BALASSI ÉS A NEOLATIN SZERELMI KÖLTÉSZET

Balassi petrarkizmusa

A virágének-vita

Kezdhetnénk azzal, hogy egy régi nagy vitához csatlakozunk.

Koldus örökség, épp hogy több a semminél! Pedig ha egy kósza verssor sem árulkodnék, akkor is biztosra vehetnők, hogy termett, bőven termett nálunk szerelmes ének már jóval Balassi Bálint előtt is. Ha nem termett volna, ha ő előtte egy magyar versszerző sem szól a „szerelem dolgárul”, gazdag hazai előzmények nélkül, csupán külföldi példáktól ihletve aligha nőhetett volna az első nagy magyar lírikussá, s magyar nyelven aligha énekelhette volna meg úgy, hogy máig zengjen, „az világbiró szerelemnek győzhetetlen nagy hatalmát”.³

Gerézdi Rabán írja ezeket a sorokat A virágének című tanulmányának⁴ elején. A régi szerelmi költészetünkből megmaradt töredékek⁵ és a korabeli prózai művekben található virágének-említések,⁶ illetve a virágmetaforák szerelmi és vallásos szövegkörnyezetben való előfordulásai alapján Gerézdi a szerelmesvers korabeli szakszavának, terminus technicusának a virágének szót tartja. Ennek a virágéneknek megkülönbözteti az ún. latricanus válfaját, azaz a „kurva verset”.⁷ „S a virágének eme latrikánus válfaja sem volt egyszintű. Egyik változata például az ún. »lator dúdolás«.”⁸ A virágének maga pedig a régi magyar világi líra három csoportjából – deák típusú ének, egyházias típusú világi ének, vágáns típusú ének – a legutóbbiba tartozik. A ránk maradt négy töredékből hármat Gerézdi ide, a vágáns típusú ének „virágének” alcsoportjába oszt be, s ugyanide sorolja Balassi sok későbbi versét is.⁹

A magyar szerelmi költészet leírásához – tanulmánya elején – röviden áttekinti a korabeli európai szerelmi lírát is. Ennek három fő típusát különbözteti meg: 1.) trubadúr udvari líra, 2.) humanista latin szerelmi költészet, 3.) latin nyelvű vágáns szerelmi poézis. Az elsőről megállapítja, hogy „elterjedtségére, illetve művelésére nem maradt régebbi emlékünk. Történeti forrásaink ez esetben reménytelenül némák, még homályos célzás vagy kósza utalás formájában sem adnak hírt róla.”¹⁰ A másodikat Janus Pannonius egy-két versében keresi, a harmadikra pedig megintcsak nem talál példát. Talál azonban a magyar nyelvű vágáns típusú szerelmi énekre, ezt nevezi aztán – a régi kifejezéssel – virágéneknek. A Padovai énekben¹¹ pedig a szintén magyar nyelvű „humanista gyökerű műdal”¹²– költészet emlékét látja.

Gerézdi szerint tehát a magyar középkorban létezett magyar nyelvű szerelmi költészet, annak is három önálló vállfaja: a latin nyelvű humanista szerelmi líra (Janus Pannonius), a magyar nyelvű vágáns jellegű virágének és a szintén magyar nyelvű petrarkizáló humanista költészet – Balassi pedig e két utóbbinak a folytatója.

Gerézdi rendszerében tehát a következő helyen találjuk a régi magyar szerelmes verset:

Gerézdi Rabán rendszere

régi magyar világi költészet


deák típusú ének    egyházias típusú ének    vágáns típusú ének


                         vágáns szatíra           virágének


                         „udvari”                  latricanus


                         táncdal, táncszó          lator dúdolás

Tíz-húsz évvel Gerézdi után Horváth Iván kissé másképpen írta le Balassi és az őt megelőző korszak szerelmi költészetét. Horváth Iván Balassi-könyve, illetve az azt megelőző szövegkiadása¹³ és tanulmányai meglehetősen nagy visszhangot váltottak ki. Holott, ami a lényeget illeti, csupán abban vitázik Gerézdivel, hogy Balassi egész költészetét trubadúr típusú udvari lírának tartja,¹⁴ ebből következően Balassi költészetét előzmények nélkül valónak látja a magyar irodalomban.¹⁵ Gerézdivel tehát egyetértenek abban, hogy nem ismernek középkori magyar trubadúrlírát.¹⁶ Abban viszont különböznek, hogy Horváth Iván úgy mutatja be Balassi költészetét, hogy a szakirodalom addigi hagyományával szakítva elsődlegesen nem vágánsnak (Gerézdi) és nem is petrarkistának (Klaniczay), hanem trubadúr-jellegűnek láttatja; véleménye szerint Balassi volt az első magyar trubadúr.¹⁷

1973-ban még radikálisan így gondolkodik: „Balassi inkább középkori költő, semmint reneszánsz, [...] ő írt Magyarországon először udvari szerelmi lírát.”¹⁸ A szakirodalom heves tiltakozásának hatására aztán hamar visszavonta radikálisabb a nézeteit, és 1982-ben már óvatosabb: „míg a nyugati költészetben a reneszánsz líra jelentős trubadúr-típusú előzményekre tekinthet vissza, addig Magyarországon Balassi nemcsak a reneszánsz lírának, hanem egyúttal a trubadúr-típusú előzményeknek is megalkotója volt.”¹⁹ A középkori trubadúr-versekről pedig azt mondja: „Közvetlenül Balassi előtt a magyar lírából hiányzott a fin'amors ideológiája.”²⁰ „Balassi többé-kevésbé a 15-16. századi idegen nyelvű (reneszánsz) költészet hatása alatt állt, és annak mintájára próbálta magyar poétikáját kialakítani. Egyúttal azonban az arisztokratikus regiszter első magyar költője volt, legalábbis az adatok erre vallanak. És ez a trubadúr-típusú költészet legfőbb jellemvonása: az arisztokratikus regiszter megteremtése.”²¹

Az arisztokratikus és populáris regiszter fogalmát Horváth Iván a nemzetközi középkorkutatásból vette át, és alkalmazta a régi magyar irodalomra.²² „Az arisztokratikus regiszter jellegzetesen udvari, a populáris viszont [...] szociológiailag differenciálatlan közönséghez szól.”²³ Balassi költészetének arisztokratikus voltát az alábbiakkal támasztja alá: Balassi az énekverstől a szövegversig jut, s elmozdul az izoverstől²⁴ a heterovers²⁵ felé, (Balassi-versszaktípus), versgyűjteménye megkomponált verseskötet (3x33-as elmélet), és verseiben megtaláljuk a fin'amors udvari szerelemideológiáját. A Balassi verstani újítását jól megvilágító metrikai leltárból nőtt ki a régi magyar vers számítógépes repertóriuma,²⁶ a megkomponált versgyűjtemény felismeréséből az ún. újvidéki típusú Balassi-kiadások sora,²⁷ a fin'amors-vizsgálatokból pedig a hírhedt virágének-vita.²⁸

Horváth Iván versosztályozásában a verscsoportok elkülönítésének alapja „nem a gyakran megállapíthatatlan keletkezési hely, társadalmi közeg, hanem – először – a fin'amorsnak, az udvari szerelem nőkultuszának megléte vagy hiánya a szövegben, amely szerint fog udvari virágéneknek vagy nem annak minősülni. Ez utóbbi esetben – másodszor – megvizsgálandó, hogy a szöveg lator-e vagy sem, hiszen elképzelhetők olyan, az arisztokratikus trubadúrideológiához képest archaikus műfajok magyar nyelven is, mint – a lator virágéneken kívül – a májusdal, a női dal, a nőkultusz nélküli alba, tehát a populáris regiszter műfajai.”²⁹

Horváth Iván műfaji rendszere tehát a következő:

Horváth Iván rendszere

szerelmi témájú ének


+ fin' amors          – fin' amors30


(udvari)


                 + lator             – lator
                                    (májusdal, női dal, alba)


                            (populáris)

Az „udvari” kifejezés Gerézdi Rabánnál és Horváth Ivánnál is szerepel. Gerézdinél azonban idézőjelbe téve: a „latrikánus mellett van a virágéneknek egy másik, finomabb, kevésbé szabadszájú, »udvari« típusa is.”³¹ Az „udvari” jelző itt nem más, mint utalás a Balassi-versek címzettjeire (az udvarhölgyekre). Semmi köze a Horváth Ivánnál szereplő udvari szerelem, tehát: trubadúrlíra, tehát: arisztokratikus regiszter hármasához. Horváth Iván – és nyomában vitapartnerei – mintha nem vennék észre, hogy Gerézdinek ez a pongyolán odavetett idézőjeles kifejezése nem változtat azon, hogy nála a virágének továbbra is a vágánsköltészet része, s hogy a korábban általa trubadúr udvari lírának nevezett költészet³² középkori, Balassi előtti emlékeinek fájdalmas hiányát cikkében ezután sem cáfolja sehol. Horváth Iván tehát tévesen tulajdonít olyan tételt Gerézdinek, hogy „a magyar világi ének-költést Balassi érett költészete előtt egy udvari és egy lator típus szembenállása jellemezte”.³³ Gerézdinél ilyen tételt nem találunk.

A félreértés azonban öröklődni fog. Horváth Iván talán – persze tudtán kívül – nemis Gerézdi cikkéből olvassa ki ezt az állítást, hanem A magyar irodalom története című kézikönyvből, melyben Klaniczay Tibor és Stoll Béla cikke a Gerézdi-féle késő-középkori rendszert vetíti át a magyar reneszánsz szerelmi költészetre:

A magyar reneszánsz szerelmi vers a késő-középkori, vágáns jellegű virágének szerves folytatása. Szintén megkülönböztethető két fő típusa: a nyersebb, szabadszájú, esetleg szatirikus és a finomabb, kevésbé szókimondó, udvarló változat. Bár a kor prédikátor-moralistái – akárcsak már Sylvester János is – mindkettőt egy kalap alá veszik, hiszen többnyire az udvarló verset sem házasságot célzó, „tisztességes szerelem” ihleti, a két típus merőben különbözik egymástól.³⁴

A kézikönyv tehát kétféle, szatirikus illetve udvarló reneszánsz szerelmi verset állít elénk, s ebben az utóbbiban – immár Klaniczay Tibor tanulmányából³⁵ merítve – a petrarkista költészet hatását domborítja ki.

