Ett(itt) el?kezdetik Remete Szent Pálnak élete

Dicsőséges Remete Szent Pálnak életét írta meg Szent Jeronimos doktor csodálatos ő bölcs tudománnyal.? Az időben, mikoron írnának sziletetnek utánna kétszázötvenhat esztendőben, Decius császárnak urasága alatt, mikoron nagy, mondhatatlan nagy háborúság vala ez világon az keresztyének ellen,? az időben ez Szent Pál vala tizenhat esztendős gyermek, és deáki bölcsességben tudós és értelmes, kinek ő szilei ki?múltanak vala, és csak egy házas nényjével(nénnyével) maradott vala meg ő atyjának jószágában. / De írásnak bizonysága szerént mire nem keszerejt(kényszerít) pénznek ő átkozott telhetetlen kévánsága, kezde őtet az ő nényjének ura háborgatni és halálra(halárra) keresni, hogy mivel mind az teljes(tejjes) jószág réá(reá) maradhatna. Mikoron azt az ifjú eszében vette vóna, meg rettene rajta, és el?hagyván minden jószágát futamék az hegyekbe, és el?enyészté ennen magát, hogy senki meg ne lelné, míg az háboróságnak vége lenne.? És [az] ott szolgálja és imádja(imággya) vala naponkéd az Úr Istent. De mikoron eszében vette vóna Úr Istennek szent malasztja miatt ez világnak el?múlandó voltát és veszedelmét, kezde lassan-lassan tovább és beljebb(bejjebb) az pusztában menni(ménni). Talála együtt egy kő?szikla szkadást, kinek alsó részében egy szoros odút, kinek ajtaján egy nagy kő vala támasztván. Mikoron azt el taszította vóna, egy kis hajlokot mint egy kis kamorát talála belől benne, kinek semmi padlása nem vala felül, de csak régi pálma fáknak ágay hajlottanak vala réá(reá). Mégy kő?sziklának alatta, egy kisded kút?fő es(és ‘is’) származik vala. Ez helyt(helt) Szent Pál meg kéváná és meg szereté, és lakodalmul választá maganak. Ott azért naponkéd éjjel és nappal imátkozik vala, bejtel vala.? Mikoron meg?éhezett vóna, az pálma?fának gyimelcsével él vala, és az kútfőből iszik vala, ruhát kedég és nyugodalomra való ágyat az pálma?fának leveléből szerzett vala.? Azonképpen ez bódog ember nagy édes angyali életben éle holtik.(holtig) Mikoron azért száztizenhárom esztendőket teltett vóna, más pusztában Bódogságos Szent Antal es tart vala penitenciát az ő tanojtványival immáran tíz heán száz esztendeiglen, de nem tudja(tuggya) vala Szent Pált az belső pusztában angyali életet tartani.? Ejjen(Elyen ‘ilyen’) nemű gondolatja(gondolattya) esék őneki, hogy őnálánál sem első, sem jobb remete nem vóna az pusztában. És mikoron nyugonék, meg?jelenék őneki, hogy őnálánál az belső pusztában jobb vóna, és hogy meg köllene őtet látogatni. Ottan,? mint meg?verradott vóna, egy estápot vén kezében, és el erede me?keresni mondván ennen magában: “Hiszem Istent, hogy az ő szolgáját ennekes meg?jelenti, kit meg?ígért.” Mikoron azért menne(ménne) az pusztában az első napon sok csoda lelkes állatokat talála elől, nekiktől meg?retten vala, nekik Isten akaratjából(akarattyából) utat mutatnak vala őneki, és semmiben bizodalma nem, hanem csak ÚR Istenbe és az szent keresztnek jegyében. Másod napon meg azon képpen. Annak utánna juta egy nagy setét és homályas pusztában, mint ha egy vóna. Mikoron menne az setétében, és szenetlen imátkoznék gyakorta(gyakortá) meg?akad vala az kevekben(kövekben) lába, mert nem lát vala ingyen hova lépni es(és), és nagy zergés tészen vala. Láta azonkezben egy kisded világosságot, és kévánja(kévánnya) vala, ha oda érhetne. Bódogságos Szent Pál azért