Itt lészen emléközet Szent Imre királnak innepérõl

Itt lészen emléközet Szent Imre királnak innepérõl

Úr Jézus Krisztusban szerelmes atyámfiai, íme Anyaszentegyház esztendõ fordulatjában elõnkbe hozta ez nemes idvességnek formáját, jó életnek tikörét, szép liliom virágnak édes illatját, szíz és Szent Imre királfiúnak áldott innepét. Kit miképpen Úristen malasztjának miatta szent gyökérrõl származék, azonképpen kilenb-kilenb szent gyimelcsöket teremte és érlele õ életében, kinek szép illatját megérezvén az õ szent atyja, méltán mondhatá az Szent Izsák pátriárkának mondását Jákob fiáról, éd Jákob személyében urunk Jézud Krisztusról, kinek nemzetébõl szileték test szerént az áldott Istennek szent fia, ki meg vagyon írván Genezis XXVII: „Íme, az én fiamnak szép illatja, mint az szép virágokkal tölt mezõnek illatja, kit megáldott az Úristen.”[1] Ezenképpen dicsõséges szíz Szent Imre királnak is az sok virágzó lelki jószágoknak miatta szép, édes, jó és gyönyörűséges vala látni, hallani és érezni mindennemõ dolgát, téteményét, kinek dicsõséges emléközetire három rendbéli lelki tanúságunk lészen, Úristennek segédségével:

Elsõ tanúságunk lészen arról, minémõ jószágus téteményeknek miatta lén ilyen igen kellemetes az Úristennek bódogságus Szent Imre királ. Szentírásbeli ájtatos doktoroknak mondások szerént ímez öt jószágot találjok. Elsõ, hogy az õ akaratját mindenben Úristennek szent akaratja alá hajtá és ajánlá, kinek miatta felette igen hozzá (magához) vonyá az hatalmas teremtõnek szent tüzes szeretetit és malasztját, kirõl úgy mondnak Szent Jeromos és Cato mester: Az akaratoknak egyenlõsége szerelmet gerjesztenek. És ilyen lelki nemes jószágnak is megtartására akará a mi nemes Urunk Jézus Krisztus az Pater noster közé egyelíteni, és hogy minden napon kérjök mi imádságunkban: „Legyen te akaratod, miként mennyben, es földön.”

Másod jószág követségnek hasonlatussága, kirõl doktorok szólván természet szerént úgy mondnak, hogy minden állat szereti az õhozzá hasonlatust, emberi szokás szerént meg azonképpen vagyon: az jó jámbor esmeg jót, jámbort szeret, gonosz gonoszt. Mennyével inkább gondolhatjok, szerelmes atyámfiai, lélek szerént lenni: az örök mindenható jó Úristen hogy ne szeresse azokat, kik szent szeretetben lakoznak és élnek.

Harmad jószág az szent alázatosság. Ó, ki nagy kincs, ha hol (valahol) lélettetik! Nagy drága az mennyei patika is, honnan kive származék. Ó, ha meggondoljok az mennyei örök Úrnak és mindenható királnak édes szilöttét, miképpen miérettünk magát megalázá, illik vala annak nemes példája szerént ez világi szent királ fiának is magát megalázni. Ó, nagy irgalmas Úristen, vajon hol találnók mastan annak mását? Nem tudom. Bizonyával illenék minékünk, szegén bíneseknek, ha ez nemes szép ifjú királfiútul magvában kaphatnánk, az volna jobb, hogy annak miatta végre érdemlenénk mi is mind mennyen, földön felmagasztatni.

