MATKO ISTVAN: FÕVENYEN ÉPITETETT HAZ ROMLASA.


AJANLO LEVEL.

IGAZ REGI MAGYARI NEmességgel fenlõ, és az igaz Nemességhez illendõ istenes kegyességgel, buzgosággal, és joságos cselekedetekkel tûndõklõ Nemzetes APVAI ANDRAS Uram, Isten Anyaszentegyházának eggyik hû Dajkája;

KET dolgokat csudálhat igen méltán, e' mostani siralmakkal s' szomoru változásokkal tellyes idõben, az egész Keresztyén világ. Elsõben, az Isten esméretin kivûl lévõ pogányoknak egymás kõzõtt valo nagy eggyességeket, és minden felé valo fordulásokban s' hadakozásokban valo jo szerencséjeket. Másodszor, a' Keresztyéneknek egymás kõzõtt lévõ rut egyenetlenségeket, [p [A3]] és minden szándékjokban valo szerencsétlenségeket. De ha jol gondolkodunk, mindeniknek fundamentomos okát fel-találhattyuk.

I. A' mi a' Pogányoknak eggyességeket illeti; Az isten engedte nékiek azt a' magok kõzõtt lévõ nagy eggyességet, hogy az által meg- bûntesse a' Keresztyénekben a' rut éktelen egyenetlenséget, gyûlõlséget és viszszavonást. Abbol az eggyességbõl származik immár (hogy igy szollyak) az õ jo szerencséjek: mert a' miképpen a' testi szûlék nem tõrdelik-el azt a' veszszõt, a' mellyel erkõltstelen magzattyokat meg-veszszõzik, sem pedig pad alá, avagy más gylázatos helyre nem vetik, hanem szegre, vagy más láthato magas helyre tészik, hogy valamennyiszer láttyák azt a' meg-veszszõztetett magzatok, tudgyák félni édes attyok haragját, és igyekezzék el-távoztatni gonoszságokat. Igy az Isten-is a' pogányokat, mint maga veszszeit, kik által sanyargattya a' vétkezõ Keresztyéneket, nem tõrdeli mindgyárást, sem gyalázatos helyre nem veti, hanem méltoságos helyen és állapatban tartya, hogy valamenyiszer állapattyoknak szerencsés és méltoságos voltát meg-tekintyûk, mind annyiszor azoktol a' vétkektõl irtozzunk, a' mellyekért az elõtt ostoroztattunk, és féllyûk a' mi Istenûnket. Oh vajha eszekbe-vennénk az Isten igaz Anyaszentegyházát ûldõzõk menyiszer ostorozta már meg az Isten õket a' Vallás kergetésért a' pogányok által! bizony aláb hadnának a' kegyetlenségben, de meg-tanulnak végre a' magok kárán.

