Z FERENCZ: Pax Animae, AZ AZ, A' LELEK BEKESSEGERÕL,
ES AZ ELME GYÕNYÕRÛSEGERÕL való Tracta, Francia
Nyelven irattatott MOLINAEUS PETER által. *2
Az Erdély Országi Méltóságos Fejedelmi Háznak
Isten kegyelmébõl mind Méltóságos Szûléit, mind ez
Nemes Hazát életével õrvendeztetõ szép Csemetéjének
MELTOSAGOS GROFNAK TEKENTETES ES NAGYSAGOS APAFI MIHALYNAK Edes
Hazánk nagy Reménségének Kegyelmes Uramnak Istentõl
nevekedést, bóldog ghoszszu életet lelki testi
békességet s' elméi gyõnyõrûséget kivánok.
KEGYELMES URAM, X Enophon Cyrusnak a' Persák Királlyának
neveltetésérõl egy nevezetes szép kõnyvet irt, melynek
kezdetiben azon csudálkozik, honnét volna az, hogy az ember
ollyan sorsu ez világon, hogy akár melly egyéb állatokat
kõnnyebben meg-hódoltathat, mint az okos elmével biró
embert: Mert ugyanis [p *3 i] s mind azok a' kik barom
Pásztorok, azoknak a' barmoknak mellyeknek Pásztorok,
elõl járó Fejedelmének méltán mondathatnak, és
szemûnkel láttyuk hogy ezek a' barmok jobban halgatnak az
õ elõl járóiktól, mint az emberek az õ természeti
nemekbõl való Fejedelmeiktõl; Mert a' barom oda mégyen a'
hová Pásztora hajtya, ott eszik a' hová hajtya, és
pásztora ellen nem mégyen tilalmasban; ezen kivûl a'
melly gabonát ennek munkája által a' Pásztor keres minden
zugolódás és panasz nélkûl el-engedi kõlteni
Pásztorának s' gazdájának. Soha a' barmok támadást
Pásztorok ellen nem csinálnak, sem bérek sem
kóstyok felõl. Sõt ugyan neheztellik ha idegen ember
mégyen kõzikben és koránt sem fogadgyák olly kõnnyen
azoknak parancsolattyát mint a' megszokott
pásztorokét, kik vélek bánással és kóstal
tartyák õket. Az emberek pedig ellenben senkire ugy nem
fenekednek mint elõl járójokra, kiknek birtokokban és
szárnyok alatt vadnak, és akar melly állatoknak kõnnyebben
igazgató elõl járója lehet az ember, mint a' maga nemébõl
való embereknek.
Ezen való csudálkozást és panaszt
láttam sok tudósok irásiban gyakran, de annak okát
annál inkább orvosságát, nem olly szaporán. Maga-is
Xenophon ezen való csudálkozását csudálkozással
orvosollya, semmi okáról sem orvoslásáról nem
szorgalmatoskodik, hanem elégnek tartya ez matériában, hogy
Cyrust mind maga csudállya mind másokkal csudáltassa,
ugy mint ki minden õ elõtte élt Királyok felett olly
bóldog lett vólna birodalmában, hogy mind kõzel hozzá
lakókat mind távól meszsze valókat, azokat-is kiket
soha nem látott vólna, sem nyelveken nem tudna, mind
kõnnyen birhatná, teczése szerént igazgathatná, sõt
még azok-is a' kik nyilván tudták hogy õk Cyrust soha
sem láttyák, még-is õnként jó szivel szavát
fogadták. Es noha olly ember vólt hogy meg-tudta az embert
ijeszteni, és féltekben-is kellett vólna néki engedni,
de ugyan leg inkább az engedelem szeretetbõl vólt és a'
magok Tõrvényeihez régi szabadságokban szokott nemzetek-
is kivánva kivánták a' Cyrus tõrvénye és akarattya
szerént igazgattatni.
Oka mind ezeknek az, a' mi egyszer
s' mind orvossága-is, melly az emberi Indulat, mellyet ha ki
magában jól igazgatni nem tud, az senkinek sem kemény
sem csendes igazgatását, sem parancsolattal sem jó
példa adással való regnálását fel-nem veheti.
Ez
matériáról sokan irtanak, mert némely Bõlcsek az
Indulatot tellyességgel ki-igyekezték gyomlálni az okos
emberbõl, mint nem oda valót [p *4 h] ogy az semmiben ne
gyõnyõrkõdgyék, semmitõl ne féllyen, semmire ne
vádgyon, egy szóval semmin meg ne indullyon, és igy
éllyen s' ne tudgya miért; haragudgyék, még-is jó kedve
légyen; szomorkodgyék, még-is nevessen. Ez vala az
Stoicus Philosophusoknak értelme, erre czéloz Senecának
minden ez aránt való irása. De bizony képtelen dolog és
bolondság, embert, a' kiben nem csak Mennyei hanem Fõldi
rész-is vagyon, igy képzélni. Mert még a' dicsõûlt
lelkek-is a' kik a' testen kivûl vadnak, az õ
bóldokságokban õrûlnek, gyõnyõrkõdnek, Istent s'
egy mást szeretik, a' Szentek számának bé-
tellyesittetését reménlik s' várják; Mind az õrõm
pedig, Gyõnyõrkõdés, Szeretet, Reménség és kivánva
várás tulajdonképpen való Indulatok; igy ellenben a' Pokolban
kinlódó lelkeknek minden kénnyok tõbbire az indulatoskodás.
