SZEP BESZELGETES, KET ASZSZONY EMBER, AGOTA ES BORBALA KÕZÕTT.


ADgyon-Isten jó napot édes Borbalam.

BORBALA : Isten fogadgya én édes Agotám. Mi dolog, hogy most olly igen szépnek láttatol?

Agota. : Vagy hogy mindgyárt meg kell tenéked-is engemet tsufolnod.

Borbála : En bizony nem tsufollak, hanem valoságot szóllok.

Agota. : Talám hogy új szoknya rajtam, s-azért tettzem szépnek elõtted.

Borb: : Majd találád mondani; mert sok idõtûl fogva ennél szeb szoknyát nem láttan; ug' tetszik Angliai posztó?

Agota. : A gyapja Angliai ugyan, de Velentzében festették.

Borbála : Ej bezzeg szép lágy és gyenge, és melly igen kedvelletes ez. Hol võtted ez szép posztot?

Agota. : S-hol vennék egyébûtt a' jámbor aszszony-emberek, hanem az õ férjektûl.

Borbála : Oh melly bóldog vagy te, hogy tenéked az Isten ilyen jó férjet adott. Azt akarnám hogy az enyimet a' rusnyát az õrdõg még akkor el-vitte vólna, mikor hozzá-mentem.

Agota. : Ah Isten óltalmazza, azt kellé mondanod? kitsoda vesztette már illy hamarsággal eszeteket, maga tsak nem régen vóltatok edgyek?

Borbála : Oh édes Agotám, még élek-is soha nem lészek én jó szivel ahoz; nem látodé miképpen jártat. én ugyán az Isten elött-is szégyenlem, mikor emberek kõziben kell mennem; mert más aszszony emberek, kiknek ugyan szegényebb urok vagyon, sokkal tisztessegesb ruhákban járnak.

Agota. : A' jmbor aszszony embereknek ékességek nem áll a' ruhában (a' minap hallottam a' Szent Péter levelébõl,) hanem a' tiszta és szemérmetes erkõltsben. A' szemtelen aszszony népek azért ékesitik magokat, hogy sok férfiaknak legyenek kedvekben, de mi elég szépek vagyunk ha edgy férfiúnak vagyunk kedvében.

Borbála : De mind-azon-által azérrt az én jó uram mind el-vesztegeti az én édes õrõkségemet, mellyet én, nem keveset, hoztam õ hozzája.

Agota. : Miképpen vesztegeti-el?

Borbála : A' Kortsomán, Kotzkán, Kártyán, a' kurvákkal, és a' mint kedve tartya.

Agota. : Ah szánnya Isten azt.

Borbála : Ez bizony dolog, nintsen kûlõmben: oh melly gyakorta kell nékem utánna várakoznom, egész éjfélig-is, haza jõvén osztán holt részegen, az ágyamat-is teli põki és okádgya, és még nagyobbat-is tselekszik.

Agota. : Ah ne-is mondgy affélét a' férjed felõl, mert mikor a' te férjedet szóllod, akkor te magadat meg-gyalázodd.

Borbála : Ah édes Agotám, el-hidgyed bizonnyal, hogy ha edgy disznó mellett õrõmesben nem fekûnném, mint az ollyan férfiú mellett, bár itt elõtted meg-hallyak.

Agota. : Szidodé azért õtet mikor haza jõ?

Borbála : Tsak gondolod: nem szûkitem azt bizony õ tõle, ha az õrdõg el-viiné is.

Agota. : S-õ penig az ellen mit mivel, midõn te õtet olly szépen szerentsézed?

Borbála : Elein ugyan illyen szokása vólt, hogy haza jõvén rútul szitkozódott, és pattagott, mint ha én-is igen féltem vólna tõle: de kettõ az ország; edgy haragszik, a' másik penig semmit nem gondol azzal, s igy tselekszûnk mi edgymással.

[p [A3]] Agota. : Azért néha a' szóról nem jõtõké vereségre?

Borbála : Edgyszer ugyan tsak igen kevesen múlt-el; mert keményen hozzá fogtunk vólt.

Agota. : De mit hallok tõled?

Borbála : Bizony edgy páltzát-is ragadott vólt, és igen fenyegetõzõtt véle az orrom elõtt, és valóban rutul-is morgolodott, mint ha már szinte meg-akarna ûtûgetni; de még-is nem tselekedte; s-magának-is nem vólt vólna hasznára.

Agota. : S-ugyan nem féltélé azért tõle?

Borbála : Féltem? még magam-is edgy ûst lábát fogtam vólt hozzá, és ha tsak edgy újával illetett vólna-is, menten az ûstõkében kaptam vólna mind az két kezeimmel.

Agota. : Miképpen akadt kezedben az ûst láb? hiszem a' gusaly inkább illett vólna hozzád, és azzal óltalmazhattad vólna magadat, mint edgy nyársal.

Borbála : De tsak ûtûtt vólna meg, reá talált vólna feleségére.

Agota. : Oh jó Borbála, nem kell szintén olly fene vadnak lenned.

Borbála : Mitsdoda, vad vagyok én tehát? ha õ engemet illendõ-képpen tart, én-is viszont meg-bõtsûllõm õtet, de a' mint õ tart engemet, én-is ollyan vagyok hozzája.

Agota. : Mert ám a' Szent Pál azt tanittya, hogy az aszszony emberek engedelmesek legyenek az õ urokhoz, minden bõtsûleteket meg-adván nékiek; és példájul adgya nékiek a' Sárát, ugy- mint ki az õ férjét Abrahámot urának hítta.

