BARCSAY ÁBRAHÁM: [FURCSA VERSEIÉRT BOCSÁNATOT
KÉR.] RADVÁNSZKY JÁNOSNÉHOZ. 0057
Hódító szép szemek, rabló tekintetek!
Kik által sok
szívnek volt örökös vesztek,
Szelíd verseimben, kérlek,
mit kerestek?
Ártatlanok! soha fukar nem volt bennek...
Érzékeny szívemnek ök hív tolmácsai.
Mit barátok érez,
azt fejtik szavai.
De ha nem tetszettek lantomnak hangjai,
Megbocsáss, kérik szem-könyvhullatásai.
Vígabb sugárai
sokszor az elmének
Más színt adnak a szív
érzékenységének,
Te si tulajdonítsd farsanf kezdetének,
Hogy szegény verseim furcsábbak levének.
Bármit írtam
légyen, tudom a tisztelet
Híven maradt mindég nyájas tréfa
mellett.
Tudom, kedves Évám, s érzem minden felett,
Hogy
hív szolgád téged soha nem felejthet.
Bármely messze
tégyen zsoldos állapotom,
Házadhoz szánt szívem meg nem
változtatom,
Szent barátságomat örökké megtartom,
Abban
van örömöm s minden boldogságom.
Ó, ha hallnád sokszor
miképpen dícsérlek,
Más asszonyok elött egekig emellek,
Megvallmon nékiek, hogy holtig tisztellek,
Mert szent
erkölcsünek hiszlek és esmérlek.
[p 0058] Bár menjek
nagyvilág fényes piacára,
Bár tekintsek szépek tündér-
csoportjára,
Ámbár nézzek udvar szédítö polcára,
Nem
találok sohult Prónay Évára.
Miért kell ti-néktek sebes
Garam mellett
Távul lakni tölem Isten háta megett?
Ott,
hol örök tüzzel Vulkán ércet éget,
Hol legszebb napra
is füst borít felleget.
Hasztalan ment oda püspök s nap
uraság,
Nem lesz azért nagyobb ott soha buzgóság;
Hegyeitek között megmarad a vakság,
Mit használna nékem
hát a kanonokság?
Jobb nékem elmenni kietlen pusztára,
Mint János, szert teszek teveször-bundára,
Csak sáskával
élek apostol módjára,
Majd keresztet vetek Vénusra s
fiára.
Elviszem Gánóczit szarándok-ruhába,
Légyen
kalauzom szent Palaestinába,
Ott ereklyét dugván hazug
táskájába,
Rakva küldöm vissza megint hazájába.
Onnét elindulok Jordán partjaira,
Barna szerecsenek híres
pusztáira,
Szentelt hamvat hintek Bacchus nyomaira,
S
visszagondolkozom Tokaj boraira.
Tovább Afrikának heves
fövenyein,
Ammon templomának összedölt kövein
Megnyugszom ott fekvö bálvány-istenein,
Onnét tól-
rapülök nagy Atlász tetein.
Balra térvén iszom Nilus
forrásából,
Halász nemzeteknek gazdálkodásából,
Tarisznyámban tészek halliszt pogácsából,
S megyek
mertíteni Ganges folyásából.
[p 0059] De már hová
juték? - Eufrát zúgását
Hallom, hol vegyíti Tigrissel
folyását.
Kinccsel gazdagítja Mahomet vallását,
Gyönggyel ékesíti vad török szállását.
Nem megyek
tovább Japponba, Chinába,
Majd megkínoznának Daîr
országába,
Sietek feredni Ammur patakába,
Onnét lépek
Kata nagy birodalmába.
Ott a nagyszakállú fokhagymás
pópákat
Tanítani fogom böjtölni moskákat,
Mikép
neveljenek vitéz katonákat,
Kikkel majd Bizáncból üzzék
a basákat. Sat.
Nagy-Szombat, Szent-György havának 24-dik
napja, 1776.