Mind okát mind orvosságát a' fellyebb emlitett emberek
kõzõtt való békételenségnek és fûggetlenségnek le-
irta ez gyõnyõrûséges Kõnyvben, mellyet Nagyságodnak
ajánlok, és melly szerént Nagyságodat bóldogul
neveltetni és élni kivánom, az hires Molinaeus Péter.
Hogy
pedig Nagyságodnak kõnyvet ajánlyak, oka ez, mert
Nagyságodban láttam azt a' kõvetkezendõ szép
világos tüznek már-is illy kisded korában fényeskedni
kezdett szikráját, hogy valamikor a' Nagyságod
Méltóságos Szûléinek Kegyelmes Fejedelmimnek Udvarában
méltatlan vóltomra forgottam, s' Nagyságod eleiben
akadtam, mindenkor Nangod kõnyvet kért tölem. Hogy nem
magamét hanem másét ajánlom, oka, mert ezt bátrabban
commendálhatom, a' meszszûnnen jõtt mindenkor
kedvessebb, ez pedig éppen Párisi ajándék, idegen
nyelvû vólt és Nangoddal hogy beszélhessen,
ez el-mult két esztendõ alatt tanólta.
Vegye azért
Nagyságod, a' mit sokszor kivánt, vidám orczával,
melly tõbb kincsei kõzõtt Nagyságodnak, ha felsõ
helyet nem, bizony kõzép helyet meg-érdemel.
Adgya Isten,
hogy minekutánna õ Felsége édés Hazám kivánságát abban
meg-halgattya és Nagyságodat ara az idõre bóldogul
neveli, melyben illyeneket olvashat, hasznoson
tekinthessen belé Nangod, és mind magát mind alatta
valóit számos bóldog idõkig, a' szerént
igazgathassa, ugy hogy ha Xenophon akkor elõ álhatna-is,
ne légyen ez aránt minden egyebek felett mit csudállyon a'
Persa Cyrusban.
(Irtam Nagy-Enyeden, mikoron tanuló
házamban a' kereszt talála, 3. Maji; 1680.
Nagyságodnak
igen alázatos Szaolgája.
Pápai Ferencz. [p *5 <] b> A'
Békesség szeretõ Olvasóhoz.
S Zokás vólt az régi
Rómaiaknál, hogy mikor osztán valamely hadi ember à sok
hadi sanyaruságok miatt el-tõrõdõtt és az
hadakozásból ki-fáradott, szokott fegyverét valamellyik
Templomban emlekezetre fel"fûggesztette, és ugy nyugodott-
meg. Ezt néminémûképpen kõvetni akarván én-is,
minekutánna isten segitségébõl a' Tudományokért idegen
fõldõn való bajos utazásimat békével el-végeztem
vólna, szokott fegyvereim kõzzûl kõzõnséges helyen
hogy edgyet fel-fûggesztenék, arra gondolám magamat.
Mint
hogy pedig, valamit bujdosásomban az kûlsõ dolgokban
láttam és hallottam, az mind had és harcz vólt inkább, nem
tartottam helyesnek lenni, hogy a' tûzet éles tõrrel
piszkállyam és õldõklõ s' harczra õsztõnzõ
fegyvert fûggeszszek szem eleiben, hanem ellenben
ollyat, melly még a' tõbbinek-is élit ki-vonnya, egy
szóval, nem azt tõttem-fel hogy a' fegyvert
kõszõrûllyem, hanem inkább tokban tégyem.
Ez
fegyvert pedig oly Nemzettõl kértem, melly ugy láczik vala,
hogy az egész Kereszténység fegyverének
kõszõrûlõ mûhelye vólna, és azt Magyar formára
változtattam. Az az, Molinaeus Péternek, ki a' Párisi
vallásunkon való nagy gyûlekezetnek hajdan Lelki Tanitója
vólt, a' Lélek Békességérõl a' maga nyelvén irt
gyõnyõrûséges kõnyvét, tõbb dolgaim kõzõtt,
Magyar nyelvre forditottam.
Hogy pediglen ez matérián kaptam,
oka vólt, mert mind hazámban mind hazámon kivûl ez
kõzõnséges mételyt láttam hogy kiki, magának ellenség
szerzésben s' annak maga romlásával-is ûldõzésében,
ugy igyekeznék, mintha soha Isten sem Atyát, sem Fiat,
sem Atyafiat, sem Barátot, sem Nagyobbaknak
becsûllését sem Alább valóknak óltalmazását sem
parancsolattal sem példával, nem szerzett és jovallott
vólna.
Láttam ez gonoszt másutt-is, láttam bõvõn
ez Magyar hazában-is, és csudáltam, annál inkább hogy
keresztyének kõzõtt láttam azt, a' mit sem a'
Pogányok, sõt a' mi nagyobb, még az oktalan vadak-is ily
szabadoson és gyõnyõrkõdve nem gyakorolnak.
