BARCSAY ÁBRAHÁM: [BUDAI ZSINAT UTÁN.] RADVÁNSZKY
JÁNOSNAK. 0054
Hát ti lator János elmés gyermekei!
Kiknek tejet adnak
Beszterce hegyei,
Ott, hol sebes Garam Radvánnak falait
Mossa s öntözgeti keskeny határait,
Hol a föld gyomrának
hideg érc-köveit
Örök láng emészti vulkán mühelyeit,
Jele szomjúságnak, mellyel a halandók
Aranyat kívánók
s kincset imádandók:
Mondjátok meg nékem igazán röviden
Hogy fordúlt kockátok utolsó gyülésen,
Hogy végre
közjóért hazánknak hasznára
Ti is felkapátok az ugorka-
fára?
Nyilván szunnyadoztak Róma katonát,
Nyilván
elaludtak örálló szolgái,
[p 005 ] Eltemették híres
bajnokjait,
Ím, hasznát veszitek, áldjátok hamvait.
De
kérlek, csak bölcsen bánjatok ezekkel
S vissza ne éljetek
új szerencsétekkel,
Mert ha tüz támadna az egész
országban,
Majd megint térnétek a régi fogságban,
Söt
még ami nagyobb, nem merem mondani,
Miklós fiad fognák
robotra hajtani,
S Terka leánykádat, mint Ómár házában,
Heréltek kísérnék Császár udvarában.
Elhiszem,
mosolyogsz ezen mondásimra,
De bár emlékezzél ily
gondolatimra.
Nagy-Szombat, 14. Junii 1775.
