BÁRÓTZI SÁNDOR: KASSÁNDRA. 0001


KASSÁNDRA. ELSÖ KÖNYV.

EUFRÁTES folyó vizének partyán, Babillontól egynéhány ezer lépésnyi messzeségre történt, hogy a' viz mellett,. a' holott egy nagy élö fa, a' Napnak hathatossága ellen a' nyugodalomra kellemetes árnéykkal kedveskedett, két Idegenyek meg- szállottak, kik közzül az edgyik, a' mennyire tzifra fegyvere mutatta, Úrnak, a' másik pedig szolgának esmértethettek. Az Ur ki öltözik fegyveréböl, és le- heveredvén a' zöld pásitra, mély álmában temeti-el fájdalmait, mellyektöl emésztetett: de nyugodalmának alig kostolhattya elsö édességét, azonnal egy nagy riadás fel-ébreszti, mellynek hogy valoságos okát meg-tudhatná, siet az ország úttyára ki menni. Itt leg elsöbben-is két lovasnak egy más ellen halálos tsapdozása ötlödik szemeiben: kiknek ritka bátorságokat, és nagy erejeket, dárdájoknak száz darabbá lett törése bizonyitotta; mellyeket el-vetvén kezekböl, kardgyokkal kezdették a' verekedést. Mindenik inkább [p 0002] igyekezett ellenségének életét veszteni, hogy sem tulajdon magáét meg-tartani. A' gyözedelemnek most egyik, most másik részre hajlása, a' viadalnak mind addig bizonytalan ki- menetelét jelentette; mig az edgyik, ki fekete fegyverével 's nem külömbözö szinü paisával, el-folyt szerentsétlenségeit láttatott gyászolni, ellenségére olly nagy haraggal rohana, hogy minekutánna két három mérges tsapásokkal sebesitette volna, kezei közül való meg- szabadúlásáról egészszen el-vesztette reménységét. Sebeiben lankadozó ellenségét továbbra-is el- nyomni igyekezvén a' fekete fegyveres, a' verekedést maga részére már gyözedelmesen végezte, midön az Idegeny, a' ki verekedéseknek kimenetelét nézte, hathatós kérésével igyekezett öket egymástól el-választani. De a' fekete fegyveres, ki bizonyos okokból ellenségének életét, a' gyözedelemnek reménségétöl fel-fuvatat szivvel kivánnya vala veszteni: Akár ki légy, hathatós szóval meg-riasztván, azt mondgya, ha a' vétkeknek pártfogója, és a' nemes tselekedeteknek üldözöje nem vagy; ha mind az Isteneknek, mind pedig az embereknek haragjokat magadra vonni nem akarod, egy kegyetlen, 's egyszersmind oly hitetlennek, kinek soha párja nem tanálkozótt, veszedelmével ne ellenkezzél. Látván még-is mely meg- átalkodva igyekezzék el-választásokon, oly mérges tsapásokkal sebesiti ötet-is a' fekete fegyveres, hogy az Idegeny meg-szünvén választásoktól, tsak tulajdon szabadúlását forgatta elméjében. Igaz ugyan, hogy oly emberre, ki ellenségével foglalatoskodik, és a' ki az addig való verekedésben [p 0003] el-fáradt vala, réá támadni szégyenlvén, magát ellene óltalmazni elégségesnek tartotta: de látván ellenben attól, kit soha meg nem bántott, oly ok nélkü lett meg-támadását, már ki rántotta vala fegyverét ellene, midön tiz gvagy tizenkét lovasokat látott érkezni, kik egyenessen réájok tartván, a' sebesnek részére állának, és sebeit bámúlva nézvén, ketten a' Lovasok közül fel-vévék, és el távozván véle, Babillon felé követék úttyokat; azok pedig kik ott maradtanak, reá támadván a' fekete fegyveresre, hét vagy nyóltz sebekkel sértették lovát.