Ugyan-is
ki hallott vagy látott valaha hogy tiz Oroszlán tiz vad
Bikával szemben ment vólna? De mennyiszer harczol harmincz
ezer ember harmincz ezerrel-meg, illyen édes ám egymásnak
az atyafi ki-ontott vére. A' vadakat gyakrabban az éhség
kénszeriti a' feneségre. A' Keresztyént [p *6 p] edig
akár mi kicsiny, néha valóságos, gyakrabban csak képzélt
boszszuság. Az oktalan állatokat a' Természet
tulajdon fegyverekkel, kit szarval, kit kõrõmmel, kit
fogakkal ruházott-fel. Az embert minden fegyver nélkûl
szûli, mellyet a' fenéknél fenébb ember nem vészen
jó neven, hanem magának õnnõn maga rontására fegyvert,
gondol és farag, mellyel minden vadaknak fegyvere nem ér, még
pedig a' Keresztyén. Keresztyén találmánya a'
Puskának minden neme, elsõben-is nem pogány hanem
Keresztyén vont békességben élõ város alá fal-rontó
álgyut, még pedig az álgyuk kõzzûl kinek Pál kinek Péter
neve, mind azoknak a' Szenteknek mind istennek nagy meg-
csufolásával. Pállal lõtetik a' Keresztyén várost,
ki e' világon tanitván szûntelen szelidséget és
békességet jovall vala, a' Békesség Istenével
kõszõnt vala, és nem hogy keresztyént rontott
vólna, sõt ellenben meg-maradásokért maga átokká lenni
kiván vala.
Annyira vagyon már a' dolog, hogy a' Minden napi
Imádság a' Keresztyéneknek minden napi fejek átkára
fordult. Mert vallyon s' mit tészen nagyob részént a'
katona Mi Atyánkja? Vakmerõ száj, Istent
Attyának nevezi, a' ki fegyverét felebaráttyának nyaka
vágására késziti. Azt mondgya, Szenteltessék meg
az te neved, kérlek hogy mocskoltathatnék inkább meg az
Isten neve, mint efféle egymás kõzõtt való dûhõs
villongásokkal. Jõjjõn-el a' te Országod, ugy
imátkozik, a' ki illy nagy vér ontással a' maga
kegyetlenségét ûzi és az õrdõg országát
szaporittya két kézzel. Légyen-meg a' te akaratod,
azt kivánnya, Ugy de Bekességre hiv az Isten akarattya s'
te hadhoz készûlsz. Mindennapi kenyeret kérsz
a' kõzõnséges Atyától, Te azonban a' szomszéd
asztagait gyujtogatod, a' ki néked nem vétett, és azt
akarod hogy inkább néked se légyen, hogy sem annak a'
jámbornak légyen. Immár, micsoda orczával kéred azt,
Bocsásd meg a' mi vétkeinket, miképpen mi-is? Holott a'
felebarátod vesztére hanyat homlok sietsz, Istennek
reménkedel. Ne vigyen a' kisirtetben, a' ki mind magad
mind felebarátod veszedelmével Istent kisirted, és
fejedet veszedelemre veted, hogy mást veszess.
Végre, meg-szabadulni kivánsz a' gonosztul,
azonban ama' gonosznak inderlésébõl atyádfia nagy
gonoszszában szemtelen vakmerõséggel
mesterkedel.
Hadakozó nép vólt a' régi Rómában, melly
ugyan rohant a' fegyverre, még-is gyakorta vólt bé-téve a'
Janus Temploma a' meg-szûnt fegyver jelentésére: A'
keresztyénségben pedig ihol az hadakozás miatt semmi
szabad innep nincsen.
De az Isten igaz itiletibõl mind
magunk viselését, [p *7 m] ind pedig fegyverûnket valóban
ellenûnk orditotta: Mert a' Pogány látván az meg-
szakadozott Keresztyénséget, elég rést és
tõrést talált rajta, mellyen kõzikben bé-hatna, és
edgyik részt a' másiknak nevetsgére inkább mint sem
szánakozására meg-verje, és mesterségessen talált
fegyverétõl a' másik nevetõ résznek kevés hólnapok
után meg-rontására, meg-foszsza. Igy lõtt
osztán hogy a' mely Keresztyénség kényességébõl
egy másra tõrvén harczolt, kételenségbõl harczollyon.
Atkozzuk a' Tõrõkõt, mint Pogányt, azonban
Keresztyénségûnkbõl semmi jó példát azoknak meg-
gyõzettetésekre nem nyujtunk, sõt ellenben fel-
készûlt karját és kardgyátujjabb ujjabb bolondságunkal
segéllyûk, és holott egy fõnek egy mást értõ s'
egymás javát keresõ s' õrûlõ tagjainak kellene
lennûnk, nincsen kettõ minden rendbõl a' ki
egészszen egymásnak hidgyen, nem hogy azt mondhatná
a' mit ama' nagy emlekeztû Wirtembergai Herczeg, ki midõn
Császár koronáztattyakor Francofurtumban két Electorral
edgyûtt vacsorálna, és mindenik ezek kõzzûl a' maga
országát ki bõ borrul, ki bõ gabonárul, ki bõ
baromról dicsirné, illy szót vete hozzájok: Ennékem mind
ezekben-is vagyon valami részem ugyan, de Országomat
errõl dicsirhetem, hogy akár melly puszta mezõben akár
melly Országombéli embernek õlében egyedûl bátran el-
mernék alunni.
