BARCSAY ÁBRAHÁM: [ELMÉLKEDÉS A HÁBORÚRÓL.] 0049


Igaz ugyan, mondják, hogy a szegény török
Békességet kíván és már lassan zörög,
[p 0050] És hogy Kata asszony Friderik bátyánkkal
Abban megegyeztek a mi vén anyánkkal,
Azért ha most öszre forrhat a békesség,
Haszontalan lészen talán a vitézség.
Annyi ezer gyilkost miért fizetnének,
Ha embert nem lelnek, kit megöletnének?
Majd nyakunkba vetik a bornyú-tarisznyát,
Mondván: menjetek el és vegyétek hasznát,
Menjetek, királyok kardos tanítványi,
(2 ... ]
Ha a remeteség nem volna tilalmas,
Ámbár embereknek, úgy látszik, unalmas,
Majd radványi havas hideg erdejében,
A legrengetegebb fenyves tetejében,
Ott, ahol a vackor füge gyanánt terem,
És hol kastély gyanánt jó a fedett verem,
Egy szép forrás mellé választván lakásom,
Ott lenne holtomig csendes mulatásom.
Ott a természetet naponkint vizsgálván
S mindennap valami mélységet találván,
Annak titkaival táplálnám lelkemet
S bátor kimúlásra készíteném testemet.
Mennyi gyengeségnek csúfos köteleit,
Kik most szorongatják szívem rejtekeit,
Oldoznám fel akkor? (2 ... ]
Hányszor elözném meg hajnal mosolygását,
A tiszta forrásnak csudálván folyását,
Ki szüntelen eljár kötelességében
És vizeit küldi a tenger öblében;
Szüntelen közelget s szüntelen távozik,
A több társaival újra találkozik;
Forrás, osztán patak, folyóvíz, nagy Duna,
Tenger, esö, felleg s a Balaton-tava.
Hát még az idönek titkos enyészetét
És örökké tartó csuda természetét,
[p 0051] Ki mindent csak elnyél iszonyú torkával
S hirtelen megemlészt rettentö gyomrával,
Mivel mérhetnök meg ennek tágasságát?
Réffel-é vagy öllel? (2 ... ]
Érzem, ó barátom, e szempillantásban,
Midön veled vagyok kedves mulatásban,
Érzem, mely sebesen múlnak el óráink,
S mely hamar enyésznek legvígabb napjaink.
Ime már a nap is tüzes szekerével
A tengerbe merül meggyúlt tengelyével,
Az egész természet mély álomban nyugszik,
Egyedül az idö soha nem aluszik.
E nagy ellenségtöl nincs megszabadulás,
Diánna Temploma most csak egy köomlás,
Magos Piramisok büszke tetejeket
A porba takarták emlékezeteket,
Mondd meg hát, barátom, hova folyamodjunk,
E rövid életben mihez ragaszkodjunk?
Nem tudom, megvallom. Az egy barátságot
Miveljük e földön, mint föbb boldogságot.

Pataji kunyhómból, 25. Martii 1772.