Z FERENCZ: Pax Animae, AZ AZ, A' LELEK BEKESSEGERÕL, ES AZ ELME GYÕNYÕRÛSEGERÕL való Tracta, Francia Nyelven irattatott MOLINAEUS PETER által. *2


Az Erdély Országi Méltóságos Fejedelmi Háznak Isten kegyelmébõl mind Méltóságos Szûléit, mind ez Nemes Hazát életével õrvendeztetõ szép Csemetéjének MELTOSAGOS GROFNAK TEKENTETES ES NAGYSAGOS APAFI MIHALYNAK Edes Hazánk nagy Reménségének Kegyelmes Uramnak Istentõl nevekedést, bóldog ghoszszu életet lelki testi békességet s' elméi gyõnyõrûséget kivánok.

KEGYELMES URAM, X
Enophon Cyrusnak a' Persák Királlyának neveltetésérõl egy nevezetes szép kõnyvet irt, melynek kezdetiben azon csudálkozik, honnét volna az, hogy az ember ollyan sorsu ez világon, hogy akár melly egyéb állatokat kõnnyebben meg-hódoltathat, mint az okos elmével biró embert: Mert ugyanis [p *3 i] s mind azok a' kik barom Pásztorok, azoknak a' barmoknak mellyeknek Pásztorok, elõl járó Fejedelmének méltán mondathatnak, és szemûnkel láttyuk hogy ezek a' barmok jobban halgatnak az õ elõl járóiktól, mint az emberek az õ természeti nemekbõl való Fejedelmeiktõl; Mert a' barom oda mégyen a' hová Pásztora hajtya, ott eszik a' hová hajtya, és pásztora ellen nem mégyen tilalmasban; ezen kivûl a' melly gabonát ennek munkája által a' Pásztor keres minden zugolódás és panasz nélkûl el-engedi kõlteni Pásztorának s' gazdájának. Soha a' barmok támadást Pásztorok ellen nem csinálnak, sem bérek sem kóstyok felõl. Sõt ugyan neheztellik ha idegen ember mégyen kõzikben és koránt sem fogadgyák olly kõnnyen azoknak parancsolattyát mint a' megszokott pásztorokét, kik vélek bánással és kóstal tartyák õket. Az emberek pedig ellenben senkire ugy nem fenekednek mint elõl járójokra, kiknek birtokokban és szárnyok alatt vadnak, és akar melly állatoknak kõnnyebben igazgató elõl járója lehet az ember, mint a' maga nemébõl való embereknek.

Ezen való csudálkozást és panaszt láttam sok tudósok irásiban gyakran, de annak okát annál inkább orvosságát, nem olly szaporán. Maga-is Xenophon ezen való csudálkozását csudálkozással orvosollya, semmi okáról sem orvoslásáról nem szorgalmatoskodik, hanem elégnek tartya ez matériában, hogy Cyrust mind maga csudállya mind másokkal csudáltassa, ugy mint ki minden õ elõtte élt Királyok felett olly bóldog lett vólna birodalmában, hogy mind kõzel hozzá lakókat mind távól meszsze valókat, azokat-is kiket soha nem látott vólna, sem nyelveken nem tudna, mind kõnnyen birhatná, teczése szerént igazgathatná, sõt még azok-is a' kik nyilván tudták hogy õk Cyrust soha sem láttyák, még-is õnként jó szivel szavát fogadták. Es noha olly ember vólt hogy meg-tudta az embert ijeszteni, és féltekben-is kellett vólna néki engedni, de ugyan leg inkább az engedelem szeretetbõl vólt és a' magok Tõrvényeihez régi szabadságokban szokott nemzetek- is kivánva kivánták a' Cyrus tõrvénye és akarattya szerént igazgattatni.

Oka mind ezeknek az, a' mi egyszer s' mind orvossága-is, melly az emberi Indulat, mellyet ha ki magában jól igazgatni nem tud, az senkinek sem kemény sem csendes igazgatását, sem parancsolattal sem jó példa adással való regnálását fel-nem veheti.

Ez matériáról sokan irtanak, mert némely Bõlcsek az Indulatot tellyességgel ki-igyekezték gyomlálni az okos emberbõl, mint nem oda valót [p *4 h] ogy az semmiben ne gyõnyõrkõdgyék, semmitõl ne féllyen, semmire ne vádgyon, egy szóval semmin meg ne indullyon, és igy éllyen s' ne tudgya miért; haragudgyék, még-is jó kedve légyen; szomorkodgyék, még-is nevessen. Ez vala az Stoicus Philosophusoknak értelme, erre czéloz Senecának minden ez aránt való irása. De bizony képtelen dolog és bolondság, embert, a' kiben nem csak Mennyei hanem Fõldi rész-is vagyon, igy képzélni. Mert még a' dicsõûlt lelkek-is a' kik a' testen kivûl vadnak, az õ bóldokságokban õrûlnek, gyõnyõrkõdnek, Istent s' egy mást szeretik, a' Szentek számának bé- tellyesittetését reménlik s' várják; Mind az õrõm pedig, Gyõnyõrkõdés, Szeretet, Reménség és kivánva várás tulajdonképpen való Indulatok; igy ellenben a' Pokolban kinlódó lelkeknek minden kénnyok tõbbire az indulatoskodás.