E petrarkista költészet középpontjában az imádott, eszményi nő alakja állt, az ő szépségének rajza s az utána való reménytelen vágyódás kifejezése lett a költők legfőbb törekvése. A többnyire azonos mondanivaló, és az örökké visszatérő alaphelyzet azonban hamarosan pózzá, sablonná merevült, s a költőket a bók, szánalomkeltés, a szemrehányás és a vád kifejezéseinek variálására, e téren mennél nagyobb találékonyságra, a kölcsönzött motívumok ügyes és újszerű alkalmazására kényszerítette.³⁶

Mindezt – természetesen(?) – a Balassi költészetét bevezető fejezetben tárgyalva, azzal a megkötéssel, hogy:

Ez a humanista modor azonban csak lassan és felemás módon járta át a virágének-költészetet. A szerelmi vers a kor főurai és nemesei számára gyakorlati (udvarló, hódító bókoló) célokat szolgált, s nem irodalmi tudatosság, írói igény terméke volt. A humanista költészet motívumai ezért csak megjelentek benne, de nem váltak kizárólagossá, a retorikai fogások nem alakultak még tudatos retorikus rendszerré, a petrarkizmus kelléktárából átvett elemek nem álltak össze kerek, feszes kompozíciókká. Ez az átmenet szorosan összefüggött a versek ének-voltával. Balassi érett költészetének kivételével a 16. század utolsó harmadának magyar szerelmi lírája a nemzetközivé vált petrarkista költészetből csak azt vonta be saját vérkeringésébe, ami abból énekszóban is terjedt.³⁷

A kézikönyv szerkesztői nem jártak el egészen korrekt módon. Mindenképpen hiányzott ugyanis egy olyan szaktanulmány, mely a Gerézdi-féle vágáns és a Klaniczay-féle petrarkista Balassi-kép különbözőségének problémáját megnyugtató módon tisztázta, és nem összemosta volna. A fogalmak pontatlan használata azonban azt eredményezte, hogy a kézikönyv olvasói könnyedén szinonimáknak olvastak ezentúl olyan kifejezéseket, mint „udvari”, „trubadúr” és „petrarkista” költészet.

Horváth Iván tételei ellen 1977-ben született meg a vele e tárgyban már korábban is³⁸ vitázó Pirnát Antal vitairata.³⁹ Pirnát nemcsak a megkomponált gyűjtemény⁴⁰ szerkezetét látja teljesen másképp,⁴¹ hanem – messzemenően elfogadva a trubadúr-párhuzam lényegét – Horváth Ivánnal ellentétben nem az első, hanem az utolsó magyar trubadúrnak látja Balassit.

Költészetének „középkori” vonásait [...] tehát csak úgy tudom [...] megnyugtatóan megmagyarázni, ha feltételezem, hogy munkásságával egy Magyarországon akkor még élő költői gyakorlathoz, egy számunkra alig ismert, de számára még nagyon is eleven poétikai tradícióhoz kapcsolódott: világirodalmi rangját Balassinak [...] nem az biztosítja, hogy majdnem ötszáz esztendő késéssel ő az első magyar trubadúr, hanem az, hogy az európai irodalomban ő az utolsó igazi lovagi költő, aki a lovagi életformát és a lovagi költészet formarendszerét még nem olyasfajta anakronisztikus szerep gyanánt ölti magára, mint La Mancha lovagja az ő rozsdás páncélzatát.⁴²

Sylvester Jánosnak (a metaforákra vonatkozó irodalomelméleti megjegyzéseit tartalmazó) 1541-es utószavának elemzése igen fontos Pirnát rendszerében, ezért az ő könyve nyomán közöljük a szöveget.

Ez illen beszídvel tele az Szentírás, mellhez hozzá kell szokni annak, azki azt olvassa. Könnyű kediglen hozzászokni az mü nípünknek, mert nem idegen ennek az illen beszídnek neme. Íl illen beszídvel naponkid való szólásában. Íl ínekekben, kiváltkíppen az virágínekekben, mellekben csudálhatja minden níp az magyar nípnek elmíinek éles voltát az lelísben, mell nem egyéb, hanem magyar poesis. Mikoron illen felsíges dologban illen alávaló píldával ílek, az ganéjban arant keresek, nem azon vagyok, hogy az hitságot dicsírjem. Nem dicsírem, azmirűl ez illen ínekek vadnak, dicsírem az beszídnek nemessen való szerzísit.⁴³

Pirnát Antal szerint az idézet a tria genera dicendi, azaz a szónoki beszéd három fajtája⁴⁴ nyomán osztályozza a verseket.⁴⁵ Ennek alapján vitába száll Gerézdivel:

Gerézdi a szerelmes ének és a virágének terminusokat egymás szinonimái gyanánt fogta fel, s úgy vélte, hogy a virágének osztályába beletartozik az is, amit – egyébként helyesen – latrikánus versnek nevezett el. [...] Sylvester terminológiája és fogalomrendszere szerint nem minden szerelmes ének számított virágéneknek. Semmi esetre sem voltak virágénekek az olyan trágár asszonycsúfoló versek, amelyekben a virág szó nem is fordult elő. De még a virágokat – liliomot, rózsát, violát – nyakra-főre emlegető vágáns típusú szerelmes énekek sem voltak igazi virágénekek. [...] Ha egy versben vagy verstípusban a sublimis stílusértékű szavak és szóképek mellett rendszeresen előfordultak durva és illetlen kifejezések is, akkor a humanista poétika vagy teljességgel megtagadta az irodalmi elismerést az ilyen műtől a stílus-zavar miatt, vagy ha a stíluskeveredés nem tudatlanságról, hanem valamilyen, más eszközökkel meg nem valósítható művészi szándékról árulkodott, akkor a mediocre vagy a humile genus kategóriájába sorolta be az egész művet vagy műfajt. A virágénekre azonban Sylvester szerint kiváltképpen, minden másfajta éneknél nagyobb mértékben jellemző volt az a stiláris emelkedettség, amelyet ő a beszédnek nemesen való szerzése szavakkal jelölt és minősített. A virágének terminus Sylvester szótára szerint tehát sensu proprio csakis magasztos, emelkedett stílusú szerelmes éneket jelentett.⁴⁶

Pirnát szerint a beszéd fajtája, a genus dicendi nagymértékben függ a beszédszituációtól, a téma meghatározza a műfajt, ez pedig a stílust.⁴⁷ Ezért – a három beszédfajtának megfelelően – a vers témája alapján osztályozza a szövegeket, sőt, szerinte a versforma is a genus dicendi függvénye Balassinál.⁴⁸ Ha Horváth Iván táblázatát⁴⁹ kiegészítjük, azt láthatjuk, hogy Pirnát Antal rendszere meglepően hasonlít a vergiliusi kerékre.⁵⁰

Rota Virgiliana

Pirnát Antal rendszere (Rota Sylvestre-Balassiana)

Azt, hogy mégis hogyan lehetséges, hogy Balassi a – Pirnát szerint – meglehetősen pejoratív értékű cantio de amicula kifejezést virágéneknek fordítja, Pirnát így magyarázza: Balassi tudta, „hogy a virágének mint poétikai műszó, emelkedett stílusú, arisztokratikus versformában írt, udvari szerelmi költeményt jelent, de azt is tudta, hogy a »tudatlan község« és a nagy hangú prédikátorok nyelvén ugyanez a kifejezés »bordélyházba való, erkölcstelen éneket« is jelent.”⁵¹

Pirnát rendszerének lényege a Sylvester-szövegből kihámozott stílustan. Pirnát vitapartnere, Horváth Iván szerint azonban Sylvesternek esze ágában sem volt bármiféle műfaji vagy stilisztikai rendszerezést csempészni az idézett sorokba.

Sylvester egész tanulmányát a parabolikus-metaforikus beszédnek szentelte, Erasmus nyomán. Felfedezte a parabolikus-metaforikus beszédmódot a magyar énekekben is, különösen a virágénekekben. Erasmus [...] antik szerzők, poéták szerzeményeivel igazolta, hogy a parabolikus-metaforikus beszédmód nem kizárólag a bibliai nyelvre jellemző. Sylvester – aki tanulmányát kb. ugyanakkor vetette papírra, amikor a magyar nyelvű időmértékes verselés lehetőségét is felfedezte – elégtétellel tapasztalta, hogy a magyar virágénekek a gazdag metaforika szempontjából megfelelnek a köztiszteletben álló antik irodalomnak. Ha csak ezt néznénk, „az beszídnek nemesenn való szerzísit”, valósággal azt állíthatnánk, hogy van „Magyar poesis”. Ám a kanonizált klasszikus irodalommal szemben ezt azonnal el kell marasztalni, mert etikailag „ganej”.⁵²

Pirnát Antal vitairata valójában csak félig-meddig nevezhető vitairatnak. Nem annyira arra törekszik, hogy ellenfelének állításait megsemmisítse, mint inkább arra, hogy az ott felvetett kérdésekről kifejthesse saját álláspontját. Nem foglalkozik sem az arisztokratikus és populáris regiszterek bevezetésének helyességével vagy helytelenségével, sem a fin'amors meglétével, hiányával vagy mibenlétével, és nem foglalkozik a Balassi előttről fennmaradt és fenn nem maradt emlékeinkkel.

Az Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) című szakmai folyóirat 1987-88-as évfolyamában Kőszeghy Péter terjedelmes bírálatot jelentet meg Horváth Iván könyvéről.⁵³ Kőszeghy szerint Sylvester szavai azt jelentik, hogy „a virágének, mint költészeti alkotás, feltétlen érték, ámde erkölcsi szempontból – tartalma miatt – feltétlenül elítélendő.”⁵⁴ A „virágének” szó egyéb korabeli előfordulásairól pedig azt írja: „a nyilatkozók az egy Sylvester kivételével mind teljességgel hallgatnak a műfajról, mint költői alkotásról (merthogy Sylvester János ebből a szempontból foglal állást), ám erkölcsileg valóban mind elítélik.”⁵⁵ Nem véletlenül idézem ezt a részt, Kőszeghy ugyanis a költőiségben látja Balassi újdonságát. Tanulmánya alapján a költőiség egyik ismérve az alakzatoknak az olyan típusú alkalmazása, mint amilyenről Sylvester beszél, a másik pedig a fikciósság. Az „inventio=fikció”,⁵⁶ s szerinte ez adja meg a Balassinál szereplő inventio poetica kifejezés értelmét is, ahol a „poetica” jelző kitételének értelme a hasonnevű retorikai terminustól való megkülönböztetés.⁵⁷ Balassi újdonságát Kőszeghy tehát a következőképp fogalmazza meg:

később a magyarországi poétikai gondolkozásban – feltehetőleg nem kis mértékben Balassi hatására – már meglehetősen szétvált az inventio poetica típusú költemény az egyéb – nem kifejezetten fikciós – versektől [...]

mindaz a novum, amelyet a közvetlen utókor – kivált Rimay – Balassinak tulajdonított, a legvalószínűbben épp az inventio poetica humanista poétikai műszóval jelezhető költői újításra, az inventio poeticáknak, mint új típusú verseknek a meghonosítására, és semmiképp sem Balassi „első magyar trubadur” voltára vonatkozott.⁵⁸

Kőszeghy helyteleníti az arisztokratikus és populáris regiszterek éles elhatárolását, szerinte „Horváth Iván megfosztja latorságától Balassi lator verseit”,⁵⁹ amikor úgy értelmezi őket, hogy azok – az arisztokratikus regiszteren belül – morális invektívák, melyek a hibás utat (fals'amor)⁶⁰ mutatják be.⁶¹

Kőszeghy Péter egyetért Horváth Ivánnal abban, hogy Balassi újító volt. Ám szerinte nem magyar trubadúrköltőként számít elsőnek, hanem mint olyan trubadúrköltő igényel figyelmet, aki egyszerre humanista műveltségű petrarkista költő is.

