BARCSAY ÁBRAHÁM: HÍVSÁG' LÁTÁSAKOR GERJEDETT JÁMBOR ÉRZÉS: 0122


Meg romlott világnak szenynyes szugoljábann,
Mit keres Bölts Múzsád Matsák' udvarábann?
Melyly idegen vendég Hívság' hajlékábann
Egy Kis Kopasz Ember kurta dolmánykábann.

Látom, hogy vánszorog bástyáról bástyára,
Vélvén, hogy majd talál igaz Barátjára,
Könyves szemmel tekínt Község' tsoportjára,
Míg jut végre Sziget Kertnek kapujára.

Itt, hol a' mesterség természet ' kezéböl,
Mint régen vad Tíbur' setét erdejéböl,
Nagy fákat ki vévén fagyos gyökeréböl,
Tündér kertet tsinált Duna' ligetéböl.

El telik itt a' szem, szív marad függöbenn,
Ezer tárgyat szemlél árnyékos erdöbenn,
Kik, mint a' pillangók virágos mezöbenn,
Repdesnek, vagy fetskék kékes levegöbenn.

Ide siet Phrimé, ki száll szekeréböl,
Fö Aszszony, ki tetszik kendözött színéböl,
Szemtelen bujaság tsillámlik szeméböl,
Mit kíván, ítélheted lankadt lépéséböl.

[p 0123] Ültetett útaknak híves árnyékábann
Sétál egy ideig község' tsoportjábann,
Végre szük ösvénykén esmért barlangjábann
El tünvén oda dül Leander' karjábann.

Hagyjuk ott, és menjünk titkos ösvényekre,
Hol Cupídó lest áll ártatlan szívekre,
Elsöbb arany béklót ver ifjú kezekre,
'S végre kínos líntzoz vet szegény fejekre.

Üljünk szegletbe zöld borostyán mellé,
Nézzük, hogy sietnek Szüzek e' tör felé,
Hogy viszi Dajkája, ki Phillist nevelé,
Most már kerítöje, 's vesztegeti elé.

Ámor Myrthus alatt egy rút vén banyával,
Hogy lappang meg hódúlt ifiak' hadával,
Hogy lödöz szívekre kegyetlen nyilával,
'S hogy veszteget mindent hívság' fulánkjával.

Ülj le, de ne keresd itt Cátót, Senecát,
Ne kívánd te látni itt Szüz Lucretiát,
Keresd tsak Lucullust, köszöntsd Aspasiát,
Kik szokták jelenteni Birodalmok' fogytát.

Így dölt Corinth, Athen, Róma nagyságával,
Így küszködik Páris hívság' kórságával,
Így vész híres London nagy gazdagságával,
Így enyészik Béts is Szent István' tornyával.

[p 0124] Pozson nevekedik, Buda roppant lészen,
Belgrád, még úgy lehet, Király széket vészen,
De ha egyszer oda bús kints fészket tészen,
Ott is lesz romlottság, kit rabság vár készen.

Ilylyen fö végzése Alpha 's Omégának,
Ki tudja titkait Természet' Urának,
Új szülottek, 's holtak, o! bár szóllhatnának,
Egy aránt adóznak örök hatalmának.

Elég ha születtem, hogy már meg halhgassak,
Elég hogy meg haljak, hogy fel támadhassak,
Életröl halálra így vándorolhassak,
'S Nagy Teremtöm tagja mindég maradhassak.

Szünjetek, Halandók! hitek' szerzésébenn,
Szünjetek titkoknak mély keresésébenn,
Nyugodjatok inkább természet' ölébenn,
Mert bár éltek, 's haltok, ö tart kebelébenn.

A' fa, ki most dölt le, gyenge tsemetével,
Melyly nem rég kele ki vékony tetejével,
A' túzok, kit Sólyom hasíta melylyével,
A' víg fülemüle epedt gerlitzével.

A' tzethal, ki döglött habok' mélységébenn,
A' pisztráng, melyly úszik sebes Jun' vizébenn,
A' bárány, kit Juhász melegít ölébenn,
Oroszlány, kit Vadász el ejtett törébenn.

[p 0125] Vad ketske, ki szökdös magas kösziklákon,
A' béka, melyly meg fult száradt potsolyákon,
A' bika, ki bömböl zanótzos Pusztákon,
Kis légy, ki meg fagyott sepretlen rámákon.

Király, ki most sírbann szállott trónusából,
Koldús, ki kenyérért kíált furuglyából,
Kis tsetsemö, ki sír szoros pólyájából,
Agg, ki földbe vágyik kínos nyoszolából.

Törpe gunyhó, melylyet szegény most építe,
Erös vár, kit Vaubau bástyákkal keríte,
Oltárok, zsámolyok, kit kints fényesíte,
Egy szóval, valamit természet készíte.

Egy aránt változik formából formábann,
Van e' föld', levegö', víz', 's tüz' hatalmábann,
Kinek élet lakik örök tsatájábann,
De nintsen semmiség ezek' munkájábann.

Semmiség! tünjél el érthetlen voltoddal,
Bölts elött nem találsz helyet hatalmaddal,
Plátó rég el üzött üres árnyékoddal,
Nints helyed soholt is ijesztö álmoddal.

Bár majd midön egyszer fagylalt tetemeim,
Hideg földbe szállnak érzékenységeim,
Nem élek közetetek; de minden részeim
E' világbann lésznek, hol vagynak eleim.

[p 0126] Akkor ki gözölvén vékony párátskábann,
Jutván láthatatlan testek' tsoportjábann,
Megyek esméretlen világok' számábann,
Nem laknadok, tsak itt, földünk' határábann.

Akkor e' sár darab, melylyet kedvelltetek,
Nem lészen, Barátim! e' képen köztetek,
Hanem sok formábann repdesvén veletek,
Füven, fán, virágon lészen elöttetek.

Így mikor egy por szem, ki szelek' szárnyain
Meszsze ragadtatott tengerek' partjain,
'S fagyos fellegek közt éjtsza' havasain,
Végre le száll, 's nyugszik Hybla' virágain.

Így támad hívságos váras' omlásából
Kis gunyhó, kit gazda font gyenge füz fából,
Így lészen Ortzinak Örsi lakásából
Szép Templom, melyly épült Múzsák' malasztjából.

Így múlik el Phriné bujaság' kertjével,
Halálos cupressus gyászos seregével,
Bé növi vad fáknak sürü gyökerével,
Így hanyatlik Béts is veszett erköltsével

Így - De már el hagyom hoszszas verseimet,
Szabad szókbann küldöm többi rendeimet.