Negyed jószág testi, lelki tisztaságus ártatlanság. Úgy olvastatik ez nemes királi szent magzatról, hogy soha nem vétközött halálusképpen, annak okáért igen közelgetött Krisztus Jézus életének követségéhöz, és az szent malasztus keresztségnek ruháját meg nem förtõztette. Itt tanúságnak okáért kérdés támadhat, miképpen lehet ez halandó életben, hogy ember ennenmagában az halálos bínt megismerhesse, és ellene állhasson. Reá felel elészer Aranyszájú Szent Jánus, és úgy mond: „Soha különben nem lehet, hanem Úristennek kiváltképpen való malasztjának világosságával.” Példát vét: Mikoron az fényes nap feltámad, még az kisded szalmaszálat is meglátja ember az úton. Ha mikoron kedég setét vagyon, még az nagy oszlopot sem láthatja. Azonképpen az megvilágosodott lélek minél kisebb gonoszt is megismer, az megvakult bínes kedég még az nagy halálus bínt sem tudja bínnek. Az másod részére Bonaventura, Richardus reá felelnek, mondván: Míglen ember szabad akaratjának törvénye után jár, soha magát nem ója(?) halálus bíntül, mint az pogánok és az gonosz, bínben élõ keresztyének. De ha ember Úristennek malasztjában, félelmében és szeretetiben él, mindenkoron ellene állhat az halálus bínnek.

Ötöd jószág vala szíz Szent Imre királban, kinek miatta kellemetes lén Úristennek színe elõtt, szent házasságnak törvényével megszentöltetött szeplõtelen szizesség, mint olvastatik Asszonyunk Szíz Máriáról: szíz is vala, házas is vala. Ó, szerelmes atyámfiai, csodálatus ez ilyen dolgot csak hallani is, hogy ki gyönyörűségnek tüzét hordozza õ kebelében, és meg ne égesse. Kit míg éle, titkon visele ez nemes szép mennyei virágszál, de halála után az õ szizen megmaradott házastársa és az egy titkus szolgája kive hirdeték, és szent királfiúnak nagy tisztösségére és érdemére, mint jobban meghalljok az õ szent életében, kirõl úgy mond Szent Jeromos doktor: Az szent angyaloknak rokon közelök az szizesség. Azért testben test nélkül élni nem emberi, de angyali élet, sem ez világi, de mennyei élet. Annak okáért nagyobb, érdemesb ez halandó életben angyali életöt keresni, honnem ha azon angyali életben megmaradott volna. Ó, szerelmes atyámfiai, ha meggondolnók ez világi életnek és idõnek drága és malasztus ajándékát, kiben nyavalyás halandó emberek ha munkálkodni akarnak, nagy sok mennyei angyaloknál méltóbbak lehetnek Úristennek dicsõséges országában. Példa minékünk ez szentséges Szent Imre királ, ki mind õ ifjúságátul fogva keresé, és meglelvén annyéra felmagasztaték, hogy soha az õ szent Jézus királyának stíne elõl el nem távozik. Kit kérjen minekünk is megnyerni az õ nagy szent érdemének miatta.

Másod tanúságunk lészen ez mai szent innepnek méltósága mellé: miképpen lehet, hogy ez világi, kevés ideiglen élõ emberek sok érdemet és nagy dicsõségöt érdemljenek, mint halljunk nagy sok szentöket, szent gyenge szizeket. Jelesen kedég ez bódog királi magzatról úgy olvastatik, hogy még alig volt húsz esztendõs ember sziletésétül fogva, és ilyen mondhatatlan nagy hatalmas szentségöt érdeml9tt. Kirõl úgy mond az szent evangéliom, Máté XVI., hogy embernek õ fia, azaz Üdvözítõnk kinek mind õ érdeme szerént fizet, kibõl ismertetik, hogy Szent Imre mind õ kisdedségétül fogva tisztaságus életben élt légyen, és nagy lelki jószágokban szolgálta légyen az Úristent. Reá felelvén azért az kérdésre, doktoroknak mondások szerént ímez három dolgokat találjok mellé. Elsõ Úristennek nagy malasztjának érdemlése, kirõl úgy mond Hugo mester De Sancto Victore: Az isteni malasztnak ajándéka szerént rendöltetött meg embernek érdeme is, és az érdemnek volta szerént az jutalom és az dicsõség. Ha azért dicsõséges Szent Imrének ilyen nagy érdemes koronája vagyon mennyeknek országában, tudni való, hogy itt kereste és érdemlette az õ jószágus mívelködetinek miatta.