Borbála : Magam-is jól hallottam azt, hogy minap Praedikátor uram arról tanitott; mert noha rusnya vagyok, de azért õrõmest járok a' Templomban. De nem hallottadé azt-is, a' mit e' mellett szóllott, hogy a' férfiaknak-is az õ feleségeket szeretniek kell, miképpen Christus-is az Anya- szent-edgyházat, ugy-mint az õ meny-aszszonyát szerette; és hogy a' szegény aszszonyi-állatokat nem kell mint edgy kaptzájokat tartaniok. Visellye õ magát én hozzám, a' mint szent Pál hadgya, és én-is ugy viselem magamat õ hozzája, a' mint szent Pál nékem nadgya. Hogy Sára Abrahámot Urának hítta, azt méltán tselekedte, mert az igen kegyes és jámbor férfiú vólt, és tisztességessen tartotta a' Sárát; de az én férjem ollyan gonosz, hogy gyakorta nem uramnak, hanem ebnek kell õtet mondanom.

Agota. : Mert azt nem jól tselekszed, nem-is tanultad azt a' Praedikátortul, hanem mivel szent Pál azt akarja, hogy az aszszony népek az õ férjeknek engedelmessek legyenek, tehát kétség-nélkûl azt-is akarja jelenteni, hogy az aszszony népek az férjek után halgassanak, és az õ haragjokat el-távoztassák, a' mint Prédikátor uram mondgya; hogy szent Agostonnak az annya az õ Urának haragját nem tsak tõredelmességel, hanem még szép édes szókkal és szelid erkõltsel-is szokta vólt meg-enyhiteni.

Borbála : Nó, igen szépen tudz ugyan a' felõl beszélgetni, kit magam-is hallottam, hogy ugy adták elõnkben, de mit tész, mert az én uram felettéb gonosz, ugy hogy nehezen hogy az egész városban edgy aszszony embernek már gonoszszabb lehessen.

Agota. : Az elébb azt mondád hogy õrõmest jársz a' Praedikátiora; de mit használsz véle, ha szinte soká halgatod-is, és ugyan nem kõveted azt, a' mit Praedikálnak.

Borbála : Ugy ugy jó Agota; jó tenéked azt mondanod, hogy az Isten-néked jó férjet adott: de ha néked-is olly vólna mint nékem, bizony vétekké nékem nem tulajdonitanád, hanem más-képpen szólnál; nem nyomja néked a' lábodat a' saru, mint énnékem.

[p [&Ag] rave;] Agota. : Még-is nem akarté ugyan valamikor téged meg- verni?

Borbála : Nem, de nem-is adnám néki tanátsul.

Agota. : S-hát még-is veszekedel véle?

Borbála : Ugy vagyon, mikor meg érdemli.

Agota. : Õ penig az ellen mit mivel?

Borbála : Mit mivelne, ám néha le- fekszik s-jól aluszik, ugyan hortyog és zúg: néha tsak nevet engemet, és tsak mind el-halgattya szitkozodasimat: avagy penig elõvészi a' lantot, mellyen alig vagyon három szál húr, azt pengeti, és ugy boszszont inkább engemet.

Agota. : Azt boszszulodé?

Borbála : Ah ki sem mondhatom, melly nagy boszszút nyelek a' miatt, annyira, hogy néha tsak alig tartoztathatom magamat hogy az ûstõkében nem esem.

Agota. : En édes Borbálám, nem jól tselekeszed azt, nem jovallom dolgodat: hanem ha nékem szómat akarod fogadni, im én meg-tanitlak, és olly tanátsot adok, hogy tõbbé a' te férjedtdel illy szûntelenûl való egyenetlenségben ne ély.

Borbála : Bátor mond-meg azt a' jó tanátsot, én azt õrõmest meg-fogadom.

Agota. : Bizony jó Borbála, én tenéked igazán jóvadat kévánom, azért sëmmi gonoszta [!] nem akarlak tanántslani, mellyet tsak abból-is el itélhetz, mivel tudod azt jól, hogy mi gyermekségûnktõl fogva mindenkor edgyût barátkoztunk, nyájaskodtunk, és edgymást szerettûk és tiszteltûk.

Borbála : Az ugy vagyon, nékem sem vólt minden barátim kõzzûl-is szeretteb te náladnál.

Agota. : Ez okáért kérlek, mind a' mellyeket most néked akarok mondani, ugy tartsad, hogy azokat a' mi régi szeretetûnkért és barátságunkért mondom.

Borbála : Nó mivel látom, hogy ugyan valosággal és hûséggel intesz engemet, azért én-is õrõmest reá-halgatok, és a' te jó tanátsodat meg- fogadom el-hidgyed.

Agota. : Elõszõr tehát azt gondold-meg; hogy valaminémû légyen a' te férjed, de mind kettõtõknek ugy vagyon állapottya, hogy már titeket edgymástol senki el nem választhat, hanem tsak a' jó halál.

Borbála : Az bizony igaz, ugy vagyon az.

Agota. : Immár akar kedvellyed akar bánnyad, de az Isten maga ugy rendelte, a' mint a' Praedikátor-is meg-mondotta minap a' Templomban, a' mit ugy-mond, Isten edgyben- szerkesztetett, azt sënki edgymástol el ne szakaszsza. Igy lévén azért a' dolog, és hogy immár másképpen nem lehet, bizonyára nyomorult dolog, hogy az kik ketten edgyûtt élnek, és szûntelen háborognak, veszekednek edgyámással; mert ez illyen élet semmi nem egyéb hanem fõldi pokol, és az õrõk kárhozatnak sengéje. Es félõ hogy az ollyaténoknak dolgok ez élet után roszszabbul ne légyen.