Azt mondgyuk hogy a' Pogányok az
õrdõgõknek áldoznak, de mit mivelûnk vallyon egyebet,
midõn keresztyén keresztyént õl? Ne vétkezzûnk
azért, mert Isten meg nem csufoltatik, maga dicsõségét
másnak nem adgya, mocskoltatását pedig igen buzgóvan meg-
boszszullya. Ez az oka, hogy holott az egy Német
Ország ha magával birna, és Isten vinné, az egész
Tõrõk erõt méltán meg-nevetné; De istennek nagy
itiletibõl, íj, pais, fegyver tõrik. Ha sokaság kell,
vólna Német Országban, sem erõ pedig sem hadi
mesterség szégyent nem vallana. Mert csak az egy Imperium
tiz Circulusokbol áll, mellyekben keritett ls mezõ város
a' várakkal edgyûtt õszveséggel ezer kilencz száz
és õtven hét számláltatik Cseh Országon,
Silésián és Morván kivûl, ugy hogy a' mint, a' kiknek
arra nagyobb gondgyok vólt, fel-vetették, ha Német
Országnak minden Városiból csak õtõt, minden
faluiból pedig kettõt kettõt vennének-fel fegyverest, meg
sem érzenék melly kõnnyen két száz ezer embere
telnék-ki hadra egy mezõben. De isten nem hijja; ha mégyen,
nem biztattya; ha bizik, nem mégyen-el véle, s' szégyent
vall.
De ezek talám pennámon kivûl vadnak. A' [p *8 m] i
tisztûnk kõnyõrgés és halgatással való
várakozás, ó vajha az én Istenem ez munkát avagy csak
édes hazámban tenné olly hathatós eszkõzzé, hogy ha
a' mezõben nõtt, abban gyõnyõrkõdõ és soha
békességet nem kivánható Farkas vitézek kõzõtt nem-is,
avagy csak azok kõzõtt kik az Evangéliumi fényes naphoz
kõzelebb melegednek, lenne meg az egymáshoz való
szeretet, Szeretet szerént való Itélet, elmét meg-
nyugtató Gyõnyõrûség, amaz két bujdosó Szûz, az
Igasság és Szeretet tartana valaha már késõre állandó
szállást kõzõttûnk, mellybõl Testi
Békességûnknek-is nyujtódnék jobb reménsége. Aman.
Ezt kivánnya veled edgyütt jámbor Olvasó.
Pápai
Páriz Ferencz.
AZ ASZSZONYNAK A' FORCEBELI HERCZEGNEK.
ASZSZONYOM, Szokások ez a' mostani idõben élõ
kõnyviróknak, hogy az õ kõnyveiknek eleiben oly képeket
meczettessenek ki, mellyek az egész irásnak
Summáját ki-ábrázollyák és szem eleibe tegyék. Holott
pedig nékem ez irásomban czélom ez, hogy én a' lelkekben
szabados kegyességet, vig bõlcsességet és szelid
nemes elmét szerezzek, a' ki meczett ábrázalások és
festett képzélések helyén inkább, arra mertem venni
magamat Aszszonyom, hogy ez én munkám eleiben a' te
méltóságos nevedet helyheztessem, és a' te
példádat az én reguláimnak mint egy homlokára szegezzem,
mint szép és élõ ábrázattyát a' Virtusnak, hogy
látván ott fel-fûggesztve lenni tégedet e' világ a' ki
a' virtust isméri, mindgyárt abból elsõ tekintettel-is
tudgya-meg mit akarok én szóllani; Mellyet az itiletes elmék
meg-is cselekesznek kõnnyen, valakik ismérik a' te
lelkedet belsõképpen a' te kûlsõ magad viselésének
méltóságából, [p **1 ] mint az árnyék mutatott a' szép
kristály ivegen által a' Compástomban, melly
csendessen ugyan de igazán és réguláson jár, melly
minden kûlsõ zõrgés nélkûl igasságot beszéll és
nyugszik csendessen noha mindazáltal azonban elébb elébb
mendegel.
Te személyed szerént Aszszonyom
hasonlittathatol nagy részént amaz nagyobb féle
csillagokhoz, mellyeknek nagyobb a' fények de kevessebb a'
nyugodalmok; De mint hogy ezek a' Csillagok mellyekre én
czélzok, nincsenek fenn az égen, hanem itt a' fõld felett,
mellyet az emberek bé-tõltõttenek nagy rendetlenséggel,
innet vagyon hogy az illyen Csillagokat-is e világnak
zûrzavarjai kõnnyen meg-háborítanák az õ menésekben.