Másod, kibõl ember nagy dicsõségöt érdeml, mondott életnek szentséges volta. Úgy mond ez mellé Szent Jeronimus doktor: Nem nagy dicséretes az, ha ki Jeruzsálemben volt avagy lakozott, de ha Jeruzsálembe jó és jámborul élt, az felette dicséretes. Azért nem kell azt számlálni embernek, mennyé esztendõt élt ez világon, de mennyé ideiglen élt jól, mert csak azt számlálja be Úristen az élõ könyvben, míglen élt isteni félelembe, szent szeretetben és malasztban és egyéb lelki jószágban, és míglen szolgált az Úristennek. Ha ki ezeknek kívüle él, csak emléközet sem lészen róla. Ó, teremtõ Úristen, hát hová lésznek, kik ezeknek kívüle élnek? Jajveszék azoknak, ha az Szentírás igazat mond.

Dicsõséges Szent Imre királ azért jó és tekéletes szándékkal, akarattal foglalta vala magát az Úristennek szolgálatjára, és végig megmaradással, még ha tovább élt volna is ez világon. Annak okáért teljes érdemet és dicsõséges koronát érdemle kevés ideig Úristentül.

Harmad, kibõl ember nagy dicsõségöt érdeml, mondatik Úristennek arra való választása, kire nem szikség sok bizonságot hozni. Sokakat láttunk szemünkkel is olyan ifjakat, kikben nyilván megismertetött Úristennek választandó malasztja. Apró gyermököket, kik idõnek elétte nagy malasztosok voltanak, bölcsek, jó éles elméjűk, jó erkõcsűk, és nem élhettenek sokat ez világon. Bölcsnek mondása szerént, Sapientia IV., hogy ez világi hiúságus élet el ne ragadja az õ szent szívét, lelkét, idõnek elõtte kivette õket Úristen ez világból, mert választatosok voltanak az mennyei dicsõségre.[2] Ilyen módon érthetjük szíz Szent Imre királt is, kinek nem hagyá megérni ez világi királságnak tisztösségét, de az mennyei szép illatú virágok közé számlálá, kire választatus vala Úristentül, kit minékünk is engedjen Úristen, Szentháromság is õ szerelmes szent szolgájának érdeme miatt.

UGYANEZEN ÜNNEP LEGENDÁJA

Immáran lássok meg ez szent királi magzatnak, bódogságus szíz Szent Imre királnak avagy hercegnek életétmiképpen érdemle felmagasztatni Úristentül mind földön, mind mennyen, mind életében, halálakoron és halálának utána.

Elészer felmagasztatá õtet az Úristen õ életében megvilágosító malaszttal, mert szent és jámbor istenfélõ sziléktül szileték, és nagy jeles királi nembõl támada ez világra. Lén kedég õ sziletése, mikoron Krisztus Úrfiú sziletetnek utána ezer esztendõ telnék, mint az Nagy Krónikából kivehetjük. Mikoron kedég deáki tudományban értelmes volna, és ideiben fel kezdött volna gyaropodni az szent malasztnak miatta, indultaték meg õ ifjú gyengeségében az Úristennek szolgálatjára és ez világiaknak utálatjára. Szent penitenciatartással szorongatja vala ennenmagát, hogy az érzékenységöt az okosságnak alája és az gyarló testet az léleknek engedelmére hajthatná. Sokat vigyáz (virraszt) vala, és kevés álmot vészen vala. Mikoron egyebek álom miatt elnehezültenek, õ akkoron, mint olyan nemes királfiúnak illött tenni, szevétnökvilágnál az szent Zsoltárkenyvet eleiben vette, és azt olvasta, szolgálván az Úristent. És minden pszálmusznak (zsoltárnak) utána töredelmes szívvel és ájtatus lélekkel bíne bocsánatját kérte az Úristentül. Az õ atyja kedég, bódogságus Szent István királ azt gyakorta megtekénteli vala, de senkinek nem mondja vala, hanem csak nagy édes hálákat ád vala rajta az teremtõ Úristennek, hogy az õ magzatja olyan szentséges életben élne.