Borbála : Mert méltóbb vólna, hogy a' férfiù engedne az aszszony embernek, ugy mint gyengébb tagnak, az mint a' Praedikátioban- is hallottam.

Agota. : Az ugy vagyon, de nám hallottad az elébb, hogy a szent Agoston annya az õ urának haragjának miképpen engedett, és azért igen jóságos tselekedetû és szét [!] aszszonyi állatnak ditsirtetik. Hogy ha te nem akarsz engedni, és õ sem tenéked, igy ti soha sëm lésztek edgyesek. Kérlek azért fogadd-meg szómat, és probáld-meg bár tsak edgyszer, a' mire én tanátsollak, és meg-tapasztalod, hogy én tenéked jó tanátsot adtam, s-meg-is kõszõnõd az után.

Borbála : Nó bátor mond-el a' mit akarsz.

[p [B] ] Agota. : Tudnod kell azt, hogy a' férfiaknak magok viselések vagy minémûségek, jó része az aszszony népeken áll: Mert tudod nékem-is férjem vagyon, ki nem szintén ollyan jó a' mint te gondolod; de jora kell hadnom, és sokat el tûrnõm, tudván azt, hogy az én uram elõtt meg-hajtsam fejemet, és hogy õ nékem uram, es ha ezt nem tselekedném, tehát Isten ellen vétkezném, s-még ennek félõtte, tsak edgy nyugodalmas napom sem vólna.

Borbála : Hát nem fogtál ki soha a' te uraddal?

Agota. : Ugy vagyon, edgy nehányszor valami homályotska támadott kõzõttûnk, melly után nagy háboru-is kõvetkezhetett vólna, ha szelid erkõltsel és kegyes tekintettel annak eleit nem võttem vólna, ha én veszteg nem halgatta, vólna, ha minden dolgot elõ-kaptam vólna én-is, és nem azt kõvettem volna a' mi hasznosbnak látzot. Minden embernek kûlõmb erkõltse vagyon, s-kûlõmb értelme; és hogy az igazat meg-mondgyam, kinek-kinek saját vétkei, fogyatkozási vadnak. Mivel-hogy penig mi emberek e' fõldõn edgymással és adgymás társaságával kell élnûnk, szûkség, hogy mi kivált-képpen házasságbéliek edgymásnak helyt adgyunk, és valamit engedgyûnk. Gyakorta lészen penig az, hogy mikor az újházasok elsõben edygûvé szállanak, edgymás kõzõtt igen hamar viszsza vesznek, és mig õk edgymás erkõltsét meg-tudgyák, néha valamellyiknek olly szó esik ki szájábol, kit ismég hamar meg bán, tsak a' másik halgasson arra, és ne botsássa fûlébõl szivére: és ezt tenéked igen eszedben kel venned, s-arra figyelmezned. Mert a' hol edgy alkalmatlan szóra mindgyárt más annál-is gonoszszabb kõvetkezik; ott a' kitsiny szikrából hamar nagy tûz támad, mellyet osztán igen nehéz óltani, fõ-képpen penig ha gyalázatos és boszszúságos szók esnek kõzikben. MIkor valamit edgybe enyveznek, és ugyan ottan mig meg nem szárad, kõzibe valamit botsátnak, igen kõnnyen el-szakaszthatnak edgymástol, és haszontalan az enyvezés: de ha meg hadgyák jól száradni, olly igen edgymáshoz tartoznak, hogy nehezen szakaszthattyák-el edgymástol. Igy vagyon dolgok a' házasoknak-is. Azért az új házasok mindgyárt elein arra vigyázzanak, hogy kõzõttõk semmi veszekedés ne támadgyon, azt igen el tvoztassák; melly a' tõredelmesség és kegyes erkõlts által lehet: a' férfiak ugyan néha igen fel háborodván, de a' háboru ismég kõnnyen és hamar el-múlik, tsak az aszszony emberek-is az ellen hirtelen módon ne vetekedgyenek.

Borbála : Vaj ha ezekre mindgyárt elein meg-tanitottál volna engemet, mert engemet sokkal kûlõmben tanitottak reá.aMi módon kérlek?

Borbála : Edgy hitván vén aszszony (kit nem akarok meg-nevezni) arra tanitott, hogy én mindgyárt elein az én uramnak a' zabola eremlõjét hoszszan semmi képpen ne ereszteném, kénye szerint néki semmiben ne engednék, mert az után osztán soha semmi jót velem nem tselekednék.

Agota. : Az bizonnyal az õrdõgtûl kûldettetett vólt te hozzád, hogy tégedet el hitetne, és a' jórol el forditana, miképpen a' mi édes elsõ Szûlõnket-is a' szegény Evát Paraditsomban meg- tsalta, irigyelvén tõle az õrõk boldogságot: igy tenéked is irigyli, sõt minden házas személyeknek, hogy ha tsak edgy orátskáig-is edgyesek egymás kõzõtt. Es minden rendbéli emberekenek ellensége ugyan, de fõképpen a' házasságban lévõknek. Adgyon Isten jóbb eszet annak a' vén aszszonynak, a' ki tégedet rosz tanátsával el- áltatott. Nám az Ur isten maga azt mondotta az aszszonyi állatnak: Meg kel tenéked hajolnod a' te férjed elõtt, és õ légyen néked a' te urad.