Mert ollyan az elmének-is dolga mint a' testnek, melynek
mivóltát és maga viselését kõveti az elme-is, és
mindenik kõveti annak a' tartománynak természetit a'
melyben élnek, és a' minémû eget bé-szivnak. De még is
Te Aszszonyom ez életnek háborus és vétkes
indulatai kõzõtt-is a' melyben élsz a' te elmédnek
mind épségét mind vidámságát meg-tartottad és jó
cselekedetekben gyakorlod tennen magadat azok kõzõtt is a'
kik gonosz tévõk: meg-mutatván azzal hogy a' mit a' te
lelked bé-sziv, mennyei az, és inkább él azzal, tudniillik
Istennel, mellyet szeret, mint sem a' testel, mellyet
elevenit. Ugyan-is embernek oda fel és õnnõn magában kell
keresni a' csendességet, mert meg-csalná i8gen magát ha
azt e' Világtul várná, melly nem egyéb hanem háboruknak
helye és az õrdõgnek országa. Ha pedig csak egyedûl
magától várná-is a' csendességet ember, ugy-is azt
jelentené hogy roszszul isméri õnnõn magát, mivel
hogy az emberi természet alhatatlan és el-fordult, és mivel
fõvebbik része amaz jó vitézségnek melyre az Isten az
embert hivta ez, hogy a' rendeletlen természetet
kénszericse arra hogy az okos léleknek engedelmeskedgyék,
az okos lélek pedig az Isten akarattyának vesse alája
magát, melynek szólgálni nem szólgálhat hanem
tõkélletes szabadság. Ez én elmélkedésimnek egyedûl
ez a' metériája s' egyedûl ezeket illetik: Ezek-is leg
szûkségessebbek mindeneknél. Mert hogy az
Istenfélõkrõl és hitetlenekrõl ne szóllyak, azok
kõzõtt-is a' kik jó keresztyéneknek mutattyák magokat,
találunk eleget a' kik valóban buzgók a' vallás dolga felõl
való disputálásokban, de azonban rabjai az õnnõn magok
indulatainak, és lelkek merõ szûntelenûl való
hánkódásnak tengere. Azok kõzõtt-is pedig a' kik a'
kûlsõ társaságban tisztességes életet élnek vadnak
ollyanok a' kik eleget beszélgetnek és vetélkednek a'
Virtusról, és mi légyen jobb igazgatása a' léleknek, de
azonban ugyan csak nem keresik sem azt mi légyen az õ
tisztek, sem pediglen istenben meg-nyugovó
gyõnyõrûségeket. Szûkség azért némellyeket tanitani
arra, hogy elsõ dolgok-is mellyet az Isten
dicsõsségéért jól el kell intézniek, ez hogy az õ
indulataikat szelidicsék és hóldoltassák-meg, a' mellyek
eddig rendetlenek vóltanak, némellyeket pedig [p **2 ] arra,
hogy hijjában keresik a' virtust és elméjek
gyõnyõrûségét õnnõn magokban, ha elébb istennel
jól meg nem békéllenek, ki a' léleknek mind adó Attya mind
pedig igazgatója. Ez az igaz Philosophiai bõlcseség és
egyszer s' mind a' valóságos egyesség. Es ezaránt-is
magad példájával segitesz engemet Aszszonyom arra,
hogy meg-mutathassam e' világnak azt, hogy jó
Philosophiai Bõlcsnek és jó keresztyénnek lenni csak
ugyan azon egy dolog, ismét, hogy a' fõ elmebéli okoskodás
ugyancsak a' jó lelki isméret, és hogy embernek lelke
csendes lehessen, szûkség hogy az a' lélek szent és
fegyhetetlen légyen, és hogy az igaz Nemesség senkit nem
illet hanem egyedûl csak az Istennek fiait, a' kik, azért
nagyságosok mivel hogy alázatosok, azért nemessek
mivel békességes tûrõk, azért királyok mivel az
õnnõn magok indulattyain uralkodnak. Ezenképpen a' te
szeretetedet-is és jó akaratod sokat fog használni
azoknak meg-csendesitésére a' kik õrõkké a' vallás
dolga felõl vetélkednek, mert holott Jak. 1. 2. 7. a'
Tiszta és Isten elõtt és az Atya elõtt szeplõ
nélkûl való Isteni szólgálat ebben áll, meg-látogatni
az árvákat és õzvegyeket az õ nyomoruságokban, és
szeplõ nélkûll meg-tartani magát e' világtul, el
hiszik azt mindnyájan azok te felõled hogy te a' vallást
is meg-találtad és élsz azzal szentûl mikor õk
mérgessen vetélkednek egymással. Valamint pedig hogy
a' vallás aránt való tisztedet hiven el kõveted, ugy annak
jutalmát el-is fogod vanni jõvendõben, sõt még e'
világon élvén már el-is võtted, szép csendességed
lévén belsõképpen s' a' mellett joságod mellyeknek
edgyûtt való léte valakiben, merõ azon dicsõsség. Ez
okon reménlem, Aszszonyom, hogy ez én
elmélkedésim a' belsõ békességrõl szerencsések
lésznek annyiból-is hogy a' te értelmeddel megY-edgyeznek,
és m int hogy néked ajánlottam, az mõ tulajdon
helyekre tõttem-le õket. Ez által azt a' tisztességet-
is meg-nyerem hogy meg-ismértethetem annál-is inkább.
Aszszonyom
Igen alázatos igen engedelmes szolgádnak
lenni,
Molinaeus Pétert. [p **3 ] ELÕL JARO BESZEDE
AZ AUTORNAK.
