TARNÓCZI ISTVÁN: VIGYÁZO SZEM. 0024


Továbba, mennyi erött és hatalmat adhat minékünk az Isten jelenlétének gondolattya a' pokolbéli Sátánna késerteti, és incselkedési ellen, hogy az ellen mindenkor diadalmassan harczollyunk? Melly hathatós és foganatos lehet minden testi indulatok, és más rendetlen vágyodások ellen, hogy azokon uralkodgyun? Kicsoda az, a' ki haragjánakk dühösségét megnem zabolázhatná, ha a' kegyes, csendes szivü Istennek jelenlétérül gondolkodnék? ha azon Isten mondom elötted állana, a' ki minden ki gondolhatatlan kegyességgel sokat türhetö, és hoszszú várakozással [p 0025] olly iszonyatos illetlenségeket, a' mellyekkel mind ezen szempillantásig hol itt, hol amott meg-bántódik, a' mint világ kezdetitül fogva mind ekkoráig számtalan sok vétkekkekl, és gonosságokkal, s-boszszuságokkal illettetett, s- még-is véghetetlen irgalmasságábul mindeneket el- szenved, és el-tür, sött meg-is engedi nékiek? Kicsoda lehetne az, a' ki felebaráttya ellen gyülölsségét, és minden neheztellését le nem tenné? és azt az szeretetre nem forditaná, midön reá emlékezik, hogy ugyan azon Isten ugyan azon emberrel, körülette szüntelenül vagyon, a' kitt azon ember gyülöl, és hogy azon embert attyai szeretettel szivében tartya, ugy mint a' maga hasonlatosságára teremtett állattyát, és a' kinek váltsága kedvéért az emberi természetet [p 0026] magára vette, harmintz három esztendeig annyi sanyarúságot, iszonyu kinokat, és gyalázatos halált szenvedett, s-most-is ezen szempillantásig sok számtalan ellenségit, a' kik ötet átkozzák, gyülölik, üldözik, boszszontyák és szidalmazzá, kivaltképpen-való jókkal, ajándékokkal, és áldásokkal tölti, és jutalmazza. Vallyon ki vólna az, ki a' rut ocsmány faitalan gondolatokban, annál inkább az illyen cselekedetekben merne mulatozni és abban heverni, a' ki meg-gondollya, hogy az isten, a' ki maga a' tisztaság, és a' kinek az Angyali Seregek szüntelen azt kiáltyák: Szent, szent, szent Sabbaoth Ura Istene jelenlétét maga elött látná? Es micsoda Istentelen, és illetlen hálaadatlanság volna az, hogy ha valaki érzené magában a' buja szeretetnek [p 0027] lángját föl lobbanni szivében némelly teremtett állathoz, és az ellen nem vas, vagy aczél természettel tusakodnék semmi erzékenséget nem mutatván magában, s-mindennémö szépségtül nem külömben indittatni láttatnék annak szeretetire, mint az holt szénnekrágásátul, a' midön eleven gondolattal maga elött állani látná az minden teremtett szépségnek alkotóját, és kút fejét, a' ki méltó mindén Angyali és emberi szeretetre, kihez képest mindennémö szépség, csak merö rutság, és ocsmányság, nincs-is mitt szeretni benne, mert ezzel meg-nem elégedik az emberi sziv, és kivánság; hanem csak az Istennek szépsége töltheti bé minden kivánságunkat, és ohaitásunkat. Egy szóval mindeneket Summában foglalván, valaki ez illyen gondolatnak fegyverében öltözik, [p 0028] hogy ö tudni illik mindenütt, és mindenkor az Isten vigyázó szeme elött forog, az bizonyára semmi rendétlen gondolatnak, avagy testi, vagy természeti indulatnak soha nem enged, de még a' pokolbéli sárkánynak dühösségétül sem retten meg, hanem inkább akár mely alkalmatosságokban minden testi, és leli ellenssége ellen gyözedelemes lészen, nem külömben mint az szent Irás az Judas Machabeus, és az ö Vitézi felöl emlékezetet tészen, a' kik harmincz ött ezeret vágának le, a' midön erövel s-fegyverrel hartzoltak, ( 2. Mach. 15.27. ) szivekkel pedig az Istent segésségül hittá, és az Isten jelenlétében igen fö módon gyönyörködtek.