[p [B2]] Láddé azért melly szépen edgyez a' vén kofának tanátsa az Ur Isten szavával? Ez ám a' régi kigyónak az õ latorsága.

Borbála : Bizony ugy vagyon; Isten ne mentse azt a' bábát a' POkoltol, hogy igy hitetett-el engemet.

Agota. : De hogy Isten õtet meg-téritse.

Borbála : Tehát édes Agotám, mint hogy én eleitûl fogván az uramhoz nem viseltem ugy magamat, a' mint most hallom és értem te tõled; nem találhetnánké abban módot, hogy még jóra hoznók dolgunkat.

Agota. : Igen-is találunk; mert még mind ketten iffiú emberek vattok, és nem régen adtátok edygûvé magatokat.

Borbála : Edeském, mond meg tehát mit kellene tselekednem, s-mint kellene véle élnem.

Agota. : Meg-mondom õrõmest, tsak figyelmezz reá. Elõszõr azért a' te állapotodban, ugy tettesd magadat és ugy viseld, mint ha tsak szinte most kezdenél véle edgyûtt gazdagságot viselni. Hald-meg miképpen viseltem én magamat elsõben az én uramhoz, és most-is mint viselem, s-te-is a' szerént tselekedgyél. Nékem mindeneknek felette ez vólt szorgalmatosb gondom (a' mint az én édes ûdvezûlt anyám tanitott vólt engemet) hogy az én uramnak mindenben tetszenék, kedvében lehetnék. Azért igen meg-óttam magamat, hogy legkissebb dólgomban-is õtet meg ne sérteném, ellene ne vétenék. Ehezképest igen igen vigyáztam reá mitsodás természetû, minémû erkõltsû, és mikor mitsoda elmével vólna, mikor minémû dolgokkal kõnnyen meg-haragittatnék, avagy engeszteltetnék, mikor vólna jó kedvû, mikor kedvetlen; mit tûrhetne-el s- mit nem tûrhetne; a' szerént alkolmaztattm én-is magamat. Ha õ vig volt, én-is véle vig szivel vóltam: ha penig komor szemmel és haragos tekintettel nézett, azonn igyekeztem, hogy szép és kedves szókkal eõtet meg- engesztellyem és meg-vidámitsam. Mert azt hallottam vólt edgyszer: a' ki Elephánt kõrûl akar járni, annak nem kell fejér ruhát magán viselni, mert õk az ollyan színt nem szenvedhetik, hanem inkább kegyetlen dûhõsségre indittatnak az által: Igy a' fene Bikák-is a' veres szintõl haragra ingereltetnek. Edgy Tigris nevû vad vagyon, midõn az, a' tsengõnek hallya tsengését vagy dobnak pergését, annyira meg dûhõsõdik, mint ha magát-is meg-akarná õlni. Es a' kik a' lovak kõrûl járnak vagy egyéb állatokat szeliditnek, mellyeket kûlsõ erõvel meg nem hajthatnak, azoknak kivált-képpen való módgyok, szavok és szokások vagyon, mellyekkel élnek; lapogattyák, tõrõlgetik, pisegetik, és tudnak vélek élni, az szerint a' mint vészik eszekben természeteket és tulajdonságokat. Mennyivel inkább illik nékûnk a' mi férjeinkhez kikkel mind hóltig kételenek vagyunk edgyûtt szenvedni, ilyen képpen magunkat viselnûnk kell, minek- utánna eszûnkben võttûk az õ tselekedeteket.

Osztán, a' mi a' házi gondviselést illeti, melly kiváltképpen az aszszony népeknek tisztire néz, és õ rajtok áll, igen igyekeztem azon, hogy az én viseletlenségem, tunyaságom miatt semmivel ne mulatódnék el se veszne, hanem mindezek ideje korán lennének jól és hasznossan, hogy az uramnak ne adnék alkalmatosságot a' szidásra. Igy ha mit eszemben võttem hogy õ el nem szenvedhet, akar melly kitsiny dolog vólt vólna3is, attól meg-õriztem magamat. 5 Es arra-is igen vigyáztam, mikor minémû étkeket ennék õrõmest, miképpen és mikor akarná az ágyat vettetni.

Renéked-is azért jó Borbála ezeket kell kõvetned. Ha veszed eszedben hogy a' te urad haragszik te reád, akkor te ne nevess, véle ne tréfálódgyál, s ne jádzál, hanem inkább te-is szomoruságot mutass, és azt jelentsed, hogy [p [B3]] bánod a' dolgot, és azonban egyebekre szorgalmatos légy. Mert szinte mint az igaz tûkõr bé-vészi magában annak képét, a' ki belé tekintél; igy kell az aszszony embernek-is magát az õ urának erkõltsihez és természetihez mindenekben szabni és alkolmaztatni, hogy õ ne légyen mord, szomoru, kedvetlen, mikor az ura víg: viszontag ne nevessen, ne vigadazzon õ, mikor az ura kedvetlen és háborodott szivû. Igy tselekedtem én-is az én urammal, mikor osztán ellenem kedvetlen vagy haragos vólt, vagy édes nyájas beszéddel enyhitettem õte, vagy penig veszteg halgatással adtam helyt néki és el- kerûltem haragját, mind addig idõt várván, mikor osztán haragja el-múlt, és alkalmatosságot vehettem, vagy magam mentségére, vagy az õ intésére. Hasonló-képpen miveltem mikor felettéb ittason jõt haza, mert tsak szinte kedve szerént valóédes szókkal fogattam õtet, és mennél édesseb és jobb szókkal hoztam az ágyban.