Pirnát Antallal ellentétben Kőszeghy így határozza meg a virágéneket: „udvari vagy nem udvari, lator vagy vallásos ének, ha témája a szerelem: virágéneknek neveztetik”.⁶² A következő ábrán bemutatjuk, hogy ezt a virágéneket hogy osztja tovább.

Kőszeghy Péter rendszere

             virágének


populáris    lator       udvari (és humanista)

A virágéneknek eme három egyenrangú fajtája mintha a Pirnát-féle tria genera dicendit kontaminálná a Horváth Iván-féle rendszerrel. Ezt az alábbi táblázat foglalja össze.

stílusnem	műfaj-csoport
genus sublime	udvari
mediocre	populáris
humile	lator

Ennek a megfeleltetésnek a segítségével Kőszeghy több kijelentése is egyértelmű lesz. Bizonyos szövegeknek az udvari irodalomhoz való sorolása ugyanis semmiképpen nem a versben megjelenő fin'amors ideológia alapján történik nála, hanem a vers stilisztikai jegyei alapján.

A Soproni virágéneket Kőszeghy a következőképp minősíti: táblázataiban ezt a kétsoros verset kérdőjelesen udvari vagy populáris szövegnek tartja,⁶³ a töredék tárgyalásakor pedig egyértelműen arisztokratikusnak mondja, nem fejti ki miért. „E négysoros szerelmi búcsúzó egyértelműen férfi dominanciájú, és – ha Horváth Iván szóhasználatával élek – az arisztokratikus regiszterbe tartozik.”⁶⁴ Az indoklás hiánya hasonló ahhoz, amikor Batthyány Ferenc leveléről beszél,⁶⁵ s melynek furcsaságát Zemplényi Ferenc is szóvátette.⁶⁶ A levelet Batthyány Ferenc 1526-ban írta feleségéhez, s a következő megszólítás és aláírás szerepel benne: „jó Katus, szerete leányon”...”az te atyád”.⁶⁷ Kőszeghy pedig így kommentálja az idézetteket: „A huszonéves Batthyányról nehéz feltételezni, hogy a lovagi ideológia ismerete nélkül használja a leány-atya terminológiát.”⁶⁸ Minderről Zemplényi azt mondja: „nehezebben tudnék elképzelni kevésbé udvari megfogalmazást. A férfi-nő viszony a lovagi kultúrában [...] a férfi feltétlen, a feudális hűséget imitáló alávetettségén nyugszik. Ez persze, szinte kötelező érvénnyel nem a férj-feleség viszony. De az atya-lány patriarchális kapcsolat a férfi családfői, parancsoló szerepének hangsúlyozásával nyilvánvalóan idegen a trubadúrok szerelemképétől.”⁶⁹

Nem mintha Kőszeghy nem tudná, mi az az udvari szerelem.⁷⁰

Véleményem szerint mindaz, amit a lovagi költészet sajátságainak, esetenként kardinális pontjának tart számos szerző – mint hogy a házasság és a szerelem összeférhetetlen, azaz az amour courtois lényege a házasságtörés; mint hogy kvázi-platonikus szerelem ez, amelyben a fizikai kielégülés nem ábrázoltathatik stb. – csupán többé-kevésbé jellemző kísérőjelensége annak az alapvető ismérvnek, hogy a NŐ az ISTEN szerepébe kerülhet, s évszázadok misztikus és teológiai tradícióját öltötte magára.⁷¹

Viszont ő maga sem várja, hogy ilyen ideológiával rendelkező vagy azzal nem rendelkező, de szerelmi témájú középkori verseink előkerüljenek.

Korai virágének felbukkanását, legyen udvari vagy nem udvari, majdhogynem kizártnak tartom, csupán esetleges, alkalmi lejegyzésekben bizakodhatunk. Ezek a szövegek ugyanis, ha nem is kizárólag, de főleg az oralitásban éltek, továbbá, ha le is írták őket, az udvarló vers címzettje gondoskodott megsemmisítésükről.⁷²

Horváth Iván válasza az ItK-nak ugyanabban az évfolyamában, amelyben Kőszeghy Péter bírálata megjelent, mindössze négy pontot fogad el lényegesnek, a vitacikk többi részét – „tipizálva szónoklattani fogásait” – álvitának nevezi.⁷³ Álláspontjának lényegét a következők fejezik ki: „még ha rendelkeznénk is, mondjuk 1550-ből, egy elsőrangú udvari szerelmi énekkel, más ismereteim alapján még akkor is azt kellene mondanom, hogy ez a maga idején nem lehetett elterjedt, korára jellemző műfaj, olyasmi, amit Balassinak ismernie kellett volna, hanem inkább ritka kivétel.”⁷⁴ A populáris és arisztokratikus regiszter elhatárolásáról szólnak a következő – egyébként didaktikus célzattal íródott – mondatok.

Ha Lükő Gábor nyomdokain haladva azt mondjuk, hogy a virágénekekben – virágnyelven ugyan, de – éktelen malacságokról volt szó, akkor nem mondhatjuk, hogy a virágének volt a magyar „grand chant courtois”. Vagy ha úgy képzeljük, hogy volt magyar trubadúrdal, mely az udvari szerelemnek, ennek az aprólékosan kimunkált, mélyen vallásos és feudális eszmerendszernek hordozója volt, akkor nem gondolhatjuk azt, hogy általában el sem jutott a lejegyzésig, mert a szóbeliség volt a természetes közege. Végül: nemcsak a hiányzó, hanem a meglévő műfajokkal is el kell tudnunk számolni. A Balassi előtti erotikus líra olyan műfajai, mint a női dal, a „lator ének” és a táncdal világirodalmi párhuzamok alapján jól elhelyezhetők egy olyan civilizációban, amely nem ismeri, vagy nem ismeri el az udvari szerelem bonyolult koreográfiáját. Ez utóbbihoz más műfajok is tartoznának: Kerekasztal-történetek, lovagregények, a középkori Magyarországon megvédett egyetemi doktori disszertációk.⁷⁵

Kőszeghy Péter viszontválasza hét részletkérdést boncol újra.⁷⁶ Álláspontja változatlan az előzményekhez képest.

Nem vitacikként íródott, de a vitához tartozik Kőszeghy Péternek az 1986-os salgótarjáni ülésszakon elhangzott előadása.⁷⁷ „Volt [...] szerelmi költészet – virágének – Balassi előtt is, az ő korában is, ámde hogy milyen volt, olyan-e, mint Balassi udvarló énekei, avagy más, – ez már fogósabb kérdés.”⁷⁸ A szerelmi költészet orális volta ellenére,⁷⁹ mégis „maradt néhány nyom, [...] amely arra vall, hogy már Balassi előtt is ismert volt Magyarországon a trubadúrlíra, az udvarló vers, a nőkultusz jegyében fogant költészet.”⁸⁰ A következőkre gondol: a vallásos és a szerelmi szókincs átfedései;⁸¹ a szerelem szó előfordulásai régi glosszákban;⁸² Csáktornyai Grobiánjában a következőképp említik a szerelmet: „Leszen olyan is, ki szép mátkájával kérkedjék, Égbe magasztalja mondhatatlan szépségét;⁸³ a Szép magyar komédia előszavában említett szerelmes találmány ugyanazt jelenti, mint a versszerző találmány, a megkomponált gyűjteményben található inventio poetica, ami nem más, mint fikciós vers.⁸⁴ „Balassi költészetében a magyar hagyomány – véleményünk szerint a magyar nyelvű udvarló költészet – és az újítás – több más, itt most nem, vagy csak érintőlegesen tárgyalt novum mellett a boccacciói típusú versszerzés, az 'inventio poetika [sic!]: fikció' alkalmazása egyaránt föllelhető.”⁸⁵ Kőszeghy nézeteit ez a tanulmánya – ahol saját logikáját követheti – talán jobban összefoglalja, mint vitairatai, – ahol kénytelen vitapartnerének gondolatmenetét is követni. Szerinte tehát a Balassi-féle udvari szerelemnek régi magyar hagyománya van, melynek – orális volta miatt – csak szórványemlékei vannak; Balassi költői újdonsága pedig abban áll, amit Klaniczay még egyszerűen petrarkizmusnak nevezett. (Kétségtelen, hogy Kőszeghy itt – kimondatlanul, de mégis – vitatkozik Klaniczayval, aki szerint Balassi előtt is volt petrarkista magyar líra, melynek a Padovai ének az egyetlen fennmaradt emléke.⁸⁶)

A vitához tartoznak még Zemplényi Ferenc írásai és előadásai is. 1998-ban megjelent könyvével Zemplényi az, aki legutoljára állást foglalt a kérdésben.

Zemplényi már könyve előszavában tudatja olvasóival, hogy ebben a vitában ő a szkeptikusok közé tartozik, „abba a sorba, amelyet Szűcs Jenő, Kurcz Ágnes, Horváth Iván, Vizkelety András, Klaniczay Gábor, Engel Pál neve fémjelez.”⁸⁷ A Balassi előtti magyar nyelvű lovagi líra létezésének illetve nemlétének kérdésben Zemplényi Horváth Iván 1973-as radikalizmusával ért egyet, tehát azzal, hogy Balassi előtt egyáltalán nem létezett ilyen költészet.⁸⁸ Ezzel Zemplényi is Gerézdihez⁸⁹ csatlakozik, jóllehet ő is azt hiszi, hogy vitában állnak egymással. Sok más egyébben vitatkoznak, de abban nem, hogy nem létezett középkori magyar trubadúrköltészet.

Míg Horváth Iván Balassi-könyve körülbelül ötvenszer használja a fin'amors kifejezést, de egyszer sem magyarázza meg a jelentését, addig Zemplényinek A középkori udvari kultúra funkcióváltozása a reneszánszban c. tanulmánya, ahol tizedannyiszor fordul elő a szakszó, foglalkozik annak jelentésével is.