Mind okát mind orvosságát a' fellyebb emlitett emberek kõzõtt való békételenségnek és fûggetlenségnek le- irta ez gyõnyõrûséges Kõnyvben, mellyet Nagyságodnak ajánlok, és melly szerént Nagyságodat bóldogul neveltetni és élni kivánom, az hires Molinaeus Péter.

Hogy pedig Nagyságodnak kõnyvet ajánlyak, oka ez, mert Nagyságodban láttam azt a' kõvetkezendõ szép világos tüznek már-is illy kisded korában fényeskedni kezdett szikráját, hogy valamikor a' Nagyságod Méltóságos Szûléinek Kegyelmes Fejedelmimnek Udvarában méltatlan vóltomra forgottam, s' Nagyságod eleiben akadtam, mindenkor Nangod kõnyvet kért tölem. Hogy nem magamét hanem másét ajánlom, oka, mert ezt bátrabban commendálhatom, a' meszszûnnen jõtt mindenkor kedvessebb, ez pedig éppen Párisi ajándék, idegen nyelvû vólt és Nangoddal hogy beszélhessen, ez el-mult két esztendõ alatt tanólta.

Vegye azért Nagyságod, a' mit sokszor kivánt, vidám orczával, melly tõbb kincsei kõzõtt Nagyságodnak, ha felsõ helyet nem, bizony kõzép helyet meg-érdemel.

Adgya Isten, hogy minekutánna õ Felsége édés Hazám kivánságát abban meg-halgattya és Nagyságodat ara az idõre bóldogul neveli, melyben illyeneket olvashat, hasznoson tekinthessen belé Nangod, és mind magát mind alatta valóit számos bóldog idõkig, a' szerént igazgathassa, ugy hogy ha Xenophon akkor elõ álhatna-is, ne légyen ez aránt minden egyebek felett mit csudállyon a' Persa Cyrusban.

(Irtam Nagy-Enyeden, mikoron tanuló házamban a' kereszt talála, 3. Maji; 1680.

Nagyságodnak igen alázatos Szaolgája.

Pápai Ferencz. [p *5 <] b> A' Békesség szeretõ Olvasóhoz.

S Zokás vólt az régi Rómaiaknál, hogy mikor osztán valamely hadi ember à sok hadi sanyaruságok miatt el-tõrõdõtt és az hadakozásból ki-fáradott, szokott fegyverét valamellyik Templomban emlekezetre fel"fûggesztette, és ugy nyugodott- meg. Ezt néminémûképpen kõvetni akarván én-is, minekutánna isten segitségébõl a' Tudományokért idegen fõldõn való bajos utazásimat békével el-végeztem vólna, szokott fegyvereim kõzzûl kõzõnséges helyen hogy edgyet fel-fûggesztenék, arra gondolám magamat.

Mint hogy pedig, valamit bujdosásomban az kûlsõ dolgokban láttam és hallottam, az mind had és harcz vólt inkább, nem tartottam helyesnek lenni, hogy a' tûzet éles tõrrel piszkállyam és õldõklõ s' harczra õsztõnzõ fegyvert fûggeszszek szem eleiben, hanem ellenben ollyat, melly még a' tõbbinek-is élit ki-vonnya, egy szóval, nem azt tõttem-fel hogy a' fegyvert kõszõrûllyem, hanem inkább tokban tégyem.

Ez fegyvert pedig oly Nemzettõl kértem, melly ugy láczik vala, hogy az egész Kereszténység fegyverének kõszõrûlõ mûhelye vólna, és azt Magyar formára változtattam. Az az, Molinaeus Péternek, ki a' Párisi vallásunkon való nagy gyûlekezetnek hajdan Lelki Tanitója vólt, a' Lélek Békességérõl a' maga nyelvén irt gyõnyõrûséges kõnyvét, tõbb dolgaim kõzõtt, Magyar nyelvre forditottam.

Hogy pediglen ez matérián kaptam, oka vólt, mert mind hazámban mind hazámon kivûl ez kõzõnséges mételyt láttam hogy kiki, magának ellenség szerzésben s' annak maga romlásával-is ûldõzésében, ugy igyekeznék, mintha soha Isten sem Atyát, sem Fiat, sem Atyafiat, sem Barátot, sem Nagyobbaknak becsûllését sem Alább valóknak óltalmazását sem parancsolattal sem példával, nem szerzett és jovallott vólna.

Láttam ez gonoszt másutt-is, láttam bõvõn ez Magyar hazában-is, és csudáltam, annál inkább hogy keresztyének kõzõtt láttam azt, a' mit sem a' Pogányok, sõt a' mi nagyobb, még az oktalan vadak-is ily szabadoson és gyõnyõrkõdve nem gyakorolnak.