Annak utána egy idõben Szent István királ méne Szent Mártonban (ma Pannonhalma) az jámbor apáturakhoz ájtatusságnak okáértmind õ szerelmes fiával, Szent Imrõel. Mikoron az konventbéli atyák meghallották volna, elejben járulának tisztöletes processzióval (körmenet, menet), hogy az felséges szent királt idvezlenék, mint természet szerént való urokat. Az szent királ kedég, tudván az õ fiának nagy szent életét, elõtte bocsátá az idvezletre. Szíz Szent Imre kedég, miért Szentlélekkel teljes, kinek mind megismervén érdemes voltát, mindent azonképpen megapolgata (megcsókolgata). Nekit (egyiket) csak egyször, nekit (másikat) háromszor, nekit ötször és egyet végre hétszer, annak kedég vala fráter Maurus neve. Mikoron az szentmise megáldatott volna (véget ért), az szent királ titkon kérdé meg az õ fiát, mi okáért tette volna. És megjelenté az õ atyjának, hogy mindenkinek annyé esztendei volna, hogy tisztaságus életöt fogadtanak volna. Az utolsó kedég, fráter Maurus szeplõtelen szíz volna. Azt hallván az szent királ, meg akará kísérteni az frátereket, mint olyan bölcs ember, hogy ha az õ fiának mondása igaz volna.

Mikoron veternyének (a hajnali Dicsérettel véget érõ éjszakai zsolozsma) utána az fráterek titkus (csendes, magányos) imádságra eloszlottanak volna, Szent István királ mindenikhöz elméne. És látván az fráterek, megszegé mindenik az szent szilenciomot (hallgatást)királnak tisztösségöt tévén. Végre fráter Maurushoz méne, de ingyen (egyáltalán) fel sem indula elõtte. És mikoron néki szólt volna az szent királ, az jámbor fráter semmit neki nem szóla, mert az Isten királnak szolgálatját el nem hagyá ez földi királnak kedveért, az szent regulát sem töré meg az szilenciomot megfejtéssel (fölbontással, feloldással). Mikoron hollal (reggel) az kapitulomban (káptalanteremben) gyűltenek volna, az szent királ meg akará kísérteni alázatosságát is, sokakat ellene szólván, kik az szent szerzetnek ellene volnának. De fráter Maurus semmit ellene nem szóla, de mindent nagy alázatussággal elhallgat vala isteni jó gondolatban foglalván õ szívét, lelkét. Ottan megismeré az szent királ, hogy igaz volna az õ fiának jelentése. És fráter Maurust azonnal pécsi pispekké tevé.

Másod dicsõséges felmagasztása szíz Szent Imrõnek õ életében. Egy idõben, mikoron csak egy titkus szolgájával ájtatus imádságnak okáért méne Veszprimmé, Szent György mártír kápolnájában, és imádságában azt gondolja vala, minémõ szolgálatot tehetne õ életében, ki Úristennek kellemetes volna, íme azonközben nagy fényesség szálla reá, és ilyen isteni szót halla, mondván: „Testi és lelki szizességöt várok tõled, ezt adjad énnékem, és ebben maradj meg.” Mikoron ez nemes királi magzat azt hallotta volna, nem bízék ennenmagában, tudván az tiszta életnek nehéz voltát. De ottan mondá: „Én Uram Isten, ki mindeneket nyilván látsz, tekéljed meg (erõsítsd meg) az te szent akaratodat énbennem, és testnek veszedelmes indulatit, kik az léleknek ellene viaskodnak, te áldott szent irgalmasságodnak harmatjával oltsad meg.” És mikoron mind lelkében, testében megvigasztaltatott volna, megparancsolá szolgájának, hogy az dolgot, míg élne, senkinek ne mondaná.

Azonközben, kiben õnéki ingyen híre sem vala, nemes szizet hozának õnéki házastársul királi nembõl. Kinek mikoron nyilván ellene nem állhatna az atyai parancsolatnak okáért, Úristennel közlé dolgát, és mind ennenmagát, mind házastársát szizességben megtartá. És senki meg [nem] tudhatá, míg éle, ez nemes szent angyali életnek méltóságá[t].

Másodszor felmagasztatá Úristen ez õ szentséges szolgáját halálának idein. Kirõl úgy olvastatik, hogy mikoron kimúlt volna ez világból, Szent Euzébius pispek jár vala processziót Cezáreában, azonközben nagy édes angyali éneklést halla az égen. Mondá az esperestnek: „Hallasz-é valamit?” Mondá: „Nem.” Mikoron imádságot töttenek volna, az esperest is kezdé hallani. Mikoron feltekéntött volna az mennyországra, szózatot halla, mondván: „Bódog Szent Imrõnek lelkét viszik fel az szent angyalok, ki magyarországbéli Szent István királnak fia, és ezen hórában múlt ki ez világból.”* És nagy hálát adának rajta, dicsérvén Úristent és az szent konfesszort (hitvallót).