A fin'amors a nő feltétlen tiszteletén és a férfi teljes alávetettségén alapult, a férfi-nő viszonyt a feudális függés és hűség formuláiban képzelte el. Provanszál költők gyakran a hímnemű midons („én uram”) formulával beszélnek kedvesükről. [...] a fin'amors neoplatonikus keretben valósul meg [...]: a szerelem minden jónak a forrása, mely megnemesíti a lelket [...] Döntő eleme ennek az ideológiának, hogy a lovagi erénykódexben – az oly fontos nagylelkűség (largueza), mértékletesség (mezura, ismét egy keresztény erény), és a többi mellett – a kulcsszerepet [...] a szerelem játssza, ez az, ami lehetővé teszi a metafizikus világélmény, az öröm (joi, gaudium) befogadását, illetve a lélek fiatalságát (joven), ami képessé tesz szerelemre és örömre. Minden erény kulcsa a szerelem.⁹⁰

Zemplényi – akárcsak Horváth Iván – regiszterekre osztja a középkori irodalmat, de nem elégszik meg a populáris és arisztokratikus irodalom kettősével, hanem több ponton is kibővíti.

Zemplényi Ferenc rendszere

Regiszter	Példa a hozzá tartozó műfajokra
udvari	trubadúr-ének, udvari lovagregény
liturgikus	himnusz, zsolozsma, stb.
vágáns	(latin nyelvű) bordalok, szerelmes énekek
populáris	primitív lírai formák, refrénes táncdalok, női dalok, hősdalok
pré-courtois (udvar-előtti)	anyanyelvű91 hosszabb latin hősköltemények, chansons de geste, antikizáló regény udvari-lovagi elemekkel gazdagított regény

Magyarországon nem volt igazi lovagi réteg, hivatkozik Kurcz Ágnes kandidátusi értekezésére,⁹² melyből kiderül, hogy ezzel összefüggésben hiányoztak a lovagi szakszókincs szavai is, vagy ha voltak azokkal rokon értelmű szavak, azok nem abban az értelemben szerepeltek.⁹³ Magyarországon nem voltak lovagok, s mivel nem voltak, nem is műveltek semmiféle lovagi költészetet. Pirnátnak arra a tételére, melyben régi trubadúrverseink eltűnését azzal magyarázza, hogy ezek a művek szájhagyomány útján, az oralitásban terjedtek,⁹⁴ Zemplényi a következőképpen válaszol.

Egyrészt tudomásunk szerint nemcsak olvasni nem tudtak a magyar nagyurak, hanem szerelmesek sem voltak, és a nőket sem emelték piedesztálra. Továbbra sincs semmi okunk tehát ilyenfajta tematikát feltételezni. Másrészt ez a fajta költészet gazdag formakultúrájával, doctus poetikájával „inventori” öntudatával egyáltalán nem létezhetett orálisan^.95

A magyar nyelvű udvari típusú irodalmi szövegek hiányából Zemplényi azt a következtetést vonja le, hogy azok nem is léteztek soha.

Nem hiszek a nyom nélkül elsüllyedt irodalmi katedrálisokban. A középkor valamennyi regisztere: a populáris, a liturgikus, a vágáns, az antikizáló-tanult kimutatható a magyar irodalomban, sőt bizonyos elemek az udvariság előtti hősköltészetre, a chanson de geste-kre is utalnak, ha kevésbé konkluzívan és nagyon-nagyon bizonytalanul is (Roland-ének, Toldi-monda). Gyanúsan teljes lyuk csak az udvari lovagi regiszter két nagy műfajában a lovagi lírában és az udvari lovagregényben van, ezért feltételezhető, sőt állítható, hogy a középkori irodalomnak ez a regisztere magyar nyelven nem létezett.⁹⁶

Zemplényi megállapítja, hogy a régi magyar irodalom egyoldalúan klerikus jellegű volt. „Ez az egyoldalúan klerikus beállítottságú, a latin nyelvre orientált kultúra, amely ha ideológiailag valamit megtűrt, akkor az a vallásos lovagi ideál volt, egyértelműen elzárkózott a nyugat-európai jellegű, szekuláris⁹⁷ és az anyanyelvűségre épülő lovagi kultúrától.”⁹⁸ „A dolgok összefüggnek: a lovagi kultúrával valójában a magas szintű, szekuláris, nemzeti nyelvű irodalom lehetősége maradt ki a magyar kultúrából, néhány magányos óriást leszámítva, egészen a XVIII. századig.”⁹⁹

Itt kell megemlítenünk a magyar irodalomtörténet egyik különleges sajátosságát: hogy a magyarországi reneszánsz első virágkora kb. fél évszázaddal megelőzte a középkori irodalomunk fénykorát, a kolostori irodalom korszakát.¹⁰⁰ Zemplényi tétele egyszerű magyarázatát adja ennek. Az udvari-lovagi regiszter hiánya és a magyar irodalomban meglévő liturgikus és vágáns regiszter latinossága „okozza, hogy a latin humanizmus könnyen és gyorsan meghódítja az országot.”¹⁰¹

Az irodalomtörténeti konszenzus szerint Balassi reneszánsz¹⁰² költő, az első magyar petrarkista,¹⁰³ költészete platonikus,¹⁰⁴ de vannak középkorias¹⁰⁵ vonásai, és ő képviseli az első átmenetet a manierizmusba.¹⁰⁶

A következőkben Balassi Bálint petrarkizmusát fogom vizsgálni. A fent ismertetett vita egyik lappangó témája is ennek a petrarkizmusnak a mibenléte volt, melyhez úgy tűnik, az inventio poetica értelmezése valamiféle kulcsot ad.

Balassi Bálint és az inventio poetica

Balassi Bálint következő négy énekét inventio poeticának nevezi a Balassa-kódex: 42., 43., 44., 47.¹⁰⁷ Az 55. argumentumában meghatározatlan számú műre használja a magyarra fordított kifejezést:

mindezekre is a versszerző találmányokra, kiket a könyörgése után ide írt.

Ha a könyörgés a Cupidónak való könyörgést jelenti, akkor eszerint az itt szereplő 14 ének versszerző találmánynak, inventio poeticának minősül.¹⁰⁸ De mit jelent az, hogy inventio poetica?

Mindenekelőtt azt kell kiderítenünk, hogy milyen jellegű kifejezéssel van dolgunk, azaz, hogy terminus technicus-e az inventio poetica vagy egyszerű alkalmi szókapcsolat. Annak, hogy alkalmi szókapcsolat lenne, ellentmondani látszik az a tény, hogy a kor olasz és latin nyelvű elméleti munkáiban is találkozhatunk vele. A magyar nyelvű primér irodalomban viszont tudomásunk szerint csak Balassi és követői használják a kifejezést, a Balassi-olvasók és -követők inventio poeticája tehát a Balassi-féle versszerző találmány valamilyen olvasatából származik.

Meg kell vizsgálnunk a korabeli elméleti hagyományt; majd azt, hogy van-e közös jellemző, differentia specifica, amely alapján inventio poeticának nevezhetjük ezt a 14 verset. Az elméleti hátteret már két kutatónk is elemezte; ketten két különböző eredményre jutottak. Pirnát Antal a középkori poétikák inventiójából származtatja a kifejezést,¹⁰⁹ Bartók István pedig - a XVI-XVII. századi traktátusok alapján - a költői eloquentiában látja a fogalom lényegét.¹¹⁰ E két megállapítás eléggé távol van egymástól. Hogy valamivel tisztábban láthassunk, idézzük fel a kérdés kontextusát, a Balassi-irodalom eddigi állásfoglalásait.

A szakirodalom állásfoglalásai

A szakirodalomban mindig használták a kifejezést, de sokáig nem törekedtek az értelmezésére. Szilády Áron még a költő eredeti leleményének tekinti az inventio poeticát, azaz inventio poetaet ért rajta.¹¹¹ A múlt századi eredetiség-fogalom Balassi korában még teljesen ismeretlen volt, a kifejezés tehát nem utalhatott ilyesmire.

Az inventio poetica Szilády Áron szerint¹¹²

Kritikai kiadásának jegyzeteiben Eckhardt Sándor a fiktivitást hangsúlyozza, mikor a „nem tisztán élményszerűt” állítja szembe a „humanista vagy egyéb leleménnyel”.¹¹³ Ő tehát nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy maga a költő találta-e ki a témát vagy sem, számára az a fontos, hogyan viszonyul az inveniált téma a valósághoz.

Az inventio poetica Eckhardt Sándor szerint

Horváth Iván történeti poétikai Balassi-monográfiája szerint az irodalom alapvetően fikciós természetéről szóló elgondolás „nem sok 16. századi magyar szerzőre illik, de Balassira feltétlenül”;¹¹⁴ „Balassi minden költeménye kitalálás”.¹¹⁵ Maga a költő bizonyos szerzeményeit a versekben elmondott szerelmi történeten belül is költeményeknek nevezi, azt mondja róluk, hogy ezek versek, melyeket „írva küldött volt Juliának”.¹¹⁶ Ezek az irodalmi műben szereplő irodalmi művek¹¹⁷ Balassi inventio poeticái.

Az inventio poetica Horváth Iván szerint

Pirnát Antal szerint az inventio poetica poétikai inventiót jelent, olyan inventiót, amely a hasonló nevű retorikai terminustól eltérően nem az érvek stb. megtalálását, hanem kitalálását jelenti.¹¹⁸ Megállapítja, hogy a középkori poétikák a vulgáris nyelvű költészetet nevezték inventiónak, s ezt azért illették a poetica jelzővel, hogy a retorikai inventiótól megkülönböztessék.

Az inventio poetica Pirnát Antal szerint

A következőkben a kérdéssel foglalkozó két legújabb állásfoglalást fogom ismertetni, újdonságuk miatt a fentieknél valamivel részletesebben.