A' fekete fegyveres mindazonáltal, meg nem ijedvén állapottyán, mint gyözhetetlen bátorságú, életét ellenségei ellen vitézi módon óltalmazta. Látván az Idegeny, hogy egyre nem szégyenlik oly sokan támadni: A' te hivségtelen pártosságod, azt kiáltya a' fekete fegyveresnek, nem akadályoztat-meg engemet abban, mellyel te néked tertozom, és mivel látom nagy érdemedet, életemet, melytöl meg-akartál fosztani, kotzkára vetem éretted; 's azomba megát, zsudára méltó készséggel, az új jövevények közzé elegyitvén, két elsö ellenek tett tsapásával kettöt közüllök levere, 's hirtelenséggel kapván egyiknak lovára, kezdett segedelmét oly tsuda szorgalmatossággal követte, hogy nem láttatott minnyájoknak megölésekre segétség-nélül szükölködni. Újra meg ölvén kettöt közzüllök, lovak sebess futásában kénszerittetnek az Idegenyek szabadúlásokat keresni. Nem igyekezett azért öket továbra vakmeröképpen követni, hanem a' fekete fegyveres érezvén [p 0004] lovát, egy néhány sebektöl, maga alatt gyengülni, könnyü szökéssel le-ugrik hátáról, és fel-fedezvén sisakját, az Edegenynek mégyen ölelésére. Ezen jeles embernek tettetes ábrázattya az Idegenyt gyönyörködteti, kihez midön közelebb jutott volna, úgy tettzett, mintha esméretes lenne elötte széméllye, meg- ölelvén azért egész indulattal: Baráttságos Idegeny! azt mondgya nékie, vagy-is minden emberek felettvaló vitéz! ha kedves volna életem, sokkal tartoznám annak, a' ki azt meg- tartotta számomra; de lévén bizonyos okom meg-vetni, és el- tökéllett tzélom azt el-veszteni, mindeneket el-felejtek, tsak hogy eleget tehessek szomorú indulatomnak, és nem parantsolok tovább azon vagyonból, mellyet oly ditsösségesen tettél tulajdonoddá, és a' mellyel tsak egyedül éretted vagyok köteles ki-kötni.

Szeretetem, mellyel jeles dolgaidhoz viseltetem, sokkal nagyobban keptsol te hozzád, hogy sem szolgálatod, mellyet nékem mutattál, és tapasztalt szivességed, gorombaságomnak botsánattyát igéri. Magad-is bizonyoson meg-mentesz engemet, midön kétségben esésemnek oka esméretes lészen elötted, és meg-fogod itélni, hogy kevesebbet szolgáltál szabadúlásomban, mind sem boszszontottál az által, hogy Perdikálással tettzésem szerént bánni akadályoztattál. Halván ezen beszédet, és Perdikálásnak nevezetét az Idegeny, ezen embernek nem alatson sorsát itélte, és minden hozzája mutatott barátságát, hasonló szivességgel kettöztetvén, viszontaglatta; és igyekezvén egyszersmind, már szintén homályban borúlt emlékezetét [p 0005] ujittani, képét figyelmetessen szemlélte, mellyet az idönek régisége, elméjéböl majd egészlen ki törleni láttatott.