Ugyan-is ki hallott vagy látott valaha hogy tiz Oroszlán tiz vad Bikával szemben ment vólna? De mennyiszer harczol harmincz ezer ember harmincz ezerrel-meg, illyen édes ám egymásnak az atyafi ki-ontott vére. A' vadakat gyakrabban az éhség kénszeriti a' feneségre. A' Keresztyént [p *6 p] edig akár mi kicsiny, néha valóságos, gyakrabban csak képzélt boszszuság. Az oktalan állatokat a' Természet tulajdon fegyverekkel, kit szarval, kit kõrõmmel, kit fogakkal ruházott-fel. Az embert minden fegyver nélkûl szûli, mellyet a' fenéknél fenébb ember nem vészen jó neven, hanem magának õnnõn maga rontására fegyvert, gondol és farag, mellyel minden vadaknak fegyvere nem ér, még pedig a' Keresztyén. Keresztyén találmánya a' Puskának minden neme, elsõben-is nem pogány hanem Keresztyén vont békességben élõ város alá fal-rontó álgyut, még pedig az álgyuk kõzzûl kinek Pál kinek Péter neve, mind azoknak a' Szenteknek mind istennek nagy meg- csufolásával. Pállal lõtetik a' Keresztyén várost, ki e' világon tanitván szûntelen szelidséget és békességet jovall vala, a' Békesség Istenével kõszõnt vala, és nem hogy keresztyént rontott vólna, sõt ellenben meg-maradásokért maga átokká lenni kiván vala.

Annyira vagyon már a' dolog, hogy a' Minden napi Imádság a' Keresztyéneknek minden napi fejek átkára fordult. Mert vallyon s' mit tészen nagyob részént a' katona Mi Atyánkja? Vakmerõ száj, Istent Attyának nevezi, a' ki fegyverét felebaráttyának nyaka vágására késziti. Azt mondgya, Szenteltessék meg az te neved, kérlek hogy mocskoltathatnék inkább meg az Isten neve, mint efféle egymás kõzõtt való dûhõs villongásokkal. Jõjjõn-el a' te Országod, ugy imátkozik, a' ki illy nagy vér ontással a' maga kegyetlenségét ûzi és az õrdõg országát szaporittya két kézzel. Légyen-meg a' te akaratod, azt kivánnya, Ugy de Bekességre hiv az Isten akarattya s' te hadhoz készûlsz. Mindennapi kenyeret kérsz a' kõzõnséges Atyától, Te azonban a' szomszéd asztagait gyujtogatod, a' ki néked nem vétett, és azt akarod hogy inkább néked se légyen, hogy sem annak a' jámbornak légyen. Immár, micsoda orczával kéred azt, Bocsásd meg a' mi vétkeinket, miképpen mi-is? Holott a' felebarátod vesztére hanyat homlok sietsz, Istennek reménkedel. Ne vigyen a' kisirtetben, a' ki mind magad mind felebarátod veszedelmével Istent kisirted, és fejedet veszedelemre veted, hogy mást veszess. Végre, meg-szabadulni kivánsz a' gonosztul, azonban ama' gonosznak inderlésébõl atyádfia nagy gonoszszában szemtelen vakmerõséggel mesterkedel.

Hadakozó nép vólt a' régi Rómában, melly ugyan rohant a' fegyverre, még-is gyakorta vólt bé-téve a' Janus Temploma a' meg-szûnt fegyver jelentésére: A' keresztyénségben pedig ihol az hadakozás miatt semmi szabad innep nincsen.

De az Isten igaz itiletibõl mind magunk viselését, [p *7 m] ind pedig fegyverûnket valóban ellenûnk orditotta: Mert a' Pogány látván az meg- szakadozott Keresztyénséget, elég rést és tõrést talált rajta, mellyen kõzikben bé-hatna, és edgyik részt a' másiknak nevetsgére inkább mint sem szánakozására meg-verje, és mesterségessen talált fegyverétõl a' másik nevetõ résznek kevés hólnapok után meg-rontására, meg-foszsza. Igy lõtt osztán hogy a' mely Keresztyénség kényességébõl egy másra tõrvén harczolt, kételenségbõl harczollyon.

Atkozzuk a' Tõrõkõt, mint Pogányt, azonban Keresztyénségûnkbõl semmi jó példát azoknak meg- gyõzettetésekre nem nyujtunk, sõt ellenben fel- készûlt karját és kardgyátujjabb ujjabb bolondságunkal segéllyûk, és holott egy fõnek egy mást értõ s' egymás javát keresõ s' õrûlõ tagjainak kellene lennûnk, nincsen kettõ minden rendbõl a' ki egészszen egymásnak hidgyen, nem hogy azt mondhatná a' mit ama' nagy emlekeztû Wirtembergai Herczeg, ki midõn Császár koronáztattyakor Francofurtumban két Electorral edgyûtt vacsorálna, és mindenik ezek kõzzûl a' maga országát ki bõ borrul, ki bõ gabonárul, ki bõ baromról dicsirné, illy szót vete hozzájok: Ennékem mind ezekben-is vagyon valami részem ugyan, de Országomat errõl dicsirhetem, hogy akár melly puszta mezõben akár melly Országombéli embernek õlében egyedûl bátran el- mernék alunni.

