BARCSAY ÁBRAHÁM: [ÁLOMFEJTÉS.] 0052
Múlt éjjel nyugovám csendes nyoszolyámon,
Lassan
világosság terjede szobámon,
Hogy egy zsidót láték
tanuló-lócámon,
Ki nagyon forgatta Mojsest asztalkámon.
A földöt seprette sok-kapcsú ruhája,
Könyökirül hosszan
lenyúlt al-subája,
Borzos fejét fedte karimás sapkája,
Szakáll-mértéke volt köldökének tája.
Nem üzött ily
tudóst Urunk a templomból,
Midön haragosan eljövén
Sionból,
Sokat megpofozott farizeusokból
S némelyt bottal
üzött galamb-árusokból.
Az én rabbinusom, kit álmomban
láttam,
Különb írástudó volt mint tapasztaltam,
Mert
a többi között, amit megtarthattam,
Ezen kérdést tevé -
fülemmel hallottam:
Hogy van, hogy az Isten legszebb
munkájának
Olyan rövid nevet adott volt Évának?
Miért
nem nevezte már Magdalénának,
Vagy pedig legalább nagy-
betü Sárának.
Mi lehet az oka? ok nélkül nem lehet.
Valaki vélhetné, hogy csúfságból esett.
Ezen a vén zsidó
rútúl teprenkedett,
Mojzessel s magával nagyon veszekedett.
Azonban álmomban ötet így szemléltem
És ily
kérdésire csaknem felébredtem.
Álom s ébrenlét között
fetrengettem,
A zsidó árnyéknak pedig így feleltem:
Mit
tévelyegsz annyit Énoch unokája,
Min töröd fejedet
Dávidnak szolgája?
Látod, titkos ugyan Istennek munkája,
De minden oly eggyes, mint frigyes-ládája.
Azért nevezte
ö Évát oly rövidre,
Hogyha Ádám akar a szentelt helyekre
Menni, vagy feküdni fige-levelekre,
Hamar szólíthassa
Évát mindezekre.
E kis dologban is ritka bölcsessége,
Tudta, hogy Ádámnak nagy lészen restsége,
Mivel igen terhes
férj kötelessége,
Azért ada rövid nevet ö-felesége.
Serény is volt anyánk, mondják, úr dolgára
És igen
figyelmes parancsolatjára,
Ám reá is kapott a tiltott
almára.
(2 ... ]
Tehát ö restsége oka esetünknek,
Azért nincsen vége s hossza sok bününknek,
Bár rövid is
neve most feleségünknek,
Eleget nem tészünk
kötelességünknek.
Eltünék a zsidó, midön így
szólottam
(2 ... ]
S én álom öléböl így
kiszabadúltam,
És a barátságnak végre így áldoztam:
[p 0054] Menjetek, ó Múzsák, menjetek Évához,
Menjetek
Pilades szerelmes társához,
Vigyétek álmomat Garamnak
partjához,
S a nappal szóljatok fényes ablakához,
Midön elterjeszti kedves sugárait
S arany színre festi
hegyek oldalait,
Midön elvégezvén gyönyörü álmait,
Éva bészólítja titkos szolgálóit,
Múzsák! ez órában
ötet köszöntsétek,
Kész szolgálatomat néki
jelentsétek,
Örök hívségemet lábához tegyétek
S
álmomat ö neki ekképpen fejtsétek:
A szakállas zsidó
az idöt jelenti,
Az írás barátság frigyeit jegyezi,
A
kérdés barátnak szívét kisérgeti,
Hogy vajjon - mit
ígért, azt el nem felejti?
Bánkesze, 1772. december 23.