Ács Pál műfajelméleti tanulmánya szerint „a műfajokat [rationes] a retorikai beszédfajtákból, a verstípusokat [orationes] az inventióból származtatták a régiségben.”¹¹⁹

Az inventio poetica Ács Pál szerint

Ács Pál az inventiónak három korabeli értelmezését ismerteti:

1.) kitalálás, fictio (Sylvester, Nyéki)

2.) az alakzatok gyűjtőneve (Solvirogram)

3.) a mű alapötlete vagy maga a mű (Balassi, Szenci Kertész).¹²⁰

Ő maga ez utóbbival rokonszenvezik, az inventio szinonimái nála: „anyag, matéria”,¹²¹ „témává emelt matéria, ötlet”.¹²² Véleménye szerint

Az INVENTIO POETICA hasonlóan Zrínyi FANTASIA POETICájához, nem műfaj, hanem az argumentáció forrásának megjelölése. Tudjuk, Balassi versszerző találmánynak fordította; mai magyar nyelvre versszerzői találmánynak fordíthatnánk, olyan argumentációnak, amelynek forrása nem más, mint a költői lelemény.¹²³

Az inventio poeticát Ács Pál „a versszerző szapora elméjével”¹²⁴ azonosítja, és az inkább retorikus Rimayval szembeállítható Balassi-típusú költő-inventor nála sem más, mint „fiktív ötletek kitalálója”.¹²⁵ Hozzáfűzi még mindehhez, hogy

Balassi, Wathay és Zrínyi ciklusaiból hiányzik az inventio egysége [...] Későbbi korok irodalmi ízlésére vallott Júlia-ciklust kanyarítani Balassi bonyolultabb szerkezetű kompozíciójából, illetve kiemelni az Obsidionis Szigetanaet [sic!]¹²⁶ az Adriai tengernek Syrenájából.¹²⁷

Ács Pál értelmezésében tehát megfigyelhető valamiféle elmozdulás a fikcióval azonosított inventio poetica témaként való értelmezése felől a fikció eszközként való értelmezéséhez,¹²⁸ de alapjában véve ő is csak fikciós ötletet ért inventio poeticán. Ami pedig a későbbi korok ciklusteremtő erejét illeti, ebben bizony van némi igazság, mi csupán azért idézzük ezt a részt, hogy felhívhassuk a figyelmet arra a tényre, hogy az inventio poeticák sorozatát a Balassa-kódex szerzői eredetűnek tekintett helye emeli külön verscsoporttá.

A fent idézett munkákban közös az, hogy nézőpontjukból az inventio-poesis-fictio szavak szinonim kifejezések. Szerzőik mindnyájan a fiktivitásban látják a költészet lényegét. Az inventio poeticából náluk az inventio dominál, meghatározásaik középpontjába a témalelés kerül. Eckhardt Sándor egyértelműen a témával kapcsolatban beszél a fiktivitásról, ettől a felfogástól teljesen még Ács Pál sem tud elszakadni, de az ő ratiót és oratiót egyaránt fontosnak tekintő tanulmánya átmenetet képez az eddigiekkel teljesen ellentétes nézőpont felé, mely a költői megfogalmazásban véli meglelni az inventio poeticát.

Bartók István az irodalomelméleti gondolkodás másik ágának híveként¹²⁹ inkább nyelvként, mint fikcióként értelmezi a költészetet, azaz nem a fikciósságban, hanem a nyelvi megformálásban keresi ennek lényegét. Ezért tudja alapjaiban azonosnak látni az eddig ismertetett, egymással sokszor nagyon is élesen vitázó nézeteket, melyeknek, mint mondja, „közös vonása, hogy a vizsgált fogalmat a vers tárgyának a valósághoz való viszonya alapján határozzák meg... Mindez igaz lehet az inventio poeticának minősített Balassi-versekre de azokon kívül még nagyon sok más költő nagyon sok más művére is, amelyeket nem neveztek inventio poeticának.”¹³⁰

Bartók nem az inventióra, hanem a kifejezés második tagjára, a poeticára koncentrál. A korabeli irodalomelméleti hagyomány részletes vizsgálata után így összegzi véleményét:

Balassi Bálint inventio poeticája a költészettanban használatos, a költő számára fontos inventio-fogalmat jelenti. Jelzője megkülönbözteti mind a köznapi, mind a dialektikai-retorikai értelmezéstől. Tartalma a költői tevékenység azon összetevője, amelyet már a középkorban is jelöltek hasonló kifejezéssel, de a XVI. század második felében, az olasz arisztoteliánus poétikákban foglalkoztak vele részletesebben. Eszerint a költő sajátos, csak rá jellemző inventiójának lényege a tárgy előadásának módja, a nyelvi megformálás. Inventio poetica az erre irányuló alkotói folyamat, valamint eredménye a kész vers.¹³¹

Az inventio poetica Bartók István szerint

A költő inventiója, témalelése elválaszthatatlan a szavaktól, amelyekkel azt leírja;¹³² a téma rögtön költői szavakban születik meg.¹³³ Ez magyarázza a kifejezés eredetét, azaz hogy miért hívják inventio poeticának. E szerint a definíció szerint az inventio poetica „a versnek azt a fajtáját” jelenti, „amelynek legfőbb értékét a szerző a költőhöz méltó kidolgozásban látja”.¹³⁴

Pirnát Antal szerint a platonista művészetelmélet „az isteni ihlet adományának ... nem magát a verset tekintette, azt a nyelvi alakzatot, amelyet a költő a retorica és a musica szabályai szerint készített, hanem azt a belső látomást, amelyet az artes szabályai szerint választott nyelvi formák megjelenítenek.”¹³⁵ Bartók véleménye szerint ezért észre kell vennünk, hogy „a reneszánsz Balassi Bálint nemcsak középkori, hanem egy kicsit talán barokk költő is volt.”¹³⁶

A Balassi-követők szóhasználata

Az istenes énekek bécsi kiadásában Balassi zsoltárfordítása (Végtelen irgalmú...) és Rimay szövege között a következő kétsoros bejegyzés szerepel:

Eddig az Psalmusból, s-ez immár
Poética Inventio.¹³⁷

Rimay éneke az Epicédium részlete,¹³⁸ amelybe beilleszti Balassi utolsó istenes énekét. A bejegyzés csak úgy értelmezhető, hogy az a keretet, helyesebben az egyes szám első személyű zsoltárt követő harmadik személyű zárlatot, Balassi üdvözülésének fiktív történetét nevezi inventio poeticának, költői kitalálásnak.

Érdekes, hogy a Rimay-féle epicédium a halálnak hasonló mitológiai gépezetet működtető megéneklését jelöli ezzel a kifejezéssel, mint Borsáti Ferenc verse,¹³⁹ mely Rákóczi Zsigmond halálát írja le „Poetica inventioval”.

Radvánszky János művei¹⁴⁰ között XIV-es sorszámmal szerepel egy Inventio poetica című ének a következő argumentummal:

Venussal való discursusa a versszerzőnek, melyben jó társat igér nékie küldvén Kriván hegye felé.

Bartók István is hivatkozik erre.¹⁴¹ Radvánszky egy másik versének, a XI. sorszámúnak argumentumát azonban nem említi, mely így hangzik:

Ez nem versszerzőnek találmánya, hanem Cupido nyughatatlanságában fetrengő egy árva személy leveleinek más nyelvből ez versekben való hozatása; kikben nem hogy hizelkedett volna magának, de sok affectusok kin hagyásával temperálta, az mint lehetett őket.

Radvánszky János azt írja „ez nem versszerzőnek találmánya”. Balassi retroverziójával: nem inventio poetica. A XI. számú ének azt állítja magáról, hogy nem fiktív, hanem a valóságban létező szerelmeslevél.¹⁴² Egy önmagát fikciósnak nevező szöveg (XIV.) áll szemben egy magamagát valóságosnak mondó szerelmeslevéllel (XI.). A fikciósság mintha összefüggne a címzettel: ha van címzett, – márpedig a leveleknek mindig van címzettjük, hiszen ettől levelek, – akkor a szövegnek valóságosnak kell lennie; már legalábbis a fikció szintjén.

Radvánszky tehát nem egészen ugyanabban az értelemben használja a kifejezést, mint Rimay János vagy Pápai Borsáti Ferenc,¹⁴³ akiknél az inventio poetica fiktív mitológiai apparátust kezelő verset illetve költői eljárást jelent. Bár kétségtelen tény, hogy sem Rimay műve, sem Borsátié nem levélformájú. S a fiktív lények is csak az inventio poeticáknak nevezett szövegekben jelennek meg.

A terminológiai és tematikus azonosság arra enged következtetni, hogy Borsáti Ferenc Rimay nyomán használja a kifejezést.¹⁴⁴ Radvánszky János verse antik görög-latin mitológiai apparátust szerepeltet, Rimayé és Borsátié pedig keresztényt. Balassi utókora tehát, a fent vázolt eltéréseken túl, egyértelműen költői fikciót ért az inventio poeticán.

Ám a költői fikció és a költői megfogalmazás között valójában nincs akkora különbség, mint ahogy ezt első pillanatban gondolhatnánk. Hiszen mindkettőnek díszítő funkciója van. Bármelyiket tekintjük az irodalom alapjának, a másik ugyanúgy helyet kap mellette, hiszen a fikciósság és a választékosság egyaránt alapvető eleme annak a költészetnek, amelyet inventiónak neveztek. A korabeli elméleti munkák, mint Bartók István tanulmányában is megfigyelhettük, és amint még látni fogjuk, soha nem verset, hanem mindig versszerző eljárást értettek inventio poeticán!¹⁴⁵ Vegyük észre, hogy Borsátinál sem a végeredmény, a kész mű megjelölése a poetica inventio, hanem a versszerző eljárásmódot, a vers létrehozásának módszerét nevezi így. A magyar költők közül ezért Borsáti Ferenc szóhasználata áll a legközelebb az elméleti hagyomány értelmezéséhez.

Bartók István esztergomi előadásának vitájában Jankovits László¹⁴⁶ hívta fel a figyelmet az inventio poetica kifejezés egy antik előfordulására, melynek tanulmányozása valószínűleg érdekes adalékul szolgálna Balassi inventio poeticájának értelmezéséhez. A következőkben ezért megpróbálok a donatusi hely értelmezésével hozzájárulni az inventio poeticák kérdésének tisztázásához.

Donatus inventio poeticája

Aelius Donatus¹⁴⁷ Terentius-kommentárjaiban¹⁴⁸ a következőképpen fordul elő az „inventio poetica” kifejezés:

I.4.1. AUDIVI ARCHYLIS IAMDUDUM haec sunt inventionis poeticae, ut ad οικυομίαν facetiae aliquid addant. nam οικυομία est, ut accersatur obstetrix et conveniatur Pamphilus; facetia scribentis in his verbis est, quod Archylis compotricem potissimum adduci iubere fingitur. 2. AUDIVI A. I. frequenter hoc modo Terentius compendium facit, ut egrediens loquatur persona de eo, quod est gestura, et simul doceat, quid ab altera gestum sit.¹⁴⁹

Donatus értelmezése szerint tehát az inventio poetica valami facetiát ad az oikonomiához. A fenti részletben szereplő három, számunkra fontos irodalomelméleti kifejezés (facetia, oikonomia, inventio poetica) áttekintésével talán megkísérelhetjük az inventio poetica lényegének meghatározását.