Evvel az eszközzel valának az Istenek minden szentei mind akkoráig mindennémö üldözésekben, [p 0029] és késértetekben gyözedelmessek, és dicsöségessek, ezáltal tartották meg hozzája-való hivségeket, fogadásokat, és igaz kötelességeket. A midön Joseph Patriarcha az Aszszonyátul gonosságra ingereltetné, és sok szép kéréssel, hitegetéssel; hizelkedö szókkal, igéretekkel járna utánna, és mint egy kénszeritené, és szorongatná a' fertelmes otsmányságra: semmi jóbb és hathatosb orvossággal nem élt ez ellen a' hatalmas méreg ellen, nem-is más erössebb paissal ezen a' veszedelmes hartzon vethette el magárul a' csapást, hanem hogy erössen tartotta gondolattyában az Istennek jelenlétét, Nem külömben amaz minden jámbor, tökélletes Aszszonyságnak igaz tüköre Susánna, a' midön ama két vén latornak gonosságátul [p 0030] bünre énszerittetnék, és nem külömben mint az ártatlan bárány a' dühös arkasok között, vagy az egygyügyü galamb a' galamb a' Sasnak körmei között szorongattatott; kezde ugy mond az szent Irás, szivabül méllyen fohászkodni, és a' könyhullatásit szivének szorongatásábul böven ki görditeni, s-foltatni, és fel kiáltva mondani: Ah minémö szorongatásban jutottam! minden felöl meg- környékezve vagyok késértetekkel, ha ki szaladok, el vesztem, ha Istentelen kivánságtoknak engedek, öröké oda vagyok, ha nem cselekeszem, halálnak Leánya vagyok, a' kire ti magatok el itéltek, hogy gonosságtokat be palástallyátok. Oh Nemés Aszszonyság Susánna mire jutál? melly nagy veszedelembe forogsz! vagy hogy vétezned kell, vagy pedig a' világ [p 0031] élött gyálázatos hallál kéll meghalnod, mitt kell itt cselekedned? mihez kell fognod? Hallyad mira faad Susánna: Jobb énnékem a' ti keztekben esnem ártatlanúl, hogy sem mint az Isten szemei elött vétkeznem. Oh! drága, nemes, gyözedelmes szók! Oh! dicséretes, és dicsöséges választ, és resolutio! méltó bizonyára minden böcsületre, és föl magasztalásra a' még a' Világ fön áll, és még annál- is tovább. Vallyon micsoda szabaditotta meg ezt a' fö nemes személlyt a' bünnek veszedelmétül? micsoda tartotoztatta [!] meg ötet, hogy illy rút cselekedettel meg- nem fertöztette magát? nem egyéb az egy Isten jelenlétérül-való gondolatnál. Ellenbe pedig micsoda vitte arra a' kért faitalan büdös bakot, illy nagy orczátlanságra, és szemtelen [p 0032] vakmeröségre? hogy ök illy tisztes személlyt, a' tisztaságnak igaz példáját és formáját minden ortza pirúlás nékül bujalkodásokkal el akarata rontani? Bizonyára nem egyéb volt ennek az oka, hanem hogy az Isten jelenlétérül-való gondolattyokat ki verték volt fejekbül, és az által akarták a' szent Susánna álhatatosságát meg-rontani, és azt a' magok akarattyára huzni: a' midön azt mondották, imé a' kert ajtaja bé van zárva, és senki sem lát bennünket: mint ha azt akarták volna mondani, ha valaki látna bennünket, ezerszer készebbek volnánk meg-halni, hogy sem illyen rút vétekben esni.

Az Isten jelenléte gondolattyának meg vetése minden bünöknek aitaiát, és kapuiát föl nyittya, és nyitva tartya.