Nem titkolhatta esméretségéhez kivánságát, el annyira, hogy arra való vágyodása ki- nyilatkozván: Háládatlan lennék, azt mondgya tóvábra a' fekete fegyveres, ha nevemet attól, kitöl szivemet el-nem rejthetem, titkolni kivánnám. Én vagyok a' szerentsétlen Lisimakus, szerentsétlenebb tudni illik, hogy sem azt valaha magamnak tsak képzelni-is tudtam volna, nem lévén alkalmatos gyászos életemet, hozzád tartozó kötelességem meg-mutatására, tovább nyújtani. Halván ezen Lisimakusi nevezetet az Idegeny, szemeit nagyobb figyelmetességgel, mint annak elötte, függeszti réá, 's meg-esméri, hogy e' légyen az a' Lisimakus, kit néha, Nagy Sándor Udvarában, oly nagy fényes pompában látott volt meg-jelenni. Hálákat ád azért magában az Isteneknek, hogy útat mutattak nékie egy illyen jeles személynek tett segéltségével magát szerentséltetni: de nem akarván önnön nevét tellyességgel jelenteni, tsak azt feleli nékie: Lisimakus nevét, a' hires Nagy Sándoré fellyül nem haladgya ditsösségiben, 's inkább illik ezen jeles Király nevezetes életéröl semmit sem hallani, hogy sem a' tiédnek tsudára méltó viselt dolgait nem tudni. Leg-alább tanálkozásunknak nem vártam részemröl oly ditsösséges ki-menetelét, és örömem, melly ezen alkalmatossággal gyönyörködtet, nagyobb részét szerentsétlenségemnek el-felejteti velem. Lisimakus ezen barátságos szavaira nyájassággal felele, és [p 0006] hozzája mutatott sivességét nem kevesebb szeretettel kivánván tzimerezni, hittel fogadták egymáshoz örökös barátságokat. Lisimakus nem alább való tsudálkozással nézi vala az Idegenyt, mint verekedésében vitézségén álmélkodott; nem-is méltatlan, mivel az Istenek, minden egy személy tellyesitésére szükséges ajándékokkal szerették vala. Férfiúi ábrázattyának kellemetes szépsége, 's hadi méltósággal tündöklö termete, mellyet aszszonyi gyengeség nem kortsositott, szerelmet, félelmet, és tiszteletet ugyan azon nyomban gerjeszthetett minden embereknek szivében. Magossága a' másokét fellyül haladta, tagjai rendesen alkalmaztattak öszve, és minden mozdúlása különös vala testének. Huszonhat huszonhét esztendöre közelgett ideje; hoszszas útozásából lett rontsolódása természeti szépségének nagy részét rotatta, és hajának fürtös öszve keveredése, magáravaló gondviseletlenségét árúlta-el. Sok rendfelett-való szépségeknek benne lett meg-edgyezése. Lisimakus szivében oly valóságos indúlatot öntöttek hozzája, hoygy sok esztendöknek el-fojása, és számos történeteknek külömbözö volta sem törülhettek ki- elméjéböl. Mindenek láttattak benne feltanáltatni, és Luisimakusnak termete, kinek ugyan azonnak esztendei, kevéssel vala alatsonyabb az Idegenyénél; és ha szivében; bé-hatott szomorúsága, szépségének nagy részétöl meg-nem fosztotta volna, alig itélhetnék egymástól külömbözéseket. Az Idegeny asméretségé tévén maghát vitéz tselekedetzével, Lisimakus méllyebb tisztelette jelentette érdemes személlyéhez indúlattyát, hogysem [p 0007] addig tselekedett vólt. Minekutánna tsudálkozások, és mindeniknek külön külön érdemekböl szármozott bámúlások el-múlt vólna, újra kezvén az idegeny beszédgyét folytatni: Ha nem félnék, azt mondgya Lisimakusnak, hogy tudakodásom elötted unalmat nanál szerezni, Perdikás ellen való haragodot kérdezném, mivel mind kettötöknek esméretes lévén elöttem érdeme, Nagy Sándór Udvarában mindenkor egymással edgyes életeteket hallatam, 's még-is most, olly mérges ellene fel- indúlásodat tapasztalom; és a' mennyivel mértékletes magad viselete elöttem esméretesebb, haragodnak annyival nagyobb okát képzelem.

Ezzel el-veszti Lisimakus álhatatosságát, 's szemeiböl ki-tsorduló könyveit tovább nem tartóztathatván, tétovázó elméje feleletét sokáig akadályoztattya, mig utóllyára, újra vévén félben szakadt beszédgyét; 's könyves szemeit az egekre keservessen fel-emelvén: Nagy Istenek! fel kiálta, miért nyújtyátok hoszszabra keserves életemet, minekutánna azokat, kiket a' világon leg-tellyesebbé teremtettetek,vólt, napjaitól meg-fosztottátok, avagy talám ezen jeles személlyeknek általam akarjátok meg-bosszúlni halálokat. Engedek, hatalmas Istenek! engedek szent randelésteknek, és örömmel fogadom parantsolatakat, tsak vegyetek-fel engemet, azon irtozatos gyilkosok ellen kinzó eszközül: ha pedig ehez nem elégséges érdemem, rekeszsze ezen szempillantás életemet, mellyet szégyen 's irtozás nélkül tovább nem nyújthatok. Ne gondollyad, Uram, azt mondgya továbbra [p 0008] számtalan sohajtozások között követvén Lisimakus beszédgyét, hogy talám oknélkül gerjedt-fel haragom, mivel esméred indúlataiman hatalmamot, és tudod, hogy vaktában nem rohannék veszedelembe, de bizonyos tekintetekböl elhalgatom keservemnek okát, és tsak azt mondom: hogy én a' gyalázatos Perdikást, mint Nagy Sándor Feleségének a' szép Királyné Statirának, és testvérének, az Isten Aszszony Párisátis, Heséstion özvegyének gyilkossát vagy is inkább hohérját üldözöm. Ezen kevés szavait olly sürü könyhúllatás, és keserves panaszoknak soksága követte, hogy a' leg-keményebb sziveket-is szánakodásra hajtotta. El-mondott beszédgye Lisimakusnak, annyira meg-járta az Idegenynek szivét, hogy mindenekröl el-vonván figyelmetességét, tsak szerentsétlenségét forgatta egyedül elméjében. Most tüzzel szikráztak szemei, majd ismét halálos sárgaság fogta-el ábrázattyát. Kékséggel halványodott ajaka, reszketö nyelvével edgyütt, alig tehette szollását, mig utollyára: Lisimakus, azt mondgya habozó beszéddel, kénszerittelek minden Istenekre, mond-meg igazán, ha Statira nintsené többé e' világon? Nintsen valóságosabb annál, felele Lisimakus, mint az, hogy ö oda vagyon, és ha esetének végét kevés szóval kivánod tudni, im ez az.