A „facetia” a szellemesség legfinomabb, művelt és választékos formája.¹⁵⁰ A terentiusi szöveg, amelyre az idézett kommentár vonatkozik, a következőképp hangzik:

MYSIS: Audivi, Archylis, iam dudum: Lesbiam adduci iubes.
Sane pol illa temulentast mulier et temeraria
Nec satis digna, quoi committas primo partu mulierem:
Tamen eam adducam? inportunitatem spectate aniculae:
Quia compotrix eius est. di, date facultatem obsecro
Huic pariundi atque illi in aliis potius peccandi locum.
Sed quid nam Pamphilum exanimatum video? vereor quid siet.
Opperiar, ut sciam numquid nam haec turba tristitiae adferat.¹⁵¹

Donatus azt mondja: „az író szellemessége ezekben a szavakban az, hogy Archylis úgy van megrajzolva, hogy legjobb ivócimboráját hívatja el.” Azaz a szellemesség a némaszereplő¹⁵² megrajzolásával kapcsolatos. Archylis képe tisztán áll előttünk e rövid jellemzés alapján, bár ő maga a darab során egyszer sem lép színre.

Ebben a rövid részletben azonban a szellemesség más formái is megtalálhatók. Maga Donatus említi az előző paragrafusban, hogy:

semper nomina comicorum servorum aut a nationibus sunt indita, ut Mysis Syrus, aut ex accedentibus, ut Lesbia velut ebriosa a Lesbo insula, quae ferax est suavissimi candidissimique vini, aut a moribus et vernilitate, ut Pseudolus, aut ex negotio, ut Chrysalus, aut ex qualitate corporis, ut Thylacus, aut ex specie formae, ut Pinacium.¹⁵³

Terentius Andriájában a bába neve Lesbia, akit Archylis azért hívat, mert ő a legjobb ivócimborája. Ezért egyfajta névvel való gúnyolódásként is értelmezhetnénk Mysis zsörtölődését. Donatus azonban nem a beszélő név szellemességét, hanem a frappáns jellemzést értékeli Terentius művében. Ennek a jellemzésnek csak része a ridiculum a nominibus alkalmazása, a facetián nem szójátékot kell értenünk. A klasszikus szerzők Vergiliussal kapcsolatban emlegetik ezt a fogalmat, ami azt jelenti, hogy a facetiának mindenképpen finom és elegáns szellemességnek kell lennie. Terentius szellemessége, mint Donatus mondja, itt az oikonomiában nyilvánul meg.

Az „oikonomia” irodalmi értelemben gazdaságos elrendezést, szerkesztést jelent.¹⁵⁴ Retorikailag ez a dispositióhoz tartozó mozzanat. Heinrich Lausberg kézikönyve két helyen említi; először az inventio című fejezetben, majd a dispositióban az ordo artificialis tárgyalásánál.¹⁵⁵ Mindkét helyen Sulpitius Victorra hivatkozik, aki szerint az a tudatos szerkesztést, az ordo artificialist jelenti, amelyet az ordo naturalis, a természetes sorrend felforgatásával hozunk létre, ha az ügy úgy kívánja.¹⁵⁶

Terentius idézett helyén a természetes sorrend azt kívánta volna, hogy előbb lássuk magát Archylist, és csak aztán halljuk Mysis válaszát. A Donatus által is említett compendium (megtakarítás, haszon) megszerzése indíthatta Terentiust az összefoglaló tömörítésre, hogy Mysis szavaiból számtalan fontos dologról értesüljünk.

Az Andria idézett helyén Mysis első szavai még Archylishez szólnak, akinek ha a színpadon nem is, de a történet szerint felépített fiktív világban a házfalak mögött jelen kell lennie. Példánkban a szerző a színpadon meg sem jelenő személyt ábrázol azzal, hogy róla vagy hozzá beszélnek, ez azonban nem felesleges kitérő, hanem a mű struktúrájába jól illeszkedő, a néző/olvasó számára új információt hordozó lehetséges bővítmény, mely a részletesebb jellemzést, a környezet finomabb megrajzolását eredményezi.

Ez a meghatározás olyan retorikai eszközként értelmezi az inventio poeticát, amelynek célja elsősorban a delectatio, egyszersmind azonban docet is; a terentiusi szöveghelyen az gyönyörködtet, hogy megmosolyoghatjuk Archylis kisstílű választási szempontjait, a rövid jellemzéssel pedig tudásban is gyarapodunk az androsi lány háztartását illetően, sőt mindez meg is indíthat (movet) bennünket: kikacaghatjuk Archylist, vagy sajnálhatjuk Glyceriumot, a kismamát. Semmiképpen sem nélkülözendő eleme tehát a műnek, hiszen teljesíti az irodalmi művek három feladatát, sőt éppen ez a leírás segíti a fiktív világ alaposabb megfestését, életszerűbbé tételét. Hiszen Mysis szavai nemcsak Archylishez és Archylisről szólnak. Rengeteg fontos információval leszünk gazdagabbak: monológjában jól jellemzi a bábát, a részeges Lesbiát, majd találkozik a gyermek apjával, Pamphilussal. Mysis színrelépése és összefutása Pamphilussal lehetővé teszi azt, hogy az ifjú is elmondhassa, hogy eközben mi történt a forumon. A fenti „lehetséges bővítmény” kifejezést ezért a szerzői invenció, és nem a műegész szempontjából véve használtuk. A mű szempontjából az inventio poetica nem bővítési, hanem szerkesztési mozzanat.

Egy vers szépségét nem egy-egy részlet (fictio, eloquentia, metrica, etc.) szépsége adja, hanem ahogy ezt a korban is jól tudták,¹⁵⁷ a részek összhangja, harmóniája. Ezt hozza létre a gazdaságos szerkesztés, az oikonomia.

Azt jelentené ez, hogy az inventio poeticát a dispositio officiuma alá tartozó dolognak kell tartanunk, és a szellemességen alapuló szerkesztést kell rajta értenünk? Vajon van-e jogunk egyetlen szövegrész alapján hátat fordítanunk az eddigi elgondolásoknak, és teljesen új definíciót bevezetnünk? Ennek eldöntéséhez fel kell idéznünk, hogy az elméleti munkákban hogyan szerepel a kifejezés.

Inventio poetica multiplex

Donatus szerint tehát a dráma idézett részei a költői leleményhez tartoznak, hogy egy kis szellemességet vigyenek a szerkesztésbe. Itt is felvetődik a kérdés, hogy vajon Donatus terminus technicus-ként használja-e az inventio poeticát, vagy ez nála csak egyszerű alkalmi szókapcsolat. Ha Bartók István áttekintését figyelmes szemmel olvassuk, akkor egyre inkább meggyőződésünkké válhat, hogy az inventio poetica az elméletíróknál is inkább tekinthető magától adódó jelzős kifejezésnek, mintsem pontosan definiált elméleti fogalomnak.

A már említett Boccaccio-helyen szereplő „habet enim suas inventiones rhetorica” kifejezésből konstruálható egy, a retorikai inventiókkal szembeállítható „inventiones poeticae” kifejezés, ám csak így, többes számban.

Alessandro Lionardi 1554-es traktátusának címe: Dialoghi dell' invenzione poetica.¹⁵⁸ A mű a szónok, a költő és a történetíró közül a másodikat tartja a legnagyobbnak.¹⁵⁹ Mindhárom használja az inventiót, a dispositiót és az elocutiót, de ezek közül az inventio a legfontosabb. Itt van szükség a legkülönlegesebb tehetségre, mert az inventio nem egyszerűen az érvek megtalálása, hanem a költő ismereteinek összességét, a természet valósághű utánzását és a kitalálást is magában foglalja.¹⁶⁰

Julius Caesar Scaliger azt mondja poétikájában, hogy amint az énekesre a hang, úgy a költőre az inventio a jellemző.¹⁶¹ A költő kitalál, költ. Vajon nem tautológia, azontmondás-e az inventio poetica: költői költés, költői költemény?¹⁶²

Scaliger mondata azonban folytatódik, mégpedig a következőképpen:

[...]erit [...] Poetae autem, inventio materiae, formae, ornatus dictionis. Inventionem dico rei: formam, modum repraesentandi: ornatum, versus ipsos cum suis figuris. Inventio autem multiplex, de qua suo loco.¹⁶³

A költő, mint a neve is mutatja: költ.¹⁶⁴ Ez a költés az inventio révén történik, ami egyaránt jelenti az anyag, a forma, és a megfelelő szavak kitalálását.

A Vita poetica című tankönyv szerint a költészet formája a fictio.¹⁶⁵ Ez a munka így határozza meg (magának az inventiónak a tárgyalása előtt!) a fictio poetica mibenlétét:

Fictio poetica est rerum verisimilium ad apparentiam excogitatio, sub falsitate includens veritatem.¹⁶⁶

A költői fikció a fentiek alapján tehát csak eszköze, nem pedig lényege az irodalmi alkotásnak. Ha a költészetet fikcióként vagy eloquentiaként definiáljuk, akkor nem is túl szerencsés, ha az inventio poetica lényegét is ugyanebben próbáljuk keresni, hiszen így minden költői munkát inventio poeticának kellene neveznünk. (Árulkodó ez az azonosítás abból a szempontból, hogy a kutatók valami oknál fogva az inventio poeticát az irodalmi alkotás lényegével érezték azonosítandónak.)

Mindenképpen észre kell azonban vennünk, hogy az általunk ismert elméleti szövegek az inventiót összetett (multiplex) jelenségként értelmezik. A költőnek (mint inventornak) a matériát, a formát és az ornátust egyaránt ki kell találnia. Ha terminus technicusként próbáljuk olvasni a kifejezést, azt csakis ebben az értelemben tehetjük meg, amely nem könnyen azonosítható a Balassinál megjelenő inventio poetica-fogalommal.

Balassinál és követőinél úgy tűnik, valamilyen fajta éneket jelentett az inventio poetica, míg a teoretikusoknál módszert, eljárást, a költői feltalálás tudományát. E kettőt nem szabad automatikusan egynek olvasnunk, és egyszerűen azonosítanunk a fikcióval, az eloquentiával vagy a szellemes szerkesztéssel. Donatus sem azt mondja, hogy az inventio poetica a szellemes szerkesztéssel azonos; szövegéből mindössze annyit tudhatunk meg, hogy a költői lelemény megnyilvánulhat a szellemes szerkesztésben is.

Az inventio poetica egyrészt költői eljárást jelent, másrészt az elméleti fogalom metonimikus átvételével magát a költői leleménnyel megalkotott költeményt. Ezzel nem mondok újat, régóta tudjuk ezt. Balassi határozott biztonsággal használja a kifejezést. Nem kell magyaráznia, hogy mit jelent.¹⁶⁷ Talán ő is az irodalmi alkotás számára leglényegesebb elemét értette rajta, mint aztán mindenki más. De vajon mi lehetett ez az elem? Pontosabban mi lehetett ezeknek a verseknek a leglényegesebb elemük? Véleményünk szerint a szellemesség.¹⁶⁸ Hogy miért hangsúlyos Balassinál a szellemesség, azt a következőkben igyekszem megvilágítani.