Azt mondgyuk hogy a' Pogányok az õrdõgõknek áldoznak, de mit mivelûnk vallyon egyebet, midõn keresztyén keresztyént õl? Ne vétkezzûnk azért, mert Isten meg nem csufoltatik, maga dicsõségét másnak nem adgya, mocskoltatását pedig igen buzgóvan meg- boszszullya. Ez az oka, hogy holott az egy Német Ország ha magával birna, és Isten vinné, az egész Tõrõk erõt méltán meg-nevetné; De istennek nagy itiletibõl, íj, pais, fegyver tõrik. Ha sokaság kell, vólna Német Országban, sem erõ pedig sem hadi mesterség szégyent nem vallana. Mert csak az egy Imperium tiz Circulusokbol áll, mellyekben keritett ls mezõ város a' várakkal edgyûtt õszveséggel ezer kilencz száz és õtven hét számláltatik Cseh Országon, Silésián és Morván kivûl, ugy hogy a' mint, a' kiknek arra nagyobb gondgyok vólt, fel-vetették, ha Német Országnak minden Városiból csak õtõt, minden faluiból pedig kettõt kettõt vennének-fel fegyverest, meg sem érzenék melly kõnnyen két száz ezer embere telnék-ki hadra egy mezõben. De isten nem hijja; ha mégyen, nem biztattya; ha bizik, nem mégyen-el véle, s' szégyent vall.

De ezek talám pennámon kivûl vadnak. A' [p *8 m] i tisztûnk kõnyõrgés és halgatással való várakozás, ó vajha az én Istenem ez munkát avagy csak édes hazámban tenné olly hathatós eszkõzzé, hogy ha a' mezõben nõtt, abban gyõnyõrkõdõ és soha békességet nem kivánható Farkas vitézek kõzõtt nem-is, avagy csak azok kõzõtt kik az Evangéliumi fényes naphoz kõzelebb melegednek, lenne meg az egymáshoz való szeretet, Szeretet szerént való Itélet, elmét meg- nyugtató Gyõnyõrûség, amaz két bujdosó Szûz, az Igasság és Szeretet tartana valaha már késõre állandó szállást kõzõttûnk, mellybõl Testi Békességûnknek-is nyujtódnék jobb reménsége. Aman.

Ezt kivánnya veled edgyütt jámbor Olvasó.

Pápai Páriz Ferencz.

AZ ASZSZONYNAK A' FORCEBELI HERCZEGNEK.

ASZSZONYOM, Szokások ez a' mostani idõben élõ kõnyviróknak, hogy az õ kõnyveiknek eleiben oly képeket meczettessenek ki, mellyek az egész irásnak
Summáját ki-ábrázollyák és szem eleibe tegyék. Holott pedig nékem ez irásomban czélom ez, hogy én a' lelkekben szabados kegyességet, vig bõlcsességet és szelid nemes elmét szerezzek, a' ki meczett ábrázalások és festett képzélések helyén inkább, arra mertem venni magamat Aszszonyom, hogy ez én munkám eleiben a' te méltóságos nevedet helyheztessem, és a' te példádat az én reguláimnak mint egy homlokára szegezzem, mint szép és élõ ábrázattyát a' Virtusnak, hogy látván ott fel-fûggesztve lenni tégedet e' világ a' ki a' virtust isméri, mindgyárt abból elsõ tekintettel-is tudgya-meg mit akarok én szóllani; Mellyet az itiletes elmék meg-is cselekesznek kõnnyen, valakik ismérik a' te lelkedet belsõképpen a' te kûlsõ magad viselésének méltóságából, [p **1 ] mint az árnyék mutatott a' szép kristály ivegen által a' Compástomban, melly csendessen ugyan de igazán és réguláson jár, melly minden kûlsõ zõrgés nélkûl igasságot beszéll és nyugszik csendessen noha mindazáltal azonban elébb elébb mendegel.