hallá meg az zergés, és ottambe méne cellájában, és be szegezé az cella ajtaját. Mikoron Szent Antal oda jutott vóna, zergetni és kérni kezdé, hogy meg?nyitná őneki, mondván: “Ki légyek(légyek) én, honnan és miért jettem, jól tudod. Tudom, hogy nem érdemleném az te színedet látni, de maga mind addiglan sem mégyek(megyek) el ennen(énnen, innen), míg nem látom, mire távoztacc(távoztatsz) el engemet,? ki az bestyeket be?fogadod.? Meg?kerestelek és meg?leltelek.? Azért zergetek, hogy meg?nyissad énnekem(ennekem) es. Ha kedég nem érdemlem, ett(étt, itt) halok meg ajtód előtt hiszem,? avagy testemet temeted(temeded) el.” Mikoron ezenképpen kenyeregne Szent Antal, felele őneki onnan belől Szent Pál: “Uram, senki semmit úgy nem kér, hogy fenyegesse, te kedég fenyegetsz(fenyegecc), ha meg nem nyitom, noha meg halandóhoz jettél.” Annak utánna nagy eremmel meg?nyitá őneki. Ottan azért, mint egymást láták, egymást meg?ölelék és apolhaták(apolgaták) nagy isteni szent szeretettel. És mikoron Úr Istennek hálát attanak vóna, leülének, és monda Szent Pál Szent Antalnak: “Íme, kit nagy fáraccsággal(fáradsággal) kerestél, ez meg?rotadandó [...] testnek vénségét, az te vénséged el temeti. Íme, látod ez embert, ki hamar porrá lészen.” És mikoron ott édesdeden beszéllelének, azonkezben jeve egy holló hozzájok(hozjájok), és egy egész cipót hoza őnekik,és el méne. Ez kedég vala Istennek angyala.? És monda Szent Pál: “Íme, én szerelmes atyámfia, az Úr Isten ebédet kildett minekünk.? Íme, mely(mejj) kegyes és irgalmas az Úr Isten:? immáran hatvan esztendei vagyon, mi últa mindenkoron fél-fél cipót érdemlettem. De, íme, az te jeveteledre meg?ketteztette(kettéztette) Úr Isten az eledelt(éledelt).” Azért hálát adván  Úr Istennek azon le?ülének az kút vizének felette, és veteködés lén közötök, ki szegné meg az kinyeret. Szent Pál keszerejli(készerejli, kényszeríti) vala Szent Antalt, mondván: mert Úr Isten ő érette tette vóna az csodát. Szent Antal kedég viszon ellen, mert miért nagyobb és vénebb vóna, őneki kellene meg?szegni. Mikoron mind kettőnek kezébe vóna az cipó, ottan hason ketté válék(valék), és kinek mind egy rész juta benne. És mikoron öttek(ettek), ittak vóna, azon éjet nagy isteni és mennyei édes szóbeszédben vivék ki. Mikoron az nap fel?támadott vóna, monda Szent Pál Szent Antalnak: “Még régen tudom vala, szerelmes atyámfia, hogy ez tartományokban lakozol. Régen meg?ígyért(ígért) vala tégedet énnekem(énnékem, ennekem) az Úr Isten. De miért immáran el?jeve az idő, hogy el?nyugodjam(nyugoggyam), és kit koronkéd kévánok vala, az?az ki?feslenem és Úr Krisztussal lennem, immáran csak kél(kell) az igazságnak(igasságnak) koronáját énnekem(énnékem, ennekem)  meg?adni. Te azért Úr Istentűl bocsáttattál én hozjám(hozzám), hogy ez szegény testet be?fedezjed(fedezzed) felddel.” Halván azért ezeket Szent Antal el?fakada sírva, és nagy óhajtással kéri vala, hogy ne hadná el őtet, de fogadná társul őtet Úr Istenhez menni. Monda Szent Pál őneki: “Nem kell tenéked(teneked) azt keresned, ami tied, de aki másé. Illik azért, hogy még sokakat gyejts(gyejcs) te az te példádnak miatta az idvességnek utánna, és úgy jejj Úr Istenhez. De inkább kérlek, menj(menny) el, hozd ede az palástot, ki tenéked(teneked) Athanasius pispek adott, hogy takarjad be véle(vele) az én halandó testemet.” Azt kedég mondá Szent Pál, nem hogy szikség vóna rá, de hogy az ő halálának keserűsége kinnyebb lenne, mikoron senki nem vóna vele. Azt halván Szent Antal és(es) el?