[p 0033] Valamint hogy az Isten jelenlétérül-való gondolat leg-jóbb eszközünk a' magun jó-viselésére, és az bünnek el távoztatására, ugy az Isten jelen-való létének el feleitése minden bün, és gonosság aitaiának, és kapujának meg-nyitója. Az Isràél, és Juda gonossága, és Istentelensége nagyobb nem lehet már, ugy mond az Isten Prophétája, mint a' ki teli gyilkossággal, mordársággal, igasság és szentség töréssel, és bálványozással; de tudgyátoké honnan szarmazik ez illyen valogatott gonosságnak otsmány sokassága? micsoda az oka ez illyen számos vétkek gyülekezetinek? ( Cap. 99. ) Csupán csak ez, mert ök el hitették magokal, hogy az Isten el hadta a' földet, s-nem-is visel gondott reá, akár mint légyen dolga. Israël, ugy mond Oseas Prophéta; maga teremtöjérül [p 0034] el feletkezett, mi lön belöle? és épitének templomokat idegen Isteneknek és imádák öket. Az szent Dávid már régen az most emlétett Prophétakkal, à midön a' bünrül-való szókra fakad, igy szóll: Nincs az Isten szemek elött, azért minden gondolattyok, szivek igyekezeti, szavok, és cselekedetek merö pusztaság, utálatosság, és tisztátalanság. Mi hozta a' tékozló Fiat veszedelemre, hanem hogy ö az Attya szine elött el csabólt, jelenlététül meszsze eset, és el távozott attúl, a' ki ráaja vigyázott, és minden gonosztul tiltotta, és meg- tartotta vala ötet. Hasonlóképpen szóll az Irás Cainrul: Cain az Isten szeme elöl, és jelenléte elöl meszsze távozott, és szaladásában e' földön ide s-tova buidosott. A' kivül Diocles Apatúr azt mondgya [p 0035] hogy a' ki az Isten jelenlététül el válik, és irtozik, annak avagy ördöggé, avagy otalan állattá ell tenni: mert az ollyan ember a' Sátánnak minden incselkedésine, és baromi gyönyörüségnek minden tovább-való gondolaton kivül adgya magát. Cassianus sok helyen tészen errül emlékezetet, föképpen a' hol azokrul szóll, a' mik követeznek az Isten jelenléténe feledékenségébül. Hogy az Isten jelenlétérül-való elménknek el forditása nem egyéb a' bizonyos és iszonyu halálnál, és utolsó romlásnál. Masutt hasonléttya azokat, a' ik a' töélletességnek uttyán járna, a' kötélen-való mesterséges tántzósokhoz, a' kik igyenessen, és Sinóron, lépnek, és a' testeket fontban, és mértékben hordozzá, mert, ha csa egy késnek szélire [p 0036] tovább találna sinorokon, avagy, fontos nehezségeen kivül lépni, leg- ottan kéntelenül le kell esnie, és nyakoknak kell szakadni. Igy van a' leli uton járóknak-is dolga, a' kiknek igyenessen-való jarásokra az Isten jelenlétére kell figyelmezni, mert ha csak egy kevessé félre találnak el fordulni töle, veszedelmes álláptra, [!] és halálra vetik magokat. Nem hogy az Isten volna ennek az oka, hanem hogy az, a' ki el távozik töle, az romlik meg maga akarattyábul. Azért mondgya vala az Isten a' Prophéta általl: Jai azoknak, à kik én tölem el-távoztak, és el-fordultak.

[p 0037]

MASODIK RESZE.

Ezen dolognak tovabb-való ki-nyilatkoztatása.

Nem kevessebel hasznos a' vilagositó életnek a' joszágos cselekedeteknek gyakorlására.

