BARCSAY ÁBRAHÁM: BACCHUS, 'S A' TOKAJI BOR' EREDETE. 0084


Ott hagyád hát Örsön görbe tsoroszlyádat,
'S két szarvú kertészi kitsiny kapátskádat,
Szórásról szüretre hívád víg Múzsádat,
Hagyd, hallja dongatni a' sok mustos kádat.

Számtalan hordódat elöre küldetted,
Pintze Mestereddel mind számba vétetted,
'S ha egynek vagy másnak penészét érzetted,
Dió' virágjával jól ki füstöltetted.

Közelítsz, nem vagy már meszsze Hegy' aljától,
Jó kedvü Bacchusnak leg föbb tanáyjától,
Füstöl a' hegy távúl sok zsíros konyhától,
Szóll a' völgy még üres hordóknak hangjától.

Nyerítö lovaid húzzák szekeredet,
Termeszet' titkai foglalják lelkedet,
Hegyröl síkra veted bujdosó szemedet,
Szüntelen neveled érzékenységedet.

Hasonló szép elméd a' magas fetskéhezz,
Ki játszodva tsapván vizeknek színéhezz,
Onnét' lövi magát tsillagok' székéhezz,
'S úgy visz nedvességet szomjazó fészkéhezz.

[p 0085] Így te is meg járván e' föld' kerekségét,
Magadbann szemléled világ' tsekélységét,
'S földhezz ragadt szegény ember' kitsinységét,
Így éred szöllödnél osztán útad' végét.

El érvén ott vár bundábann gatáybann,
A' vídám Vintzellér szenynyes ruhájábann,
Mondja, melyly szerentsés légyen munkájábann,
'S hány száz akó Nectár lehet hatalmábann.

Meg járod a' szöllöt, szemeddel vizsgálod,
Hol Tokaj' gyümöltsét szárazon találod,
Egyet le szakasztván szemeit próbálod,
Melylyböl majd Királyok' italát tsinálod.

Reggel a' szedöknek szabod a' pázmákat,
Kik rendbenn eé állván a' kis barázdákat,
El kezdik fosztani gyengye szöllö fákat,
'S édes terheikkel töltnek kádba zsákat.

Ireg forog kiki, dolgot adsz mindennek,
Nagy puttont Iankónak, kis tsebret Petinek,
Aszszú szöllö' mivét adod a' Szüzeknek,
Kik érdemét tudják az édes szemeknek.

Tudom, híttál arra nyájas gyermekeket,
Kiknek ha szöllö méz ragasztja kezeket,
Hívsággal lehessen szopni új begyeket,
'S ártatlanúl kezdi más enyelgéseket.

[p 0086] Ilyly helyen meg szokott Vénus is jelenni,
És hamis Fiával olylykor sok tsint tenni,
Szeret a' szedök közt lopva lézzengeni,
'S sokszor gerezd gyanánt szíveket metszeni.

Söt mondják, hogy néha szép veres tsuporbann,
Szerelmet elegyít titkon az új borbann,
Melylyet r'a köszönvén a' szedökre sorbann,
Mosolyog, 's el tünik hirtelen Paphosbann.

E' Szüretre régen, midön Indiákból
Bacchus meg tért vólna, 's a' több országokból,
Hozott vólt magával ama' Leányokból,
Kik sepröt kötöztek a' nyír fa ágakból.

Kötöztek, 's elötte azokkal tántzoltak,
Sok féle fajtalan bor nótát danoltak,
Éjjel pendel nélkül szélylyel kóborlottak,
Mások' szöllöjében erövel sajtoltak.

Semele' Gyermeke ebbenn gyönyörködött,
De Vénus azonbann nagyon meg ütödött,
Azért boszszú állást ö magábann fözött,
'S hamar Szeretsenné börbenn öltözködött.

Szép berke kondorság fodrotta szöreit,
Körül nagy fehérség foglalta szemeit,
Ki higyesztés húzta ajaka' széleit,
Meg tartván egyébbenn ékes tetemeit.

[p 0087] Nem írom le néked ama' szép helyeket,
Kik testén okoztak gyönyörü gödröket,
Sem pediglen ama' kis lentse' szemeket,
Kik meg vakítottak már némelyly böltseket.

Elég hogy Vénus vólt Szeretsen ruhábann,
Ö így meg jelenik reggel a' pázmábann,
Mint a' több szedöknek kosár van karjábann,
Más felöl tsebretskét szorít kis markábann.

Véle vólt Cupídó, ö is szüretezett,
Hogy le ne hajúljék Anyja, figyelmezett,
Törpe gerezdeket serényen le metszett,
'S tölt edénykéjével ö is büszkélkedett.

Nyír seprüs Leányok tsodállják szépségét,
Ilyly kisded korábann olyly nagy fürgeségét,
Látják az Anyjának szemérmetességét,
Melyly inkább nevelte nyájas kegyességét.

Bacchus is fel ébredt gözölgö álmából,
Szöllö levelekböl terített ágyából
Fel kél, nagy bor ködök támadnak agyából,
Ásítozva ki jön mustos sátorából.

E' vólt, a' mit Vénus soha nem szeretett,
Mert hívságot mindég józanon kedvellett,
Azért szigetébenn a' ki részegedett,
Soha templomába többé nem mehetett.