Szent Kristóf mártír
Dicsőséges Szent Kristóf eredet szerént támada Kananeus nemzetből, kik ősfi szerént valának Noé pátriárkának nemzetéből, kiknek atyjok vala Kánaán[1], Noénak egyik fia, de megátkozta vala őtet az szeméremségért, kit rajta tettek részegségében.[2] Ez Kánaán fiának azért nemzetéből nagy és erős népek lésznek vala, mint az régi óriások. Ez Szent Kristóf is azon nemzetből vala, és olyan nagy magas ember vala, és hoszjasága tizenkét sengöt (singet)[3] tart vala. Ő pogánságának kedég idein állott vala az kananeosok királyához szolgálatra. Egyszer gondolatja esék, hogy oly királt keresne, kinél földön nagyobb és hatalmasb nem vóna. Felkele, és addiglan jára, hogy talála egy nagy hatalmas keresztyén kerált. Egy napon udvarnak szokása szerént, mikoron éneköt mondának elette, kiben az erdeg nevét gyakorta emlejtenék (említenék), az királ ottan keresztet vet vala orcájára. Azt látván Kristóf, szolgája, csodálkozik vala rajta, mit mívelne, és mi használatja vóna az keresztnek. Nem tírheté (tűrheté), hanem megtudakozék rajta. És mikoron nem akarná az királ megjelenteni, mondá: „Ha meg nem mondod, továbbá nálad nem lakom.” Azt hallván, [a király] készerejtés (kényszerítés) alatt meg kelle mondani, hogy azért vetne orcájára [keresztet], mert félne őtőle. Ottan mondá Kristóf: „Hát erősebb, hatalmasb tenáladnál, hogy félöd őtet? Annak okáért elmégyek, és megkeresem az az erdegöt, és ő szolgája lészek.”
Mikoron egy havason átal menne, láta nagy seregöt, és köztök egy nagy rettenetes személyű vitézt, ki mikoron eleibe költ vóna, megkérdé, hová menne. Felele Kristóf: „Az erdeg urat keresem, hogy ő szolgája légyek.” Ottan mondá az Sátán: „Én vagyok az.” Azonnal nagy erembe lén rajta, és erek szolgálatra adá neki magát. Mikoron immáran ketten járnának, találának egy keresztfát az úton, kitűl megrettene az erdeg, és kitérvén az igaz útról, kezdé az nagy gazon hordozni Kristófot. És mikoron elhaladták vóna, esmeg az tiszta útra vivé. Mikoron azt eszében vette vóna [Kristóf], megkérdé okát. És [az ördög] nem akarván megmondani, ottan monda: „Csak meg ne mondjad, ezennel elhadlak!” Annak okáért [az ördög] készeröjteték megmondani, hogy “Miulta (mióta) az Krisztus ember megfeszültetött ez keresztfán, igen félöm őtet”. Ottan mondá Kristóf: „Hát az Krisztus erősebb és hatalmasb tenáladnál? No, látom, hogy itt is héjába mukálkodtam (munkálkodtam). Azért járj jó szerencsával, immáran elmégyek, megkeresem az Krisztust.”
Mikoron sokat járt vóna az pusztában, talála egy szegén remetét. És mikoron Krisztusnak hatalmasságát, kazdagságát (gazdagságát), szépségét őneki prédikállotta vóna, ottan eremest neki engede, és az szent, ágazatiban megtanojtván, mondá: „Az Krisztus királ oly szolgálatot kéván, hogy gyakorta bejtell (böjtölj).” Felelé Kristóf: „Jó atyám, kérjed, hogy egyéb szolgálatra vessen, mert azt nem szoktam, és nem tehetöm.” Mondá esmeg az szent atya: „Sok vigyázást (virrasztást) és imádságot kell tenned.” Felelé Kristóf: „Nem, az mi dolog, és nem tehetem.” Mondá esmeg az szent atya: „Tudsz-e oly folyóvizet, holott (ahol) sokan járnak átal rajta és veszedelmes?” Felelé Kristóf: „Tudok.” Mondá az szent atya: „Ha ott akarnál lakozni, és az Ő szerelméért mindent átal vinnél, az igen kellemetes szolgálat volna. Hiszem kedég, hogy még Ő magát is megláthatnád színről színre.” Felelé Kristóf: „Azt eremest megtehetöm, bátor azt választom szolgálatul.” És mikoron odamént vóna, hajlokot szerze magának az víz szélén, és mindent pénz nélkil átalhordoz vala.
