BARCSAY ÁBRAHÁM: BACCHUS, 'S A' TOKAJI BOR' EREDETE.
0084
Ott hagyád hát Örsön görbe tsoroszlyádat,
'S
két szarvú kertészi kitsiny kapátskádat,
Szórásról
szüretre hívád víg Múzsádat,
Hagyd, hallja dongatni a'
sok mustos kádat.
Számtalan hordódat elöre küldetted,
Pintze Mestereddel mind számba vétetted,
'S ha egynek
vagy másnak penészét érzetted,
Dió' virágjával jól
ki füstöltetted.
Közelítsz, nem vagy már meszsze
Hegy' aljától,
Jó kedvü Bacchusnak leg föbb
tanáyjától,
Füstöl a' hegy távúl sok zsíros
konyhától,
Szóll a' völgy még üres hordóknak
hangjától.
Nyerítö lovaid húzzák szekeredet,
Termeszet' titkai foglalják lelkedet,
Hegyröl síkra veted
bujdosó szemedet,
Szüntelen neveled érzékenységedet.
Hasonló szép elméd a' magas fetskéhezz,
Ki
játszodva tsapván vizeknek színéhezz,
Onnét' lövi
magát tsillagok' székéhezz,
'S úgy visz nedvességet
szomjazó fészkéhezz.
[p 0085] Így te is meg járván
e' föld' kerekségét,
Magadbann szemléled világ'
tsekélységét,
'S földhezz ragadt szegény ember'
kitsinységét,
Így éred szöllödnél osztán útad'
végét.
El érvén ott vár bundábann gatáybann,
A'
vídám Vintzellér szenynyes ruhájábann,
Mondja, melyly
szerentsés légyen munkájábann,
'S hány száz akó
Nectár lehet hatalmábann.
Meg járod a' szöllöt,
szemeddel vizsgálod,
Hol Tokaj' gyümöltsét szárazon
találod,
Egyet le szakasztván szemeit próbálod,
Melylyböl majd Királyok' italát tsinálod.
Reggel a'
szedöknek szabod a' pázmákat,
Kik rendbenn eé állván
a' kis barázdákat,
El kezdik fosztani gyengye szöllö
fákat,
'S édes terheikkel töltnek kádba zsákat.
Ireg
forog kiki, dolgot adsz mindennek,
Nagy puttont Iankónak,
kis tsebret Petinek,
Aszszú szöllö' mivét adod a'
Szüzeknek,
Kik érdemét tudják az édes szemeknek.
Tudom, híttál arra nyájas gyermekeket,
Kiknek ha
szöllö méz ragasztja kezeket,
Hívsággal lehessen
szopni új begyeket,
'S ártatlanúl kezdi más
enyelgéseket.
[p 0086] Ilyly helyen meg szokott Vénus
is jelenni,
És hamis Fiával olylykor sok tsint tenni,
Szeret a' szedök közt lopva lézzengeni,
'S sokszor
gerezd gyanánt szíveket metszeni.
Söt mondják, hogy
néha szép veres tsuporbann,
Szerelmet elegyít titkon az
új borbann,
Melylyet r'a köszönvén a' szedökre
sorbann,
Mosolyog, 's el tünik hirtelen Paphosbann.
E' Szüretre régen, midön Indiákból
Bacchus meg tért
vólna, 's a' több országokból,
Hozott vólt magával ama'
Leányokból,
Kik sepröt kötöztek a' nyír fa ágakból.
Kötöztek, 's elötte azokkal tántzoltak,
Sok féle
fajtalan bor nótát danoltak,
Éjjel pendel nélkül
szélylyel kóborlottak,
Mások' szöllöjében erövel
sajtoltak.
Semele' Gyermeke ebbenn gyönyörködött,
De Vénus azonbann nagyon meg ütödött,
Azért
boszszú állást ö magábann fözött,
'S hamar
Szeretsenné börbenn öltözködött.
Szép berke kondorság
fodrotta szöreit,
Körül nagy fehérség foglalta
szemeit,
Ki higyesztés húzta ajaka' széleit,
Meg
tartván egyébbenn ékes tetemeit.
[p 0087] Nem írom le
néked ama' szép helyeket,
Kik testén okoztak gyönyörü
gödröket,
Sem pediglen ama' kis lentse' szemeket,
Kik meg
vakítottak már némelyly böltseket.
Elég hogy Vénus
vólt Szeretsen ruhábann,
Ö így meg jelenik reggel a'
pázmábann,
Mint a' több szedöknek kosár van karjábann,
Más felöl tsebretskét szorít kis markábann.
Véle
vólt Cupídó, ö is szüretezett,
Hogy le ne
hajúljék Anyja, figyelmezett,
Törpe gerezdeket serényen le
metszett,
'S tölt edénykéjével ö is büszkélkedett.
Nyír seprüs Leányok tsodállják szépségét,
Ilyly
kisded korábann olyly nagy fürgeségét,
Látják az
Anyjának szemérmetességét,
Melyly inkább nevelte nyájas
kegyességét.
Bacchus is fel ébredt gözölgö
álmából,
Szöllö levelekböl terített ágyából
Fel
kél, nagy bor ködök támadnak agyából,
Ásítozva ki jön
mustos sátorából.
E' vólt, a' mit Vénus soha nem
szeretett,
Mert hívságot mindég józanon kedvellett,
Azért szigetébenn a' ki részegedett,
Soha templomába
többé nem mehetett.