Te személyed szerént
Aszszonyom hasonlittathatol nagy részént amaz nagyobb féle csillagokhoz, mellyeknek nagyobb a' fények de kevessebb a' nyugodalmok; De mint hogy ezek a' Csillagok mellyekre én czélzok, nincsenek fenn az égen, hanem itt a' fõld felett, mellyet az emberek bé-tõltõttenek nagy rendetlenséggel, innet vagyon hogy az illyen Csillagokat-is e világnak zûrzavarjai kõnnyen meg-háborítanák az õ menésekben. Mert ollyan az elmének-is dolga mint a' testnek, melynek mivóltát és maga viselését kõveti az elme-is, és mindenik kõveti annak a' tartománynak természetit a' melyben élnek, és a' minémû eget bé-szivnak. De még is Te Aszszonyom ez életnek háborus és vétkes indulatai kõzõtt-is a' melyben élsz a' te elmédnek mind épségét mind vidámságát meg-tartottad és jó cselekedetekben gyakorlod tennen magadat azok kõzõtt is a' kik gonosz tévõk: meg-mutatván azzal hogy a' mit a' te lelked bé-sziv, mennyei az, és inkább él azzal, tudniillik Istennel, mellyet szeret, mint sem a' testel, mellyet elevenit. Ugyan-is embernek oda fel és õnnõn magában kell keresni a' csendességet, mert meg-csalná i8gen magát ha azt e' Világtul várná, melly nem egyéb hanem háboruknak helye és az õrdõgnek országa. Ha pedig csak egyedûl magától várná-is a' csendességet ember, ugy-is azt jelentené hogy roszszul isméri õnnõn magát, mivel hogy az emberi természet alhatatlan és el-fordult, és mivel fõvebbik része amaz jó vitézségnek melyre az Isten az embert hivta ez, hogy a' rendeletlen természetet kénszericse arra hogy az okos léleknek engedelmeskedgyék, az okos lélek pedig az Isten akarattyának vesse alája magát, melynek szólgálni nem szólgálhat hanem tõkélletes szabadság. Ez én elmélkedésimnek egyedûl ez a' metériája s' egyedûl ezeket illetik: Ezek-is leg szûkségessebbek mindeneknél. Mert hogy az Istenfélõkrõl és hitetlenekrõl ne szóllyak, azok kõzõtt-is a' kik jó keresztyéneknek mutattyák magokat, találunk eleget a' kik valóban buzgók a' vallás dolga felõl való disputálásokban, de azonban rabjai az õnnõn magok indulatainak, és lelkek merõ szûntelenûl való hánkódásnak tengere. Azok kõzõtt-is pedig a' kik a' kûlsõ társaságban tisztességes életet élnek vadnak ollyanok a' kik eleget beszélgetnek és vetélkednek a' Virtusról, és mi légyen jobb igazgatása a' léleknek, de azonban ugyan csak nem keresik sem azt mi légyen az õ tisztek, sem pediglen istenben meg-nyugovó gyõnyõrûségeket. Szûkség azért némellyeket tanitani arra, hogy elsõ dolgok-is mellyet az Isten dicsõsségéért jól el kell intézniek, ez hogy az õ indulataikat szelidicsék és hóldoltassák-meg, a' mellyek eddig rendetlenek vóltanak, némellyeket pedig [p **2 ] arra, hogy hijjában keresik a' virtust és elméjek gyõnyõrûségét õnnõn magokban, ha elébb istennel jól meg nem békéllenek, ki a' léleknek mind adó Attya mind pedig igazgatója. Ez az igaz Philosophiai bõlcseség és egyszer s' mind a' valóságos egyesség. Es ezaránt-is magad példájával segitesz engemet Aszszonyom arra, hogy meg-mutathassam e' világnak azt, hogy jó Philosophiai Bõlcsnek és jó keresztyénnek lenni csak ugyan azon egy dolog, ismét, hogy a' fõ elmebéli okoskodás ugyancsak a' jó lelki isméret, és hogy embernek lelke csendes lehessen, szûkség hogy az a' lélek szent és fegyhetetlen légyen, és hogy az igaz Nemesség senkit nem illet hanem egyedûl csak az Istennek fiait, a' kik, azért nagyságosok mivel hogy alázatosok, azért nemessek mivel békességes tûrõk, azért királyok mivel az õnnõn magok indulattyain uralkodnak. Ezenképpen a' te szeretetedet-is és jó akaratod sokat fog használni azoknak meg-csendesitésére a' kik õrõkké a' vallás dolga felõl vetélkednek, mert holott Jak. 1. 2. 7. a' Tiszta és Isten elõtt és az Atya elõtt szeplõ nélkûl való Isteni szólgálat ebben áll, meg-látogatni az árvákat és õzvegyeket az õ nyomoruságokban, és szeplõ nélkûll meg-tartani magát e' világtul, el hiszik azt mindnyájan azok te felõled hogy te a' vallást is meg-találtad és élsz azzal szentûl mikor õk mérgessen vetélkednek egymással. Valamint pedig hogy a' vallás aránt való tisztedet hiven el kõveted, ugy annak jutalmát el-is fogod vanni jõvendõben, sõt még e' világon élvén már el-is võtted, szép csendességed lévén belsõképpen s' a' mellett joságod mellyeknek edgyûtt való léte valakiben, merõ azon dicsõsség. Ez okon reménlem, Aszszonyom, hogy ez én elmélkedésim a' belsõ békességrõl szerencsések lésznek annyiból-is hogy a' te értelmeddel megY-edgyeznek, és m int hogy néked ajánlottam, az mõ tulajdon helyekre tõttem-le õket. Ez által azt a' tisztességet- is meg-nyerem hogy meg-ismértethetem annál-is inkább.

Aszszonyom

Igen alázatos igen engedelmes szolgádnak lenni,

Molinaeus Pétert. [p **3 ] ELÕL JARO BESZEDE AZ AUTORNAK.