Sok idők elmúlván, egy éjjel szózatot halla, mondván: „Kristóf, kell fel, vígy átal!” És azonnal felkelvén, senkit nem talála. Másodszor esmeg azonképpen senkit nem találván, lefeküvék. Harmadszor Krisztus Jézus gyermek képében esmeg neki szólala: „Kristóf, vígy átal!” Mikoron Kristóf utána ment vóna, hát íme, egy kis gyermek áll az víz szélén. Kit mikoron vállára vett vóna, és istápját (botját) kezében, beerede vele. És íme, az víz erősen kezde áradni, de az gyermek is megnehezöjti vala, mintha ónat vinne. És míg beljebb mennek vala, annyéval az víz feljebb hatalmaszik vala. De az gyermek is annyéval súlyabb (súlyosabb) lészen vala, úgyhogy Kristóf kétségben kezd vala esni. De mikoron nagy nehezen kimeneködtenek vóna, letevé őtet az szárazon, és mondá: „Nem tudom, gyermek, mi dolgos vagy. Énnekem nagy nyomorúságot tél (tevél), és olyan vagy nehézséggel, mintha mind ez világ rajtam volt vóna.” Felelé az gyermek: „Ne csodálkozjál azon, mert nemcsak ez világ volt rajtad, de még, ki ez világot teremtette is. Mert én vagyok az Krisztus, kinek szolgálatjában itt magadat foglaltad. Hogy kedég az igaz légyen, mikoron átal mégy, iltessed (ültessed) el az te estápodat házad előtt, és megfogonik, és gyimelcset teremt.” És elenyészék előle. És mikoron azonképpen tett vóna, látá hát, mint az nemes pálmafa, gyimelcsöt teremtött.
Onnan ottan felkelvén, méne Samum nevű várasban, kiknek mikoron nyelvöket nem értené, imádságra adá ennenmagát, hogy Úr Isten értelmet engedne őneki. Az ott való népek kedég alojtják (vélik) vala bolondnak. És mikoron odamént, hol az szegény keresztyéneket gyetrik vala, ő is biztatja vala őket az keresztyén hitben. Azt látván az bíráknak egyik (egyike), arcul ité Kristófot. Mondá ottan őneki: „Ha keresztyén nem vónék, ezennel megállanám bosszúmat.” És mondá nagy felszóval: „Hogy megtudjátok, mert mind tévölgötök.” Ottan leité (leüté) istápját, és imádkozék, hogy az népeknek megtérésökre megvirágoznék, és gyimelcsöt teremtene. Azt látván, nyolcezeren térének ez szent hitre. Az várasbeli királ azt hallván, kinek Zoo vala neve, nagy sok vitézöket kilde utána, hogy megfognák. Szent Kristóf imádságra adá ennenmagát, és nem merének csak neki is szólani. Annál is tebbet kilde, kiknek mondá Szent Kristóf: „Kit kerestek, mit jártok?” Felelének: „Hogy megkötözjünk, és királhoz vigyünk.” Mondá Szent Kristóf: „Ha én akarandom, nem vihettök.” Azok mondának: „Hát menj el, valahova akarod, és azt mondjok, hogy meg nem találtunk.” Mondá ottan [Kristóf]: „Nem jó úgy lenni, de ennenmagam elmégyek veletök.” Míglen azért királyhoz érnek, prédikálván őnekik, az szent hitre hajtá [őket], és hátrakötözteté kezét ennenmagának, őt úgy királ elében vinni. Királ kedég, mint reá tekéntött vóna, megrettene nagyságátul, és ottan hátra esék holt-elevenül. De mikoron felébredött vóna, megkérdé, ki vóna és honnan. Felelé, hogy Kristóf vóna neve. Mondá az királ: „Gonosz nevezetöt vettél magadnak, de én ismeröm, hogy az gonosz káneus féle vagy. Azért mire (miért) nem áldozol az hatalmas isteneknek?” És mikoron [Kristóf] ellene mondana, bevetteté az temlecben, és vele két szép leányokat, kiknek Nicea és Aquilina vala nevök, hogy szép szavokkal Kristófot elhajtanák. Szent Kristóf kedég imádságot tevén, inkább őket Krisztusnak hitire hajtá. Azt hallván az királ megharagvék, és mondá: „Ha nem áldozandotok, tudjátok, hogy gonosz halállal kell meghalnotok.” Mondának az leányzók: „Ha azt akarod, tisztíttassad meg az utcákat, és mindenek az bálvánnak templomában gyűljenek.” És azonképpen tevének. Ennenmagok kedég felkelvén, nyakon köték az bálvánt, és lerántván, mind eltörék. És nagy felszóval mondának: „Hamar siessetek orvos mesterekért, hogy vigasszák (gyógyítsák) meg őket!” Azt látván, megharagvék rajta az királ, és az köznép megdühödvén, Aquilinát felakaszták, és minden testét elszaggaták. És azonképpen lelkét Úr Istennek adá. Niceát kedég az szénbe veték, de onnan sérelem nélkil kiszabadula. Annak utána lefogák és nyakát vágák.
Kristófot kedég kihozván, erősen megvesszőzék, és egy tizes (tüzes) sisakot nyomának fejében, és egy ércoszlophoz kötözék, és tizes lánggal körülvevék. Az ércoszlop jóllehet elolvada, de ennenmaga sérelem nélkil megmarada. Annak utána parancsolá az királ, hogy négyszázan állanának reá, és megnyilaznák. De senki nem találja vala. Isten akaratja szerént egy nyíl az égből leesvén, az királnak szemében esék, és ottan megvakéjtá. Mondá ottan Szent Kristóf: „Hónapi napon elvégeztetöm, te kedég, királ, az én véremből szerezz sárt, és kend meg szemedet vele, és ottan megvigaszol.” Reá adá azért királ az halálnak szentenciáját, és [Kristóf], imádságot tevén, mártíromságot szenvede. És mikoron királ megkente vóna szemét, ottan megvigaszék, és az szent hitre tére. És parancsolatot szerze, hogy valaki (aki) Krisztusnak és Szent Kristófnak nevét megkáromlaná, fejét vennék.