Hogy ha a' tisztuló lelki életnek olly hasznos az Isten jelenléte, mentöl inkább nagyobb alkalmatosságára válik, a' világosétó lelki életnek és valamint hogy ez zabolán tartóztat, ugy hogy a' gonosztúl el ne ragattassunk, és ne rohannyunk a' bünre, ugy szintén hegyes ösztönünk, és éles sarkantyunk lészen a' jóra, és a' joszágos cselekedeteknek uttyán el igazodott futásra. A' Socratesne baratsága, és jelenléte a' mint Xenophon irja, olly hasznos vala azoknak, a' kik véle laktak, [p 0038] és véle nyájaskodtak, hogy noha noha távúl volna tölök, ( Lib. 4. dic. & fac Socratis. ) mind azon által csak ö felöle való gondolat-is erös eszköz, és elegendö ösztön vala minden tökélletes cselekedetre. ( In praesat, vitae S. Antonij Serm. in Cant. ) Meg- erösséti ezt a' szent Athanasius, a' ki meg-vallya, hogy a' szent Antalnak csupán-való emlékezeti, a' ivel ö csak egyszer volt szembe a' pusztáaban felettébb nagy lelki hasznára esett. Az szent Bernárd Apatúr mindgyárt meg-terésének elein meg-vallya önnön-magárul, melly sok ellenkedéseket szenvedett, és ésérteteket minden lelki vigasztalástul meg-fosztatott, él [1] el-hagyattatott, szomorú, unalmas szivel annyira gyötrettetett, hogy csak nem kétségben esett. De mihent valami Isten félö emberrel szólhatott, avagy hogy csak tavúl [p 0039] láthatta-is, sött a' mi ennél-is kevessebb, bar esak [!] csében [!] jutottis valami ollyan ember, a' kitül, tartott, ha már ki mult-is è világbúl, leg-ottan minden szomorusága, és szivbéli fel háborodása, unalmas, és neheztellö bánkodása, vidámságra, örömre, és vigasztalásra fordúlt, s-nem külömben mint egy fekete, homályos, setét felhöbül a' nap fel szokott derülni, ugy ö-is tiszta fényes, és csendes lelki állapatra hozta magát, ugy annyira, hogy az után olly leli vigasztalással bövelkedett, a' kinek bövsége miátt sürün i csordultak szemeibül a' könyhullatasok.

Hogy ha egy távul lévö embernek jelenlétérül-való gondolat olly erejü, és hatalmú, mennyivel inkább a' mindenható Istenne valóságos jelenlte, a' ki soha rólunk szemeit el nem fordittya, [p 0040] erössebb és hatalmassabb lészen minden tökélletes életne elö menetelire? Meg-tapasztalta ezt magában szent Dávid Királly, s-azért azt mondgya: ( Psal. 118. 168. ) Meg-tartottam parancsolatidat, és a' te akaratodat mindenekben bé tellyesétettem, mert igen jól tudtam, hogy minden cselekedetim a' te szemeid elött nyilván valók. A' bizonyos dolog, hogy ha egy mezei Generalis, vagy királynak jélenléte szivet, és eröt ád Vitezine, és ellensége ellen kard vonyásra, s-fegyver fogásra, s-annak bátran néi menésre, hátra tévén minden félelmet, meg-vetvén minden veszedelmet fejeket, és életeket bizvassabban reá merik vetni; mentöl inkább az elö Istennek maga jelenléte bátorithattya a' keresztény Vitézit? Igen-is sokkal nagyobb diadalmokra, és dicsösségere, mindennémö fö, [p 0041] joszágos cselekedeteknek gyaorlásokra, és elö-menetelére. Föképpen ha jól meg-gondollyuk, hogy nem csak jelen vagyon az Isten, de erött, és gratiát-is ád arra, sött vélek edgyütt munkálkodik. Holott pedig a' királly, vagy à kapitány vitézinek szivet és kedvet másképpen nem ád, hanem csak szóval bátorittya, és és segéti öket, maga erejét másképpen nem közölvén vélek a' dicsössgre, és nagy dicséretre méltó vitéz cselekedetekre. Es igy azért minden gyakorlása és száma az Isten jelen-való lététül föl ébred, és búzgobban föl sörken a' leg- nagyobb tökélletességnek méltóságára, és érdemére. Az imádság nagy figyelmezve, minden elme tétovázás nélkül, alázatossággal, böcsülettel, és aitatossaggal hasznossan vitetödik [p 0042] vègbe. Tisztessèges maga viselèse mindenüt fog tündökölni. Mert mint hogy a' felsèges Istennek jelenlète mindenütt vagyon, tehát nem lehet olly szurdèk, avagy reitek helly, a' hol nem kivántatnèk a' tisztessèges, ès böcsülletes maga viselèse, a' kitt soha nem kell feledèkensègbe venni, sött mindenekben arra jól vigyázni. Az Alázatosság a' felsèges Isten elött az leg-mèllyebb feneketlensègben el-merül. Az Engedelmessèg minden viszszálkodás nèlkül nagy sörènysèggel szolgálatra ajánlya magát mindennèmö akarattyára kengyelben tartván egygyik lábát. A' bátor szivü ès elméjü Erössèg minden nagyságos dolgoknak vègbe vitelère, ès el szenvedèsère kèszen tartván magát, gyözhetetlenül bizonyos ki-menetelre, a' kinek a' jelenvaló Isten [p 0043] elegendö erött, ès segètsèget ád. Az Isteni fèlelem-is kiváltkeppen-való modon nagy lelki aitatossággal tisztiben el jár. Ezekbül fog származni igaz ès tökèlletes jó Igyekezet, a' ki minden gondolattyával, szovaival,, cselekedetivel nem másra fog irányozni, hanem csupán csak az egy Istennek nagyobb dicsössègère. Ezej után az üdvössèges joszágos erölcsöknek gyakorlása után minden joszagos cselekedet kiváltkèppen-való szèp èkessèget és fényességet vèszem magára. Ez után következik a' belsö vigasztalás minden szomoruság, ès szorongatás nèlkül, minden unalmat ki rekesztvèn, álhatatos eröss állapatban mindenkoron meg-maradván, ès meg-allapodván.