Borbála : Oh mi szegény aszszonyi állatok, nem de nem nyavalyásságosé a' mi állapotunk, hogy mindenben engednûnk kell és annyit tûrnûnk a' férfiaknak, akar haragudgyanak, akar részegek legyenek, s-akar mit mivellyenek az õ kedvek szerént.

Agota. : Ha jó atyámfia tartozunk mi azzal. de azt gondolodé hogy õk is mi tõlûnk nem eleget szenvednek a' mi erkõltseink miatt? Mind-azon által, arra való módgyok és idejek lehet az aszszony népeknek, hogy az õ férjeket szabadon meg-inthetik ollyan szûkséges hasznos és valamenyire való dolgokban, (mert hol mi apro és mulható dolgot jobb el-halgatni,) de az ollyan intésnek akkor kell lennie, mikor a' férjek jó kedvû, józan, gondtul butul ûres, és nem más emberek elõtt, hanem tsak maga vagyon: akkor mondom, meg-intheti õtet, de igen lágy és szelid beszéddel, avagy inkáb kérje szépen, hogy illyen avagy amollyan dolgokban jobban eszébe vegye magát, és és [!] figyelmetesbben vigyázzon magára, maga hirére nevére, bõtsûletire, egésségére, etc. De a' mint mondám, ez illyen intést szép nyájas és édes beszédekkel kell elegyiteni. En az én uramat néha kõvetni szoktam elsõben, hogy én esztelen és szorgalmatos aszszonyi-állat lévén, hozzája való igaz szeretetembõl és jó végre valamit szóllok, a' mi az õ bétsûletire, egésségére és jóvára való vólna.

Es efféle intések után ugy ottan malamit egyebet hozok elõ, a' melly õ elõtte kedves és vigaságos, mert minékûnk aszszony embereknek kõzõnségessen oly szokásunk vagyon jó Borbála, hogy ha szólni kezdûnk, alig tudunk osztán véget érni a' szóllásban.

Borbála : Azt szokták ugyan mondani felõlûnk.

Agota. : Osztán kiváltképpen attol én igen meg-óttam magamat, hogy az utamat más emberek elõtt ne fedgyem, és a' házbol semmi panaszt és vádolást ki ne vigyek; mert a mi kettõ kõzõtt esik, hamarébb meg-békélhetnek arról, de a' mi más tõb emberek kõzibe terjed, az olly ellenkezõ dologról nehezen békélhetnek meg az emberek. Ha peniglen valami sulyossab dolog támadna kõztõk, mellyet az aszszony ember semmiképpen el nem szenvedhetne, sem penig gyakor és elégséges intésével az uránál semmit nem használhatna, akkor ismét illyen móddal élhet, hogy elõszõr mennyen az õ urának szûléihez és attyafiaihoz inkáb hogy sem a' magáihoz: és panasz-képpen jelentse meg nyavalyáját; de ollyan módon, ollyan szeliden és alázatoson, hogy ne láttassék az õ urához való gyûlõlségbõl tselekedni, hanem inkáb hozzá való igaz szeretetibõl, és szûkségesképen annak vétkes dolgábol kõvetkezhetõ gonosznak el-távoztatására való igyekezetbõl.

Borbála : Jó tanáts ez, de ki vólna ollyan, a' ki mind ez szerént tselekednék tõkélletessen?

Agota. : Mert bizony ugy kell ám annak lenni, sõt még azt nyerjûk véle, hogy látván a' férfiak a' mi hozzájok való [p [B4]] hûségûnket, mellybõl az õ vétkeket és fogyatkozásokat el akarjuk rekkenteni és apasztani, az által indittyuk fel õket hogy õk-is hasonlo-képpen tselekedgyenek mi velûnk.

Borbála : De sokan vadnak ám, a' kiket semmi emberséggel s-maga jó viselésével meg nem lágyithatni.

Agota. : Nem alitom hogy legyenek: de bár vólnának-is némellyek, mind-azon-által azt kell elõszszõr meg gondolnod, hogy férj nélkûl nem tehetûnk, és férjûnbket el kel szenvednûnk, akar minémû erkõlcsõk légyen-is. Osztán, hiszem jobb ha ugyan meg kell lenni, hogy a' férfiú az õ elõbbi erkõltsiben maradgyon meg, avagy hogy mi annak illetlen erkõltsét a' mi szelidségûnk és emberségûnk altal valamennyire meg-enyhitsûk, hogy sem mint gonosságunk által annál-is roszszabbá és dûhõssebbé tegyûk. Es mondhatnék én néked olly férfiakat, kik illyen módon az õ kényes engedetlen és vakmerõ feleségeket meg- jobbitották. Mennyivel inkább illik tehát minékûnk azt tselekednûnk a' mi férjeinkel?

Borb : Mondgy hát jó Agota errõl nékem egy példát?