Balassi Bálint inventio poeticái

1913-as tanulmányában Eckhardt a következőket írja Angerianus és Marullus részleges hatásának tárgyalásakor:

Az angerianusi és marullusi epigrammákat Balassi szavával versszerző találmányoknak (inventio poetica) lehetne nevezni. Ezek a költemények, melyeket így maga Balassi külön névvel jelöl, csakugyan messze estek az igazi lírától. Angerianusék epigrammáikkal valamelyes eredetiséget igyekeztek a humanista konvencionalizmus szárazságába belevinni. Kísérletet tettek arra nézve, hogy a szokásos bókokat, könyörgést, jajveszékelést ötletes formában adják. Ebbeli törekvésük azonban üres szellemeskedő játékban merül ki. Céljuk tehát még mindig a hódítás a régi eszközökkel, de a szellemeskedéssel új elem járult a régi alaphoz. Formájukra nézve tényleges epigrammák: a hosszú kifejtést mindig csattanó követi. Nem hihető, hogy Marullusék ötletei mind eredetiek, de olyan rendszerességgel és következetességgel senki sem írt versszerző találmányokat, mint ők.¹⁶⁹

Ezt követően elbeszélésekre, párhuzamokra, és dialógusokra osztva tárgyalja az inventio poeticákat.¹⁷⁰ Az elbeszélésekhez sorolja a csókokat (X., XVII.) és a Cupido-történeteket (XLII. XLVIII.). A párhuzamok között a XLI., L., LIII. és a XLIII. éneket említi, a párhuzamhoz hasonló szerkezetű felsorolások között a XLVII., LVII. és a LXXI.¹⁷¹ első strófáját.

Eckhardt a fenti idézetben arról beszél, hogy a humanista költészet száraz konvencionalizmus; ez azt jelenti, hogy a valósághoz nincs sok köze, azaz: fikciós; Angerianusék eredetiséget igyekeztek vinni ebbe a szárazságba; ez az eredetiség a hagyományos témák ötletes formában való előadását jelenti, de mégis csak üres szellemeskedés, amely távol esik az „igazi lírától”; ezek a versek formailag epigrammák, megkülönböztető nevük: inventio poetica.

Elnézést kérek, hogy ilyen részletesen magyarázom Eckhardt Sándor szavait, de észre kell vennünk, hogy az ő kimondatlan törekvései itt a következők:

1) sablonköltészetként definiálni a humanista költészetet,

2) bizonyítva ezáltal az azt feldolgozó Balassi nagyszerűségét,

3) megcáfolni Szilády ama nézetét, mely szerint az inventio poetica a költő egyéni leleményét jelenti.

Nem az inventio poeticát akarja tehát definiálni, hanem a szellemeskedő inventio poeticák közé „igazi lírát” is vegyítő Balassi eredetiségét kívánja hangsúlyozni.

Eckhardt itt a neolatin szerzők műveit is inventio poeticának nevezte, mivel éppolyan szellemeségre kifutó bókverseket olvashatunk náluk, mint Balassinál. Más irányú törekvései miatt azonban Eckhardt maga sem látja meg igazán a sorai között rejtőző definíciót, és később, a kritikai kiadás jegyzetapparátusában a „humanista vagy egyéb lelemény” (= szellemesség) kifejezéssel a „nem tisztán élményszerűt” (= fikciót) állítja szembe. Holott ezek elsőfokon nem ellentétesek egymással, hiszen a valóság is produkálhat szellemes eseteket, és a fikció is lehet szellemtelen. Talán ez az eckhardti pontatlanság is az oka lehet annak, hogy a kutatók figyelme a későbbiekben nagyon erősen a fikció felé irányult, és a szellemességről, mint az igazi versszerző találmányról már szinte teljesen megfeledkezni látszottak. Holott semmiképpen nem lehet a marullusi, angerianusi és Balassi-féle inventio poeticák megkülönböztető jegye a fikciósság akkor, ha ez már az inventio poeticák megjelenése előtti „humanista sablonköltészetnek” is jellemzője volt.¹⁷²

De igaza van-e Eckhardtnak, amikor Balassi versszerző találmányait ötletes formában, azaz szellemes szerkesztéssel előadott verseknek tartja? Kimutatható-e ilyesfajta facetia az inventio poeticának nevezett énekekben?

Láttuk már, hogy mit mond a Balassa-kódex. Nézzük, hogyan interpretálja ezt a bejegyzést a szakirodalom! Az alábbiakban táblázatba foglalva közlöm, hogy a különböző szakírók Balassi Julia-ciklusának mely darabjait tartják versszerző találmánynak. (A táblázat emellett jelöli azt is, hogy a Balassa-kódex mely énekek előtt használja a kifejezést, illetve hogy a donatusi és az eckhardti meghatározás tanulságai alapján mely darabok minősíthetők versszerző találmányoknak.)

A Julia-cikluson kívül eső művek esetében nem sokan nyilatkoztak arról, hogy minősíthetők-e ezek inventio poeticáknak. Eckhardt véleménye szerint „az első időszak költeményei között [...] versszerző találmány csak öt van ( X., XV., XVI., XVII., és XX.).”¹⁷³ Az inventio poeticák felosztásánál pedig említi még a Vitézek karjokkal incipitű éneket is. Horváth Iván táblázata, melyben bináris megkülönböztető jegyekkel jellemzi az egyes inventio-csoportokat, a genus epigrammaticumba sorolt inventio poeticák között említi a 15., 17., 57., 62.¹⁷⁴ és a 63.¹⁷⁵ sorszámú énekeket is.¹⁷⁶

Balassi Bálint inventio poeticái a különböző felosztások szerint144
Sorszám és incipit	Balassa-kódex145 1650k.	Eckhardt Sándor 1951	Horváth Iván 1982	Pirnát Antal 1983	Kőszeghy Péter és Szabó Géza146 1986	A donatusi meghatározás alapján
34. Méznél édesb szép szók
35. Régi szerelmem nagy tüze
36. Egy nagy követséggel
37. Ez világgal bíró
38. Egy kegyes képében						*
39. Ez világ sem kell már nékem
40. Engemet régolta				*		*
41. Széllyel hogy vadásza		*	*	*	*	*
42. Fáradsága után	*	*	*	*	*	*
43. Te, szép fülemile	*	*	*	*	*	*
44. Mindennap jó reggel	*	*	*	*	*	*
45. Kérde egy barátom		*	*	*	*	*
46.Bezzeg nagy bolondság		*	*	*	*	*
47. Idővel paloták	*	*	*	*	*	*
48. Szerelem s Julia		*	*	*	*	*
49. Ha ki akar látni		*	*	*	*	*
50. Julia két szemem		*	*	*	*	*
51. Áldott Julia		*	*	*	*	*
52. Édest keserűvel		*	*	*	*	*
53. Hét fő csillag vagyon		*	*	*	*	*
54. Óh, magas kősziklák		*	*	*	*	*
55. Mi dolog, Úr Isten			—147	*	*	*
56. Kegyes, vidám szemű
57. Én édes szerelmem
58. Óh, nagy kerek kék ég

Vizsgáljuk meg ezek után, hogy az inventio poetica = bókvers definíció alapján mely énekek minősülnek versszerző találmánynak. A meghatározásnál a következő jegyeket fogjuk keresni:

– humanista szellemiségű

– udvarló vers

– ötletes szerkesztéssel.

Keresésünkben nem tekintjük külön szempontnak a fiktív mitológiai apparátus alkalmazását, ez véleményünk szerint része lehet a humanista szellemiségnek. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a humanista költészetrendszerben minden szerelmi történet hátterében ott áll Venus és Cupido. Némán, és sokszor csak hatásaikban észrevehetően. Létezésük fiktív világában láthatatlanul befolyásolják életünket. A költői invenció azonban láthatóvá teheti őket, a mű világának állandó háttérszereplőit. Balassi negyvenkettedik énekében már nem is némaszereplő Cupido, hiszen az ő aktív részvétele és közreműködése nélkül nem lehetne az ének inventio poetica. A facetia, vagy ha úgy tetszik szellemes ötlet, amely a negyvenkettedik ének cselekményének alapja, az, hogy Cupidót annyira megtéveszti Julia szépsége, hogy Juliát Venusnak „alítja”. Ez a facetia az inventio poetica nélkül csak egyszerű bók lenne (Julia olyan szép, mint Venus), így ügyes szerkesztési fogással a vers alapja lesz; egyetlen hízelgő hasonlat köré egy egész történet teremtődik.

A fenti definíció alapján Balassi Bálint inventio poeticái tehát a következők:

A „gyermeksígétül fogva házasságáig szerzett” énekek közül:

- Harmadik (Eredj, édes gyűrőm...) itt a hölgy szépségét a gyűrűhöz intézett szavak mesélik el. A szerkesztést vö. a Tizenötödikével.

- Tizedik (Valaki azt hiszi...) humanista toposzokat sorol fel a szerelem hiábavalóságáról; a vers csattanója, hogy mindezek ellenére is megmarad szerelmében. Vö. Ötvenkettedik.

- Tizenötödik (Hallám egy ifjúnak...) a hölgy és a méhek hasonlóságát a méhekhez szóló ifjú szájába adva mondja el. Vö. Harmadik.

- Tizenhetedik (Csókolván ez minap...) jellegzetes humanista szellemesség: „annak adja okát, hogy él, noha a lélek a szerelmeséhez elszökött tőle”.

Eckhardt szerint inventio poetica még a 16. és a 20. Hősünk mindkettőben álmát meséli el. Az egyikben hűséget kér tőle az álomban megjelenő hölgy, a másikban meg akarja ölni. Régebben úgy gondoltam, hogy az álom elmesélése még nem szellemes szerkesztés, és bár mindkettő szerelmi témájú, egyik sem bókvers. A humaista irodalomban azóta kissé jártasabb lévén, ma már igazat kell adnom Eckhardt Sándornak, ez a két ének is inventio poetica.¹⁸¹ Ellenben nem inventio poetica, de még csak nem is bókvers a 28., amely epigrammatikus ugyan, de szellemessége nem éppen finom; sem a 30., mely humanista, de nem epigrammatikus.

Balassi Julia-ciklusának inventio poeticái a facetia milyensége szerint a következők:

Egyetlen szellemes ötlet az apropója a 38., 40., 41., 42., 46., 47., 48., 50., 51., 52. és az 55. éneknek.