E L-mult egy néhány esztendeje, a' mikor
a' szélvésztõl idegen rév partra ki-vettetvén, és
haszontalannak sõt alkalmatlannak itélvén lenni ha a'
szélvészrõl panaszolkodnám, csendhsen le-ûlék a'
partra hogy a' szélvészt minden azon való fel-indulás
nélkûl nézdegelném; semmiképpen nem itélvén hogy az az
háboru reám-is tartoznék, hanem csak a' mennyiben abban oly
személeket láttam mellyek nékem kedvesim valának. A'
magam állapottya-is sok okot szolgáltat vala a' magam meg-
csendesitésére, mert az el-mult hányattatásim immár el-
võtték vala annak alkalmatosságát hogy magamat vagy a'
jelen valókért vagy reám kõvetkezhetõkért faggatnám.
Ezek felett érzettem magamban hogy fel-indittattam arra, hogy
ez reméntelen nyugodalomnak bizontalan idejében, gondolkodnám
arról, miképpen tehetnék szert mindenütt sõt még a'
háboruknak kõzepette is az én lelkemnek nyugodalmára és
gyõnyõrûségére; és hogy meg-próbálnám ha lehetneké
és olly bóldoggá hogy ez békességet magamnak meg-
szerezvén: másoknak-is meg-szerezhetném.
Ez én
elmélkedésimben éltem Négy kõnyvekkel, mert a'
melly tartományban vóltam, mint egy vad ország vala, ezért
tõbbeket nem kaphatok vala. Az elsõ kõnyvem vala a' Szent
irás, melybõl való elmélkedés olly békességet szerze,
melly minden értelmen fellyûl vala. A' második kõnyvem
vala a' Természetnek nagy Kõnyve. A' harmadik vala az
Isten gondviselésének leczkéje; A' negyedik pedig vala az,
mellyet minden ember magával hordoz, melly az Ember õnnõn
maga, ebben a' kõnyvben sok dolgok vadnak ki-tõrlésre
méltók, és sokak immár-is ki-tõrõltettenek, mellyeket
meg-kell ujjitani, minek-elõtte abban a' békességnek és
gyõnyõrûségnek valami matériáját találhatnók, mert
ha a' kegyelem ez kõnyvet meg nem jóbbittya, ez kõnyv az õ
természetiben hasonlatos ahoz, melyrõl szóll Ezechiel,
Ezech. 2. melly kivûl belõl nem egyéb hanem
szomoruság és átok vala.
Ez a' bõlcsességnek
munkája, és ez munkácskának czéllya, hogy ugy meg-jóbbitsuk
ez negyedik kõnyvet a' tõbb három kõnyvek szerént, hogy
azt õrõmmel tanolhassul, és hogy mi magunkban a'
békességet és gyõnyõrûséget fel-találhassuk, ugy
hogy ne légyen szûkség nékûnk azoknak keresésére
másuvá [p **4 ] mennûnk. Az a' bõlcseség melynek ez
méltóságos gyûmõlcsõt kell szerzeni mi bennûnk,
Isteni bõlcseség. Ez az életnek fája mind azoknak a'
kik vészik, és mind azok kik azzal birnak, bóldogokká
tetetnek. Mindazáltal meg-kell vallani gogy e' nagy munkában
az emberi bõlcseség mint egy segeti az Isteni
bõlcseséget és annak hasznos szolgálója, ha jol meg-
tanittatik az Isten Oskolájában.
A' ki másképpen
bõlcselkedik, az a' nagy folyó viznek folyása ellen
uszik. Igy itilek a' Charron tanitványinak bolondságok
felõl, ki el-hitette vala tanitványival, hogy a' szent
irásbéli bõlcseség kedvetlen, vidámság nélkûl való,
komor, izetlen, szomoru, ijjesztõ és igen kõzõnséges:
De ellenben az emberi bõlcseség magát kelletõ,
elméket vidámitó, õrvendetes, nagy szabadságu,
meszsze kiterjedõ, mindenûtt magával meg-elégszõ,
magának ura, és végezetre, ollyan melly jól élni és jól
meg-halni tanit.
Az Istennek és az õ munkáinak nagy
ellensége a' Sátán, soha nagyobb eszkõzt nem találhatot
vólna arra, hogy az embereket a' lélek békességétõl s'
az elme gyõnyõrûségétõl meg-foszsza, és hogy
õket az õrõkké való romlásra le-taszicsa, ennél,
minthogy õ nékik a' keresztyéni hitet nyomorult, magát el-
hagyó, és a' babonákkal meg-mocskolt ábrázattal veti
eleikben, és hogy magokat az embereket az emberi
bõlcsességre igazittya, az az õnnõn magokra, ugy hogy
az Isten magát ide ne elegyicse, hanem az emberek
lehessenek, magokkal szabadok, magok viselõk és
magokkal meg elégedõk; el-rejtvén elõlõk imez mennyei
igasságot, hogy ha a' Fiu minket szabadságra juttat, ugy
lészûnk valójában szabadosok.