Agota. : õrõmest tselekszem. ismerek én egy jeles tõkélletes Nemes embert, ki edgy tizen-hét esztendõs leánt võtt magának házas- társul falubol, a' hol fel-tartatott vólt, a' mint hogy a' Nemessek õrõmest laknak falun, a' vadászás madarászás és egyéb majorság kedveért. Azért akart õ ollyan egyûgyût falubol hozni magának? hogy azt annál kõnnyebben az õ maga erkõltsihez szabhatná és tanátsolhatná, ez okáért kezdé õtet tanitani az irásra és olvasasra, és a' praedikátzionak figyelmetes halgatására; de mikor az ura õtet az examenre fogná, hagyván néki hogy a' mit tanult, el-mondaná, ezeket õ mindgyárt meg-unta, és el nem érkezett reá, mivel hogy õ tsak othon a' falun a' paraszt tseléd kõzõtt és a' majorság kõrûl neveltetet vólt fel, és azaok õ nála szokatlanok vóltanak. MIdõn azért az ura arra kénszeritené, és gyakran serkengeté a' tanulásra, õ nem akart szót fogadni, hanem, szûntelen sirt, néha penig a' fõldre vetemedvén, mint ha eszétûl el-távozott vólna, a' fejét verte a' fõldhõz, hogy inkáb meg-akarna halni.

Mikor azért e' dolognak nem lenne vége, és sëmmi jót nem tehetne az ura, õ el-titkolván haragját, jó szóval mõda egykor néki, mennének el ki a' falura az apjokhoz látogatás kedveért. Mellyet õrõmest halván a' felesége, engede szavának. El oda jutvábn azért, hagyá õtet az annyával és õtseivel, maga penig menne vadászni az Ipával, a' hol kezdé néki kûlõn jelenteni, mik éppen teménlette légyen, hogy õ kivánsága szerént való feleséget talált vólna, ki õ néki mindsenbe engedne és kedvét tenné; de sokkal kûlõnben vólna a' dolog, melly õ néki nagy szive fájdalmára vólna. Es meg mondá néki, miképpen a' jóra való tanitásért mindenkor sirna, és õtet nagy búval õlné, kinek õ orvosságát nem lelhetné, ez okáért kéré õtet, lelné módgyát az õ leányának gonosz erkõltsinek el szoktatásában. De az Ipa nékie ezt felelé, õ az õ leányát egyszer immár kezében és gõdviselésébe adta, ha azért a' jó szót és intést nem fogadná, tehát vereséggel is fogna hozzá. Kire a' Vei monda: jól tudom azt, ugy-mond, hogy az én hatalmomban vagyon, de még-is inkáb akarnám, ha jó szó és kegyes intés által hozattatnék jó útra, hogy sem mint a' hitván verekedés által, mivel a' vereség utolsó reménség vólna, s-keveset használnék véle, mert gyakorta ha egy õrdõgõt ki-vernek az aszszony emberbõl, az után kettõ bú belé ez okáért e' dologban a' te okos mesterségeddel és méltoságoddal akarnék élni. Felele az Ipa: Nó bator a' szerént tselekszem, im én szóllok véle és meg-kisérten, hogy ha én õtet engedelmességre hozatom.

Edgy avagy két nap mulva azért, idõt és helyet kerese, hogy kûlõn tsak magával szólna a' leányával, a' holott serényen nag' kemény ésharagos tekintetet mutatván, kezde néki igy szollogatni: Te hitván ember, mindenkor ollyan [p [C] ] rusnya s-rosz erkõltsû vóltál, annyira hogy gyakorta busultan azon, kinek és miképpen adhatnálak férjnek tisztességesen. Mostan penig minek-utánna Isten segitségébõl sok gondom és faradságom által olly embernek adtalak, kit akar melly fõ aszszony vagy leány sem utálna meg, s-te penig goromba ember nen tekintvén sem gondolván meg azt, a' mit én te éretted tselekedtem, nem-is intézed meg magadban mitsoda urad vagyon, s-ha õ ollyan kegyes erkõltsû nem vólna, nem volnál arra méltó hogy az õ szólgáló leányi kõzzé venne tégedet, s-még-is illyen jámbor tõkélletes és emberséges ember ellen mérsz te rugodozni? az õ szavát semminek méred tartani? Summa szerint olly keményen és hatható beszédekkel szólogatott a' leányának, hogy immár felettéb-is bánná maga dolgát; azért mind szégyenében, s-mind féltében fel- indittatván, az attyának labaihoz esék, alázatossan kérvén õtet, botsátaná-meg az ideig való vétkeit, s-ugyan el-is felejtené, õ ennek utánna soha az urának ellene nem járna, hanem tiszti szerént mindenekben bõtsûlené, szavát fogadná. Monda arra az attya: Nó jol vagyon, ha azt tselekeszed, a' mit fogadtál, meg-látod hogy én-is tenéked jó és szerõ atyád lészek.

Borbála : S-mint lõtt osztán a'dolog?

Agota. : Haza ment az aszszony mindgyárt az urához és lábaihoz esvén, monda; Ah én édes uram, én ez ideig nem võttem eszemben ki vagyok én, és te-is ki légy, kérlek azért meg-botsáss, hogy érdemed szerént meg nem bõtsûllõttelek ez ideig, de meg látod, hogy ennek-utánna kûlõmben akarom magamat viselni te hozzád.

Ezt halván az ura meg-õrûle rajta, és nyakára esvén meg-tsokolá, és õ-is minden jó akarattyát szeretetit ajánlá nékie, ha abban a' jó igyekezetben allandó lenne.

Borbála : Meg-tartottaé azért az aszszony fogadását?

Agota. : Igen-is, mind holtáig penig, mert nem lehet oly kitsiny dolog, mellyben az õ urához alázatosságát és engedelmességét nem mutatta vólna, honnan lõtt hogy egymást felette igen szerették osztán. Az után egynehány esztendövel, hálá-adással keszte kõszõnni Istennek, hogy nékie illyen jó urat adott vólna, meg-valván azt-is, hogy ha õ illyen jó férjet nem talált vólna, õ minden aszszony népek kõzõtt leg rusnyább és utálatosb lõtt vólna.