A Harmincnyolcadiké: „Hertelen hogy látám, előszer alítám őtet lenni angyalnak” A Negyvenediké „az salamandra példája”. A Negyvenegyediké: „Két Diana vagyon talám ez világon? mely hasonló ez hozzá!”. A Negyvenkettődiké: Cupido Juliát szépsége miatt Venusnak nézi. A Negyvenhatodikban Julia azt mondja, írja le az ő képét a költő, ha a szerelem képét akarja megírni. A Negyvenhetedikben felsorolja mi minden múlandó, szemben az ő szerelmének örök és maradandó voltával. A Negyvennyolcadikban arról ír, hogy „Juliának, s nem az szerelemnek adta meg magát.” Az Ötvenedikben megintcsak „Juliát hasonlítja a Szerelemhez.” Az Ötvenegyedikben elnyeri a nyilas Cupido fegyvereit a szemeivel nyilazó Julia. Az Ötvenkettődik ének Cupidóhoz intézett szemrehányása és Cupido válasza a Tizedikhez hasonlít annyiban, hogy a panaszos indítás után más végkifejletre számítanánk. Az Ötvenötödik szerkezetében az Ötvenkettődikhez hasonlít.

A szellemesség több szemponton keresztül jut érvényre a 43., 44., 45., 49., 53. és az 54. énekben.

A Negyvenharmadikban több összehasonlítást tesz önmaga és a fülemile között, hasonlóképpen, mint a Negyvennegyedikben, ahol „a darvaknak szól”. A Negyvenötödikben szellemes válaszokat ad barátja kérdéseire, ehhez hasonló a másik dialógus, az Ötvennegyedik ének. A Negyvenkilencedikben „sokféle dolgokhoz hasonlítja magát és a szerelmet.” Az Ötvenharmadikban pedig „az hét planétákhoz hasonlítja Juliát.”

A Julia-ciklus többi verse nem inventio poetica. A csak kezdősorában ránkmaradt Harminchatodik valószínűleg a Harminchetedikhez hasonló ének lehetett, de ezt nem tudhatjuk biztosan.

A Julia-ciklust követő énekek közül inventio poetica az 57. és a 62.¹⁸² Ezek a 47.-hez hasonló felsorolások. A 63., a Nyolc ifiú legén... incipitű ének echós vers, mint az Ötvennegyedik, de az Óh, magas kősziklák... udvarló vers, a Nyolc ifiú legén... pedig csak beszámoló egy költői versenyről.¹⁸³

Mindezek alapján úgy tűnik, használható definíciót sikerült előállítanunk Balassi Bálint inventio poeticáinak értelmezéséhez. Nem tagadjuk a nyelvi megformálás és a fiktivitás fontosságát; ezek, mint az elméleti hagyomány mutatja, valóban lényeges elemei minden inventio poeticának. Véleményünk szerint azonban Balassinál a kifejezés speciálisan bókverset jelent. Ő maga ugyan csak tizennégy bókoló versét nevezi versszerző találmánynak, ami nem jelenti azt, hogy csak ez a tizennégy ének minősül annak. Az Ötvenötödik ének argumentuma a megelőző tizennégy ének összetartozását, funkcionális azonosságát hivatott jelezni a Julia-ciklus ezt keretező énekein belül.¹⁸⁴

Az inventio poetica jelentése

A fentiekben áttekintettük az inventio poetica kifejezés különféle értelmezéseit. Elkülönítettük egymástól az elméletírók teoretikus, Balassinak és követőinek praktikus inventio poetica felfogásait. Véleményünk szerint Balassinál az inventio poetica kifejezés szellemes, ötletes szerkesztésen alapuló humanista szellemiségű udvarló verset, bókverset jelent.¹⁸⁵ Felhívtuk a figyelmet arra, hogy Balassi követői már valószínűleg nem ezt, hanem a teoretikus hagyományokhoz visszakanyarodva, fiktív mitológiai apparátussal operáló verset, illetve költői eljárást értettek a poetica inventión. A teljes visszatérést a teoretikus értelmezéshez a Balassi-filológia szakírói szolgáltatták, akik többnyire inkább versszerző eljárást, mintsem műfajt vagy verstípust értettek a kifejezésen.

Szellemes szerelem

Honnét ered vajon ez a szellemességre alapuló, bókoló verstípus? Szilády kiadása és Eckhardt tanulmánya óta nem vitatta senkisem, hogy ezeket a bókverseket Balassi a neolatin költőktől tanulta el.¹⁸⁶

Paul Van Tieghem a reneszánsz latin szerelmi költészetet az antik mintákra, Catullus, az elégikusok és az Anthologia Graeca hatására vezeti vissza; a provanszál és a középkori itáliai hagyományok megőrzését megemlíti ugyan, de részletesen nem foglalkozik velük.¹⁸⁷ Theodor Elwert szerint az antik minták imitációja, mely valójában a velük való aemulatiót jelenti, nem zárja ki a modern szellemet, arról van inkább szó, hogy a modern érzelmek (sentimenti moderni) klasszikus köntösben jelentkeznek.¹⁸⁸

Leonard Forster egyértelműen petrarkistának nevezi a Petrarca utáni latin lírát. Szerinte a petrarkizmus lényege két pontban összegezhető. Az egyik, hogy a szeretett fél az istenség szimbólumaként szerepel a versekben; a másik pedig a petrarcai paradoxonok gyakori alkalmazása.¹⁸⁹ Forster szerint a neolatin költészetben az első a firenzei, a második a nápolyi iskolára jellemző, ezért az elsőt komoly (serious, serio) a másodikat szellemes (witty, arguto) petrarkizmusnak nevezi. A neoplatonikus filozófia csak firenzeieknél jelenik meg (Pietro Bembóval) a petrarkizmuson belül.¹⁹⁰ Forster a petrarkizmust röviden úgy határozza meg, mint a petrarkai témák és retorikai alakzatok fegyvertárát;¹⁹¹ és hozzáteszi, hogy Ovidiust, illetve az akkortájt előkerült Anakreónt és a Görög Antológiát sajátos fénnyel vonja be a petrarkista költészet.¹⁹² Hogy ez a sajátos fény mit jelent, arra nem tér ki.

Pierre Laurens viszont a Forster szerint leginkább petrarkistának tartott oximoron, a tüzes jég vagy jeges tűz¹⁹³ képét már az antik irodalomból eredezteti, és alapos áttekintést ad ennek a neolatin költészetben való előfordulásairól.¹⁹⁴ Claudie Balavoine dolgozata Joannes Secundus Basiájának utánzói kapcsán nem is emlegeti a források között a petrarkizmust, hanem csak Catullust, a latin elégiaköltőket és a Görög Antológiát.¹⁹⁵

A humanista epigrammának két gyökere van, az egyik Martialisra, a másik az Anthologia Graecára nyúlik vissza. A korai humanisták a görög epigrammák – ma ismeretes – két nagy gyűjteményéből még csak a rövidebbet olvashatták, a Maximus Planudes-féle 1301-es ún. Anthologia Planudeiát, mert a heidelbergi kéziratot, melyet Palatina néven emlegetünk, csak a XVII. század elején fedezik fel.¹⁹⁶ A kettő együtt 4150 epigrammát tartalmaz; a Palatinában 1200 olyan szöveg van, amely nem található meg a Planudeiában; ez utóbbiban pedig 400 olyan, amely nincs meg a Palatinában. A Planudes-féle gyűjteményt az 1460-as évektől kezdve ismerik Itáliában. Nyomtatásban Firenzében, 1494-ben jelent meg először, és számos kézirata és kiadása maradt ránk.¹⁹⁷ Marullus illetve Angerianus a következő görög epigrammákat imitálta:

Anthologia Palatina	Marullus	Angerianus	Balassinál
V. 78.	Suaviolum invitae rapio...		17. Csókolván ez minap...
V. 15.		Nunc ubi Praxiteles?...
V. 70.		Tres quondam nudas vidit...
V. 74.		Floribus intextam diversis...
V. 80.		Flos ego, qui venio...
V. 92.		Ecce tumet forma...
V. 95.		Sunt geminae Veneres...
V. 97.		Es Deus, ambobus, si..., Fallitur esse deum...
V. 98.		Postquam picta fuit...
V. 144.		Iam crescent albi flores...
V. 145.		Ante fores madidae...
V. 155.		Quid speculum spectas?..., Se nudam aurato dum spectat...
V. 168.		Non ego turbati...
V. 268.		(?); Non procul hinc...
VII. 161.	Nuncia magnanimi volucris...
VII. 617.	Orphea dum miseranda...
VII. 670.	Lucebas superis, mea...
IX. 48.		Fit cycnus, taurus...
IX. 61.	Mater Lacaena conspicata...
IX. 65.		Veris honor flos est...
IX. 108.	Lascivum irtaus pater...
IX. 146.	Quaenam haec tam...
IX. 163.	Cum ferret medios...
IX. 346.	Quid vaga tot terras...
IX. 440.		Vidit Amor dominam...	51. Áldott Julia...
IX. 456.	Cum male formosum...
IX. 497.		Consule quid faciam...
IX. 506.	Quod Sappho Aoniis...
IX. 515.		Tres Charites, tribus...
IX. 627.		Quum dormiret Amor..., Iclyta laudtas peteret...	C/4. Csudálván egy ferdőt...
X. 84.		Flens veni in terris...
X. 85.		Ut grex porcorum morti...
XI. 3.		Optarem fieri dives...
XI. 53.		I, lege nunc florem...
XI. 307.	Et Venus est uxor...
XVI. 151.	Tu qui me casusque...
XVI. 160.		Aspiciens pictam.., Parthenopen quum laeta...
XVI. 171.		Ibat venatum in silvas...
XVI. 200.	Spreverat Idaliam...
XVI. 211.		(?). Dormis, saeve puer...
XVI. 275.	Quis puer hic?...
XVI. 295.	Vane quid affectas...

A fentiek közül Balassi csupán hármat költött át magyarra, Marullus Suaviolum invitae... kezdetű epigrammáját, Angerianustól pedig az Inclyta laudatas... és a Vidit Amor dominam... kezdetűt. Jóllehet, a két latin költőnek majdnem minden verse ilyen stílusú, mint a megnevezettek.

A Damasus Blyenburg szerkesztette Veneres Blyenburgice Sive Amorum Hortus című, röviden Hortus Amoris néven emlegetett antológia, mely 1600-ban jelent meg Dordrechtben, 150 költő 1137 versét tartalmazza. Ebből Bembóé 2 vers, Castiglionétól 1 szerepel, Pontanustól 52, Angerianustól 49, Franchinustól 45, Marullustól 26, Secundustól 18, Tebaldeótól 6, Scaligertől 89.²⁰² A gyűjtemény maga öt „areolából” vagyis virágágyból áll. Ezen belül is vannak felosztások, Forster a következőket ismerteti.²⁰³

I.
1. Salutationes
2. Invitationes
3. Allusiones
4. Preces
5. Lamenta
6. Ad Amicam et contra
7. De vita, fidelitate et miseria sua
8. De Amore suo
9. De virtute et praestantia Amoris
10. Vituperia

antik szerelmi líra      Petrarca olasz lírája
                  ↓              ↓
           neolatin szerelmi költészet