Mihelyt Nagy Sándor meg-holt, a' kegyetlen Roksána, ki ezen nagy embernek még életében, Státira ellen irtozatos gyülölségének tüzétöl szüntelen emésztödött, parantsola Nagy Sándor neve alatt ezen szegény Fejedelem Aszszonyoknak, kik [p 0009] nem tudván a' Király halálát, a' Káltzisbéli kastélyban múlatoztanak, hogy Babillonban jöjjenek nagy sietséggel. Hogy pedig ezen árúlásnak valóságát bizonyosabban el-hitethessék, Nagy Sándor gyürüjével petsételték-bé Perdikással edgyütt, a' nékiek küldött levelet, mely által ezek az áretatlanok a' nékiek vetett törben kerittetnek, és az a' kegyetlen Aszszony, ezzel az irtozatos gyilkossal edgyütt, azon napon szemek elött meg-is öletvén, ezen szép testeket egy kutban bé-vetették, számtalan sok kövekkel temetvén-el öket. Az idegen nem várja végét ezen beszédnek, hanem szemeit az éghre függesztvén: Nagy Istenek, fel-kiálta el-változott szóval, mái napon vészem igireteknek tellyesitését, és tiz esztendöktöl fogván való üldöztetésem után, most adgyátok-meg nyugodalmamot, mellyet ezen a' földön igirtetek reménylenem. Ezen szavai után el-változott szinnel, melyböl a' halál le-festve nézett-ki, Lisimakusra tekintvén, fegyverét hüvellyéböl ki-rántya, és hegyét pántzéllya allyán teste ellenében szegezvén, minekelötte Lisimakus és maga szolgája fel-tett tzéllyában meg-gátolhatnák, hirtelenséggel belé ereszkedik, 's lábok elejében le-esik, patak módra ki- fojó vérében fetrengvén.

A' nagy bodulás, mellyet lovának lábai közé esése, és szolgájának keserves Urán való siránkozása okozott, az el-rémült Lisimakust, kit fájdalminak újjúlása el-lankasztott vala, bámúlásából mint egy mély álomból fel-serkentett, kihez képest, könyhullatásait, az idegeny szolgájának siralmával elegyitvén, ezen szerentsétlent annyira kesergette, [p 0010] és sebes testét fegyveréböl olly szorgalmatossággal vetkeztette, hogy akárki, kisdedségektöl fogva egymástól el-válhatatlan barátságokat magyarázhatta. Fel-oldozgatván utóllyára, a' mennyire keservek engedte, meg-visgálták, és látták, hogy az el hibázott fegyver nem veszedelmes sebet ejtet testében. Mellyet midön örömmel meg-esmértenek volna, tellyes indúlattal igyekeztenek vére folyását meg-állitani. Midön ezen szerentsétlenek segéltségében foglalatoskodnának, két embernek történék oda érkezése, kiknek ezen szomorú eset meg-hatván szíveket, nagy készséggel ajánlyák minden kitelhetö szolgálattyokat. Hálákot ád Lisimakus az Isteneknek ily kegyes rendelésekért, és minekutána ezen embereknek, a' szomszéd erdöben, azon szomorú történetnek hellyétöl tsak két vagy három ezer lépésnyi meszszeségre terjedö lakásokat meg-tudta volna, a' sebesnek oda vitettetését el-végezte, nem látván egy 's más okokra nézve Babillonban bátorságos maradását. Lóra tévén azért a' sebest, sietnek szálásokra, hová minekelötte meg-érkeznének: Jó akaróm! azt mondgya Lisimakus az idösbik embernek, kinek Polémon vala neve, javatokra rendelték az Istenek velünk tanálkozásotakat, és hozzánk mutatandó hivségtek, melyben semmi kétségünk nintsen, nyilvánságosson fogja szerentséteket nevelni.