2. Mi lehessen az oka, hogy a' Keresztyén nevet viselõk kõzõtt ollyan igen el-áradott a' gyûlõlség, hogy immár ketten avagy hárman alig találkozhatnak [p [&Ag] rave;] egybe egy uton, alig mulathatnak egy asztalnál ugy, hogy a' Vallás fõlõtt ne legyen koczodások, és a' miatt egymás ellen valo meg-békélhetetlen gyûlõlségek? Oh bizony igen méltán csudálhattya ezt az egész Keresztyén világ! Mert ha maga a' Seregeknek Ura Istene az õ szent beszédének lámpását meg nem gyujtotta volna, s' nem világoskodtatná, a' tudatlanság setétségben valo csetlést-botlást senki annyira nem csudálhatná. Oh bizony nagy az Isten részérõl a' kegyelem! de ellenben igen vakmerõ az emberek részérõl az engedetlenség. Mert valamint hogy az Istentõl feles magzatokkal meg-ajándékoztatott testi szûlék akarván magzattyokat holtok után-is szép eggyességben hadni, s' minden kõvetkezhetendõ eg'más kõzõtt valo hasonlások ellen eleve meg-oltalmazni, Testamentumot erõs pecsétek alatt szoktanak hadni, hogy a' maradékok ahoz tartván magokat tudgyanak eggyességben élni: Ugy ama' lelki cselédes gazda-is az Ur Jesus Christus akarván az õ fõldõn ideig vitézkedõ cselédi kõzzûl az õ mennyei dicsõsséges országába fel-menni, hogy az õ házának cselédi kõzõt a' szép eggyesség fenn maradgyon, és az õ háza épûlvén naponként romlás nélkûl meg-tartattassék, hagyá az Uj Testamentumot ugy mint az O Zestamentumnak tellyes complementumát, még pedig igen erõs tilalom alatt, hog' azt senki, semmiben meg- változtatni, csonkitani, és emberi találmányokkal toldozni s'foldozni (õrõk veszedelemnek bûntetése alatt) ne mérészellye, hanem csak azokat hidgye, vallya, és cselekedgye a' hit dolgában, a' mellyeket abban parancsolt. Ellenben mind azoknak legyen el-távoztatoja, a' mellyeket [p [A5]] abban meg-tiltott. De oh boldog Isten! mire fakadnának már ki a' nyughatatlan s' telhetetlen elmék? Bizony nem csak felbonták a' Jesus Christus Testamentumát, hanem mint valami pribéket avagy martaloczot, tûzre-is sententiázák, s' meg-is sûtteték az Istennek Szent Kõnyvét, tõb hasznos kõnyvekkel eggyûtt, a' mint errõl a' Méltóságos s' õrõk emlekezetû Rákoczi Fejedelmek Bibliájának hamva a' Pataki várban bizonyság. Oh rut baromi s' fene bestiákhoz illendõ kegyetlenség! De az sem elég még, hanem ezen kivûl sok kárhozatos találmányokat találván s' kõvetvén, az Isten Sz. Irásokban le-tett beszédét (nem rekesztvén ki a' Pápista Bibliát-is) a' magok Traditiojokhoz képest, erõtlennek, semmirekellõnek, veszedelemnek, halálnak, viasz orrnak, eretnekek mûhelyének, és minden tévelygésre valo kapu nyitásnak etc. nevezni nem irtoznak; A' mint a' tõbbi kõzõtt amaz Istent régtõl fogván teli torokkal káromlo, és a' Christus (Apostoli valláshoz ragaszkodott) kitsiny seregetskéjét éjjel nappal szidalmazo, kevély Goliáthoz hasonlo Biblia sûttetõ Sámbár Mátyás nevû csácsogo Jesuita cselekedék, amaz Három Kérdésekrõl irt ámito kõnyvetskéjében. Melyben Jesuitai mesterséggel akara három dolgot mutogatni: 1. Hogy a' Lutteránusok és Cálvinisták nincsenek igaz hitben. 2. Hogy Csak az egy Pápista vallás igaz. 3. Hogy a' Lutterek és Cálvinisták ellenkeznek a' Sz. Irással, nem a' Pápisták. Mely gaz irását contemnálván a' tudosok, kénszeritetett sok felé kûldõzni, hogy az által csábithasson ha lehet, avagy annak alkalmatosságával avagy csak koczodo társot talállyon, mint hog' semminek nem fõb mestere mint [p [A']] az embertelenségnek. Azonban, Anno 1665, die 6 Julii, jõve hozzám (semmi egyéb dolga velem nem levén) egy Pataki Pápista Scholában tanulo Deák, Káránsëbessi Henczi Miklos fia N. N. és hoza egy exemplárt azon Sámbár Mátyás irásában, mellette lévõ nékem szollo levéllel eggyûtt, melyben apartè provocáltatom az ellene valo irásra. Mely kõnyvetskét el-vévén, és a' mellette lévõ levelet meg-olvasván, ugyan azon Pápista iffjunak igérém magamat arra, hogy mig Erdélybõl viszsza fordulna, csak hirem nélkûl Patakra viszsza ne menne, Sámbár ellen valo irásomat (ha Isten addig életben s' egésségben meg-tartana) készen találná. melyre igéré ugyan magát, de el nem jõve.

Ugy vagyon, érzettem ugyan (Igen terhes szolgálatom-is lévén) erõtlenségemet, ily kûlsõ erõben õltõzõtt Goliáttal valo szembe szállásra. De az Urban meg erõssõdvén Dáviddal, kénszeritének a' ki-szállásra illyen okok:

1. A' levél által valo provocatio.

2. Idvezitõnknek ama' mondása, Matth. 12. 30. a' ki én velem incsen, ellenem vagyon az, és a' ki én velem eggyûtt nem takar, tékozol az.

3. Az Isten népének igaz ûgye, mely Sámbártol szidalmaztatik.