VÁRKONYI BÁRÓ AMADE LÁSZLÓ: SZENVEDÉSSEL S AZ
ÜDÕVEL... 216
1. Szenvedéssel s az üdõvel
Egeket meggyõztem,
Ohajtásim s kivánságim'
Teljesitettem;
[p 0217] Kit gyors
fatum nem engedett,
Rozsda s üdö megemésztett,
Nem kinoz
már az kétség,
Való lett az reménység:
Mert szivem már
gyúl és ég
Kiben nem lesz vég.
2. Nehéz volt sok
fullánk s nyil közt
Lépes mézet nyerni,
Halál, mirigy
és irigy közt
Az édeshez férni:
De az kedves és
édessebb,
Kiért vérzett sok ezer seb,
Kiért volt hét
fájdalom,
Kétség baj és siralom;
De már mind örömre
ujult,
Mert hozzám hódult.
3. Az kit régen
meggyûlöltem,
És szivbûl üldöztem,
Agyarkodtam s
megvetettem
Soha sem szerettem;
Az egeknek planétája,
Elvégzett sententiája
Örökös rabságban tett,
Szivemre
békót vetett,
Szivem neki rendeltetett,
Társnak tétetett,
Megesküdtetett.
[p 0218] 4. Mivel mert minden hatalom
Vagyon az egektül,
Alázatos s engedelmes
Szivem is
ezektül;
Bár életre, bár halálra
Esik sorsom, hat- vagy
vakra,
Kész már szivem azokra,
Jobb, akár balsorsokra:
Ugy legyen! csak ezen ige
Szerelmemnek vége.