Borbála : Oh melly ritkán lelnek illyen férfiakat-is!

Agota. : Nem szollok mostz arról tõbbet, de im ha nem neheztelled halgatni, majd más példát mondok edgy férfiról, kit a' fellesége az õ szelidségével és emberségével vétkeibõl jó életre és nagy jámborságra hozott.

Borbála : Bátor bizony, õrõmest halgatom beszélgetésedet, nintsen-is mostan egyéb dolgom.

Agota. : Volt itt a' kõrnyékben edgy városban egy Nemes ember, nem alá való, és alkalmas idejû. Ez, a' mint nékiek szokások, ki ment vadászni gyakorta, és a' falun edgy szegény õzvegy aszszonynak leányát látván, melly szép termetû vala, annyira, hogy annak kedveért gyakrabban kimenvén vadászás nevével, étszakára ki-maradott és annál hált. Ennek penig az õ felesége igen jámbor és tõkélletes aszszony vûólt. Mi lészen benne? Az aszszony ezt látván, kezde gyanakodni felõle, hogy nem szinte jól vólna a' dolog: azért az urának házátol valohová távozásokor, (mivel végére ment vólt az õ titkos szállásának,) ki-mene amaz szegény õzvegy aszszonynak tzéllyában, és minden dolgot tellyességgel és bizonyossan megvisgála, holot hálna, mibõl inna, mit enne, etc. Mert látá hogy ott sëmmi házi ezkõz nem vólna, hanem tsak szegénység. Haza mene oñat az aszszony, és viszont oda jõvén hoza magával szép puha agyat és egyéb hozzá valót, a' mellett egynehány ezûst edényeket, s-pénzt-is ada az õzvegy aszszonynak, hog' oly szegénységet ne szenvednének, de nem jelenté hogy õ annak felesége vólna, hanem tetteté hogy tsak húga vólna; inté azért a' szegény aszszont, ha mikor nnek utánna oda [p [C2]] jõne az az ember, jobb módgyával gazdálkodnának nékie. Mikor azért egynehány nap múltában a' Nemes ember ismég oda jõtt volna tsak sétálván, hogy már vadászni járna, látván hogy sokkal tsinossabb vólna a' ház, és jobb készûlettel volnának hogy sem az elébb, kérdé az aszszont honnan vólna az a' pupos szép ágy és a' fényes ezûst edények? Felele a' szegény aszszony: edgy jámbor aszszony vólt ugymond, itt, ki magát húgodnak mondotta, és a' hozta ezeket ide, azt meg-hagyván, hogy ennek utáña jób módgyával forgolódnánk kõrûlõtted. Eszébe võvé mindgyárt az Nemes ember, hogy az õ felesége tselekedte vólna azt, és ottan meg félemlék szivében. Haza térvén azért meg-kérdé feleségét, vólt vólnaé oda ki a' falun annál a' szegény aszszony házánál. Nem ragadá az aszszony. Viszont meg kérdé, mitsoda okból, s-mi végre kûldte vólna oda az edgyetmást. Monda az aszszony nag' szép szóval: Edes uram, mivel én jól tiudtam, hog' a' hitván és kemény ágyhoz szokatlan vóltál, ott penig illetlen vólt szállásod, azért szánakozván rajtad, gondolám hû tisztem szerint jónak lenni, hogy kivûl õrõmest hálsz, ha kedved tartya, hogy a' jámbor aszszonynál kévánatosb vólna szállásod, s-azért viteten-ki az ágyat, a' vánkost paplant és egyéb ágyi ezkõzõket.

Borbála : Bezzeg jámbor és nagy tûrhetõ aszszony vólt az: én ugyan a' latornak tsilánt és tõvisset raktam vólna ágyába inkáb, és ezer átkot és ezer õrdõgõt mondottam vólna fejére, s-igy fogadtam vólna haza õtet.

Agota. : Oh atyámfia Borbála; szitokkal és átokkal keveset használt vólna kõrûlõtte, sõt még roszszabbá tõtte vólna; hanem tûréssel és szelidséggel, s- édes hûséges beszéddel, ezzel võtte eleit: kit látván az ura-is, annyira hozattatott az által, hogy annak utánna osztán egész életében õtet annál inkáb szerette, és soha tõbbé háza kivûl nem hullogott mások után.

Borbála : Bizony dolog sokat tselekedett a' jó aszszony: én ugyan a' szerént nem tselekedhetném.

Agota. : De im még mast-is mondok. Ismeréd azt alitom iffiúházi Demetert?

Borbála : Igen jól ismérem a' kellemetes embert.

Agota. : Mikor még az nõtelen és iffiú legény vólna, võn magának egy vén aszszont feleségûl.

Borbála : De azt hiszen, hogy a' jószágért, kintsért és nem magáért võtte.

Agota. : Ugy vagyon, azért, az aszszonyt-is igen hamar meg-únám és mást kezde szretni, edgy iffiú Menyetskét, ahoz adván magát, ritkán kezde othon ûlni, hanem inkáb kõrûl jarni. Mit tselekedtél vólna te itten?

Borbála : Ené? Haha, annak a' hires kurvának, én még a' szemét-is kivájtam vólna, a' férfinak penig ki mikor hozzája indulván, moslékkal õntõttem vólna meg, hogy jó szaggal ment vólna szerelmeskedni.