Harmadszor felmagasztatá Úristen eu õ szent konfesszorát halálának utána, mikoron az örök dicsõségben ímez három rendbéli nagy érdemes koronával megkoronázá. Elõször ártatlanságnak szeghetetlen dicsõséges [koronájával], kit nem minden szentnek adnak, kirõl úgy mond Szent Ágoston doktor XXI De civitate Dei (Az Isten államáról), hogy felette kevés ember érdemheti mind õ ifjúságátul fogva semmi halálus bínt nem tenni, miképpen ez Szent Imre. Másod dicsõséges koronája mondatik az nagy szeplõtelen szizességnek ékessége, kinek kiváltképpen való dicsõséges koronája vagyon. Harmad dicsõséges koronája mondatik lenni csodatételnek méltósága, hogy még akármely nagy bínesekért is hatalma vagyon esedözni.

Kirõl ilyen példa olvastatik. Vala egy nagy bínes ember, kinek Korlát (Konrád) vala neve. Kinek mikoron Úristen malasztját adta volna töredelmességre, méne Rómában úr pápához, kinek Hildebrandus** vala neve. Kinek mikoron meggyónta volna bíneit, ilyen penitenciát hagya õnéki, hogy megvasaztatná õ magát, és egy levélben belírván õ bíneit, úr pápai pecsétivel megpecsétölvén , és minden bulcsús helyeket, szentöknek temetésit eljárná, és valahol Úristennek irgalmassága szerént az vasak õróla elszakadoznának, az levélbõl az bínök elvakartatnának, és az pápai pecsétök az levélrõl lehullanának, ott tudná megbocsáttatni az õ nagy bíneit. Mikoron az szegén ember mind ez világon szerte nagy sok helyöket eljárt, de sem Jeruzsálemben, sem egyéb szentöknek koporsójánál irgalmat nem lélt. Végre hallván Magyarországban Szent István királnak csodatételit, munkálkodék nagy fáradsággal Fejérvárrá. És mikoznék (mikoron érkeznék) Szent István királ koporsójánál, elszunnyada eppeségében (gondjában, keserűségében), néki jelenék az szent királ, mondván: „Ne bízjál az én érdemembe, mert nem vagyok elég éretted esedöznöm, de menj el az én fiamnak, Szent Imrének koporsójához. Õtet kérjed, mert õ szíz életben múlt kive ez világból, és Istennek színe elõtt udvarl azokkal, kik szíz életöt viseltenek.”

Mikoron azért felébredött volna, ottan odaméne, és nagy szívebéli töredelmességgel és alázatossággal sírván, óhajtván, kezde könyörgeni. Íme, csodálatus dolog, azonnal nagy zörgéssel, csattogással mind ízenkéd az vasak elszakadozának róla. Azt hallván kedég az sok népek, mind egyházi népek, mind parasztok, odafutamának csodára, mi dolog volna. Az szegén ember kedég mind volta képpen kijelenté (mindent elmondott, ahogy volt) õelõttök, megmutatván az pápa levelét is, kiben bínei valának megírván. De csak egy betűt sem találának meg benne. Ottan mind, kik ott valának, nagy dicséretöt és hálát adának rajta Úristennek és szíz Szent Imre konfesszornak. Mi is mindezeknek utána teljes bizodalommal folyamván szíz Szent Imrének nagy érdemes voltához, kérjek, imádjon mi bíneinkért, nyerjen malasztot, békességöt mi életünkben, és halálunknak utána az örök életnek szent országát. Ámen.

(Madas Edit nyomán)

* Eusebius 339-ben, Imre 1031-ben halt meg. Egy gyakori legendatoposz bukkan fel itt, mely Imre tekintélyét kívánja növelni a nagy egyháztudós szerepeltetésével.

** VII. Gergely pápáról van szó (1073-1085), aki 1083-ban elrendelte mindazok felmagasztalását, akik a magyarok megtérítésén fáradoztak.