Holott minden
tudósok tartoznak azzal igasság szerént hogy valami
jóságos dolog vagyon a' Philosophiában azt egyedûl a'
hitnek tulajdonittsak, ugymint melly a' világosságoknak
Attyától származik és az Anyaszentegyháznak kincséhez
tartozik; De ihon egy ember el-vonsza a' hittõl azt a' mi
egyedûl õvé, hogy azt az emberi bõlcseségre ruházza, és
igy azt ingerellye arra, hogy az õ Aszszonyának a' hitnek
jármát nyakábol ki-vesse, és eképpen fûggetlen s' maga
uraságában légyen: Ez ám meg-fosztani az
Aszszonyt, és azzal ruházni a' szolgálót, õ maga
Charron nem vészi eszében, kinek kellessék tulajdonitani
azt a' bõlcseséget, melytõl illy tudóson ir, ki-vévén
ez czikkelyt. A' mi Charronban-is jó vólt, azt-is hitnek
oskolájában kapta vólt. Azért a' hitnek kellett vólna meg-
kõszõnni, annak fejet hajtani.
Ugy láczik hogy mikor
Charron az igez hitat [p **5 ] illy szomoru abrázattal
képzélte, akkor a' Calastromi szoros fenyitéknek reguláit
tõtte vólt szeme eleiben, mellyekre õ-is magát akarta
fogni régen; melly régulák meg-kell vallani hogy vidám
orczát nem adhatnak a' kegyességnek, sõt még a' Charron
természetivel sem alkusznak-meg, mert õ szabados
nyelvû, vidám és fenn látó ember vólt. Ha a' mi idõnkben
élt vólna, az udvari kegyesség felõl való gondolkozásba
sem gyõnyõrkõdhetett vólna tõbbet, melly most
szokásba vgyon: Mert az udvarokban az okos elme és az
authoritás helyett, mellyek az itéletnek eleget tehetnének,
és a' lelki isméretet meg-nyugtathatnák, nem találtatik
egyéb hanem hitván és aprólék elme futtató
elmélkedéseknek kevély hányási, mint ha az udvari
tanitók az õ tanitványoknak olly virágokbul font
koszorukat nyujtatának kezekben, mellyeknek levelei csak
addig-is mig kezekben meg-forgattyák el-hullanának. Ez két
kûlõmbségek a' Calastromi és az Udvari kegyesség
kõzõtt, egyaránt nem teczenek a' Philosophus szemeinek,
a' kik eleget akarnak tétetni magoknak okoskodással és
eszességgel, és a' kik mindenekben mélységet és
vidámságot keresnek, mellyek ha a' hitben nem találtatnak, oda
hadgyák azt-is, és el-mennek hogy a' bõlcseséget és
elégséget a' Philosophiában keressék-fel.
En pedig e'
tisztet a' szent irásbéli bõlcseségre akarom ruházni,
meg-mutatván hogy sem nemessebb sem az igaz
okossághoz kõzelebb járó nincsen annál, sõt hogy ez
egyedûl a' tudomány, melly az elmének tisztaságos
cselekedetet, igaz békességet és állandó
gyõnyõrûséget szerez. Es békét hagyván Charronnak
(mert ugyan-is e' munkámban melynek titulussa-is a'
békességrõl vagyon, sokkal kellemetesseb igyekezetem
vagyon, mint sem a' tudós embereket czáfolni és a' meg-
hóltaknak porát bolygatni akarnám) igyekezem azon hogy meg-
mutogassam ez Isteni bõlcseség az õ faját
természetiben: mely szép, mely igaz, mely állandó,
szabados, õszinte való, nemes kellemetes és idvességes
légyen.
Hogy pedig semmit a' minek hasznát látom el ne
mulassak, meg-probálom hogy a' Philosophia tanácsinak-is
hasznát végyem, nem ugy itilvén affelõl mint az Isteni
bõlcseségnek szolgálója, hanem mint édes leánya felõl,
mert ugyan-is e' világon minden erkõlcsõket nézõ
bõlcseség attól származik: mikor pedig ez a' leány el-
tévelyedik az annya utáról: szûkség azt fel-keresni és
tisztinek tételire kénszeriteni.
A' lélek
csendességének és gyõnyõrûségének egyedûl való
fundamentuma, a' kegyesség, mely arra tanit miképpen
szerezzûnk békességet Istennel. [p **6 ] Ez egy munka
sohuva nem tartozik hanem csak a' Theologiára, melly az
Isteni bõlcsesség. Es mivel ezen kell el-kezdeni, e'
lészen ez munkám elsõ kõnyvének matériája.
De az
épûletben mely ezen a' fundamentomon épittetett, elég sok
jut az emberi bõlcseségnek, mert rend szerént az, az õ
Aszszonyával edgyûtt mukálódik, néha ugyan
annélkûl-is, mindenkor pedig annak számára. Ugyan-is
tiszti ez a' jó szolgálónak, hogy sok dolgokat véghez
vigyen, mellyekre az Aszszonya kezét sem veti. De noha ez
az Aszszony-is melyrõl szóllunk, nem veti mindenre
kezét, veti mindazáltal a' szemét, és nem akar hogy
semmit-is essék, mellyet ne tudna.
Minekutánna Istennel
békességûnket meg-szerzettûk, minnen magunkal-is
szûkség azt meg-szereznûnk, és a' mi lelkûnknek
belsõ Politiáját rende kell állitanunk, melly nagy
részében az embereknek meg-bontakozott és szûntelen
háboruba vagyon. E' munka két dolgokban áll; Az elsõ ez,
hogy a' mi itéletûnket a' mi kivánságinknak és
félelminknek fõ czéllyaira igazgassuk, mert ugyan-is minden
rendetlenség a' mi indulatinkban, származik attól a'
tévelyedéstõl melly a' mi itiletûnket el fordittya, s'
ez az a' melyrõl a' második kõnyvben szóllani fogok.