Agota. : Mert ám jó atyámfia, a' vén aszszony okosban szerzette el dolgát, mivel õ el-ment, és az iffiú menyetskét vendégûl hivá házához, és igen emberségesën fogadá õtet, melly tselekedetivel azt szerzé, hogy az õ férje annak utánna othon maradott. Sõt valamikor az iffiú aszszonynak házához ment-is, mind a' kettõnek eleget kûldõtt ételt italt, meg-izenvén nékiek, hogy jól és vigan laknának.

Borbála : En penig inkáb meg-halnék, hogy sem ezt tselekedném! En volnéké inkáb az én férjemnek keritõje?

Agota. : De ollyan magam sem akarnék lenni. De hallyad tsak tõbbet-is mondok meg affélét. Vólt nékem egy szomszédom igen jámbor ember, de felette hirtelen haragú, ki az õ feleségét edygkor jól meg-ûtõgeti, melly hasonlatoson igen jámbor tõkélletes aszszonyi állat vala, azért az õ kamorájában bé-zárkozván ott siratá magát, és sok zokogással nyelte-el szivének fájdalmát. Edgy kis idõ vártatva bé-mene a' férje-is a' kamorába, és látá az õ feleségét sirnia, s-monda: mit sirsz itt ûlvén olly nagy pihegéssel mint egy gyermek? Felele az aszszony: Avagy nem jóbbé itt titkon magamnak lévén sirassam az én nyavalyámat: és ártatlanságomat, hogy sem mint az utzán sok emberek hallatára és tsudájára, nagy kiáltással jajgatást inditsak reád, a' mint némellyek tselekesznek? Ez beszédek által annyira meg-lágyitá szivét férjének, hogy kezét-is adná nagy fogadással, ennek utánna soha tõbszõr õtet meg nem verné, mellyet meg-is állott.

Látodé jó Borbála, igy kell ám tenéked-is a' te uradhoz magadat viselned, és nem mindgyárt szitkokkal átokkal ellene támadnod, hanem mindenkor legjób szóval eleit venned; s-igy nyered azt, hogy annak utánna annál-is inkáb fog szeretni téged.

Borbála : Tsak hogy az én uram kegyetlen kemény szivû ember, és efféle dolgok által nem akar meg- szelidûlni.

[p [C3]] Agota. : Ah édesem, ne szoly affélét: Nem lehet soha olly fene vad, melly jó tétellel sokára meg ne szelidittessék: azért ne kételkedgyél ez ember felõl, s a' te férjed felõl-is. Es probáld-meg tsak egynehány holnapig, meg-tapasztalod, ugy hogy én tenéked jó tanátsot adtam; s ha ugy nem lészen, bár semmire vesd és hamisnak szidogass érette. Ezt pedig azért jó Borbála, bõségessen meg-hallottad tõlem, miképpen kell magadat viselned, immár vigyázz jól arra-is, hogy a' házad tsinnya szép tisztán légyen, hogy az urad utálásbol vagy boszszúságbol ne kénszerittessél a' házból ki menni: ne hadgy edgyet imitt mást amott heverni, hanem mindeneket az õ helyére tégy, tsináld-meg jó idején az ágyat, és ene hallaszd szintén akkorra, mikor már fekûnni kell menni. Es arra-is számot tarts, honnan jõ meg az urad, hogy szép ékessen és kedvesen szerentsézzed haza õtet, és a' lábainak meleg fõrõdõt tsináltass, forgolodgyál kõrûlõtte, vetkeztesd-le, és a' saruját vagy tzipellését avagy tsismáját ne hadd tisztitatlan, hanem mig még nedvesek, tisztitsad-meg, és mint uradat mindenképpen bõtsûllyed; a' miket õ a' házban el- szenvedhet, azokat te-is hadd te-is az õ-tetszése szerént, a' kiket kedvell házánál, azoknak te-is adgy helt, és jó magad viselésével fogadgyad õket, s légy vidám szivel hozzájok, õ vélek edgyûtt; mikor penig az õ lantyát pengeti vagy hegedûjét vonsza, te akkor énekelgess mellette, és mindenekben igykezzél néki kedveskedni és magadat hozzá alkolmaztatni. Ezekképpen azt tselekeszed, hogy osztán õrõmesben othon marad, és másutt kevesebbet kõlt, és edgymáést inkáb fogjátok szeretni. Igy reménlem hogy Isten osztán edgy szép magzattal meg-áld benneteket, s-annál-is inkab meg erõssõdik kõztetek a' szeretet.

Borbála : Oh adná azt az Isten!

Agota. : Adgyon Isten sok bóldog napokat élned jó Borbálám, kévánõ. Es utollyára még azt-is meg-tartsad, hogy az Ur Istennek mindenek felette Imátkozzál, hogy mindeniteknek adgya sz. Lelkét, lehessetek mindenkor edgyesek és edgymás szeretõk, bõtsûllõk; mert amaz edgyességnek és békéségnek Istene, a' Sátán penig oka és szerzõje a' háboruságnak és viszsza vonásnak, kitõl óltalmazzon õ szent Felsége bennûnket.

Borb: : Amen légyen jo Agota. Igen kõszõnõm édes Agotám a' te hûséges oktatásodat, és ha Isten engedi viszont meg igyekezem tenéked hálálni.

Agota. : Jó Borbála nagyobb szolgálatot nékem nem tehetz, mint ha az szerént viseled magadat, a' mint elõdben adtam.

Borbála : Minden tehetségemmel azonn igyekezem, Istennek segitségét arra kérvén. Isten hozzád immár édes Agotam.

Agota. : Amen, véled egyetemben.