ámélkodván rajta, honnan azt tudná. Látván azért, hogy Úr Isten vóna az emberben nem mere(meré) semmit ellene szólani, de nagy sírással meg?apolgatá mind szemeit, száját, orcáját és kezeit, el mene hamarsággal az kalastromba, honnan jeve vala. Mikoron az két fráterek eleibe kőtenek vóna, kik őneki szoktanak vala szolgálni, mondának(mondanak): “Hol járál eddiglen tisztelendő atyánk?” Monda: “Jaj énnekem, binesnek, mert még(meg) hamis barát nevet(nevét) viselek. Látom Illyést és Jánost az pusztában, és Pált paradicsomban.”? És mikoron kérdenék, mi dolog vóna, monda: “Szólásnak ideje, vesztegségnek es ideje vagyon.” És fel vévén(vevén) az palastot esmeg útra erede. Mikoron másod napnak harmad órája(hórája) vóna, fel tekénte az égre, és látá az szent angyaloknak közötte szent prófétáknak(proffetáknak) és apostoloknak seregekbe szép fejér fényességben Pált menyországban fel?vinni. Látván azt szent [..] Antal, ottan le esék és kezdé magát az feldhez verni, mondván: “Pál, szerelmes atyámfia, mire hagysz el engemet? Mire mégy el kezenetlen? Mely(mély) késen ismertelek meg, mely(mély) hamar el?távozol én?tőlem!” Mikoron azért be?ment vóna Szent Pálnak cellájában, látá az testet hát térden áll, fejét, szemeit és kezeit az mennyekre fel?emelte, mint?ha élne. Mikoron azért imáccságot(imádságot) tett vóna, kezde neki szólani,? és mikoron látná, hogy semmit nem felelne, mert érté, hogy léleknél kil(lélek nélkil) vóna, ottan reá(réá) esék, és nagy siralmal kezdé szagolgatni mind szemét, száját. Mikoron azért keresztyén népnek szokása szerént imádságát(imáccságát)  el végezé vóna, fel őtözteté az testet, és ki?vivé el?temetni. Azon kedég felette bánkódik vala, hogy ásót nem vejt vóna, kivel sért ásna. Mikoron azért nem vóna mit tenni(ténni), azonkezben az pusztából jevének két oroszlánok, és le?esének az testnek lábánál, és nagy ordojtást tesznek vala, mint?ha siratnák ő ki?múlását. Elészer(eleszer) meg?rettene tűlök Szent Antal, de annak utánna meg?bizakodék, mert gondolá, hogy Isten akarattya(akaratja) vóna. Fel?kelvén azért az oroszlánok, és nem messze az testtűl egy vermet ásának lábokkal. Annak utánna menének(ménenek) Szent Antalhoz,? mint kezét, lábát megé,? nyilván mint?ha az munkának(mukának) jutalmát kérnék. Ottan Szent Antal az menyországra emelé fel kezeit és szemeit, mondá(monda): “Én uram, Isten, kinek akarattyánnál(akaratjánnál) kil(akarattya nélkil) még az fának levele sem hull(húl) e, aggyad(adjad) meg őnekik, miként jobban tudod.” És inte nekik, hogy el?mennének, és ottan el ménének(menének). Ő kedég fel?vevé az testet, és el temeté nagy sírással. Semmi tebbet ott való jószágból magának nem vén, hanem az ő palástyát(palástját), kit az pálma?fának leveléből kosár módra kötött vala Szent Pál. És haza méne az ő kalastromában, és az frátereknek vóta képpen mind meg?beszéllé, hol és mint járt vóna. És jeles innepeken mindenkoron reá(réá) veszi(vészi) vala Szent Antal Szent Pálnak palástyát(palástját). Ennek utánna úgy mond Szent Jeronimos doktor: “Inkább választanám Szent Pálnak palástyát(palástját) az ő érdemével, honnem mint ez világi bársonyos uraknak és királyoknak országit és kazdagságit.” Minekünk es Szent Pálnak érdemével aggya(adja) Úr Isten az erek életet.