A' második ez, hogy a' mi kivánságunkat jól igazgassuk,
és meg-tanicsuk micsoda dolgok felé és meddig indullyon-fel;
s' ez lészen a' melyrõl tanitani fog a' harmadik kõnyv.
Ez két czikkelyekbõl, ha azokat magunktól egyszer meg-
nyerhettyûk, ki-származik a' jóságos cselekedetnek igaz
módgya és rendi, melly az elmét tartya álhatatosságban,
és mind jó mind gonosz szerencsében egyaránt való
csendességben. Ez a' negyedik kõnvnek czéllya.
Minek
utánna eléggé munkálódtunk azon hogy a' mi
békességûnket mind meg-szerezzûk, mind meg-tartsuk,
mind Istennel mind pedig minnen magunkal, a' mi tisztûnk
és a' mi emberi sorsunk arra int minket, hogy békességet
keressûnk és kõvessûnk az emberi társaságban-is,
olly tõkélletességgel és készséggel viselvén abban
magunkat, hogy az minékûnk hasznunkra szolgállyon, és
másoknál kedves légyen, meg-óván a' mennyire tõllûnk
lehet attól, mind hogy másoktul meg ne bántassunk, mind
hogy másokat meg ne bántsunk. Az õtõdik kõnyv ebben
lészen foglalatos.
Az hatodik és utolsó igen
meszsze terjed-ki, és sok féle tanácsokat
szolgáltat a' lélek békességére és az elme
gyõnyõrûségére, le szálván ez életnek még a' leg-
kissebb gyõnyõrûségire-is, de mindazáltal mindenkor
viszsza kapván, czélozván amaz [p **7 ] nagy és
méltóságos gyõnyõrûségre, melly az Istennek
szereteti és a' véle való edgyesûlés, és igy viszsza
vivén ez munkának végét oda a' honnan kezdetett.
Ez a'
szokott rendek azoknak, a' kik keresztyén Erkõlcsi
tudománt (Ethicát) irnak, hogy nagy harczot ejcsenek a' testi
gyõnyõrûség és az emberek magok szereteti kõzõtt,
és hogy a' szoros és véghez vinni nehét jószágos
cselekedetre régulákat adgyanak-ki, hogy a' ki azt
cselekeszi õrõk jutalmat végyen. De azok a' kik a'
negédes életben nõttenek-fel, nem vehetik-bé ez
méltóságos leczkét, és a' testi gyõnyõrûséges
életbõl ritkán léphetnek által a' sanyaruba és ez
világnak meg-tagadására, hanemha valami nagy kedvetlenségben
esnének itt e' világon s' nem vólna hova fogniok.
En pedig
ez munkámban tellyességgel más rendet kõvetek; mert
látván hogy az emberek felette igen szeretik õnnõn
magokat, és a' magok kénnyétõl birattatnak, és meg-
probálom hohy eszkõzûl éllyek ezen testi
gyõnyõrûségi indulattal és az embernek maga
szeéetetivel, [!] hogy ez által az embereket istennek
nagyobb szeretetire indicsam mint az õnnõn magok
szereteti, meg-mutogatván nékik azt,. hogy a' minnen
magunknak, miéinknak és kõrnyûllõttûnk valóknak
teczésére, nincsen nagyobb ekkõz és által út, mint ha
elsõben Istennek igyekezûnk teczeni, és hogy a' mi
tisztûnk és a' mi gyõnyõrûségûnk csak ugyan azon
egy dolog, nem kûlõmbõznek semmit egymástol.
Noha
pedig ez a' rend kûlõmbõz a' szokott rentõl,
szolgál mindazáltal az ennek, a' mennyiben erre készit és
erre utat mutat, mert igy frigyet vetûnk a' magunk
szeretetivel minekelõtte magunkat meg-adnók magunknak: Es
hogy sziveninket a' tõrvénytelen gyõnyõrûségtõl
el-vonhassuk, jó eszkõz arra, hogy sziveinkel elõbb
meg-éreztessûk az igasságot.
Midõn én ez
elmélkedéseknek irására adtam vólna magamat, látván
kõnyveimnek, sõt még csak iminnen amonnan szedegetett
kezem irásinak nem létét, meg-csõkõnék fel-tõtt
szándékomban: De bizony annakutánna csak hamar ez
fogyatkozásomban nagy hasznot vettem eszemben, mert
mennél kevesebb módom vólt az olvasásban, annál jobb
módom vólt az elmélkedésben.
Bizonyára hogy ha a'
keresztyéni bõlcseségrõl és az Ethicárol való ennyi
sok irások után, ez kincs még-is naponkint õregbedést
vehet, azt azoktul kell várnunk, a' kik más emberek
elmélkedésétõl és vélekedésitõl el nem vonatván,
egyedûl a' magok itiletire szorulnak, és a' magok
mindennapi látásoktul hallásoktul határoztatnak meg.