ANDRÁD SÁMUEL: A' MAGYAR DÉMOCRITUS ÉLETÉNEK DÉLIG VALÓ RÉSZE. 0006


Elsöben, mint az én még élö édes Anyám beszélte, sokat tanátskoztak az Atyámmal eggyüt az íránt éjjel nappal, hogy az elsö nevemre nézve minek keresztelthessenek? Eggy elöször, mínt hogy sirogattam, mellyre akkor mint gyerek, inkább is érkeztem, mint most, azt mondta az Anyám, hogy azt a' mí fijunkat jó lészen Heraclitusnak kereszteltetni. De az Apám erre azt felelte, hogy igen jó név vólna 's illene-is reám, ha szüntelen sirnék-rinék; hanem minthogy tsak egyszer másszor tselekedtem, és a' szájam már akkor-is valóságos nevetésre (risus seriosus) állott, így szóllott az Atyám: Feleség! ezt bizony most kereszteltessük-meg egyébnek akármi a' kurvannyának (ugyan- is herregösebben szitkozodni szent hivatala miatt nem érkezett), azután osztán, ha látjuk, hogy a' szájatzkája összébb nem akar menni, bírmáltathattyuk Democritusnak- is, jóllehet mind a' ketten Prótestánsok vagyunk, és minthogy mí magunk-is az én nadrágom talpalójátol kezdve fel az én el-nyirt bajúszomig originalis igaz Székely-Magyarok vagyunk, légyen az ö betsületes bérmált neve Magyar Democritus. Es íhol van, a' kinek kell az én második nevemnek elegyes vallású tolerans eredete.

Igy folyt az én állapotom mind addig, míg dupláson meg-kereszteltettem, de az alatt-is el- mulhatatlanúl mind tsak nevekedtem, és már minthogy kettös névre szert tehettem, azt gondoltam, hogy az igen illö, és szép lészen, 's azért engemet egéssz bolondnak senki nem nevezhet, a' kinek esze van, hogy már én legalább-is két annyit, ha sokkal többet nem, nevethetek, mint akármelly jó kedvü más betsületes ember.

[p 0007] Azután, mihelyt az elsö esztendöt el-hagytam, még ki se nyughattam magamat, mint az édes Anyám beszéllette, hanem egyszeribe belé léptem a' másodikba; holott én még akkor nem kívántam vólna verset futni Atalántával, mert jól tudom, hogy meg-sem elözhettem vólna; most se tudnék talám, leg-alább nem kivánnék, az eggyik rossz lábammal, de a' más kettövel mernék még-is amúgy Magyaroson eggyet probálni. ha ha ha! -

Hova tovább, tsak nevekedtem mindég, értik e' az Urak! úgy hogy már öt esztendö alatt szépen, és takarékoson ki-mosdottam a' taknyos orrú tsetsemöségböl (ex infantia) ha ha ha! - és tsengettyüt, sipot, bakszánat 's a' t. kívántam magamnak, mellyekkel az idöt el-nyargalódzhassam.

Ezentúl, mivel nagyobbotska gzermek lettem, mert még mind tsak nevekedtem akkor-is, a' fejem-is annyira nevekedett 's nagyobbodott, és annyira erösödött a' lággya, hogy az éppen ollyan tágas tsontú koponyává változott, mint egy szenege-fogó tök, mellyben már el-fért, és meg-is bírt holmi ki nem halható dolgót.

Hogy azért úgy fel-ne nevekedjek, mint a' nád bolóka, vettenek a' Szüleim a' vásárban eggy Á. B. Cés könyvet, de közel sem ollyant, millyent én a' mínap magam tulajdon kontójára mindeneknek a' nevetésben lehetö bóldog elö-menetelekre irtam, és meg-fogadtak mellém egy Sehonna országában felette sokat experiált Hopmestert, hogy élhessen utánnam.

Elsöben látván én annak szörötlen állat (N. B. szörös szamár állat-is eleget láttam) igy [p 0008] gondolkodtam magamban: Bizony jó Szüléim vagynak nékem, mert azok által látván az én leg- nagyobb szükségemet 's hajlandóságomat; még játzodó társat-is szereztenek számomra. De meg-tsalattattam gondolatomban; mert mihelyt Hopmester Uram elö vette nagy hobjupáját mingyárt ollyan formát mutatott, mintha valamelly jól meg-ért elméjü ember lett vólna, kinek az az ö régi füstös minémüsége, hogy úgy tudott pípázni, mint egy Török Basa, úgy jut eszembe, mintha most-is ptörüsszögnem kellene a' dohánnya füstje miatt. Ugyan-is az ember a' gyermeki dologra jól emélkezik, mert akkor a' pipa füst-is inkább meg-hatja az ö gyenge agya velejit, mint nagy korában.

Ez a' Hopmester engemet szüntelen, ki- vévén azt a' minden napi idöt, mikor a' sok heverés miatt nem érkezhetett, szorgalmatoson oktatott neve szerént a' hopp-ide hopp amodára. Minthogy maga-is ollyan ifju vólt testestöl lelkestöl, hogy néki-is lehetett vólna elíg meg-ért nem tsak idejü, hanem eszü Instructort találni.

Már mikor annyira tanitott vólna, hogy szem bé kötve-is jól tudnám jászodni a' hunyékát
(Blinde Maus,)
gondolkodtanak rajta az én vér szerént való tulajdon Szüléim, hogy mi soda könyveket adhatnának a' kezembe. Mert arra szorgalmatoson kivántak vigyázni, ne hogy ollyan könyvet engedjenek olvasnom, melly bennem drága rigó rajkójokban kárt tehetne; mivel még ollyan gyenge és szakálatlan kopasz vólt az eszem akkor, mint egy darab viassz. Ezokáért én Erdélyben (mert az én Székely Atyámfiai, és testvéreim máig-is oda valók) soha nem-is tudék annyira menni, hogy ott Ovidiusnak Szerelem-könyveit [p 0009] (Amorum libros) meg-olvashassam. Hanem egy szép legény barátomtól kértem-el itt Bétsben az övét, mellyet ö, a' mint mondta, még 12 esztendös korában szerzett vólt itt ebben a' nagy városban, hol nem tsak az orvoslásban, hanem mindenben nagy a' praxis, 's olvastam-meg leg-elsöbben. És nem tudom, egyéb vólt e' az oka, vagy talám bizonyoson a', hogy már arra-való meg-ért eszem vólt, én bizony mind egy betüig nota nélkül-is inkább meg-értettem mint a' Metamorphosis -t.