E
L-mult egy néhány esztendeje, a' mikor a' szélvésztõl idegen rév partra ki-vettetvén, és haszontalannak sõt alkalmatlannak itélvén lenni ha a' szélvészrõl panaszolkodnám, csendhsen le-ûlék a' partra hogy a' szélvészt minden azon való fel-indulás nélkûl nézdegelném; semmiképpen nem itélvén hogy az az háboru reám-is tartoznék, hanem csak a' mennyiben abban oly személeket láttam mellyek nékem kedvesim valának. A' magam állapottya-is sok okot szolgáltat vala a' magam meg- csendesitésére, mert az el-mult hányattatásim immár el- võtték vala annak alkalmatosságát hogy magamat vagy a' jelen valókért vagy reám kõvetkezhetõkért faggatnám.

Ezek felett érzettem magamban hogy fel-indittattam arra, hogy ez reméntelen nyugodalomnak bizontalan idejében, gondolkodnám arról, miképpen tehetnék szert mindenütt sõt még a' háboruknak kõzepette is az én lelkemnek nyugodalmára és gyõnyõrûségére; és hogy meg-próbálnám ha lehetneké és olly bóldoggá hogy ez békességet magamnak meg- szerezvén: másoknak-is meg-szerezhetném.

Ez én elmélkedésimben éltem Négy kõnyvekkel, mert a' melly tartományban vóltam, mint egy vad ország vala, ezért tõbbeket nem kaphatok vala. Az elsõ kõnyvem vala a' Szent irás, melybõl való elmélkedés olly békességet szerze, melly minden értelmen fellyûl vala. A' második kõnyvem vala a' Természetnek nagy Kõnyve. A' harmadik vala az Isten gondviselésének leczkéje; A' negyedik pedig vala az, mellyet minden ember magával hordoz, melly az Ember õnnõn maga, ebben a' kõnyvben sok dolgok vadnak ki-tõrlésre méltók, és sokak immár-is ki-tõrõltettenek, mellyeket meg-kell ujjitani, minek-elõtte abban a' békességnek és gyõnyõrûségnek valami matériáját találhatnók, mert ha a' kegyelem ez kõnyvet meg nem jóbbittya, ez kõnyv az õ természetiben hasonlatos ahoz, melyrõl szóll Ezechiel, Ezech. 2. melly kivûl belõl nem egyéb hanem szomoruság és átok vala.

Ez a' bõlcsességnek munkája, és ez munkácskának czéllya, hogy ugy meg-jóbbitsuk ez negyedik kõnyvet a' tõbb három kõnyvek szerént, hogy azt õrõmmel tanolhassul, és hogy mi magunkban a' békességet és gyõnyõrûséget fel-találhassuk, ugy hogy ne légyen szûkség nékûnk azoknak keresésére másuvá [p **4 ] mennûnk. Az a' bõlcseség melynek ez méltóságos gyûmõlcsõt kell szerzeni mi bennûnk, Isteni bõlcseség. Ez az életnek fája mind azoknak a' kik vészik, és mind azok kik azzal birnak, bóldogokká tetetnek. Mindazáltal meg-kell vallani gogy e' nagy munkában az emberi bõlcseség mint egy segeti az Isteni bõlcseséget és annak hasznos szolgálója, ha jol meg- tanittatik az Isten Oskolájában.

A' ki másképpen bõlcselkedik, az a' nagy folyó viznek folyása ellen uszik. Igy itilek a' Charron tanitványinak bolondságok felõl, ki el-hitette vala tanitványival, hogy a' szent irásbéli bõlcseség kedvetlen, vidámság nélkûl való, komor, izetlen, szomoru, ijjesztõ és igen kõzõnséges: De ellenben az emberi bõlcseség magát kelletõ, elméket vidámitó, õrvendetes, nagy szabadságu, meszsze kiterjedõ, mindenûtt magával meg-elégszõ, magának ura, és végezetre, ollyan melly jól élni és jól meg-halni tanit.

Az Istennek és az õ munkáinak nagy ellensége a' Sátán, soha nagyobb eszkõzt nem találhatot vólna arra, hogy az embereket a' lélek békességétõl s' az elme gyõnyõrûségétõl meg-foszsza, és hogy õket az õrõkké való romlásra le-taszicsa, ennél, minthogy õ nékik a' keresztyéni hitet nyomorult, magát el- hagyó, és a' babonákkal meg-mocskolt ábrázattal veti eleikben, és hogy magokat az embereket az emberi bõlcsességre igazittya, az az õnnõn magokra, ugy hogy az Isten magát ide ne elegyicse, hanem az emberek lehessenek, magokkal szabadok, magok viselõk és magokkal meg elégedõk; el-rejtvén elõlõk imez mennyei igasságot, hogy ha a' Fiu minket szabadságra juttat, ugy lészûnk valójában szabadosok.

