BARCSAY ÁBRAHÁM: ARKADIA' LE ÍRATÁSA. 0222


Jól mondod, Kenyeres! én is azt állítom,
Hogy tsak herék vagyunk, már régen tanítom,
Ezen igazságot most is bizonyítom,
Confútz Mestert azért én meg nem szóllítom.

Nagyobb most az Örsi Böltsnek Oskolája,
Mint régen Plátónak Academiája: 'S külömben táplálja lelkemet Múzsája,
Mint Tsászárnak egész Könyves Palotája.

Ádám Uram ugyan néha jó kedvéböl
Sok Könyveket ki húzván régi penészéböl,
És lopva ki rántván réz poros zsebjéböl,
Kezem közé nyomott tudós szerelméböl.
Láttam oll nagy Mautschont és Fient képekbenn,
Ceres Aszszonyt néztem titkos szentségekbenn,
Olvastamm Mahomet' Zsoltárit versekbenn,

'S Omar' imádságit apró tzikkelyekbenn.

[p 0223] Tanúltam kezdetét egész Régiségnek,
Mesés eredetét anynyi Istenségnek,
Kit vagy a' Gazdagok adtak Szegénységnek,
Vagy pedig a' Papok balgatag Községnek.

Láttam Minos, Solon, 's Lycurg Uramékat,
Hogy akartak tenni boldog maradékat,
Kivált ez hogy adott kedves ajándékat, Midön osztogatta a' szép lakosnékat.

Celéus' Fiának édes hagyománya,
Tudom, hasznosabb vólt, mint Márs' buzogánya,
'S talám mint sok Böltsnek ritka találmánya,
Ápisnak is azért lönn betsben bálványa.

Azt jegyzi egy régi Tsodálatos Írás:
Hogy van e' világon egy bizonyos forrás,
Melylyet nem vesz körül emberi boltozás,
Hanem van környüle menynyei alkotás.

A' szép Arkádia' gyönyörü völgyébvenn,
Kösziklák hasadtak egy hegy' közepébenn:
Hová nap nem süthet tavasz' melegébenn,
Sem pedig a' nyárnak gyullasztó hevébenn.

E' kösziklák között sok mohos helyeken
Tiszta víz tsergedez apró követseken,
Melyly el tévelyedvén számtalan ereken,
Újra találkozik virágos réteken.

[p 0224] Éjszaki szeleknek fagylaló fúvása
Nem jut oda, hol van e' víznek folyása:
Ott vagyon a' fáknak örök virágzása,
Ott van Pomónának kedves mulatása.

Ezer madaratskák fáknak tetejéröl,
Szüntelen tsevegnek párjok' hívségéröl,
Az egyik énekel új szeretöjéröl,
A' más emlékezik régi szerelméröl.

A' levegö égnek és helynek szépsége,
Úgy az állatoknak ritka szelídsége,
'S az egész vidéknek örök tsendessége,
Jelentik, a' helynek hogy vagyon szentsége.

Demiurgos véget vetvén munkájának,
'S részeit el osztván föld' golyóbisának,
E' vizet békesség' tsendes forrásának
Nevezte, hogy lenne hasznos világának.

A' Királyok iede vezetik Népeket,
A' már lántzok között nyögö Nemzeteket,
Kik, ha meg kóstolják ez édes vizeket,
Azonnal el vesztik ott kemény szíveket.

Látnál, ha sétálnál e' kies helyeken, Sok vizest mesztelen a' puha gyepeken,
Kiknek már koszorú nintsen a' fejeken,
Sem pántlika nem függ vitézi melylyeken.

[p 0225] Ott mossák némelylyejk véres köntösöket,
Mások pedig fogván gyilkos fegyvereket,
Azokból készítnek szántó eszközöket,
Mások ló' helyébenn tserélnek ökröket.

Azok, kik tábori föld mérést értettek,
Meredek bástyákat 's sántzot építettek,
E' babonás vízböl alég merítettek,
'S immár mulatozó házat méregettek.

Sokan azok közül, kik perbenn borúltak,
'S Verbötz' homályibann már meg is vakúltak,
Ez édes forrásnál midön meg tisztúltak,
Még onnét Parnassus felé el indúltak.

Látnád ott módinak elsö eredetét,
Mert hamar meg unván maga öltözetét,
Ki ki meg kívánja szomszédja' köntösét,
'S leibelért ád dolmányt, és plundráért mentét.

Nem szóllok artza', fö', 's haj' miveléséröl,
Egyik hogy veti el kalpagját fejéröl,
Hogy oldja tsimbókját a' más üstökéröl,
'S hogy metszi bajuszát ajaka' széléröl.

Hát még az Aszszonyok' sok féle ruháját,
Egyik a' másiknak hogy adja szoknyáját,
Ez nyakába veti másnak verdigályát,
Amaz kis papautsért el rúgja tsismáját.

[p 0226] Nagy titok e' forrás: de higyd el, Barátom!
Hogy már Nemzetemet a' hozz közel látom,
Én addig le vetvén Tsászári kabátom',
Lassanként puttonnak készítem a' hátom'.

Abbann vetem töled vett Leveleimet,
Mint bujdosásombann szerzett kintseimet,
'S az ég felé vetvén könyves szemeimet,
Lángnak adom eddig firkált verseimet.