semmiben se tölt kedve: nem szinte elég vólt néki a' maga' bátyjainak 's két víg nénjeinek társaságok: bé hítt minden paraszt gyermekeket, kik a' ház [p 0002] elött el mennek vala, 's azokkal fel 's alá futkosott a' házban. Azután ki loposkodott az istállóba, körül nézé a' lovakat, 's egygyikére fel kavarodván, vitte öket az Itatóra; majd továbblag, a' paraszt gyermekekkel hó-golyóbissal játszott, vagy a' maga' kis szánkáján a' leg meredekebb Hegyröl le felé ereszkedett, 's ebbéli mérészségével, söt gyakran vakmeröségével, még a' leg mérészebb gyermekeket is felül múlta.

Mihelytt tavasz lett; mát semmi se tartóztathatta meg oda haza; tsigát vert, laptázott, vadászatot indított a' gyermekekkel, maga rendelte el öket mellyik mi legyen - no! te leszel vadász, - te pedig szarvas - 's körül vette vélek az egész erdöt, úgy, a' mint látta vala, hogy szokott meg esni a' Fejedelmeknek vadászatjok. Azután katonásdit játszott, öszsze szerzett minden gyermekeket a' Faluban, 's a' következö Vasárnapra ki rendelte öket a' mezöre. Ott osztán, adott nékik fakardokat puskákat, mellyeket maga faragott ki, háromj kis gyermeki dobokat, [p 0003] mellyek a' magáéi 's bátyáéi valának, papiros-zászlókat, és egygy régi vadász-kürtöt, 's egygyszer'smind mindeniknek kellett lenni egygy kökény-lövö Tsöjének, 's ahhoz húsz golyóbisnak. Éppen akkor vala az Ósztriaiaknak Háborújok a' Burkussal; 's jóllehet az ö Fejedelme az Ósztriai részen vala: ö mindazonáltal a' Burkus részét választá magának, mivel már az elött az Újjságban olvasta vala, hogy a' Burkus mindég többször gyöz. Két részre osztá a' maga' seregét, 's mindég a' leg erössebb gyermekeket választá ki Burkusoknak, kiket önnön maga vezérelvén, az Ósztriaiakat többnyire mindég meg verte. Maga tsinált egygy hadi Dallt, mellyet az övéi a' magok' módjok szerént danolgatának. Mikor egygymást üzték; a' kökény golyóbisokkal lönni kellett: a' kit meg ért a' golyóbis, annak le kellett esnie; 's az ütközet' végén meg számlálták az el estteket, 's mindég sokkal kevesebben valának közttök a' Burkusok.

Mikor már melegebb napok valának; feredett a' Dunában, 's minden gyermekek köztt leg jobban tuda úszni. Két ízben [p 0004] bizonyosan oda hólt vólna, ha a' halászok ki nem kapták vólna; de azért tsak ugyan megint mindjárt feredett más nap'. Sokszor fél napokat is el töltött az erdön a' madár-fészek keresésben: a' melly fán fészket látott; már az egygy tseppet se vólt néki magas, fel mászott rá mint egygy mókuska, 's még a' leg gyengébb ágakra is rá mert nehézkedni. De azért soha se vólt kegyetlen a' madarak aránt: az egész fészket soha se szedte el, hanem tsak a' leg szebbik madár-fiút belölle, mellyet osztán otthon étetett 's fel nevelt; a' többieket pedig meg hagyta az anya-madárnak. Kiváltt képpen járt a' Húrosok és Bankák után, 's ki szedte öket az odúból; mivel hallotta, hogy ezeket meg lehet tanítani beszélni: 's fáradhatatlan vala tanításokban.

Ezen természeti hajlandóságából Szigvártnak, az ö Atyja, ki egygy okos ember vala, egygyben átal látta, hogy az ö fija leg jobb leszsz vadásznak vagy katonának. És már ki is tsinálta vala magában, hogy ötet majd 15 esztendös korában (még [p 0005] ekkor tsak 13 vólt) egygy bátyja mellé adja, ki azon a' környéken erdö-Bíró vala, 's véle a' vadász-mesterséget meg tanúltatja. Erre nézve, nem is igen kénszeríté ötet a' tulajdon képpen úgy nevezett Tudományoknak tanúlásokra: inkább tsak azon vólt, hogy ötet egygy egyenes szívü emberré formálja, és az ö arra való természeti hajlandóságát, a' jó Erköltss' és Vallásbéli sarkalatos igazságok által, mind jobban jobban meg erössítse. Mert ö maga, nem tsak olvasta szorgalmatosan a' Bibliát, mellyre a' maga' gyóntató Papjától szabadságot nyert vala: hanem azon is vólt, hogy az abban bé foglaltt Tudományt és történeteket jó eleve bé nyomja fijainak szívekbe. És fö képpen ez vetette meg fenekét az ifjú Szigvárt' olly eleve ki tetszö egyenes Szívüségének, melly azután egész életében olly gyakran ki mutatta magát, ötet minden viszontagságai köztt vígasztalta, 's végre koporsójához is olly tsendes elmével közelgetni tanította.

Szigvárt jól tudta a' maga' Atyjának róla fel tett szándékát, 's örült azon. Már [p 0006] ö a' maga' gondolatjában egészlen vadász vólt, 's gyakran, mikor az Atyja ki lovaglott, fel kötötte a' vadász-kést, vállára akasztotta a' puskát, 's úgy- sétálta lassú kevélyded lépésekkel fel 's alá a' házban; vagy pedig, ha az Atyja hamar viszsza nem jöhete, ki suhant az erdöre, 's egygyszer lött is nagy örömére egygy nyúlat; de azt, haza vinni nem bátorkodván, egygy szegény embernek ajándékozta.