Holott minden tudósok tartoznak azzal igasság szerént hogy valami jóságos dolog vagyon a' Philosophiában azt egyedûl a' hitnek tulajdonittsak, ugymint melly a' világosságoknak Attyától származik és az Anyaszentegyháznak kincséhez tartozik; De ihon egy ember el-vonsza a' hittõl azt a' mi egyedûl õvé, hogy azt az emberi bõlcseségre ruházza, és igy azt ingerellye arra, hogy az õ Aszszonyának a' hitnek jármát nyakábol ki-vesse, és eképpen fûggetlen s' maga uraságában légyen: Ez ám meg-fosztani az Aszszonyt, és azzal ruházni a' szolgálót, õ maga Charron nem vészi eszében, kinek kellessék tulajdonitani azt a' bõlcseséget, melytõl illy tudóson ir, ki-vévén ez czikkelyt. A' mi Charronban-is jó vólt, azt-is hitnek oskolájában kapta vólt. Azért a' hitnek kellett vólna meg- kõszõnni, annak fejet hajtani.

Ugy láczik hogy mikor Charron az igez hitat [p **5 ] illy szomoru abrázattal képzélte, akkor a' Calastromi szoros fenyitéknek reguláit tõtte vólt szeme eleiben, mellyekre õ-is magát akarta fogni régen; melly régulák meg-kell vallani hogy vidám orczát nem adhatnak a' kegyességnek, sõt még a' Charron természetivel sem alkusznak-meg, mert õ szabados nyelvû, vidám és fenn látó ember vólt. Ha a' mi idõnkben élt vólna, az udvari kegyesség felõl való gondolkozásba sem gyõnyõrkõdhetett vólna tõbbet, melly most szokásba vgyon: Mert az udvarokban az okos elme és az authoritás helyett, mellyek az itéletnek eleget tehetnének, és a' lelki isméretet meg-nyugtathatnák, nem találtatik egyéb hanem hitván és aprólék elme futtató elmélkedéseknek kevély hányási, mint ha az udvari tanitók az õ tanitványoknak olly virágokbul font koszorukat nyujtatának kezekben, mellyeknek levelei csak addig-is mig kezekben meg-forgattyák el-hullanának. Ez két kûlõmbségek a' Calastromi és az Udvari kegyesség kõzõtt, egyaránt nem teczenek a' Philosophus szemeinek, a' kik eleget akarnak tétetni magoknak okoskodással és eszességgel, és a' kik mindenekben mélységet és vidámságot keresnek, mellyek ha a' hitben nem találtatnak, oda hadgyák azt-is, és el-mennek hogy a' bõlcseséget és elégséget a' Philosophiában keressék-fel.

En pedig e' tisztet a' szent irásbéli bõlcseségre akarom ruházni, meg-mutatván hogy sem nemessebb sem az igaz okossághoz kõzelebb járó nincsen annál, sõt hogy ez egyedûl a' tudomány, melly az elmének tisztaságos cselekedetet, igaz békességet és állandó gyõnyõrûséget szerez. Es békét hagyván Charronnak (mert ugyan-is e' munkámban melynek titulussa-is a' békességrõl vagyon, sokkal kellemetesseb igyekezetem vagyon, mint sem a' tudós embereket czáfolni és a' meg- hóltaknak porát bolygatni akarnám) igyekezem azon hogy meg- mutogassam ez Isteni bõlcseség az õ faját természetiben: mely szép, mely igaz, mely állandó, szabados, õszinte való, nemes kellemetes és idvességes légyen.

Hogy pedig semmit a' minek hasznát látom el ne mulassak, meg-probálom hogy a' Philosophia tanácsinak-is hasznát végyem, nem ugy itilvén affelõl mint az Isteni bõlcseségnek szolgálója, hanem mint édes leánya felõl, mert ugyan-is e' világon minden erkõlcsõket nézõ bõlcseség attól származik: mikor pedig ez a' leány el- tévelyedik az annya utáról: szûkség azt fel-keresni és tisztinek tételire kénszeriteni.

A' lélek csendességének és gyõnyõrûségének egyedûl való fundamentuma, a' kegyesség, mely arra tanit miképpen szerezzûnk békességet Istennel. [p **6 ] Ez egy munka sohuva nem tartozik hanem csak a' Theologiára, melly az Isteni bõlcsesség. Es mivel ezen kell el-kezdeni, e' lészen ez munkám elsõ kõnyvének matériája.

De az épûletben mely ezen a' fundamentomon épittetett, elég sok jut az emberi bõlcseségnek, mert rend szerént az, az õ Aszszonyával edgyûtt mukálódik, néha ugyan annélkûl-is, mindenkor pedig annak számára. Ugyan-is tiszti ez a' jó szolgálónak, hogy sok dolgokat véghez vigyen, mellyekre az Aszszonya kezét sem veti. De noha ez az Aszszony-is melyrõl szóllunk, nem veti mindenre kezét, veti mindazáltal a' szemét, és nem akar hogy semmit-is essék, mellyet ne tudna.