Az szent Basilius szólván erröl a' dologrul azt mondgya a' többi özött. Mem [!] külömben mint [p 044 ] a' Mester embernek, a' kire valami munkát biztak szegödés szerint, soszor ell gondolkodni arrul, mièppen, ès mi módon vigye ö azt vègbd, ès el kèszètse szegödö fogadására nèzve, mert ha azt elmèjèbül ki veti, ès el feletkezik felöle, soha olly módossan azt vègben nem viszi, a' mint kivántatnèk. Igy a' keresztèny jámbor ember-is tisztessèges szint, ès formát ádd minden cselekedetnek, ès tökèlletes csendessègben mindeneket vègbe viszen, hogy ha Isten rendelèse szerint annak, ragulája mellöl el-nem áll, ès sinora szerint lèpik, ès minden cselekedetit igazgattya mindenkoron annak jelenlètèt hordozván eszèben, a' kinek szemei elöl senki el nem reitheti magát. Viszontag pedig cselekedetinek minden fogyatkozási csak annak [p 0045] tulaidonittatnak, hogy ö az Isten jelenlètèröl el feletkezett, ès hogy nem az ö szemei elött járt el tisztiben. Es csak hamar utánna veti, micsoda nagy ereie, ès hatalma lègyen az Isten jelenlètèröl-való gondolatnak, hogy tudni illik az által minden dolgaink, ès cselekedetink igaz ès tiszta igyekezettel mennek vèghez, a' mint következendö hasonlatossággal adgya elönkben: ha valaki valami munkát veszen eleiben, kètt külömbözö Statusból-való embernek jelenlètèben, ugy mint Királly, ès Lovász elött, azon vagyon minden tehetsègèvel, hogy azt a' dólgot ugy vigye vèghez, hogy a' Királynak tessèk inkább, keveset gondolván vèle, ha fogè tetzeni a' Lovásznak, avagy sem, s-ha nem talállya-is kedvèt nem szomorkodik, ßnem bánkódik raita.

[p 0046] Ha azèrt magok közt igy szokta cselekedni mèg a' Pogányok-is; hogy nem kellenèk tehát minèünk-is keresztyèneknek ezt el követni, hogy ha csak egy szikrátskáia volna-is bennünk az èpp okosságnak, ès igaz hütnek? Nem de nem minden cselekedetünkben, ès tehetsègünkben azon kellenèk szorgalmatoskodnunk, hogy az Isten dicsössègènek fel magasztalására szüntelenül vigyáznánk? minden emberi tekèntetet hátra tèvèn, akár mitt mondgyanak az emberek, ès akár micsoda iteletet tegyenek felölünk, avval semmit sem gondolván, s-nem kivánván nèkiek tetzeni ennek meg-bántásával: ha az egèsz világnak Urai jelen volnának-is. Illyen hiszembe volt a' szent David-is, a' ki senki jelenlètètül meg-nem ijedett, mondván: ( Psal. 118. 46. ) Nem fèltem [p 0047] a' te törvènyednek, ès parancsolatidnak igasságát dicsèrni a' Királyok, Fejedelmek, ès Urak elött, se az ö felsèges mèltóságoknak fènyessège szemeimet meg-nem vakitotta, se pedig az Uraságoknak hatalma meg-nem rèmètött. Mind eddig szent Basilius.