Azonban egygy bizonyos történet egygyszerre semmivé tette minden reménységét, és Atyjának egész szándékát meg változtatta.

Jóllehet a' Természet Szigvártot ugyan tsak férjfiúi módon, és nem a' puha rendü foglalatosságra való hajlandósággal formálta légyen, melly egygy Németet más nemzettöl annyira meg külömböztet: mindazonáltal a' szelíd és szép tsendes Természetben is gyönyörködött. Igen sokszor van ez a' kettö egygyütt, 's formál egygy szeretetre méltó, 's a' világnak igen hasznos embert: az, többnyire a' költemény-Szerzönek [p 0007] Tulajdona. Erre már Szigvártnak egész természeti hajlandósága vala; a' melly kétség kivül még nagyobbra emelkedett 's a' maga lakó helyebélieknek szíveket magához vonta vólna, ha ö, születésének helyére, neveltetésére, társalkodására, 's egész életének állapatjára nézve, külsö képpen szerentsésebb környül állások közzé helyheztetödött vólna.

Tavaszkor, a' játék közben gyakran ki lopta magát társai közzül; virágokat szedegette, 's azokat bokrétába kötözgeté. A' Természetnek egész jelen való mivóltára 's minden változásaira szorgalmatosan vígyázott, leg kissebb bogarkát is gondolkodóra vett, nézeglé a' méheket, a' mint azok a' virág' tokjába bé búvának, 's belölle mézet vagy viaszkot hozának ki láb-száratskaikon; fiygelmezett mind egygyik madárra, 's kiváltt képpen a' Patsirtára, Poszátára, és Filamilére: ez az utólsó néki leg jobban tetszett, ámbár annak nevét még nem hallotta vala. Gyakran a' Forrás mellett üldögéle, melly a' követseken, mohotkákon, és alá felé tsüggö fü-szálakon, [p 0008] a' Hegyröl le felé twsergedeze; ott érzett szívében néminémü különös és még az elött soha nem tapasztaltt kívánságot 's szomorúságot: könyves szemekkel méne el onnét, 's minden paraszt gyermeknek kezét, a' kit elö talált, erössebben szorítgatá meg mint sem az elött, 's ada nékik a' maga' Ozsonna- kenyeréböl. Gyakorta el méne a' maga' Anyjának sírjához, hová ö rózsát, Jezmint és halál-szekfüt plántált vala, 's ottan sírdogála. Akar melly zörgésre is nem egygy könyen serkent fel álmából: de mikor a' Filemile a' Nap' fel költte elött az ö szobájának ablaka alatt, melly a' kertre vala, valamellyik alma-fán énekelgete; már akkor egygyben fel ébredt, néki vídúlt, fel ugrott az ágyból, hallgatta azt minden motszanás nélkül, és az öröm miatt mint egygy magán kivül ragadtatva, nézé, hogy jö fel a' Nap amott túl a' fákon. Estve még örömöstebb hallgatta annak éneklését, mikor az alma-fa-és plánta-virágok kedvesebben illatozának, 's mindenütt egész tsendesség vala, és a' Hóld alá felé súgározék: Ollyas formák valának akkor szívének belsö érezései, mit a' mellyek majd egygy ollyan [p 0009] ifjúban, a' millyen ö vala, énekre vagy dallra szoktak átal változni: akkor, gyakran forgatta eszében a' maga' ötstsét, a' ki életének 6dik esztendejében az elött négy esztendövel hólt vala meg, 's egygyszer éneket is tsinált reá: akkor, gyakran magáról 's az egész Világról is el felejtkezett: akkor, sokszor midön vatsorára kiálták, nem tudott benne semmit, míg bátyja vagy Atyja rá nem akadt 's az asztalhoz vitte, a' hol tsak meg üle szomorúan, 's egygyet se szóll vala. Vatsora után ismét ki méne szobájának ablaka alá, ott hallgatá szintén éjfélig a' Filemilét, és egyedül tsak azt óhajtá, hogy bár tsak ö úgy tudna énekelni: 's majd le feküvén; a' hólttaknak paraditsomába a' maga' öttséhez álmodta magát.

Egygy estve sétálni vívé az Atyja egygy Kaputzínos Klastrom felé, hol egygy régi jó barátja vólt. Szép gyönyörüséges estvéli idö vala! ki érének egygy híves erdöböl, mellyben a' Poszáták, Rigók és Filemilék az éneklésben egygymás köztt vetélkedtek, és a' vad galambok a' magok' nyögéseket [p 0010] azoknak énekléseik közzé egyelítgették. Az erdönek setétsége, és a' Rigóknak szomorún zengö éneklések, az ifjú Szigvárt' szívét, mint egygy innepi buzgósággal elegyes szomorúságú állapatba helyheztették, mellybe ötet az ö Atyjának, a' Tremészet' szépségéröl 's a' Teremtö szeretetéröl, kész akartva úgy intézett véle való beszélgetése, még jobban bé merítette vala. A' Klastromra méne osztán beszédek: majd látsz ott, Fijam! tiszteletre méltó Férjfiakat, kik átal látván a' Világ bolondságait 's tsalárdságait, magokat attól jó eleve el szakaszták, hogy Istennek minden meg háboríttatás nélkül szolgáljanak, 's magokat az örökké valóságra készítgessék. Illyen már nevezetesen az én' barátom az öreg Páter Antón, ki töled egész fö tiszteletet érdemel: de nem mindenik Páter illyen: némellyek kevésbbé fognak néked tetszeni. Ezt tsak azért említem, hogy osztán abban meg ne ütközz, 's ne véld öket tsupa Angyalnak. Valy mi különös és meg gondolásra méltó terhes dolog a' Baráti élet! De ez, nem tartozik mi' reánk!