Minekutánna Istennel békességûnket meg-szerzettûk, minnen magunkal-is szûkség azt meg-szereznûnk, és a' mi lelkûnknek belsõ Politiáját rende kell állitanunk, melly nagy részében az embereknek meg-bontakozott és szûntelen háboruba vagyon. E' munka két dolgokban áll; Az elsõ ez, hogy a' mi itéletûnket a' mi kivánságinknak és félelminknek fõ czéllyaira igazgassuk, mert ugyan-is minden rendetlenség a' mi indulatinkban, származik attól a' tévelyedéstõl melly a' mi itiletûnket el fordittya, s' ez az a' melyrõl a' második kõnyvben szóllani fogok. A' második ez, hogy a' mi kivánságunkat jól igazgassuk, és meg-tanicsuk micsoda dolgok felé és meddig indullyon-fel; s' ez lészen a' melyrõl tanitani fog a' harmadik kõnyv.

Ez két czikkelyekbõl, ha azokat magunktól egyszer meg- nyerhettyûk, ki-származik a' jóságos cselekedetnek igaz módgya és rendi, melly az elmét tartya álhatatosságban, és mind jó mind gonosz szerencsében egyaránt való csendességben. Ez a' negyedik kõnvnek czéllya.

Minek utánna eléggé munkálódtunk azon hogy a' mi békességûnket mind meg-szerezzûk, mind meg-tartsuk, mind Istennel mind pedig minnen magunkal, a' mi tisztûnk és a' mi emberi sorsunk arra int minket, hogy békességet keressûnk és kõvessûnk az emberi társaságban-is, olly tõkélletességgel és készséggel viselvén abban magunkat, hogy az minékûnk hasznunkra szolgállyon, és másoknál kedves légyen, meg-óván a' mennyire tõllûnk lehet attól, mind hogy másoktul meg ne bántassunk, mind hogy másokat meg ne bántsunk. Az õtõdik kõnyv ebben lészen foglalatos.

Az hatodik és utolsó igen meszsze terjed-ki, és sok féle tanácsokat szolgáltat a' lélek békességére és az elme gyõnyõrûségére, le szálván ez életnek még a' leg- kissebb gyõnyõrûségire-is, de mindazáltal mindenkor viszsza kapván, czélozván amaz [p **7 ] nagy és méltóságos gyõnyõrûségre, melly az Istennek szereteti és a' véle való edgyesûlés, és igy viszsza vivén ez munkának végét oda a' honnan kezdetett.

Ez a' szokott rendek azoknak, a' kik keresztyén Erkõlcsi tudománt (Ethicát) irnak, hogy nagy harczot ejcsenek a' testi gyõnyõrûség és az emberek magok szereteti kõzõtt, és hogy a' szoros és véghez vinni nehét jószágos cselekedetre régulákat adgyanak-ki, hogy a' ki azt cselekeszi õrõk jutalmat végyen. De azok a' kik a' negédes életben nõttenek-fel, nem vehetik-bé ez méltóságos leczkét, és a' testi gyõnyõrûséges életbõl ritkán léphetnek által a' sanyaruba és ez világnak meg-tagadására, hanemha valami nagy kedvetlenségben esnének itt e' világon s' nem vólna hova fogniok.

En pedig ez munkámban tellyességgel más rendet kõvetek; mert látván hogy az emberek felette igen szeretik õnnõn magokat, és a' magok kénnyétõl birattatnak, és meg- probálom hohy eszkõzûl éllyek ezen testi gyõnyõrûségi indulattal és az embernek maga szeéetetivel, [!] hogy ez által az embereket istennek nagyobb szeretetire indicsam mint az õnnõn magok szereteti, meg-mutogatván nékik azt,. hogy a' minnen magunknak, miéinknak és kõrnyûllõttûnk valóknak teczésére, nincsen nagyobb ekkõz és által út, mint ha elsõben Istennek igyekezûnk teczeni, és hogy a' mi tisztûnk és a' mi gyõnyõrûségûnk csak ugyan azon egy dolog, nem kûlõmbõznek semmit egymástol.

Noha pedig ez a' rend kûlõmbõz a' szokott rentõl, szolgál mindazáltal az ennek, a' mennyiben erre készit és erre utat mutat, mert igy frigyet vetûnk a' magunk szeretetivel minekelõtte magunkat meg-adnók magunknak: Es hogy sziveninket a' tõrvénytelen gyõnyõrûségtõl el-vonhassuk, jó eszkõz arra, hogy sziveinkel elõbb meg-éreztessûk az igasságot.

Midõn én ez elmélkedéseknek irására adtam vólna magamat, látván kõnyveimnek, sõt még csak iminnen amonnan szedegetett kezem irásinak nem létét, meg-csõkõnék fel-tõtt szándékomban: De bizony annakutánna csak hamar ez fogyatkozásomban nagy hasznot vettem eszemben, mert mennél kevesebb módom vólt az olvasásban, annál jobb módom vólt az elmélkedésben.

Bizonyára hogy ha a' keresztyéni bõlcseségrõl és az Ethicárol való ennyi sok irások után, ez kincs még-is naponkint õregbedést vehet, azt azoktul kell várnunk, a' kik más emberek elmélkedésétõl és vélekedésitõl el nem vonatván, egyedûl a' magok itiletire szorulnak, és a' magok mindennapi látásoktul hallásoktul határoztatnak meg.