Mivel hogy az Istennek jelenlète közönsègessen szólván, minden rendö embereknèl annyira eröss, ès tehetsèges minden jószágos cselekedeteknek gyarapitására, ès a' tökèletessègben-való elö menetelre, mennyivel inkább nagyobb ereje, és hathatóssab ösztöne lèszen az kivált kèppen való Isteni szeretettel lángazó, ès föl gyulladott lèleknèl? Mert semmi sincsen a' mi jobban kènszerithetnè az ollyan lelket a' maga jó viselèsère, mint az igaz szeretöjènek jelenlète. Ez [p 0048] gyors lábot ád a' futásra, avagy inkább szárnyat a' repülèsre; ez ezer kezet ád minden unalmas munkára, ez minden eröt ès hatalmat ád az ö szerelmessenek tetzèsère. Eggyet èrt velünk ez aránt Plato, mert azt mondgya: ( In Convivio. ) A midön valami szeretö szemèlly vètekben esik, nem annyira szègyenli, ha az Attya, vagy az Annya, avagy valaki más elött törtènik, mint ha az szeretöje elött esik, akkor bizonyára fölettèb igen el-pirul az orzáia. Ismèg hogy ha egy Tábor állèttathatnèk tiszta szivböl egy mást szeretö Vitèzekbül, avagy egy Város hasonló polgárokkal szállèttathatnèk-meg, nem volna ennèl soha jobb mód minden vètkeknek ki irtására, ès azok helyet minden joszágos cselekedeteknek bè oltására, ès hogy ha ellensège támadna, ès fegyverre [p 0049] kelne ä0 dolog külsö erö ellen; tehát az ollyan egy mással meg- egygyezet Sereg, ha még annál kissebb számu volna-is, az egész Világ erejével fel tehetne. Mert mindenik ezek közzül az egy máshoz barátsággal kötelezett attyafiak közzül holtig-valò szégyennek tartaná, hogy ha ez illyen szép bárárságos [!] társai szeme elött lágyon, és puhán viselné magát, söt minden veszedelmeket meg-vetvén életét sem szánná barattyának meg-oltalmazására. A' mint hogy a' szeretet még a' leg-félénkebnek-is szivet, és eröt szokott adni nagy fö dolgokra: Mert csak nem minden fö, és nemes cselekedetnek leg-nagyobb oka volt eddig az szeretet, a' mint a' régi historiákban olvassuk a' fö Vitézekröl, és nagy hatalmas szivö, és bátorságu férfiakról, a' mint-is leg-föképpen [p 0050] Homerus irásiban fel találtatnak. Mind eddig a' Bölcs Plato.

Innét vagyon, hogy még a' Lacedaemoniusok-is szokásba vették vala hogy minek elötte a' hartzra a' Seregeket el rendelték vólna, és az ellenséggel meg-ütköznének, mindeneknek elötte az Szeretetnek bizonyos áldozatot mutattak bé, azon igyekezetbül, mint ha azt [!] üközetnek [!] a' kimenetele, és a' dicsöséges diadalom az igaz szeretetben, és egy más értelemnek indulattyában állana, a' mellyel a' Vitézek egy máshoz köteleztettek. Illyen vala a' Thebeusok Tábora, a' melly Szentnek neveztetik. Mivel hogy egy máshoz igazán valának kötelezve, és minyájan egygyért készek voltak életeket le tenni. Mind ezekböl nyilván ki tetzik, hogy az Istennek jelenléte a' világoséto lelki életnek [p 0050] igen hasznos, és kéllemetes, mint hogy ez által az Isten szeretö lélek foganatos joszágos erkölcsöknek gyakorlására indéttatik, és mint egy kénszerittetik.

Ugy az Egygyezõ életre-is hasznos.

Ugy van az egygyezö életben-is, a' kiben az Isten jelenlétének gondolattya, és emlékezeti vezére, és igazgatója, tellyes hatalmat kiváltképpen-való módon adván néki, mert ennek az életnek serénysége, és fáradsága mind arra igyekezik, hogy az szeretet a' keresztyén lélekben föl gyulladgyon, és lángot vessen, hogy az Istennel meg-egygyezzen, és mint egy öszve forjon, a' kiben áll tökélletességnek meg-állapadása. A' melly meg-egygyezés soha végbe nem mégyen, hanem ha a' lélek minden erejével nem csak állapattyában, [p 0052] erejében, és tökélletes erköcsében, de még ezek felett valoságos elméjének munkálodásiban, s-akarattyának kedvében olly hasonlóvá légyen az ö szeretetihez, a' minémüt kiván az ö mindenüt-való jelenléte. Mert soha nem lehet meg a' meg-egygyesülés, hanem ha az egygyesülendö dolgok jelen vannak. A' kiböl meg-bizonyodik, melly szükséges légyen az Isten jelenlétének gondolattya, és emlékezeti a' meg- egygyezésére. Hallyuk mitt mond erröl Sz: Basilius, minek utánna igen bölcsen eszében vette volna, hogy az Vég, és ahoz-való ezköz között némi-némö hasonlatosságnak, és proportionak kellessék lenni, hogy ha nem akarajuk, [!] hogy minden fáradságunk hejában légyen Mert a' mint példaképpen a' Rez müves soha maga Mesterségében jó [p 0053] Mesterré nem válik, ha csak mind azon agyagbul csinállya ä0 fazokakat, és nem rézbül gyakorollya munkáját, hasonlóképpen a' gyürü öklelésben soha el nem nyeri a' fel tett ajádékot, [!] ha csak mindenkor a' dudát fuija, és igy soha meg-nem tanullya a Lovaglást-is, ugy gondolkodgyunk a' jelen-való dologról-is, kire nézve igy szóll hozzá: hogy leg-alkalmatossabb uttya az Isten szeretetihez-való menésére, és jutására ez, ha szüntelenül az Istent szemünk elött hordozzuk: mert ugy mond, azt-is tudnunk kell, hogy a' ki valóságossan az Istennel a' szerelemben meg-akar egygyesülni, meg-kell annak az elöbbeni életét jobbitani, és minden teremtett állatokrúl el-feletkezni; minden hailandó indulatinak érzékenségét, avagy gondolattyát az el mulandó, és hejában-való [p 0054] ártalmas dolgokról el-forditani, magát minden gondolatival Istenhez kapcsolni, és erröl- való gondolatokat mindenkoron eszében forgatni, és azt mint egy pöscétet [!] szivünkre, mellyünkre nyomni, hogy azt Semminémö teremtett állat ki ne véshesse, és igy jutunk minden bizonnyal az igaz tökélletes Istennel-való még- egygyezésre, és szeretetere, ugy mond Basilius, Szent Bonaventura a' midön erröl a' materiáról szóban ered, igy szóll: a' leg-nagyobb tökélletesség, a' kihez juthat az ember e' jelen-való életben, abban áll, hogy midön az ember az Istennel annyira meg-egygyezett, hogy az ö lelke minden erejével az Isténben meg-nyugodott és ö véle egy lélekké lett, és ö kivüle való gondolatit mindenektöl meg- vonta, és kivánságát másra nem [p 0055] tágétotta, emlékezetit sem terjesztette másra.

Mert ha csak egygyike a' három lelki ereje, avagy hatalma közzül másképpen mutatná magát az Istenhez, és az Istent a' meg-nevezett módon magaban nem foglalná; tehát nem volna Istenes, avagy nem volna egyenlö, és egy az Istennel. Mert az Isten formája, és szépsége, s-ékessége a' lélekben ugy ki vagyon ábrázolva, mint egy pecsét a' viaszban, hogy ha ugy alkalmaztattya magát, mint a' viasz a' pecséthez. Valamint azért a' viaszszal, ugy az Isten-is a' lélekkel minden szépségét, és tökélletességét közzli: Ez pedig nem másképpen, hanem szüntelen-való Isten jelenlétének gondolattya által szokott meg-lenni. Innét vagyon, hogy midön az Isten Abrahám Patriárchát nagy [p 0056] tökélletességre akarná vezetni, és mint egy szentségnek példáját az egész Világ eleibe tenni, és állétani, csak kétt szóval parancsolá-meg néki, mitt kellessék cselekedni. Járj, ugy mond, Isten elött és légy tökélletes: a' melly annyit tészen, hogy az én jelenlétem légyen mindenkor gondolatodban, és igy el-éred a' tökélletességet.